Tolna Megyei Népújság, 1981. május (31. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-24 / 120. szám

/

1981. május 24.

^népújság

ORIONORIONORIONORIONORIONORIONORIONORION

Egy ember naponta két színes tévét készít

Nagydíj Frankfurtban és a budapesti RNV-n

Szalad a betű, meg a jel a kivetítő képernyőn, olvasni nem tudjuk, csak ha megáll a sor. Mint a villám, újabb jelek röppennek ki, a nagy csöndben a kékes-zöld fényű betűk titokzatos jeleket sejtetnek, ám itt „csak” az Orion legújabb termékcsaládjának „nyúzópróbáján” lehetünk jelen.

És az egész gyár a miénk... Kovács Ottó szociális igazgató készséggel tárja ki előttünk valóságban és képletesen is az Orion-gyár kapuit, mehetünk oda, ahova akarunk, kérdezhetünk mindenről. Hát induljunk akkor a színes tévéket gyártó üzembe.

Ácsai István főművezető olyan műhelyben fogad bennünket, amelyre nem lehet a műhely szót szó szerinti értelemben használni, mert itt több van annál. Sok-sok virág, nagy csend, néha felvillanó fények, apró füttyök, félhomály, és fehérköpenyes nők, férfiak.

— Ez a színes szalagunk, körülbelül hat éve van így együtt, alig mentek el innen, ennek az az oka, többek között, hogy ide nagyon megválogattuk az embereket, olyanokat állítottunk munkába, akik szakmájuk nagyon- nagyon jó ismerői. A Cor- renc licenc alapján kezdtük a színes gyártást, de ma alig lehetne ráismerni, a mostani tévé mellé állításakor a régire. Ennek az a magyarázata, hogy minden termékünk szinte minden évben megújul. Az első ötezer színes tévét, amint legyártottuk, máris módosítottuk sok területen, korszerűbb lett a termékünk. Abban az időben 75—80 ember egy műszakban hatvannál valamivel több színes tévét állított össze, most ötvenhatan naponta százhúsz gépet, 'két típusban.

A kívülállónak szokatlan dolgokat is művelnek a színes gépekkel. Az még hagy- ján, hogy nyúzzuk valameny- nyit, a megszokottnál rosz- szabb áramerősséggel táplálják, különféle zavaró jeleket adnak a gépbe... De egy műszerész gumikalapáccsal püföli a kávát, és közben a képen a színek, a kép meg sem moccan... Mire jó ez?

— Készülékünket különböző körülmények között üzemeltetik, érthető, ha mindenre kiterjedő vizsgálatokat végzünk. Az ütögetés-püfölés azért szükséges, hogy már itt a műhelyben kiderüljön, ha valahol forrasztási hiba, vagy érintkezési probléma van.

Egyébként egyik legnagyobb külföldi partnere színes tévék ügyében az Orion- nak Irak. Ott sokkal drágábban el tudják adni gépüket, mint a Philips-cég. Ez pedig nemcsak a kiváló minőségre, hanem a jó szervizre is utal.

A termékek kiválósága kerül szóba Szvoboda Ferenc gyáregységvezető irodájában is. Ez az üzem ugyancsak világhírű termékeket gyárt — mikrohullámú vonalakat. A legbüszkébbek arra, hogy Taliándörögd és Győr között másfél év alatt megtervezték, legyártották és felállították az Interkozmoszba tartozó mikrohullámú vonalat, összes berendezésével együtt. S ha még büszke lehet a fiatal szakember valamire, az az a tény, hogy a napokban adták át Peruban — legújabb partnerüknek — egy hatvan kilométeres mikrohullámú vonalat az Andokban.

A négyes üzemben olyan berendezéseket készítenek, amelyek egyszerre, egy pillanatban 966 telefonbeszélgetést, vagy 309 tévé-csatorna- műsort tudnak közvetíteni. A keskeny sávú és széles sávú közvetítő berendezéseik világszínvonalon állnak, s ezek nemcsak vasúti irányításnál, hanem a gazdasági élet minden területén alkalmazhatók, például arra is, hogy irdatlan távolságban lévő olajtartályról pontos információkat küldjön a számítórendszerbe.

