Tolna Megyei Népújság, 1981. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-21 / 144. szám
1981. június 21. Képújság 11 Az esztergomi Keresztény Mézeim szőnyegei Jordesz szőnyeg. Imaszőnyeg, Kisázsia. XVII. század. Mérete: 160x118 cm. Egy ismeretlen Kodály-levél A napokban becses dokumentum került elő a Tolna megyei Levéltárban. A dombóvári Nemzeti Bizottság 1945. és 1946. évi iratai között leltük meg Kodály Zoltánnak a bizottsághoz írott levelét. Az elsősorban hely- történeti érdekességű levél előtörténetéhez néhány adalék ismerete szükséges Kodály életéből. Kodály és felesége Pé- czely Lászlónál vendégeskedett 1945. november 23-tól. Dombóváron kapta meg Kodály a hírt, hogy Budapesten a nemzetgyűlés első ülése a szellemi és közélet tizenkét személyisége közt őt is képviselővé választotta. A pihenésre szánt napok sem teltek el munka és esemény nélkül. A tudós és zeneköltő tanulmányozta a Kapós-mellék jellegzetes népdalkincsét, érdeklődéssel figyelte a helyben bontakozó zenei életet, különösen érdekelte az iskolás gyerekek zeneismerete. December 9-én a dombóvári gyerekek népdalversenyének vendége, amelyet házigazdájuk ötéves kislánya nyert meg. December 14—15. újabb emlékezetes napok. Kodály barátai körében ünnepelte hatvanharmadik születésnapját, melyet különösen széppé a helybeli ifjúság hangversenye tett. Az egész lakosság, a különböző fórumok szeretettel és megbecsüléssel vették körül az illusztris vendéget. A korabeli sajtón kívül a járási nemzeti bizottság 1945. december 5-én kelt levélben köszöntötte a világhírű zeneszerzőt. A bizottság üdvözlő levelére Kodály az elutazása előtti napon, 1946. január 6-án válaszolt. Ez a levél ezeket az emlékezetes napokat idézi, megörökítve Kodály Zoltán benyomásait a helyi éledező zenekultúráról. A levelet, az elismerő szép szavak a megye művelődéstörténetének, eqy kor kultúrájának értékes dokumentumává emelik. A most közzétett levél gyarapítja a Kodály-dokumentumok sorát. CSERNA ANNA levéltáros 1946. január 6. Igen tisztelt Bizottság! Elutazásom előtt nem mulaszthatom el, hogy a N. B. hozzám intézett szíves üdvözlő szavait hálás szívvel megköszönjem. Az itt talált nem várt szives fogadtatás, valamint az egész lakosság figyelme és sze- retete dombóvári tartózkodásunkat feledhetetlenné teszi. Szemlét tartva az itteni zenekulturális lehetőségek felett, úgy látom, hogy az itteni adottságok, csak némi nyugalmas idő és következetes munka mellett, igen szép zeneéletet tennének lehetővé. Az iskolában megfelelő, kiváló szakemberek működnek, akik az évenként megtartott „Éneklő Ifjúság" ünnepeivel maradandó, ízlésnevelő hatással lehetnek az egész lakosságra. A most alakult Vegyeskar pedig, egy két évi fejlődés után olyan szerepet tölthet be a város zeneéletében, mint a fővárosban a filharmonikus zenekar, amennyiben a nagy mesterek énekkari alkotásainak közvetítésével, ha más művekkel is, de ugyanazt a szellemet terjesztheti, t. i. a nemes, komoly művészet szellemét. Éppen azért /egyen szabad a nevezett két intézményt a N. B. figyelmébe és pártfogásába ajánlanom. Bizonyára nyílik alkalom és mód. hogy a N. B. hathatós segítsége támogassa a kezdet nehézségeivel küzdő egyesületet. Az ,.