Tolna Megyei Népújság, 1981. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-23 / 145. szám
A i^ÉPÜJSÁG 1981. június 23. Moziban Színházi esték Bujtor és a Madonna Az még tisztázásra vár, hogy tettlegességért lefokozott ma- gyár rendőrtiszteik köreiben mennyire mondható össznépi szenvedélynek a balatoni versenyvitorlázás. Más forrásból viszont tudjuk, hogy Bujtor István hódol ennek a szép sportnak, így igazán nem lehet követ vetni rá, ha vitorlásokat és vitorlázókat is szerepeltet abban a filmben, melyet önmaga számára írt és melynek főszerepét játssza. A dolog cseppet sem öncélú, hiszen végűi a tihanyi múzeumból ellopott Pogány Madonna, egy nagyértékű aranyszobor, hidro- és aerodi- namilkarlag teljesen hitelesen kerül elő egy vitorlás tőkesúlyából. Ami kétségtelenül újszerű ötlet. A filmben még egy újszerű van, éspedig az, hogy magyar krimi létére szinte az utolsó pillanatig pergő, szellemes, ötletgazdag. Ez nem csekélység, hiszen valamennyi néző (sőt az írófőszereplő Bujtor) szeme előtt is ott toronylik a nagy és jóval testesebb példakép, Búd Spencer, közismertebb nevén Piedone alakja, mint nyilvánvaló összehasonlítás tárgya. Ez a hasonlít- gatás még akkor is elkerülhetetlen, ha jól tudjuk, hogy egy filmet nem máshoz, hanem önmaga lehetőségeihez kell mérni. A laikus valahogy úgy képzeli, hogy Bujtor István — akit nem közönséges termete se gátolt meg abban, hogy o nagyon jó magyar színészék sorába emelkedjen — egy szép napon megunhatta Piedone, valóban az ő testére is szabott, szerepeiben a másodhegedűsi státust. Azt, hogy csak szinkron- hang legyen, amikor eredetiben is megtenné magyar Pie- donénak. Igaza volt. Sokkal intelligensebb lévén nagy hírű al- teregójánál, írt egy filmet a saját képére és hasonlatosságára, melyben kedve szerint játsza-' dozhat. Sőt, hódolhat már Sándor Mátyás grófként bebizonyított abbéli hajlandóságának hogy nem tant igényt dublőrökre, lett légyen vitorlázásról, motorcsónak- vagy autószáguldásról, netán egy kis légtornász- motatványrál szó. iMindez kitűnően sikerült és nem hiányzik egyetlen piedonei rekvizitum se. Van kétbalkezes hátramozdító, a cseppet sem antialkoholista rendőrtisztet kedvelő vén csibész, rokonszenves kisfiú, valószínűleg egyenesen a Pál utcából. A magyar viszonyokra való átplántá- lás is jó. A hulláik száma minimális, a tihanyi környezet szép, a vitorláson lévő lányok enyhén szólva teltkarcsúak, az a'pátúr „erőt, egészséget"-tel vesz búcsút a „Laudetur”-ral elköszönő rendőrtiszttől. Van luxusszálló is, csak külföldieknek fenntartott, hamisítatlan magyar luxussal és verekedés bőven. A jó győz, tehát lelkesedünk, mint ahogy akkor is lelkesednénk, ha a jó győzelmét az élet minden területén Bujtor-Piedonnék, vagy Piedonne-iBujtorok ökleivel lehetne biztosítani. Tudjuk, ez nincs egészen így, de erre a Pogány Madonna közben oersze nem gondolunk, ugyanis egyáltalán nem gondolkodási céllal ültünk be a nézőtérre. Szórakozni akarunk, szórakozunk is. A verekedésekben részt vállalt kaszkadőrcsoport egyébként gyatra, „igazi” helyett valamiféle sajátos gimnasztikái balettal szolgál. Bocsássuk meg nekik, nem lehet minden tökéletes... A Pogány Madonnának még erkölcsi tanulsága is van. A Kern András által — pompásan — megszemélyesített bugyuta rendőrtiszt alakjában, aki bizony karrierista a javából és mint ilyen, le is aratja a végső babért. Miért épp e