Azokba a számítógép- rendszerekbe is, amelyeket az Orion gyárt, illetve, amelyekhez hasonló, de más típusú készülékeket Praz- novszky Tamás főmérnök a hatos gyáregységben mutatott be. Az itt lévő gyártás és fejlesztés alatt álló berendezések számítógépek részegységei. Olyanok is vannak, amelyek tizenhat diszplé- egységből állanak. A vizsgálaton lévő számítógép-egységeket különleges körülmények között próbálják ki, hiszen meglehetősen szélsőséges viszonyok között is kifogástalanul kell működni minden egységnek.

Kétszeres meózás után kerülhet egy-egy berendezés a próbaüzembe, ahol bármelyik számítógéphez tartozó egységet teljes üzemi próba alá vetnek. A számítógépekhez tartozó egységek gyártását öt éve, a kísérleti munkát nyolc éve kezdték el. Az első évben alig tízmillió forint értékű terméket adtak el, tavaly már több mint kétszázmilliót.

Az Orion televízió, rádió és számítógépgyátró vállalat világhíre tulajdonképpen 1913-iban kezdődött el. Egy Kramen'czky János nevű, orosz származású bécsi elektromérnök az osztrák fővárosban gyárat alapított, és 1913-tól működött a budapesti üzeme is, ahol — a jelenlegi Orion elődjénél — háztartási készülékeket, kapcsolókat, villanykörtéket készítettek. A húszas évek éltjén kezdték a rádiók gyártását; először elektroncsöveket, majd egész rádiókat. A húszas évek közepén a kartel megszűnt, és az Orion ettől az időtől használja jelenlegi nevét és emblémáját, az ordító embert diadémkoszoA mikrohullámú vonalak részegységeinek szerelése-ellenőrzése ebben a kis műhelyben történik

Egy-egy dolgozó több százezer forint értékű műszerrel van ellátva, így megbízhatóbb a szerelés, a berendezéseket nemcsak szem- és fülvizsgálatnak tudják alávetni, mint volt a húszas években, a hőskorban, a detektoros rádiók gyártása idején

nival a fején. Érdekes adat: 1926-ban exportálták az első rádió-vevő készüléket, s 1958-ig, a Pacsirta nevű világhírű készülékig összesen több mint kétmilliót adtak el.

Az első tévét, az AT 501- est 1957-ben készítették. Azóta több mint harminc típust gyártottak 100—120 ezres szériákban. Abban az időben egy készülék súlya 40 kiló volt, most az Ura- nus-é alig éri el a tíz kilót, fogyasztása pedig negyede, mint az első készüléké volt.

Idén 120 ezer fekete-fehér és 40 ezer színes tévét gyártanak, a tervidőszak végére így változik az arány: hatvanezer fekete-féhér és 80 ezer színes.

ben. A 3500 személyes kollektíva évente több mint kétmilliárd forint termelési értéket állít elő.

Az Orionnak Tamásiban leányvállalata van. Itt 360 személyt foglalkoztatnak, s főleg az anyavállalat részére készítenék külörJéle részegységeket televíziókhoz, számítógépekhez és mikrohullámú rendszerekhez. A tamási gyárnak egy önálló, kész terméke van, amely innen kerül a felhasználókhoz, az autóbuszokba való erősítő berendezés.

Fejlesztik a számítógép- rendszereket és mikrohullámú egységeket is, jelenleg például kétszáz mérnök dolgozik a gyárban az új készülékek kifejlesztésén. Kapcsolódnak a KGST híradástechnikai programjába, segítik a Videoton szervező-tervező munkáját, mint ahogy annak idején az Orion mérnökei tanították meg a fehérváriakat rádiót, majd pedig tévét gyártani.

