Tolna Megyei Népújság, 1981. június (31. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-23 / 145. szám

1981. június 23. NÉPÚJSÁG 5 Asztalitenisz Valamennyi korosztályban tolnai siker A tova szí idény befejezését jelentette az a közel egyhetes versenysorozat, melynek kereté­ben az utánpótlás jellegű csa­pat- és egyéni versenyek kerül­tek sorra. A hagyományokhoz híven a Tolnai VL ezúttal is ki­tűnően szerepelt valamennyi korosztályban, ismét bizonyítva országos vezető pozícióját az utánipótlásnevelés terém Az országos ifjúsági csapat- bajnokság küzdelmeiben két csapatot is indíthatott a Tolnai VL. A harminc csapatból álló mezőnyben mindkét csapat si­mán jutott a legjobb nyolc kö­zé. Itt a B csapat vereséget szenvedett a Bp. Statisztika együttesétől, az A csapat vi­szont simán jutott a döntőbe, ahol azonban nem sikerült a Statisztika ellen, győzni. A serdülőkorosztályban már teljes volt a tolnaiak sikere. Mindkét csapat könnyedén ju­tott a legjobb négy közé. A B csapat ott szoros küzdelemben szenvedett vereséget a Statisz­tika A csapatától és így 3. lett. Az A csapat viszont további győzelmével a döntőbe került, s elsősorban Bolvári II. kitűnő já­tékával az 1. helyet szerezték meg. Az újonc korosztályban az idén teljesen új garnitúrával kezdte a versenyt a tolnai csa­pot. így is sikeres volt szerep­lésük, a Statisztika és a KSI mögött a 3. helyet szerezték meg. A fiúk versenyében az újonc­csapat jó játékkal a 6. helyen végzett. Az egyéni versenyeket öt korosztályban rendezték, és ott is szép sikereket értek el a tolnai fiúk. Az ifjúsági korosztályban Bol­vári Katalin a döntőig jutott, ahol azonban vereséget szenve­dett Fazekastól és 2. lett. A serdülőkorosztály már si­keresebb volt. Itt Bolvári Kati fölényesen szerezte meg a vég­ső győzelmet, míg Kaiser és Bátorfi a 6. helyen végzett. Az 1969-es korosztályban Bá­torfi Csilla biztosan lett 1„ míg az 1971-es korcsoportban Balics Viktória szerzett ezüstérmet. A fiúk hosszú évek óta — ismét hallattak magukról. Nemecskó Viktor áz 1969-es korcsoport­ban jó játék után bronzérmes. A közel egyhetes sorozaton néhány versenyző végig ki­emelkedő teljesítményt nyújtott. Ezek élére kívánkozik Bolvári II., Bátorfi, Balics és Nemecs­kó. Eredmények: Országos ifjúsági csapatbaj­nokság : ...2. tolnai VL A., 6. Tolnai VL B. Országos serdülő csapatbaj­nokság: 1. Tolnai VL A., ...3. Tolnai VL B. Országos, újonc csapatbaj­nokság : ...3. Tolnai VL. Ifjúsági egyéni: ...2. Bolvári Katalin. Serdülő egyéni: 1. Bol­vári Katáim, ...6. Kaiser Ági és Bátorfi Csilla. 1969-es korosz­tály: 1. Bátorfi Csilla.. 1971-es korosztály: ...2. Balics Viktória. Fiúk 1969-es korosztály: ...3. Nemecskó Viktor. LINK FERENC így kellett volna 1. Szarvas—Ózd 2-2 X 2. Nagybot.—Szabó L. SE 1-5 2 3. B. Volán—Gyöngyös 2-1 1 4. Várpalota—Sabaria 3-1 1 5. Fűzfő—Olajbányász 2-2 X 6. Sellye—Dombóvár 4-0 1 7. G.-MAVAG—Bem SE 1-0 1 8. Dorog—Balassagyarm. 