Tolna Megyei Népújság, 1981. május (31. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-01 / 101. szám

6 Képújság

1981. május 1.

Múltunkból

István Józseffel, a megyei tanács elnökhelyettesével

— Beszélgetésünk legfontosabb témája az általános iskola, ezért engedjen meg bevezetőben egy személyes kérdést, hol járt iskolába?

— Iskolai pályafutásomnak egy érdekessége volt, hogy én már akkor, a negyvenes évek elején elvégeztem a hetedik-nyolcadik osztályt is, szülőfalumban, a Bács megyei Dávodon. Aztán jártam a bajai kereskedelmi iskolába, ahonnét Pécsre kerültem, ott fejeztem be, a háború után. Felvettek íaz orvosi egyetemre, de azt abbahagytam.

I

' — Ki gondolná, hogy majdnem orvos lett, de miért hagyta abba?

— Több oka is volt, ezek közül a döntő, hogy nem tetszett. Ketten mentünk át egy barátommal a tanárképzőre, de neki ez sem felelt meg, és felvetette azt az ötletet, hogy menjünk át a jogra. Nem mentem, őt viszont igazolta az idő, mert ma már a pécsi jogi egyetem professzora. A tanárképző befejezése után ugyanott maradtam tanársegéd, majd mégis a jogra kerültem, de nem hallgatónak, hanem az ELTE jogi karára, a marxizmus—lenmizmus tanszékre tanársegédnek, majd a pártfőiskola elvégzése után a miskolci műszaki egyetemre neveztek ki. Az ellenforradalom után jöttünk Szekszárdra, mert a feleségem idevalósi. Márciustól novemberig a Lenin intézetben tanultam, majd 1957. november elsejétől folyamatosan a megyei pártbizottságon dolgoztam,

többféle beosztásban 1978 márciusáig, amikor megválasztottak elnökhelyettesnek. Ez tulajdonképpen nem jelentett nagy változást, hiszen egy-két év kivételével mindig kulturális területen dolgoztam.

— Manapság divat szidni az általános iskolát és egy pillanatig nem állítom, hogy ez mindig jogtalan. Mintha sok lett volna a kísérletezgetés és annak kevés az eredménye. Bevezették az új tanterveket. Sok szó esik mostanában a sajtóban, így lapunkban is a körzetesítésről. De ennek csak a hátrányairól szoktunk beszélni, amelyek — kár lenne tagadni — vannak, most azonban beszéljünk inkább az előnyeiről.

— Kezdjük talán azzal, hogy körzetesítési folyamat a felszabadulás óta mindig volt. A legnagyobb eredmény, amit elértünk, hogy ma mór az általános iskola valóban általános, legalábbis, ami a beiskolázást illeti. Hogy elvégzik-e az más kérdés. 1957 után sorra épültek az iskolák, amelyeket a későbbi nagy körzetesítési hullám során aztán elveszítettünk, had tegyem hozzá, hogy sajnos, kár értük. A felszabadulás, de még az ellenforradalom után is sok volt a tanyán élő ember, ezért abban az időben sok kis iskola épült, kint a pusztán. Ezek egy részét megvették a termelőszövetkezetek, hiszen a hatvanas évek elején alakultak meg, vagy újjá, nem voltak még irodaházaik, mint manapság.

A nagy körzetesítési hullámot, a hatvanas évek elejétől nem az oktatásügy vezetői indították meg, az egybeesett egy nagy társadalmi folyamattal, a termelőszövetkezetek megalakulásáéval, fejlődésével, majd ösz- szevonásával, később a köz- igazgatás ésszerű és gazdaságilag szükségszerű összevonásival. A lakosság spontán áramlott a nagyobb települések, városok felé, a kis iskolák elnéptelenedtek. Irreális lett volna a fenntartásuk, pedagógust sem kaptak volna ezek a települések. Az ötvenes évek elején 238 iskola működött a megyében 1972-ben 96, 1980- ban pedig 68. A körzetesítés fő előnye, hogy nőtt az oktatás általános színvonala, nagyjából kiegyenlítődtek az iskolák közötti különbségek, tehát azonos esélyeket teremtünk a tanyai és a városi gyerekek számára. Ezt kifejezi az is, hogy egy-két kivételtől eltekintve nincs osztatlan iskola, nőtt a szakosan leadott órák száma, olyannyira, hogy ma már a gyerekek majdnem nyolcvan százaléka szaktanártól tanul, és mindössze 52 felső tagozatos jár az egész megyében osztatlan iskolába.