Az Orion a fővárosban a tizedik kerületben van, ahol a száz nagy vállalat között is a legjobb helyen emlegetik, mind termelési, mind politikai potenciál tekimtetéRiportkészítésünk után kaptuk a hírt, hogy az Orion az idei BNV-n nagydíjat kapott arra a készülékére, amely a tavasszal a frankfurti vásáron is nagydíjas volt. Az AM—42TD ESZ—8007 jelű készülék teljes duplex adatátviteli modem —2x 1200 bit/sec. sebességű szinkron vagy 2x1200 bit/sec. +1.. .— 2,5 százalék sebességű startstop adatok átvitelét biztosítja kéthuzalos nyilvános kapcsolt telefonhálózaton.

PALKOVACS JENŐ Gottvald Károly

llok. Állunk. Én mosolygok, de szinte kínomban, ő meg felém-felém pislant. A sietség miatt van az egész. Először levelek jöttek, fölbontja az ember ezeket a futtában papírra vetett üzeneteket, olyikat kitépett füzetlapra rótták, sorvezetése görbe, szinte félkörivet képez, egy bogár sétálna így végig valami stoppolófán nyugatról keletre... azt mondja, hogy feltétlenül tessék kivizsgálni az áldatlan helyzetet, azért van az újság, hogy járjon a végére... később telefonon is felhívtak, hogy ezt már nem lehet bírni tovább, és járjunk a végére... most meg, reggel bejött a szerkesztőségbe ez a lány, ez a Klári.

Ű is elmondta ugyanezt, miközben kigombolta a kabátját, vagy inkább letépkedte azokat a zsinórból csavart gomblyukakat, aztán úgy odaviharodott a székre. Friss volt, mint a fagy. S hogy ráncolta a homlokát?! A cigarettát két szippantás után a tenyerébe fordította, „csúcsra fogta", s amikor elnevettem magam, egyből tudta, s mondta is, hogy „ugye, az elvtárs is dolgozott gépen? Tudja, miért kell befordítani". Mondtam, hogy persze, úgy nem lesz olyan könnven olajos. Aztán mondja, hogy „tegyen már valamit az újság, mert szörnyű ostobaság az a kertmúzeum, vagy múzeumkert. Az öreg most télen is szedi a belépődíjat, pedig nem látszik ott semmi, és a brigádbeli fiúk csak azért járnak arra, mert úgy közelebb a gyár". „S magát a fiúk küldték?” „Engem az egész brigád." „Ja, ha az egész brigád...” „Szóval, kijönne és megnézné? Bizonyosodjék- meg a saját szemével. Aztán szerkessze ki a lapba, jó?"

Hm, hm. Itt a tábla: Belépődíj 1^ forint. Ott a kisöreg, én meg itt a tábla mellett. Klári a könyvtár ablakából a függöny mögül integet, mert hogy az nem igazi, ha ketten lennénk. Arról is felvilágosított, amíg erre jöttünk, hogy az öreg a lányokat átengedi, az asszonyokat is, de a férfiakba mindig beleköt. Hát most nekem úgy kell tennem, mintha én is a gyárba igyekeznék. így fogom megtapasztalni — amint Klári magyarázta —, hogy miként viselkedik az öreg.

No, lépjünk hát ki. Mintha munkába igyekeznék. Gépkarbantartó vagyok, és éppen most nagyban, ugye... Fütyörészünk, miegymás. A gépkarbantartók szoktak fütyörészni? Ez, az az enyém, ez biztos szokott. így ni. Már a kertben jól benn járok, amikor rám szól a megnyílott ajtóból a kisöreg. Normális tempóban ki tudnék sétálni a kertből, no, esetleg egy kicsit megnyújtanám a lépést. De akkor hogyan tudom meg, mit csinál azokkal, akiket megfog? Visszasétálok. „Miért fizessek? Sietek munkába, nem a kertet akarom nézni. Különben is most a hó alatt semmi sem látszik.” „Fizetni kell, mert ez az előírás. Látja a táblát?" „Hiszen láttam én a strandon is táblát, hogy a víz állandóan húsz fok fölött van. S közben a víz be volt fagyva.” „De ez nem nyári tábla ám.” „S ha nem fizetek?” (Ekkor mászik ki a kutya az asztal alól. Jó nagy dög.)

