Tolna Megyei Népújság, 1981. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-23 / 145. szám
1981. június 23. KÉPÚJSÁG 3 Aiomerőma-épttkezós Kialakullak a szméhres toitsofatok A beszélgetésnek a munkások is örültek. Ezen a hatalmas építkezésen elég ritkán jutunk Kumor Kazimierz el ugyanarra a helyre. Jómagam talán három évvel ezelőtt beszélgettem az atomerőműépítkezésen lengyel munkásokkal. akik közül többen még most is itt dolgoznak. Nagyszerűen megállják a helyüket a legnehezebb betonozási, szerelési és hegesztő munkákban, így aztán az egyéves szerződés meghoszabbítható mindig, azok számára, akik ezt igénylik, és méltók arra, hogy atomerőművet építsenek. Hadd említsem meg mindjárt az elején: a több száz ember közül, akiket Paksra küldtek, csak néhány nem felelt meg a kemény munkában. Most úgy kerestem meg őket, hogy több időnk legyen beszélgetni, és ne a zajos munkahelyen, ahol csak fél figyelemmel lehet szót váltani, sőt a baleseti veszélyeket is állandóan lesni kell. Ráérősen beszélgettünk tehát, négy munkással és ott volt ötödikként a párttitkár is. Ő segített összehozni a randevúnkat. A tolmácsnő — nyugdíjas szekszárdi lakos — ugyancsak szívesen, élvezettel segítette, hogy minél hűbb képet kapjunk az életükről, a munkájukról. A nevek leírását magára vállalta a tolmácsunk, Szabó Já- nosné. Tehát: a párttitkár Bu- waj Tadeusz. A lakatosok: Kumor Kazimierz és Ples We- nanciusz. Az ács és acélszerkezet-szerelő brigádvezetők: Jarosz Marian, Nowak Adolf, Közülük Nowak Adolf már harmadik éve Pakson dolgozik. Nagyon komoly, idősebb férfi. Remekül summázza a helyzetüket, rögtön az első kérdésemre, — mit és milyen körülmények között dolgoznak jelenleg — — így válaszolt. — Az elején voltak nehézségeink. Most összehasonlíthatatlanul jobbak a körülményeink, minden eszköz hiánytalanul rendelkezésre áll a munkához. Nagyon nagy segítséget jelent, hogy kialakultak a személyes kapcsolatok, például név szerint ismerjük a darusokat. A magyar nyelvből is elsajátítottunk már valamit. — Milyen a brigádja? Tapasztalt munkások? — Fiatalok, jó munkások. Kitüntetést kaptak az atomerőmű-építésért, egyénileg is, kollektíván is, tehát az egész brigád. Húszán vagyunk. Jelenleg három helyen dolgozunk, a kettes, a hármas és a négyes reaktórblokknál, két műszakban. A munkaidőről, a nehézségekről kérdezősködöm. Elmondják, az összes sport- és kulturális tevékenységük munkaidőn túl történik. A sok munkát megszokták, már azzal jöttek ide, hogy ezt vállalják. A szabadnapjaikat „összegyűjtö- getik" és három hónaponként utaznak haza. A Budastal nevű nagy építőipari vállalat dolgozói, krakkóiak. Nem túl kevés, hogy csak háromhavonta jutnak haza? Hogyan bírják? A felelet: jönnek többször a családtagok, látogatóba, ugyancsak egy hétre. Pakson, az erőmű lakótelepén lehetővé teszik számukra, hogy ezalatt a családdal, az asszonynyal legyenek. Kirándulnak sok, dunántúli városba és Budapestre mennek ilyenkor, együtt az otthoniakkal. Visszakanyarodunk a munkához. Buwaj Tadeusz, a párt- szervezet titkára kérdésemre közli az adatokat: Pakson dolgozik a Budostal vállalat 250 szakmunkása, velük együtt 27- 30 műszaki és mellettük a más vállalatoktól való minősített hegesztők. Tanfolyamot kellett végezniük a hegesztőknek, a minősített kategória eléréséhez, a rozsdamentes acél hegesztéséhez. Hozzáteszi a titkár — és a többiek megerősítik véleményét, - hogy amit Pakson tanulnak, erőműépítési gyakorlatból, majd hasznát veszik otthon. Tudatosan készülnek erre, ezért is örülnek, hogy részt vehetnek a paksi atomerőmű építésén. A párttitkár Bere- menden kezdte a magyarországi munkát. Azt mondja, megtiszteltetésnek tartják, hogy itt dolgozhatnak, a paksi létesítményen. Sokat beszélgettünk a szórakozásaikról, a baráti kapcsolatokról. Közvetlen szálak fűzik őket a város dunakömlődi részéhez, oda