6-4 1 9. Bari—Sampdoria 1-0 1 10. Monza—Foggia 1-0 1 11. Pescara—Milan 1-0 1 12. Taranto—Lazio 1-1 X 13. Varese—Pisa 4-0 1 +1 Lanerossi—Catania 4-1 1 Labdarúgó NB II Tét nélküli mérkőzések az utolsó fordulóban Az NB ll-ben is véget ért a bajnokság. A Szekszárdi Dózsa együttese Mohácson 1-1-es eredményt ért el és ezzel a 12. helyen fejezte be a bajnoksá­got. A Dombóvári MSC Sellyén lépett pályára és 4-0 arányban alulmaradt, de különösebb je­lentősége ennek a mérkőzésnek sem volt, hisz már egy héttel korábban eldőlt, hogy a Dom­bóvár kiharcolta a bentmara- dást, ugyanakkor a Sellye ki­esett. MOHÁCS-VÉMÉND— SZEKSZÁRD 1-1 (0-1) Mohács, 2000 néző. Vezette: Földvári. Mohács: Perjési — Farkas, Rótt, Schwarczkopf, Ber­ki, Ffancz, dr. Zsolt, Lőrincz, Megyeri, Havasi, Jónás. Edző: Mathesz Imre. Sz. Dózsa: Pó­lyák — Varga, Tóth, Somodi, Szabó, Márkus, Bonnyai, Kniesz, Lauer, Koroknai, Pölöskei. Cse­re: Márkus helyett Lievszkovsz- ky a 20. percben, Kniesz he­lyett Orosz a 46. percben. Mo­hács vezetett először veszélyes támadást. Schwarczkopf kapta a labdát, aki 18 méterről nagy lövést küldött. A labda centi­méterekkel ment el a felső léc fölött. Az ellentámadásnál Pö­löskei jobb oldali beadását Kniesz kapta, aki a másik • ol­dalon szabadon lévő Lauer elé játszott. A Dózsa játékosa 14 méterre állt a kaputól, jól fel­ismerte a helyzetet és a bal sarokba küldte a labdát. 0-1. Az 5. percben Szabó röviden fejelte haza a labdát, de Ha­vasi 8 méterről Pólyák kapuja fölé lőtt. A 18. percben ismét Havasi kapta a labdát, 15 mé­terről lövésre szánta el magát, de Pólyák szögletre mentett. Nyolc perc eltelte után Jónás centiméterekkel lőtt kapu fölé. Változatos volt a játék, ebben az időben a hazaiak valame­lyest többet birtokolták a lab­dát. A 40. percben Zsolt dr. jobb oldali beadását Havasi kapta, aki nyolc méterről fe­jelte kapura, de Pólyák ismét tisztázott. A második félidőből öt perc telt el. Orosz messziről indítot­ta Szabót, aki elfutott a bal oldalon, beadott, a labdát Pö­löskei fejelte kapura, mely a felső lécről levágódott Perjési elé, aki végül tisztázott. Az 55. percben Jónás rúgott szögletet, a labdát Havasi öt méterről föléfejelte. A 61. percben Zsolt dr. 14 méterről küldött lövését Pólyák csak másodszorra tudta ártalmatlanná tenni. Ismét mo­hácsi támadás következett, a 68. percben Megyeri 15 méter­ről küldött lövését Pólyák szög­letre ütötte. Néhány perc múl­va Jónás 10 méterről vállalko­zott lövésre, a labda a felső kapufáról vágódott vissza a me­zőnybe. A 70. percben Dózsa- támadás végén Koroknai Orosz elé játszott, aki 20 méterről lőtt, de célt tévesztett. Néhány perc múlva Jónás beadását Hancz emelte kapura, de Somodi a qólvonalról szögletre fejelte a labdát. A 78. percben szabály­talan szerelés miatt büntető­rúgáshoz jutott a mohácsi csa­pat. A büntetőt Jónás értékesí­tette: a jobbra vetődő Pólyák mellett a bal sarokba lőtt. T-1. A mindvégig nagy iramú mér­kőzésen „nyílt sisakkal" táma­dó csapatok remek mérkőzést vívtak egymással, ahol az ered­mény igazságos. Jók: Pólyák (a mezőny legjobbja), Szabó, Pö­löskei, Tóth, Somodi, illetve