— Mégis sajnálja az ember az elveszett közvetlen kapcsolatot a pedagógus és gyerek között. Sokan iskolagyárnak nevezik a nagy iskolát, ahol „futószalagon” oktatják a gyerekeket, a nagyobb településeken, különösen a városokban már-már tűrhetetlen a zsúfoltság. Nem könnyű a kicsiknek télen bejárni, önnek mi a véleménye ezekről az ellenvetésekről?

— Biztos, hogy sokkal jobb lenne, ha mindent helyben meg lehetne oldani, de eny-' nyíre gazdagok sohasem le-, szünk. Nézzük például GyönJ köt, oda hét településről járnak be a gyerekek, a mindennel ellátott iskolába. Meg lehetne teremteni a tárgyi és a személyi feltételeket mind .a hét helyen?

— Nem, ebben valóban igaza van, de néhány helyen bizonnyal egyszerűbb lenne, ha a pedagógus járna ki, mint hogy a gyerekek járjanak be.

— Jogos a kérdés, különösen most, hogy á demográfiai hullámhegyen vagyunk. Már régebben is csak kulturális, közösségi,, célra lehetett felhasználni az üres iskolákat, most pedig már csak az anyaiskola bővítésére. El lehet képzelni, hogy a jövőben ott, ahol ehhez adattak a feltételek, a gyerekek nem mind a központi iskolába járnak, hanem egy társközségibe. Ki lehet ott alakítani napközis csoportokat is, vagy az úttörőcsapat, raj tarthatja ezekben a helyiségekben a foglalkozásait. Azt is vizsgáljuk, hogy hol lehet megoldani, hogy a pedagógus járjon ki az -iskolából. Ezt meg kell nézni és szervezni, ehhez esetleg a megyei tanács még gépkocsit is tud biztosítani. Mindez nem jelentene visszakör- zetesítést, csak a lehetőségek ésszerű kihasználását.

— Országos NEB-vizs- gálat is foglalkozott „a megnövekedett létszámú általános iskolai csoportok” gondjaival. Valójában mekkora ez a hullámhegy?

— Kilenc évvel ezelőtt, 1972-ben 27 284 volt az általános iskolások létszáma, 78- ban már meghaladta a 28 ezret, 80-ban pedig egy kisebb iskola létszámával, több mint háromszázzal lett több a gyermekek száma 29 ezernél. A számítások szerint a hullám 85-iben tetőzik, amikor a megyében 31 ezer 500 lesz az általános iskolás korúak létszáma és csak ezután csökken lassan. Adódik ez egyrészt a szociálpolitikai intézkedésekből, de most került szülőképes korba egy igen nagy létszámú előző korosztály is. Ennek csak örülni lehet, de -természetesen gondokat is jelent, hogy nagy létszámúak a csoportok, a nagyobb visszaesést a napközis ellátásban kell tudomásul venniük. Már jövendő gondjaink is látszanak, hiszen a gyerekek nagyobbik fele most még alsótagozatos, de hamarosan a felsőbe jut, -aztán a középiskolába, majd pedig a felső- oktatási intézményekben jelentkezik a demográfikus hullám. Már most tudnék számokat mondani arról, hogy milyen létszámmal számolunk majdan a középiskolákban, -amire a felkészülést is már most meg kell kezdeni. Mostanra kialakultak a jól felszerelt körzeti iskolák, ahol az alkotómunka minden feltétele megvan, s el kell érnünk, hogy legalább -a bejáró tanulókat fel tudják venni napközibe.