„No, jó, fizetek. De nem gondolja, hogy magától senki nem várja el ezt a téli jegyárusítást?" „Nekem eddig még senki nem mondta, hogy télen ne árusítsak." „De azt sem, hogy árusítson?” „Azt sem.” „Hat akkor?” „Hát akkor miért lennék itt?" „Mondjuk talán azért, hogy kapjon ezért a munkáért

fizetést. Szóval, azért, hogy legyen fizetése, érti?” „Úgy gondolja, azért, hogy legyen valami ürügy rá?” „Úgy.” „Szóval, engem becsapnak?” „No, hát ez nem becsapás éppen...” „Nana, engem nem kell becsapni. Mondják meg, hogy nincs rám szükség." „Dehogy nincs. De ha nem tartanák itt magát állásban, akkor nem lehetne fizetni.” „S ha pedig itt tartanak, én elvégzem a munkámat. Igaz?” „De nem, mert...” „Nézze —

Konczek József:

A kisöreg felderítése

szól rám nagyon komolyan — itt, itt becsület van.” És megkopogtatja a mellkasát. „És különben is, a múltkor idejött a hivatalból egy kartárs, és elbeszélgettünk. Kérem, majdnem egy fél óráig itt volt. Láthatta, hogyan dolgozom. Nem szólt érte, hogy jegyeket adok ki. Amíg itt volt, kiadtam három jegyet. Láthatta, hogy rendesen végzem a munkámat.” „Talán még meg is dicsérte magát, ugye, hogy jól dolgozik, nem?" „Nem. Azt nem csinálta. Nem mondhatnám. Csak úgy elment, ugye.” „S maga mit gondol, ha több jegyet ad el, jobbnak ítélik a munkáját?" „Hát, ki tudhatja? Úgy kell legyen, hogy abból ítélnek, nem? Hát lehet másból?”

Elgondolkozva nézem a kisöreget. Az ötforintos már átmele- gedett a tenyeremben, odakoppantom az asztalára. Elmennék. O letépi a jegyet, elszakítja, át akarja nyújtani, s mivel ne«n nyúlok érte túl meggyőzően, olyan rendreutasítón nyújtja ismét, hogy eszembe sem juthat mást akarni, mint elvenni. Persze, persze, majdnem megsértettem. Mi az, tán alamizsnát, vagy mit akarok én adni neki? Hű, de izzasztó helyzet. Közben pedig Klári az ablakból nézi, mit csinálunk itt. Nem nagyon tetszhet* neki, hogy még mindig nem veszekszem a kisöreggel. Sokáig keresgél a fiókban, nem nagyon látja a forintosokat, gondosan vizsgálgatja őket. „Mit csinálna, ha nem itt volna?" — kérdezem tőle. „Akkor?...” Közben fülöncsíp egy ötven- fillérest, s így miegvan a visszajáró pénz. „Akkor bizony nézegetnék kifelé az ablakon az öregek napközi otthonából. Nézném, hogyan esik-a hó.”

Értem. A Kláritól meg a brigádtól nyert megbízatás szerint most tulajdonképpen haragosan kiabálnom kellene, én pedig hallgatok. „Milyen a nyugdíja, bátyám?” „Elfogadható. Nem hiányzik semmi." „Van dohánya? Vagy cigarettázik?” „Nem cigarettázom én már régtől fogva.” „Cigarettázom, így mondja. Ráüt a kostökre, felmutatja az asztalról a pipát. „Jó ezt csinálni?” „Ezt-e? Hát jobb, mint az ablakhoz ülni. Itt mégiscsak történik valami. Különben, ha nem adnék el jegyeket, még könnyen másra bíznák itt ezt a munkát.”