Hancz és Zsolt dr. SELLYE— DOMBÓVÁRI MSC 4-0 (2-0) Sellye, 1000 néző. Vezette: Aczél. Sellye: Vincze — Szabó, Vas, Krém, Lombosi, Hosszú, Otártics, Markovits, Amigya, Szabadi, Golyók. Csere: Szabó helyett Varga a 65. percben, Hosszú helyett Baumann a 32. percben. Edző: Koller Nándor. Dombóvár: Dobos — Banai, Horváth, Lakos, Porcsa, Herbszt, Nagy, Tóth-Bagi, Túrái, Zircher, Landek. Csere: Herbszt helyett Engert a 70. percben, Túrái he­lyett Vörös a 34. percben. Ed­ző: Herbei József. A második percben szép dombóvári tá­madás után Zircher adott lab­dát Landeknek,'aki fölélőtt. El­lentámadásnál Gólyák húzott kapura, de Horváth fejjel szög­letre mentett. A 10. percben Szabadi kiugratta Golyákot és Lakos csak nagy önfeláldozás árán mentette a dombóvári kaput. Három perc múlva ismét Gólyák birtokolta a labdát, a jól helyezkedő Szabadi elé ját­szott, aki öt méterről mellélött. A következő percben ismét Dombóvár támadott, Lakos, Tú­rái, Tóth-Bagi összjáték után ismét Túrái kapta a labdát, aki 18 méterről kapu fölé lőtt. Változatos volt a játék, melyet bizonyít, hogy a következő perc­ben a dombóvári kapu forgott veszélyben, de a felső léc men­tett. A 26. percben Hosszú sza­bálytalankodott Zircherrel szem­ben. A szabadrúgás után a sellyei védők szögletre tisztáz­tak. A 35. percben jutott veze­téshez a hazai csapat. A sza­badrúgásból Szabadi 16 méter­ről a felső sarokba lőtt. 1-0. A 43. percben Herbszt lövését Vincze csak nehezen védte. A 45. percben Amigya átadását Szabadi kapta, aki újabb gól­hoz juttatta Sellyét. 2-0. A második félidőben folyta­tódott az enyhe sellyei fölény és Amigya közelről rálőtte a labdát Tóth-Bagi kezére a 16-oson belül. Mindenki meg­lepetésére a játékvezető 11-est ítélt, melyet Gólyák értékesí­tett. 3-0. A 64. percben Amigya lőtt centiméterekkel mellé, majd a 75. percben Zircherrel szem­ben szabálytalankodtak a sely- lyeiek. A szabadrúgást Horváth centiméterekkel lőtte fölé. A 78. percben Porcsa beadását Vörös szorongatott helyzetben három méterről elhibázta, léc fölé ment a labda. A 81. percben Amigya beadásából Szabadi beállította közelről a végeredményt. 4-0. A 85. percben még szépíthe­tett volna a Dombóvár, de Zircher átadását Vörös gyengén helyezte és a kapus tisztázni tudott. Csak a hazai csapatnak volt fontos a közönség előtt bizo­nyítani, a DMSC inkább az óvatos játékra, a sérülés el­kerülésére törekedett. Jók: Do­bos, Landek, illetve Golyók, Amigya, Szabadi. Bajnoki táblázatok Végeredmények NB II.: KELETI CSOPORT: 1. Ózdi Kohász 38 21 10 7 61-34 52 2. Gyula 38 18 13 7 59-36 49 3. Hódm. MSE 38 16 13 9 59-41 45 4. Debr. Univ. 38 17 10 11 48-31 44 5. Salgótarján 38 17 10 11 53-39 44 6. Szabó L. SE 38 15 12 11 50-35 42 7. Papp J. SE 38 14 14 10 59-49 42 8. Gyöngyös 38 15 11 12 42-37 41 9. Debreceni K. 38 14 12 12 56-50 40 10. Kazincbarcika 38 14 12 12 50-49 40 11. Miskolci VSC 38 15 10 13 66-67 40 12. Eger 38 14 12 12 45-46 40 13. Szolnok 38 12 14 12 56-55 38 14. Asztalos SE 38 14 9 15 48-50 37 15. Lehel SC 38 11 12 15 42-51 34 16. Szarvas 38 12 9 17 42-45 33 17. Nagybátony 38 11 8 19 54-68 30 18. Borsodi Volán 38 9 11 18 45-70 29 19. Karcag 38 8 7 23 37-78 23 20. H.