nagy fontosságú testületből hiányozna egy más szakmákban éppenséggel nem ismeretlen, egyéniség? A Pogány Madonna, is hiányzott eleddig a magyar filmgyártásból. Hiányérzetünk megszűnt, a film jogos közönségsiker. Ezen felbúzdulva azonban egy újabb magyar Piedone-t létrehozni már túlzás lenne. Inkább adjon a belügyminiszter tiszteletbéli címzetes rendőr- hadnagyi rangot Bujtor Istvánnak, Megérdemli. ORDAS IVAN Kossuth-könyvek fi krétai futár Jorgosz Pszikhundakisz nevét, aki „A krétai futár” című könyv szerzője, most ismeri meg a magyar olvasó. A helyszín egzotikus: Kréta, a magasba szökkenő szirtek, a „széllovagoknak” nevezett szegénylegények világa., ahol állandó a puskaropogás békeidőben, lakodalomban is. Érdekes, szeretnivaló egyéniség a szerző: Jorgosz, a pásztorfiú. Ez a sokat próbált férfi zerge módjára szökellve hozta-vitte a híreket, a katonai parancsokat a krétai ellenállás és a brit szabotázsszervezet, a SOE tisztjei között. Mert az időpont is fontos: 1941—1945 között Krétát meghódították a németek, de leigázni nem tudták. Az idősebb „andarteszek", népi harcosak, akik a század elején még otthon és Macedóniában forgatták fegyverüket, mintegy folytatták a szigetlakok örökös szabadságharcát. És ha nem reked a szárazföldön a híres krétai hadosztály az 1941. tavaszi náci orvtámadás idején, a szigethazát egy pillanatra sem igazzák le — mondogatják a mai napig a krétai öregek. Jorgosz Pszikhundakisz, az írástudó pásztorfiú emlékezései mintegy alulnézetből mutatják be az ellenállás hőstetteit a szaggatott partvonalú, hajó formájú föld- darabon, amely Európa és Afrika között lebeg a borszínű tengeren. A_ Tapolcán élő hatvankilenc éves Somogyi József csak öt éve fogta kezébe a faragókést, de a fába formált paraszti életforma motívumai nagy sikert aratnak a népművészeti kiállításokon. Feydeaureneszánsz George Feydeau-t már a múlt század végén játszották nálunk, az Osztrigás Micit 1899- ben mutatták be, s azóta többször is felújították. A komédia eredeti címe: La Dame de chez Maxim, vagyis Egy hölgy a Maximból. A Béldi-féle átköl- tés nem a legszerencsésebb, de Heltai Jenő is ezt látta jónak, midőn leporolta az ódon szöveget, s úgy látszik, most már így marad nálunk az idők végeztéig, mert egészen biztos, hogy addig lesz színpadon. Mi a titka? A pergő történet, az egymásra halmozott félreértésekből fakadó vidámság, s néhány kitűnő szerep. Georges Feydeau messze jutott apja törekvéseitől, aki tudós volt, Flaubert barátja, s nagyon komoly társadalmi regényeket írt, amelyeket a korabeli kritika nagyon komolyan vett. Az ifjabb Feydeau mást látott meg a világból, az ő párizsi társasága köny- nyelmű és frivol, itt mindig történik valami, még akkor is, ha rendszerint csak szerelmi hűtlenségekről van szó. Feydeau pedig itt van elemében, mindent a feje tetejére állít, s legyünk őszinték, mindig eszébe jut valami, amivel a holtponton is át tudja segíteni történetét. Az Osztrigás Micit a kecskemétiek is műsorra tűzték, s jól tették, főleg ilyenkor az évad végén jót tesz a gondtalan kacagás. A közönség pedig egy évszázad utón is igazolja Feydeau vidám tehetségét, mert a nézőtér végig neveti a darabot, amelyben minden a helyén van, hisz minden petárda a kellő pillanatban pukkan, minden „bejön”, még a színészek szellemes rögtönzése is, amit a néhány perces áramszünet váltott ki. A színészek kitűnőek, elsősorban