járnak legtöbbször futballozni, de az is megtörtént, hogy egy hidat építettek Kömlődön társadalmi munkában. A betonozás a kisujjuk- ban van, bármilyen formát kell kialakítani. Ők betonozták például a turbinaasztalokat a főépület gépházában. Persze, szívesen látják őket ünnepi alkalommal is a Szabadság Tsz-ben. A másik kis szövetkezettel, a paksi Aranykalász Tszszel is jó a kapcsolatuk a lengyel mnukásoknak: segítettek Ples Wenanciusz Jarosz Marian műhelyt és istállót építeni, szüretelni. Külön fejezetet írhatnék a sporttevékenységükről, ha volna- rá hely... Nagy élvezettel meséli.1 Ples Wenanciusz, horgászegyesületet alakítottak Pakson, és a könyvtárosuk, Kumor Kazimierz nyerte a versenyt. Jarosz Marian brigádvezető is horgászik. Részt vettek Budapesten az építők sport- versenyén, elsők lettek röplabdában, az egyik mérnökük győzött súlylökésben, egy másik magas- és távolugrásban. Jártak Beremenden, a labdarúgócsapattal, most Dunaújvárosba készülnek. Szeretnének elmenni a né- metkériekhez is. Közel van a falu és hallották, hogy jó a németkéri pálya. Az üzenetet ezúttal átadom... Egyébként, aki Pakson jár, időzzön egy kicsit a régi város- központ vadonatúj, igen szép parkjában. Egy kis tábláról megtudhatja, hogy ez lengyel —magyar barátsági park. CEMENCI JÓZSEF Fotó: GOTTVALD KAROLY Fogyasztói árpolitika 1981 (I.) Áralakító tényezők Az árak nem szubjektív elhatározások nyomán, hanem objektív gazdasági hatásokra változnak. Az árpolitika a felismert gazdasági szükségszerűség tudatos érvényesítésére törekszik. A fogyasztóiár-képzés álta lános alapé,Ive az értékarányosság érvényesítése. A szocialista állam az áreltérítés módszerét is tudatosan alkalmazza: egyes termékek, szolgáltatások fogyasztását — társadalompolitikai megfontolásokból — kedvezményezi, másokét megnehezíti. Számos fogyasztási cikk ára tiszta jövedelmet is tartalmaz, azaz a fogyasztói ár — a termelési és forgalmazási költségeken túl — a forgalmi adót is magában foglalja. A termékek egy szűkebb körénél — idetartoznak például az élvezeti cikkek — a fogyasztói ár az átlagosnál nagyobb forgalmi adót tartalmaz. A szocialista állam tudatosan drágítja az ilyen termékeket, ezzel igyekszik korlátok között tartani ezek fogyasztását. A forgalmi adó mégsem általában „luxusadó", hanem a termékek fogyasztásával, a szolgáltatások igénybevételével arányos hozzájárulás az össztársadalmi kiadásokhoz. A termékek és szolgáltatások zöménél mégis csupán a dotáció, az ártámogatás megszüntetése a cél. így például az alapvető élelmiszerek, az építőanyagok továbbra is forgal- miadó-mentesek maradnak, nem vesznek részt a közteherviselésben, közvetett módon tehát a jövőben is támogatást élveznek. A szolgáltatások tekintélyes körében — ide tartozik például a tömegközlekedés, a kommunális szolgáltatások jórésze, a lakásbérlet — nem cél, hogy a díjak maradéktalanul fedezzék a teljes költséget: időről időre azonban ezeknek a díjtételeknek is követniök kell a ráfordítási arányok módosulását, mérsékelve az állami támogatások növekedésének ütemét. Végül a társadalmi méltányosság megkívánja, hogy meghatározott területeken, pl. az oktatási, a kulturális, az egészségügyi ellátásban, a szükségletek kielégítése ne függjön a személyes jövedelmek nagyságától. Ilyen esetben a költségek növekedését az állam — egyebek között a forgalmi adó bevételeiből — fedezi. A jövedelemelosztás és -újrafelosztás fő eszközének jelenleg már nem annyira a vállalatok megadóztatását, mint inkább az árpolitikát tekintjük. Az árrendszer korszerűsítésének egyik célja — közgazdasági terminológiával szólva — az úgynevezett kétszintűség megteremtése volt. Az 1979— 80-as árrendezéssel sikerült elérni, hogy a fogyasztói árban a termelési és forgalmi költségek megtérüljenek, emellett forgalmi adó formájában még bizonyos mértékű társadalmi tiszta