Éneklő Hiúság" megnyilatkozásait pedig azért ajánlom az N. B. hathatós pártfogásába, mert ez a mozgalom immár országszerte kinőtt az iskola falai közül, eredményei művészi mértékkel mérhetők, hatása pedig a magyar öntudat és egyben a művészi ízlés szempontjából eléggé meg nem becsülhető. Remélem, hogy Dombóváron is termékeny talajra talál, meaerősödéséhez az N. B. ér- deklődő figyelme nagyban hozzájárulna. ' Köszönöm és kérésem ismétlésével vagyok a Nemzeti Bi- zottágnak kész hive Kodály Zoltán Az esztergomi Keresztény Múzeum európai hírű keleti szőnyegtárának alapjait Ipolyi Arnold nagyváradi püspök, a magyar művészettörténeti kutatás úttörője és neves műgyűjtő nagylelkű ajándéka képezte, aki már 1867-ben kifejtette az esztergomi Keresztény Múzeum alapításának gondolatát. Gyűjteményeit, köztük a keleti szőnyegeket 1872-ben e célra átadta. Ipolyi Arnold 1886-ban bekövetkezett halála után Ra- disics Jenő, a budapesti Ipar- művészeti Múzeum főigazgatója Ipolyi hagyatékából 1887-ben emlékkiállítást rendezett és ezen huszonnégy régi keleti szőnyeg is szerepelt. Kétségtelenül azok a régi pazar szép szőnyegek, amelyek már 1872-ben az Ipo- lyi-féle gyűjteményben voltak. Egy indiai virágmintás és áilat- alakos XVII. századi szőnyeget is bemutattak, s milyen szerencse, hogy ez a műtárgy épségben megmaradt és ma is látható. Az Ipolyi-féle hagyaték keleti szőnyegei nagy művészi és történeti értéket képviseltek, mert ezek kivétel nélkül 1800 előtt készültek. A keleti szőnyegtár később tovább gyarapodott és ma 37 darab kitűnő műtárgyból áll, s ezek a szőnyegek a XV—XIX. században készültek. Ipolyi Arnold vonzalma a ke-, leti szőnyegek iránt érthető, mivel hazánkban a keleti szőnyegeket mindig kedvelték. A régi magyar otthonokból a nemes keleti szőnyeg soha nem hiányozhatott. Erdélyben különösen sok keleti szőnyeg volt, s ezek az ott élő idegen kereskedők, vagy főúri vásárlások révén kerültek hazánkba. A keleti szőnyegek útja Perzsián, a Kaukázuson és főleg Törökországon ót vezetett Magyarországra, s a kereskedelem útja Erdélyt a legtöbb esetben érintette. Nem véletlen tehát, hogy Erdélyben — de a Felvidék városaiban is — a templomok padjait, karzatjait és falait is keleti szőnyegek ékesítették és a szép keleti szőnyeg már a középkorban is fejedelmi ajándéknak számított. Ipolyi Arnold is Erdélyben vásárolta pompás keleti imaszőnyegeit, s Czobor Béla 1888- ban emlékbeszédében méltatva Ipolyi Arnold érdemeit, kihangsúlyozta, hogy a kitűnő ízlésű műgyűjtő „a legjobb állapotban lévőket" szerezte be és „ezért keleti szőnyeggyűjteménye a legkiválóbbak közé tartozik”. Ez a vélemény azóta csak megerősödött, mert a legjobb német és angol szakértők szerint is az esztergomi szőnyegtár egyike a legszebb keleti szőnyeggyűjteményeknek Európában. Ipolyi Arnold és még sok más neves műértő, látva a hazai közgyűjtemények elmaradottságát, nagy lelkesedéssel foglalkozott egy-egy művészeti gyűjtemény kialakításával. Nagyon sok esetben megelőzve a hivatalos szerveket és szakembereket, s ezek a lelkes, nagyszerű emberek messze megelőzték a kortársaikat, akik a tárgyak többségénél csakis vagyoni értéket vettek számításba. Ezeket a híres kisázsiai (török) és kaukázusi keleti szőnyegeket látva felmerül a kérdés, hogy vajon készültek-e nálunk is ilyen szőnyegek. Az írott forrásokból kiderül, hogy nálunk is próbálkoztak ezzel a mesterséggel, s fennmaradt egy 1723-ban — Erdélyben — készült kisázsiai-törökös mintázatú csomózott szőnyeg. Éz azonban művészi szépségben nem vehette fel a versenyt az igazi keleti szőnyegtermékekkel. Ezt mutatják a régi leltárak elnevezései is, ahol a hazai szőnyegeket „köz-, paraszt- szőnyeg” kifejezéssel illették. Nem volt tehát nagyobb szerepünk a keleti szőnyegek készítésében, bár ez nem jelentheti azt, hogy a régi erdélyi kilimeket (szövött szőnyegeket) ne becsüljük úgy, mint a népművészet remekeit. Radvánszky Béla múlt század végén íródott kitűnő művelődéstörténeti munkájában részletesen foglalkozik'a XVI— XVII. századi nemesi otthonok berendezésének milyenségével. Ebből kiderül, hogy eleink a hideg lakások kemény téglapad- lóját puha és meleg keleti