M. Horváth József, aki kivételes képességeket csillogtat, de a többiek is, Borváth Ottilia, Varga Katalin, Bácskai János, az évtizedek óta megbízható Lakky József, Kölgyesi György, s természetesen Réti Erika, aki mindent csinál ezen az estén, s mindent jól csinál. Egy francia irodalomtörténetben azt olvasom Feydeau-ról, hogy komédiái „ellenállhatatlan és heves nevetést váltanak ki”: Ma is, s ezt a kecskeméti színház előadási) is segítette. CSÁNYI LÁSZLÓ Rádió A homoaudio- videográf A fenti bonyolult című hangjáték az elmúlt szombaton rekordot javított. Alighanem a műfaj egyik legrövidebb képviselője volt, a Kossuth rádió műsorának mindössze 14 percét vette igénybe. Reinhard Éichel- beck hangjátékában a homo- audiovideográfot — az egyszerűség kedvéért a későbbiekben nevezzük HV-nek — Haumann Péter alakította, aki gépként is beváltotta a hozzá fűzhető reményeket. HV egy csodamasina, mely tetszés szerint képes változtatni alakját, filmet vetít, időjárást jelent, telefonüzeneteket továbbít, zenét szerez, informál, mosogat, főz, takarít, a megrendelő igénye szerint teherbe ejti a háziasszonyt, vagy az anyóst, de ennél változatosabb műveletek elvégzésére is képes, lévén az első emberkéz alkotta gép, mely minden tekintetben. helyettesíteni képes az embert, sőt egész embercsoportokat is. üzemanyagot alig igényel, legfeljebb esetenként fogyaszt embert, ami — beláthatjuk — túlnépesedett korunkban összehasonlíthatatlanul olcsóbb és kevésbé veszélyes, mint az atomenergia. Az elembertelene- dés e gyilkos rádiós-szatírája kitűnő volt. O. i. TV-NAPLÓ Kalendárium A vasárnap délután sugárzott Kalendárium című ismeret- terjesztő magazin műsorvezetője az adás elején úgy fogalmazott, hogy aktuális eseményeket igyekeznek majd az ismeretterjesztés szemüvegén keresztül vizsgálni. Nos, ha túlságosan aktuálisnak nem is, de izgalmas nézőcsalogatónak ígérkezett a yorkshire-i hasfelmetsző esete, amely — mint kiderült — lényegében csak kiindulópontot jelentett ahhoz: milyen az effajta és hasonló bűncselekmények jogi és onrosi vonatkozása. Aktuálisabb volt a műsormozaik többi darabja, amely a nyári vízbefulladások megelőzésével, csökkentésével, a segítségnyújtással, egy Budapest-közeli barlanggal, a nyaralások idejére üresen hagyott lakásokba való betörésekkel, valamint a nyári szünidőt felügyelet — és program — nélkül töltő diákok életével foglalkozott. összességében tekintve: valamennyi téma tartalmazott helyszíni filmriportot, tudósítást, s valamennyiben megszólaltak megfelelő szakterület illetékesei — igyekezvén terjeszteni az ismeretet, több-kevesebb sikerrel felhívva a figyelmet egy-egy eseményre, jelenségre, az egyediből kiindulva jutva el az általános összefüggésekig. Alapjában véve nem volt unalmas, haszontalanul eltöltött egy óra a képernyő előtt a Kalendárium, amelyről azonban ennek ellenére sem tudom, hogy miért az, ami. Ugyanis az itt bemutatott tények, látnivalók külön-külön jobban beillettek volna egy-egy más, rendszeresen jelentkező tv-műsorba, s az egyébként magazinjellegűnek szánt Kalendárium így nem fogható fel hiánypótlásként. Mert többek között van Tv-hiradó, van Kék fény, van turisztikai magazin és vannak ifjúsági adások, amelyek eleve az említett témák feldolgozására „szakosodtak". A televízió szórakoztatva tanító ismeretterjesztése valójában nem állhat abból, hogy más műsorok profiljába