— Most jön az a kérdés, ami szinte az egész megye közvéleményét érdekli: ebben az ötéves tervben hol és mennyi tanterem épülhet meg? Hozzáteszem mindjárt azt, hogy a hatalmas társadalmi ösz- szefogással néhány év alatt meg tudta oldani a megye az óvodai gondokat. Mire számíthatunk e téren?

— Társadalmi összefogásra most is szükség lesz, de a választ azzal -kezdeném, hogy már a körzetesítés során sokat költöttünk tatarozásra, iskolabővítésre, korszerűsítésre, is ez -a folyamat nem áll meg. Ami új tanteremként épülhet, az a következő: összesen 118 tanteremre lesz pénz. Ebből Szek- szárdon épül egy 24 tantermes iskola és még 16 terem, Dombóváron és Bony-hádon 24 tantermes iskola lesz, Pakson be kell fejezni a 8 tantermeset. Simomtomya kaphat nyolc terembővítést, Fadd és Zomba pedig négyet. Ezenkívül kellene még legalább egy iskola, de nincsen rá pénz. Az eddiginél zsúfoltabban, rosszabb körülmények között kell dolgozniuk pedagógusainknak, és ha lehet, az eddiginél is jobban. Ehhez jönnek még hozzá a további felújítások és a társadalmi összefogásból származó más megoldások.

— Térjünk vissza a személyes témákra ... Bizonnyal nem minden olvasónk tudja, hogy mi is az elnökhelyettes dolga, például ki mondja meg neki, hogy mit kell csinálni.

— Senki, de adottak a párt- és -a kormányhatározatok, ezek végrehajtását kell megtervezni, megszervezni, és a végrehajtást ellenőrizni. Ez utóbbira helyezném a hangsúlyt, hiszen csak a következetes, módszeres ellenőrző munka hozhat eredményt, és ezen a módon tudjuk meg azt is, hogy hol kell segítséget -adni.

A felügyeleti területemhez tartozik a közművelődés, oktatásügy, egészségügy, a testnevelés és sportmozgalom, valamint az állami ifjúsági munka. Rengeteg a határidő, amit be kell tartani és az értekezlet. Ezek egy részét nem mi szervezzük, de a többségére szükség van, mert csak így lehet összehangolni a munkát.

— Főként a kulturális területen sok lehet a pro- tokoll-elfoglaltság és az esti rendezvény ... Hogyan győzi idővel és mit szól hozzá a családja?

— Vannak rendezvények, -ahol meg kell jelenni, ezek többségét élvezem. Például kapcsolatot kell tartani a művészekkel és lépést tartani a kulturális élettel, ami igazán nem terhes elfoglaltság. A családom megszokta, a fiunk felnőtt, a felteségem pedig párttitkár a IV-es iskolában, neki is sok a mun- kiadőn túli elfoglaltsága.

— Mi jelenti önnek a pihenést, a kikapcsolódást, hiszen társadalmi munkája is van, a megyei horgász szövetség elnöke, ami szintén sok ülésezéssel, elfoglaltsággal jár.

— Az igazi kikapcsolódás maga a horgászat. Van, amikor kollégákkal, barátokkal megyek ki a vízpartra, de egész nap alig szólunk egymáshoz, csak ülünk a csendes vízparton.

— Jó ma Magyarországon vezetőnek lenni?

— Az biztos, hogy nem könnyű, hiszen a gazdasági körülmények egyre szigorúbbak, de az elért színvonalból nem szabad engedni. A tanácson is nehezebb körülmények között kell hatékonyabban dolgozni. A politikai munka sohasem volt könnyű, hiszen mindennap meg kell küzdeni az eredményért, meggyőzni az embereket. Egész életemben pártmunkás voltam, remélem, ezen a poszton is az' maradtam. Ha az ember a feladatát, szolgálatnak tekinti, és az is, akkor azért mégsem rossz-vezetőnek lenni. Vannak árnyoldalai is, hiszen az emberek egy része nem tudja, vagy nem hiszi, hogy a vezető is ember, nincsenek kiváltságaink, jogunk is legfeljebb annyi: több teret kapunk ahhoz, hogy jobban odaférjünk a munkához.