szőnyegekkel és gyapjúból . való erdélyi pokrócokkal takarták le. I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem udvarában a lakószobák padlóit mind drága török szőnyegek borították. A falakat pedig szövött kárpitokkal vonták be, ezeket nevezték Bethlen István fejedelem leltárában „ház-öltözéknek”. Szőnyegeket használtak nemcsak a fejedelmek és főurak, de a gazdagabb városi polgárok is. Szőnyegeket raktak az ágyra, padra, kerevetre, asztalra és székre, vagy a női lakosztályban a láb aló az ágy előtt. Az erdélyi otthonok megőrizték keleties jellegüket, mert kevés bútort és sok textíliát alkalmaztak. Azonban a régi írásokból nem derül ki egyértelműen, hogy ezek a szőnyegek szövöttek, vagy csomózottak voltak-e? A szőnyegek anyaga gyapjú volt, néha kecske, vagy teveszőr, valószínű, hogy a szövött kárpitoknál gyakran használtak arany-ezüst fonalakat, vagy színes selyemszálakat, esetleg bőr, vagy bársony rátéteket. A keleti szőnyegek színeit őseink úgy írták le, hogy ebből a kedvenc színek is kiderülnek: vörös, fejér, fejér babos, vörös virágos, fejér tarka, fejér és zöld skarlát és oszlopos skarlát (ez utóbbi oszlopokkal díszített imaszőnyeg lehetett). Hogy milyen mintákat kedveltek a régiek, arra a fentiek alapján csak következtetni lehet. Az esztergomi Keresztény Múzeum régi török szőnyegei is azt igazolják, hogy őseink nagyon kedvelték „az erdélyi szőnyegeket”. Ez a szőnyegfajta a kisázsiai USAK városban és környékén készült, megtévesztő nevét azért kapta, mert Erdélyben nagyon kedvelték őket és ott volt e szőnyegtípus egyik kereskedelmi fészke. Az „erdélyi szőnyeg” virágos mintázata, fénylő piros, kék, sárga színei megfeleltek a magyarok keleties ízlésének. A régi XVI—XVII. századi Erdélyben megkülönböztettek nagyságra nézve: nagyszőnyeget, öreg-szőnyeget (ez régi és nagyobb méretű lehetett), más esetben közepes} apró és kerekded szőnyegformát emlegetnek. A kiállításon bemutatott szőnyegek még abban a korban készültek, amikor a hitvány vegyi festékek használata ismeretlen volt Ázsiában. A festéshez indigót (kék), festőbuzérgyökeret (vörös), sáfrányt (sárga), friss dió burkát (barna), gránátalma kérgét (vörösessárga) és egyéb növényi festőanyagot alkalmaztak. A fonalak pácolásához timsót, a festék rögzítéséhez pedig hamulugot, vagy bivalyok vizeletét. A vegyi festékek 1872 után kezdtek elterjedni Kis- ázsióban és a Kaukázusban is. Az aprólékos és munkaigényes festési eljárást felváltotta a gyors és olcsó vegyifesték. A múlt század utolsó évtizedeitől kezdve a keleti szőnyegtermelők többsége már elsősorban a piacra, azaz eladásra dolgozott, munkájukat alig fizették meg, ezért elmentek a gyapotföldekre, vagy az ipari üzemekbe dolgozni. A fejedelmi műhelyek is megszűntek és a keleti szőnyegművészet válságba került. Az esztergomi keleti szőnyegtár minden tekintetben alkalmas arra, hogy a keleti művészet vezető ágazatával a közönséget megismertesse és élményt nyújtson a színek és az eredeti ornamentikák kedvelőinek. Vidéken első esetben mutatja be a közönségnek teljes keleti szőnyegtárát a Keresztény Múzeum, s nyugton mondhatjuk, hogy iparművészeti gyűjteményeinek értéke páratlan és a második legnagyobb hazánk- * ban. A Simor János esztergomi érsek által alapított világhírű képtár mellet kissé háttérbe szorultak a múzeum rendkívül értékes gobelin-, porcelán-, kerámia-, ötvös- és fémgyűjteményei, valamint az elsőrendű műtárgyanyagot jelentő régi magyar hímzések. Ez utóbbi gyűjtemény egyedülálló gazdagsága és szépsége alig-alig ismert a nagyközönség előtt, bár a múzeum erőfeszítéseket tett, de a helyhiány nem teszi lehetővé a teljes műkincsanyag bemutatását. Ezért is csak üdvözölni lehet ezt a nagy jelentőségű szekszárdi kiállítást, mely reméljük kiállítási sorozat kezdete, hiszen az esztergomi műkincsállomány gazdagsága és sokrétűsége legalább tíz évre szóló kiállítási programot tesz lehetővé. Képzőművészet a középiskolában Időszerű, hogy minden középiskola eredeti műalkotással is rendelkezzen. Megvalósítható ez az igény, hiszen nő a művészek és a művek száma, közel ötezer Alap-tag működik, s indokolt, hogy az új alkotások közösségi, ható térbe kerüljenek. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a középiskolákba kerülő képzőművészeti alkotások szinte új nevelői státust helyettesítenek, esztétikai ügyeletükkel fegyelmet, tiszteletet parancsolnak. Az elmúlt években árnyalódott középiskoláink képzőművészeti élete, bővültek az egyes formák és módszerek. Eleve azzal, hogy több helyen az új épület új monumentális mozaikkal is bővült. így a tokaji gimnáziumban Bakallár József, a kecskeméti szakközépiskolában Óvári László alkotása révén. Vásárhelyen a Bethlen Gábor Gimnázium díszkútját Kamotsay István tervezte, s igen színvonalas Táncsics-portrét adott át Rajki László szobrász- művész a dabasi Táncsics Mihály Gimnáziumnak. Új vonás, hogy egyre több középfokú intézmény vállalkozik kiállítások rendezésére. Kimagasló a kiskunhalasi Szilády Áron, a ráckevei Ady Endre Gimnázium tárlatprogramja, s az is köztudott, hogy a ráckevei gimnáziumban megvalósított Ady Galéria közel száz műtárgyat birtokol Ferenczy Béni, Varga Imre, Vecsési Sándor, Domonkos Béla, Ligeti Erika, Kiss Nagy András, Gacs Gábor, Csík István műalkotásaiból. Papp László váci kezdeményezése is figyelemre méltó. Fotósorozatokat készített időszerű évfordulókra Móra Ferenc, Radnóti Miklós, Lenin, Móricz Zsig- mond és Bartók Béla archív emlékanyagából, s ezen fotódokumentációkat közreadta Vác valamennyi középiskolájának vándorkiállítás keretében. Molnár Elekné, a nagykőrösi Arany János Gimnázium és Óvónőképző rajztanqra mindent lerajzoltat tanítványaival, ebből különös rajzos napló kerekedett a városról és környékéről. Somodi László festőművész a szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium rajztanára. Minden érettségi tablót ő és tehetséges tanítványai terveznek, sok diákrajz díszíti a folyosókat, a művészettörténet mesterműveinek társaságában. Minden vagy pontosabban majdnem minden a középiskolák rajztanáraitól függ, hiszen a diák mindenütt tehetséges, valamire vár, s ha értékkel közelítenek irányába - azonnal baráti módon fogadja. Ezt a lehetőséget továbbfejleszteni, bővíteni — feladatunk. A hazai és külföldi múzeumok vendégkönyveiben számtalan beírás érzékelteti, hogy középiskolásaink utazási kedve számottevő, s az arány egyre nő. Külön öröm, hogy a szakmunkásképző intézetek képző- művészeti élete is komolyan fej-’ lődik. Példa erre Kiskunlacháza, ahbl külön kis galéria is létesült az itt tanító nevelők és tanítványok munkáiból. Szükséges lenne neves művészek bekapcsolása ebbe a tevékenységbe, hiszen ez önmagában jelentene értéknövekedését és a magyar képzőművészet utánpótlásának biztosítását. E ma még ritkaságnak tűnő diák-képzőművészkö- rök számára üdvös lenne országos pályázatokat hirdetni, hogy serkentse az ambíciókat. Tarthatatlan ugyanis, hogy az országos középiskolai tanulmányi versenyek nem fordítanak elég gondot a képzőművészetre, pedig csak az átható és sokirányú gondoskodás pallérozhatja ifjúságunk vizuális kultúráját, segítheti őket abban, hogy képzőművészetünk új művelőivé és' új közönségévé váljanak. L. M. „Erdélyi szőnyeg”. Kisázsia. Usák városa. XVII. század. Mérete: 170x125 cm. Sirván (vagy Lezg) szőnyeg. Kaukázus. XVIII—XIX. század. Mérete: 255x100 cm.