tartozó, érdekesebbnek vélt események, aktualitások közül különösebb plusz hozzáadása nélkül kiemelnek egyet-egyet, s önálló adásban, csoportosításban, együttesen mutatják be azokat. Arra még gondolni se merek, hogy ahonnan elvették őket, ott némelyik esetleg nem is kellett(?l) V. Z. Csodakonyha Általános iskolák, óvodák és bölcsődék gazdasági vezetői a megmondhatói annak, hogy sokszor milyen keserves dolog a gyermekek étkeztetése. Adott a normativa; ennyiből lehet — vagy kell — a korosztályi sajátosságok figyelembevételével főzni. Ha az étel az adag kalóriatartalmának meglétén felül még Ízletes és gusztusos is, akkor nyugodtak lehetnek a vezetők, a szakácsok. Manapság ez így együtt kemény feladatot jelent — mondják gyakran az illetékesek. Elhiszem. De kétkedés nélkül csak akkor, ha a felhozott érvek még véletlenül sem a mentegetőzést szolgálják. E hosszú bevezetőbe csak azért kezdtem, hogy a szokásosnál jobban világítsak meg egy, a múlt hét péntekén sugárzott műsort. Juszt László szerkesztő-riporter és munkatársai a Budapesti Gyermekélelmezési Vállalathoz kalauzoltak el bennünket. Ismerve az átlagos óvodai és iskolai konyhák helyzetét, és a roppant szigorú egészségügyi előírásokat, bizony elcsodálkozhattunk a Gyermekélelmezési Vállalat kifogástalan munkáján. Nem kevesebb, mint 900 (!) fővárosi gyermekintézmény tanulóinak főznek. Egy adag költsége alig 13 forint. Az ételek összeállítására nem kevesebb, mint hat orvos figyel és vigyáz. Ami a kondérból kikerül, az jó, ízletes. A gyermekek és a szülők egyaránt így vélekednek róla. Nem fordult elő olyan eset a vállalatnál, amely a KÖJÁL illetékessége alá tartozna. Nézem a filmet, s arra a fölismerésre jutok, hogy ez egy csodakonyha. De a film végén következik csak az „igazi csoda": a Gyermekélelmezési Vállalat hosszú évek óta szerződve az IBUSZ-szal, gulyáspartikra — milyen ronda szál — látja vendégül a konvertibilis valutával hazánkba látogató nyugati turistákat. Ezek a partik jól jövedelmeznek a szervezőknek. A Gyermekélelmezési Vállalat mit csinál a nyereségével? Idézzük a riportfilm utolsó mondatát: „A valutás vendégeken szerzett nyereségen a gyermekek kapnak jobb és ízletesebb ételeket." Nem lehetne ezt máshol, mondjuk itt nálunk csinálni kicsiben?! is, meg-szljFélreértések Zimre Péter Farkasok című tv-játéka nem tv-játék, hanem néhány egymás mellé illesztett szónoklat, magánbeszéd. Nem baj, más is irt rossz tv-játékot. Az viszont baj, hogy a szerző nem ismeri a magyar bűnüldözés és igazságszolgáltatás mechanizmusát. A darab hősét apja holtteste mellett pillantja meg a rendőr, rögvest megbilincseli és viszi — a darab alapján mást nem lehet gondolni — a tárgyalásra, ahol csak a szerző jóvoltából derül ki, hogy nem ő a gyilkos. ( Igazságszolgáltatásunk nem ilyen. De egy tv-darabban se legyen ilyen. Csak 18 éven felülieknek kívánt jó éjszakát pénteken a tv egy NSZK darabbal. A szánalmasan együgyű játék részleteit nem firtatjuk, azt sem, hogy miért kellett bemutatni. De a 18 éven felülieknek szóló meghívás feltehetően tévedés volt, áprilisi tréfa (júniusban?). Ugyanis 14 éven aluliaknak kellett volna bemutatni, bár egyetlen tanulsága így summázható: a madáritatóba csak indokolt esetben illik pisilni. Hát aki nem tudta, most megtanulhatta. Következő heti filmjegyzetünket „A királyi biztos szeretője” című szines brazil filmről írjuk. Tapolcai fafaragó