Nem fogok én összeveszni a kisöreggel, látom már. Hiába integet Klári. Igen ám, de úgy látom, megunta a várakozást, most fordul be a kapun, s nagyon büszkén siet át a kerten, gondolja, majd ő kiprovokálja, amit akart. Még egy fintort is levág, felém. Az öreg megköszörüli a torkát, már rászólna,

amikor mondom neki, hogy hozzám tartozik a lány, hagyja őt. Klári hát akármilyen nagyon igyekszik is lassan menni, hogy nem éri szó, végigsétál a kerten, megcsóválja a fejét és kilép a másik kapun.

„Szóval, ha látják, hogy sok jegyet ad el, az jó magának?" „Azt gondolom." „Hát, bátyám, adjon akkor nekem tíz jegyet, jó?" Elmosolyodik. „Nem, azt nem lehet." „No, itt a pénz.” „Talán jönnek még kilencen maga után?” „Nem." „Nahát akkor? Ugye, egy ember az egy jegy, egy jegy az egy forint. Tes$pk a tíz forint.”

„S ha nem veszem el?” Nagyon rosszallóan tekint rám. „Vegye csak vissza. Különben most jövök rá, ismerem én magát valahonnan, fgy van. Mondja, mit akar itt tőlem? Megmondhatta volna már az elején, hogy magának igazolványa van, s nem is kértem volna a díjat. Mert magának igazolványa van, s akinek van/az ingyen átmehet.”

Meg vagyok szégyenítve. Bölcs, lassú beszéddel, megingathatatlan nyugalmú szavakkal. S meglehet, hogy ezen lobbanok fel végül. A kisördög is megmoccan bennem, s azt mondom: „Tudja mit, nem veszem vissza." És nevetek.

„Ejnyel” Most ő csóválja a fejét, nem Klári. Klári? Közben visszasomfordált a kapun, itt áll mellettem, s csak nézi, hogy végre emeltebb hangon beszélünk már egymással.

Persze, hogy itt kell ennek eldőlnie, ennek az ügynek. Minek is kiabálni. Ehh! Abbahagyom. Nem leszek bohóc sem Klári, sem az egész brigád kedvéért. Majd átmegyek a város- gazdálkodásra, csak egy folyosó választja el a szerkesztőséitől. Adjanak valami más munkát a kisöregnek. Mert ő aztán tényleg nem tehet róla, ha ide állították, önbecsülése kedvéért szedi a belépődíjat. Hogy bizonyítsa, szükség van rá.

így morfondírozom magamban, Klári kezét fogva sétálok kifelé a múzeumkerfből, hallom, hogy az öreg utánam szól, vegyem vissza a tíz forintot. Nem azonnal fordulok vissza, vagy vissza sem fordulnék talán, úgy elgondolkoztam az ügyön, hogy ha nem itt dolgozna, akkor az ablakon nézegetne ki, itt viszont úgy kellene dolgoznia, hogy ne dolgozzék — a megbízója sem vár tőle mást —, ha pedig dolgozik, akadályozza a brigádot... legjobb lesz a városgazdálkodás...

Érzem, a zsebembe dugnak valamit. A kisöreg utánunk settenkedett a hóban. Belopta a fém tízest a zsebembe. Mire visszafordulok, a rácsos kapu nagyot dörren, bevágta mögöttünk.

ehet, jó volna azt mondanom, hogy kinevet minket a kisöreg, hogy jót kacag, mit tudom én, de az az igazság, hogy ránk sem nézve megforgatja a kulcsot az ajtóban, s visszaballag a kisházba, ahonnan mindent jól lel tarthat. (Megyünk mi is dolgunkra. Sejtem, hogy a kisöreg elmondásában esetleg én leszek az a bizonyos hivatalos ember, aki próbára akarta tenni becsületességét. Jól kiszínezve lehet majd ezt mesélni pipázás közben. S az újabb állás is úgy fog feltűnni, mint jutalom — rendíthetetlenségé- ért. — Legalábbis az 6 előadásában.)

S mit tehetünk? A büszkeséghez is joga van.