-böszörm. 38 4 9 25 32-73 17 KOZÉPCSOPORT 1. SZEOL AK 38 24 9 5 68-30 57 2. Ganz-MÁVAG 38 16 15 7 74-52 47 3. Bem J. SE 38 16 13 9 61-47 45 4. B.-gyarmat 38 17 11 10 60-47 45 5. Szív. MÁV 38 16 13 9 58-54 45 6. Budafok 38 18 8 12 58-42 44 7. Kecskemét 38 16 12 10 49-36 44 8. Pénzügyőr 38 14 13 11 46-45 41 9. Kossuth KESE 38 11 17 10 54-47 39 10. Szegedi Dózsa 38 14 8 16 67-55 36 11. Dorog 38 13 10 15 52-52 36 12. Építők SC 38 13 10 15 44-54 36 13. Váci Izzó 38 11 13 14 55-56 35 14. 22. sz. Volán 38 11 12 15 43-58 34 15. BKV Előre 38 10 14 14 32-50 34 16. BVSC 38 12 9 17 39-52 33 17. DÉLÉP SC 38 12 9 17 50-64 33 18. Bpu Spartacus 38 12 8 13 43-58 32 19. Dunaújv. Ép. 38 8 7 23 43-71 23 20. Oroszlány 38 5 11 22 31-57 21 NYUGATI CSOPORT: 1. Haladás VSE 38 20 17 1 92-37 57 2. N.-kanizsa 38 19 12 7 80-50 50 3. Keszthely 38 20 9 9 65-48 49 4. Sabaria SE 38 18 11 9 46-37 47 5. Pécsi VSK 38 16 12 10 57-35 44 6. Tapolca 7. Mohács Véménd 8. Komló 9. Bábolna 10. MÁV DAC 11. Sopron 12. Szekszárd 13. B. Vegyész 14. Ajka 15. Várpalota 16. Dombóvár 38 18 8 12 58-54 44 38 15 13 10 47-33 43 38 15 10 13 44-39 40 38 13 13 12 38-52 39 38 13 12 13 63-57 38 38 \3 10 15 51-44 36 38 12 12 14 38-36 36 38 10 16 12 46-51 36 38 13 9 16 52-54 35 38 11 12 15 49-59 34 38 9 14 15 40-68 32 17. Sellye 38 11 8 19 53-69 30 18. Rákóczi SE 38 9 1 0 19 40-56 28 19. Fűzfő 38 8 7 23 38-67 23 20. Pét 38 8 3 27 43-94 19 MEGVEBAJNOKSÁG: Felnőttek: 1. Bátaszék 30 19 10 1 77-32 48 2. Bonyhád 30 19 6 5 68-28 44 3. Paks 30 15 12 3 66-23 42 4. Tamási 30 15 10 5 67-32 40 5. Kisdorog 30 14 7 9 67-41 35 6. D.-szentgy. 30 13 9 8 52-36 35 7. TAÉV SK 30 13 4 13 51-54 30 8. B. Pan. 30 10 10 10 49-53 30 9. Tevel 30 12 4 14 40-46 28 10. Tengelic 30 11 4 15 36-55 26 11. N.-mányok 30 9 7 14 43-57 25 12. Ozora 30 10 3 17 48-67 23 13. Aparhant 30 7 7 16 33-64 21 14. Dombóvár 30 7 6 17 39-58 20 15. Pincehely 30 7 4 19 34-81 18 16. Fadd 30 6 3 21 33-76 15 Ifjúságiak: 1. Sz. Dózsa 30 27 1 2 111-27 55 2. N.-mányok 30 21 5 4 74-22 47 3. B. Pan. 30 18 5 7 84-34 41 4. Paks 30 18 4 8 69-27 40 5. Bátaszék 30 14 8 8 74-40 36 6. Tamási 30 14 6 10 49-44 34 7. Bonyhád1 30 14 5 11 66-38 33 8. Tengelic 30 13 4 13 46-48 30 9. Dombóvár 30 13 4 13 76-72 30 10. Tevel 30 10 6 14 71-78 26 11. D.-szentgy. 30 11 4 15 36-44 26 12. Ozora 30 9 5 16 47-69 23 13. Aparhant 30 10 3 17 56-84 23 14. Fadd 30 7 5 18 34-64 19 15. Pincehely 30 3 4 23 29-134 10 16. Kisdorog 30 3 1 26 17-114 7 Eredmények NB II. Nyugati csoport: Fűz­fő-Nagykanizsai Olajbányász 2-2, Bábolna-Tapolcai Bauxit­bányász 0-0, Haladás VSE—Pét 8-0, MÁV DAC-Ajka 4-3, Keszthely-Sopron 1-0, Várpalo­ta-Sabaria 3-1, PVSK-Komló 4-1, H. Rákóczi-Bakony Ve­gyész 1-1. Megyei ifjúsági bajnokság: Dunaszentgyörgy—Tamási 5-1. Befejeződött a megyei labdarúgó-bajnokság A Kisdorog került a területi bajnokságba Dunaszentgyörgyi támadásnál a tamási kapu előterében 61. percben a tamási kapu előtti kavarodást Nagy II. fel­ismerte és a hálóba lőtt. 1-1. Mindössze hat perc telt el, amikor Nagy I.