jövedelem is képződjön. Az 1979-es fogyasztóiár-emelés, mérsékelte a költségvetés terheit, és pontosabban tájékoztatta a fogyasztót az áru értékéről, a gazdaság valóságos teherbíró képességéről. De az áraránytalanságok egy része azóta újratermelődött. A változás lényege, hogy most a szolgáltatásokra fordított támogatás aránya a legmagasabb (22,3 milliárd forint), s az élelmiszerek (13,5 milliárddal) a második helyre „szorultak”. A legutóbbi években — elsősorban az anyag- és energiaárak emelkedésének következményeként — szinte valameny- nyi mezőgazdasági termék önköltsége növekedett. Annak ellenére, hogy a hozamok, a fajlagos termelési mutatók számottevően emelkedtek, és az üzemek költséggazdálkodása érzékelhetően javult. A költségeken belül különösen gyorsan nőtt az amortizáció, a műtrágyák, a növényvédő szerek, az ipari takarmányok felhasználásának költsége — ezek messze meghaladják a termelési érték növekedésének ütemét. Egyedül a búza önköltsége csökkent, mivel a hektáronkénti termésátlag jelentősen növekedett. Az állat- tenyésztés termékeinek költségnövekedése meghaladja a mezőgazdasági átlagot. Az önköltségváltozásokkal összefüggésben emelkedtek a mezőgazdasági termékek termelői, felvásárlási árai: 1980- ban 11,4 százalékkal, 1981-ben várhatóan további 5 százalékkal. A termelői, felvásárlási árak kialakításakor a költségnövekedésnek csak egy részét vették figyelembe. A teljes költségnövekedés 20—25 százalékát az üzemek gazdálkodásuk javításával, a termelésben meglévő tartalékok kiaknázásával kell ellensúlyozni. Milyen mértékű fogyasztói árszínvonal növekedésre számíthatunk? Az 1979—1980-as esztendők mintegy 9—9 százalékos árszínvonal-emelkedése rendkívüli intézkedések következménye. (Az 1979. júliusi intézkedésekhez hasonló mértékű áremelés a tervek szerint a jövőben nem ismétlődik meg.) 1981-től visszatértünk az ármozgások korábbi, viszonylag mérsékelt pályájára; az évi 4,5—5 százalékos növekedéshez. Ez megköveteli, hogy a szükséges árintézkedéseket halogatás nélkül, mindig időben hozzák meg. Ha az árakat folyamatosan a változó költségviszonyokhoz igazítjuk, megelőzve az áraránytalanságok elhatalmasodását, a következetes fogyasztói árpolitika viszonylag kis lépésekkel, fokozatosan kialakíthatja az értékarányos árakat, illetve elkerülheti az újabb áraránytalanságok képződését, az 1979. júliusihoz hasonló nagyobb méretű és széles körű drágulásokat. Vajon az élvezeti cikkek árai vagy a luxusadók emelésével nem lehetne fedezni az alapvető fogyasztási cikkek növekvő dotációs terheit? Átmenetileg elodázhatjuk a nagy horderejű, társadalmi, politikai súlyú árintézkedéseket, de az állami támogatások, az áraránytalanságok halmozódását, az árak módosítását nem kerülhetjük el. A dotáció gyarapodása ugyanis idővel pazarló fogyasztáshoz, ellátási zavarokhoz vezet. Az áralakulást, s vele együtt az évi átlagos áremelkedés ütemét végeredményben a termékek, a szolgáltatások ggz- daságossága, versenyképessége szabályozza. Hogy egy terméknek mennyi lesz az ára, az alapvetően a termelés során dől el. Változatlan követelmény: minden kiáramló vásárlóerőnek, fejlesztési alapnak legyen szilárd árufedezete. Csak ez a biztos árufedezet szavatolhatja a forint becsületét, vásárlóerejét, a zavartalan ellátást. Az árufedezet azonban napjainkban már nem csupán árutömeget, hanem választékot, jó minőséget, korszerűséget és megfizethető árat jelent. Másként fogalmazva: a forint viszonylagos értékállandóságát kellő hatékonysági fedezete szavatolja. (Ahogyan az elért életszínvonal megőrzésének is hatékony munka a feltétele.) A forint becsülete, értéke tehát a munka, a gazdálkodás színvonalától függ. Mert a piacon, a vásárlás során a termelésben elért eredmények realizálódnak. KOVÁCS JÓZSEF (Következik: Ár és fogyasztás.) Lengyel hegesztők a reaktorblokk cellafalánál