— Köszönjük a beszélgetést.

IHÁROSI IBOLYA

Nem volt nagy a sereg egyetlen évben sem a századfordulót követően, amikor a megyeszékhely utcáin, május elsején a délelőtti órákban végigvonult az új rendet, az új társadalmat követelő munkásság. Az utca két oldalán ott álltak a kíváncsiskodók, a gyakran rosszmájú megjegyzéseket tevők, a munkásság megmozdulását lekicsinylők, kispolgárok. Nem értették, hogy az a kis csapat, amely vállalta a lenézést, a gúnyos megjegyzést, a rendőri felügyeletet, az a jövő hordozója. A megyei lapok gyakran már egy héttel korábban megírták, hogy a munkások felvonulással .akarják megünnepelni május elsejét. Az alig néhány soros hírnek címet adott a Tolnamegyei Közlöny szerkesztője. „A szocialisták mozgolódása” cím eléggé szembetűnő volt ahhoz, hogy elolvassák a hírt, mely szerint: „Mint halljuk, Szekszárdon lis híveket gyűjtenek a szocialisták a munkások körében és május elsején tüntetésre készülnek”. Ezt 1904-ben írták.

A Közérdek szerkesztője a május elseje megünnepléséről szóló tudósításban igyekezett tompítani az ünnepség osztályjellegét, kicsit össznépinek tSrtotta, amelyben azonban a muhkásdk szerepét nem hallgathatta el. Idézzük a címes hírt.

„Május elseje Szekszárdon. A természet megifjúhodásá- nak gyönyörű hónapját általánosan bevett .szokás szerint zeneszóval szokták ünnepelni a hónap első napján. Ezt a kedves napot foglalták le maguknak a mostani kor egyik társadalmi alakulásának tagjai, a szocialisták ünnepnapul.

A szekszárdi építő munkások szövetkezete — asztalosok, ácsok és kőművesek, társulva a szekszárdi napszám- munkásokkal — szintén megtartotta ezt a szocziális ünnepet. Korán reggel a szövetkezet helyiségéből czigány-ze- nekarral vonultak ki a vámházi kiserdőbe; elöl a szokásos feliratos táblát vitték zászló helyett; a tagok azonban felöltötték a piros nyakkendőt. Mulatozásuk az esti órákban ért véget” — írta a Közérdek 1906. május 5-i számában.

Jellemző, a szerkesztő nem ismerte még a szervezet nevét sem, s szövetkezetnek nevezte a szövetséget, ekkor ugyanis Szekszárdon már a MÉM ŐS Z hely i szervezete működött. Ugyancsak jellemző, hogy a tudósításból kimaradt a szociáldemokrata gyűlés, amelyen az MSZDP politikai céljait, a szervezkedés fontosságát méltatták az előadók. Az viszont igaz, hogy a politikái tartalmú gyűlés -után a munkások majálist tartottak.

Két esztendővel később csak fele akkora terjedelmű volt a tudósítás. Mintha az előző évekhez képest megtanulták volna május elseje politikai tartalmát értékelni. Most már van szó a politikai gyűlésről, sőt megemlíti a tudósítás, hogy a Marseillaise-t énekelték a vonuló munkások. A rövid hír így hangzik:

„A szervezett munkásság, mint minden évben, úgy az idén is megünnepelte május 1-ét. Délután 2 óra tájban mintegy százan kettős sorban vonultak ki egyleti helyiségükből, zenekarral élükön, a Marseillaise hangjai mellett, a vámháznál lévő csárdához, ahol népgyűlést tartottak. Gyűlés után pedig tánczra perdülték, s csak este felé tértek vissza a városba.”

♦

Tolna község a megye munkásmozgalmának egyik központja volt a század elején. Hamar talajra találtak a szociáldemokrata párt által terjesztett eszmék. S itt nemcsak a munkások, hanem az értelmiség is fogékony volt az új politikai eszmék iránt. S ez egy alkalommal váratlan eseményt eredményezett,

nagy megrökönyödésére a hatóságoknak és az egyházi személyeknek. Horváth Ferenc tanító materialista gondolkodású volt, s szemben állt a hatóságokkal, az urakkal.

Történt egyszer (1994 márciusában), hogy Tolna községben iskolaszék! választás volt. A töbhit részletesebben a Tolnamegyei Közlöny 1904. március 17-i számából tudjuk meg:

Az azelőtt oly csendes és elégedett Tolna község lakossága most ugyancsak ösz- sze van keveredve. A napokban (március 10-én) volt a róm. kath. iskolaszék választása, melyen teljes amarkia uralkodott. Már reggel 8 órakor zárt sorokban vonult fel a szocialista tábor s ellepte az iskola egész udvarát, szidva papot, urat, stb-it, nagy hangon éltették az egyedül megváltó szociál-de- mokráezlát. Közben leszavazott boldog-boldogtalan, asz- szony, sőt gyermekek is (atyjuk helyett) szavaztak. A szavazatszedő bizottság aztán úgy segített a dolgon, hogy sorra megsemmisítette a szabálytalan szavazatokat.

(Csaknem 200 szavazatot semmisített meg — a szerk. megjegyzése). De így is maradt 355 érvényes szavazat és a szocialisták teljes diadalt arattak, mert jelöltjeik nagy többségben voltak. Igen ravaszul volt a tömeg feltüzelve. Legsajnosabb a dologban az, hogy egy ember képes Tolnát folytonos izgatottságban tartani...”

A cikkíró megjegyzi, hogy a tanító agitációjára a korábbi szavazások 20—30-as létszámával szemben ezúttal több mint 500 személy szavazott, s a szavazók az urakkal szemben fenyegetően léptek fel.

A nagy megdöbbenést követően a községi hatóság és az egyház Is fellépett Horváth Ferenc tanító ellen. Mondva csinált perben becsületsértésben marasztalták el, a püspök pedig örökre kizárta a tolnai iskolaszék tagjai sorából, de magát a választás eredményét helyben hagyta.

Az április 14-én megjelent lapban további fejlemény olvasható.

„A tolnai római katolikus iskolaszék múlt vasárnap délután 4 órakor tartotta alakuló ülését. Azaz, hogy csak tartotta volna! De alighogy az elnök: Fekete Ágoston prépost bejelentette, hogy az egyházmegyei főhatóság a választást jóváhagyta, csak Horváth Ferenc tanítót zárta ki, felállott egy a sok közül, egy levelet nyújtott át az elnöknek, és kijelentette, hogy addig nem tárgyalnak semmit, míg a levél el nem lesz intézve. A levelet Horváth Ferenc tanító küldte — aki tiltakozik a kizáratása ellen és bejelent több adókivetési önkényes eljárást. Az elnök kilátásba helyezte, hogy az ügyet meg fogják vizsgálni, de ők ez ellen tiltakoznak. Nekik nem kell vizsgálat' — mint mondták — nekik Horváth Ferenc kelj! Miután az elnök e kérésüket nem teljesíthette, az egész gyülekezet izgatottam szétment, minden megalakulás nélkül, azzal a hangos kijelentéssel, hogy Horváth Ferenc nélkül minden tárgyalást lehetetlenné tesznek.

Ezen kis forradalomnak stratégiai része előzőleg a tolnai róm. kath. olvasókörben lett megtárgyalva és szerepre kiosztva. Lám, mire jó a vallásos egyesület!” — fejeződik be a cikk.

Pedig nem történt más Tolnán, mint az, hogy a községben a nagy létszámú munkásság bele kívánt szólni a közügyekbe. S ezt rossz néven vették a község akkori vezetői.

K. BALOG JÁNOS