-Kovács akció futott a pályán, melynek végén Nagy II. volt ismét eredményes. 2-1. A következő percben Hor- váthot buktatták a 16-oson be­lül. A 11-est Kovács II. biztosan értékesítette. 3-1. Nagy volt az öröm a hazai szurkolók között, ekkor még senki nem gondolta, hogy a győzelemre álló mérkő­zés végeredménye döntetlen lesz. A 75. percben Debrecze- ni elhúzta a büntetőterületen belül Rab lábát. A játékveze­tő a 11-es pontra mutatott és a labdát Bazsonyi biztosan lőtte a hálóba. 3-2. Mindössze két perc volt vissza a mérkőzésből, a közönség egy része már időt kiabált, amikor egy jobb oldali tamási támadást követően a beívelt labdát Rab fejjel juttat­ta hálóba. 3-3. Két ellentétes félidőt látha­tott a nagyszámú közönség. Különösen a második félidő alapján a hazaiak közelebb álltak a győzelem megszerzésé­hez. Jók: Walter, Nagy, Kui, Bíró, illetve Horváth, Nagy II., Pál és Kertész. DÖMÖTÖR ENDRE Vasárnap délután került sor az elmaradt Dunaszentgyörgy —Tamási MEDOSZ megyebaj­noki mérkőzésre. Ezen a talál­kozón dőlt el, hogy a Kisdorog vagy a Dunaszentgyörgy lesz az ötödikként felkerülő a ma­gasabb osztályba, a területi bajnokságba. A mérkőzés iránt nagy érdeklődés nyilvánult meg, ott láttuk a 900 néző kö­zött a paksi, a faddi, a bony­hádi, a nagymányoki és termé­szetesen az érdekelt kisdorogi vezetőket, játékosokat is. A mérkőzés befejezése előtt két perccel még a DunaszejU- györgy volt az esélyes a felju­tásra, de akkor Rab fejesgólja eldöntötte a hazai csapat sor­sát, illetve azt, hogy a Kisdorog kerül fel. Dunaszentgyörgy-Tamási 3-3 (0-1). Dunaszentgyörgy, 900 né­ző. Vezette: László. Dunaszent­györgy: Pukli — Pál, Kovács I., Debreczeni, Kertész, Nagy I., Horváth, Négy II., Somodi, Ko­vács II., Baksai. Csere: Henk. Edző: Márkus József. Tamási: Banász — Meksz, Kui, Bazsonyi, Varga, Bóta, Nagy, Rab, Bíró, Walter, Vaszari. Csere: Ro-. zenberger, Hirt. Edző: Csik Gyula. A dunaszentgyörgyi csa­pat kezdett jobban és az 5. percben Debreczeni lövését a kapufa mentette. Negyedóra után feljött a vendégcsapat és átvette a játék irányítását. A .dunaszentgyörgyi védelem azon­ban hosszú ideig jól rombolta a tamási támadásokat. A félidő befejezése előtt hat perccel Walter jó beadását a megye­bajnokság gólkirálya, Rab fe­jelte Pukli kapujába. 0-1. A második félidőre megvál­tozott a játék képe. A hazai csapat nagy becsvággyal küz­dött és a sorozatos támadás­nak meglett az eredménye. A Márkus József edzőnek vasárnap volt az utolsó ténykedése Dunaszentgyörgyön. Mától már a Paksi SE edzője. Amikor a felvétel készült — a mérkőzés előtt—, még nem lehetett tudni an­nak kimenetelét, végeredményét, de Márkus József megjegyezte: szimpatikus, lelkes társaság volt a dunaszentgyörgyi, mindig szeretettel gondolok rájuk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom