Tolna Megyei Népújság, 1981. május (31. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-24 / 120. szám
1981. május 24. “NÉPÚJSÁG 5 Együtt, egymásért Gyakran (házasodnak ösz- sze manapság úgy a (fiatalok, hogy egyiküknek sincs magasabb iskolai végzettsége valami okiból. Marad a tanulás későbbre, amikor összekerülnek inkább két, három állást is vállalnak a gyors pénzszerzés érdekében, hiszen be kell rendezkedniük, saját lábukra kell állniuk. Gyakori az is, hogy a család- alapítás miatt az egyik félnek kell hosszább-rövidebb ideig lemondani a tanulásról. Ez a fél rendszerint a feleség. Megegyeznek az ifjú házasok, hogy egyszerre csak az egyikük tanulhat, lemondva évekig a mellékkeresetről. Ez az egyik fél majd minden esetben a férj, aki aztán lépegetni is kezd szépen a munkahelyi ranglistán. Jobb állást talál magának. Diplomával a zsebében nem csak fizetése, öntudata is megnő és olykor kórosan. Most már „nem vállalhat” segítést a házi munkában. Hogy most meg az asszony akarna tanulni? Ugyan! Ott van neki az állása, a gyerekek. Most kellene nagyobbra cserélni a lakást, esetleg építeni, de autó is kellene. Az asszony tartsa rendben a családot, mosson, főzzön, nevelje a gyerekeket. Minek tanulna? A munkahelyén így is megfizetik. Hogy ambíciói vannak? Olvasással is művelheti magát, nem kell feltétlenül iskolába járnia! Nem ritka az olyan eset sem, bogy mire a férj befejezi a tanulmányait, elromlott, felbomlóban a házasság. Válás, háborúskodás lakásért, gyerekekért, addig megszerzett javakért. Az asszony jó esetben ott marad a lakásban a gyerekkel, esetleg többel. Iskolai végzettsége alacsony, a létfenntartási gondjai megnövekedtek. Ha bölcsődébe, óvodába kerül is a gyereke, nem tud annyi szabad időt teremteni magának, Ihogy komoly tanulásba kezdjen. Harminc, harmincöt éve írt regényekből, filmekből ismerős az olyan házasságok története, amelyekben a ki- művelődötit férj éppen azért hagyja el a családját, mert a feleségénél tanultabb társra talált, noha tanuláshoz, előrelépéshez éppen felesége áldozatvállalása által jutott. Ott szerencsés a házasság, ahol férj is, feleség is egyenlő mértékben kész áldozatokra, a másik művelődéséért, tanulásáért. Hogy ilyenek nincsenek? Vannak és szerencsére gyarapodó szómban vannak. Bizonyítandó mintegy, hogy átmenetileg a vállalt célokért le lehet mondani a tanulás éveire szólóan az anyagi gyarapodás, szórakozás, öltözködés stb. igényeiről. Visszatérő befektetés az egyszerűbb lakással, kevesebb szórakozással, kevesebb utazással beérni a tanulás éveiben. Az meg csak erősíti két ember életre szóló összetartozását, ha egyik kitartóan biztatja, ön- feláldozóan segíti a másikat. Ma ugyanis -az iskolai végzettség megszerzése már nem csak a férfiaknak fontos ... —a— Egy, s más A minap úgy hozta a sors, hogy családomat Tamásiból láthattam el hansági szendvicshússal, Gyönkről dinnyebefőttel és Decsről kenyérrel. Ez teljesen magánügy és csak a változatosság kedvéért említem, ami már másokra is tartozik. A változatosság az egyes települések áruellátására vonatkozik, amit csak az mérlegelhet igazán, akit mestersége a megye legkülönbözőbb részeinek bejárására kötelez és éppen ezért módja van ezt-azt szemrevételezni. Kétségtelen, hogy hansági szendvicshús nélkül se kellene éhen veszni, de miért ne egye, aki ezt szereti? Netán éppen azért, mert a Hanságból származik. A dinnyebefőtt nem lét- szükséglet, valószínűleg éppen ezért nem is láttuk évek óta, pedig szeretjük. Végül pedig semmi bajom a szekszárdi kenyér minőségével, csakhogy a dgcsit még kézbefogni is alig lehetett, mert olyan forró volt. Ilyesmi a megyeszékhelyen még családom egyetlen tagjával se fordult elő. Ismerjük a szállítási okokat, ez nem kifogás, hanem ténymegállapítás. A változatosság mögött emberi tényező rejlik, ez pedig nagyon fontos. Egy-egy ötletes üzletvezető, okos áruforgalmi osztályvezető, szakmáját szerető beszerző és még ki tudja ki mindenki, akiknek a nevét sose fogjuk megismerni. Ismeretlenül szívesen szidjuk őket, amikor rosszul mennek a dolgok. Kedves emberi tulajdonságunk, hogy dicsérni akkor se szeretünk, amikor az előbb említett dolgok menete éppen kifogástalan. Ami — legyünk őszinték — szintén előfordul és egyáltalán nemcsak dinnyebefőtt esetében. A változatosság és a kapcsolódó emberi tényező példáját minden erőltetés nélkül folytatni lehet. X. községből legalább két tucat autótulajdonos Y. községbe jár át ebédelni. Pedig Y.-ban egy utolsó hivatalos ká- tegóriájú kisvendéglő van, X.-ben pedig valami, amit „étterem” névvel illetnek. Hivatalosan. Köznyelvi titulusát nem bírja el a szemérmes papír. Mindig gyanús volt számomra az olyan munkahely, ahonnan nevetséges összegű bértöbbletért esőstől lehetett elcsábítani a dolgozókat. Ugyanakkor máshol hanyatló munkáslétszámmal is eredményesen tudnak produkálni. Hogy ne kerüljünk messzire a befőttektől, lapunkból a minap épp a Paksi Konzervgyárral kapcsolatban értesülhetett ilyesmiről az olvasó. Egy, s másra az élet legkülönbözőbb területein fel lehet figyelni. Néha apróságokra is érdemes, hiszen az ember hétköznapjait többnyire nem világrengető változások teszik kellemessé, vagy kellmetlenné, hanem egy, s más apróság. Változatos apróságok és kizárólag rajtunk múlik, hogy milyenek. Mármint az emberi tényezőn.-s. -n. „...Nem tanult mesterségem ez nekem, kérem, hanem egyszerűen csak tudom. Még surján legény koromban, 1929-ben lestem el néhai öreg Berki Józseftől, itt Kajdacson. Én amúgy 1911-es születés vagyok, idevalósi. Aztán magam is próbálkoztam vele, sikerült. A háború után, amikor az a nagy nyomorúság volt, előbb egy istállót építettem a jószágomnak, nádpallóból. Aztán egy 15 méteres dohánypajta került sorra, majd amikor megalakult a Tengelici ÁG. Katalinban én fedtem a birkahodályokat. Csináltam én nádtetőt az alsópéli disznóólakra, a nagydorogi dohánybeváltónál és műemlékre nem is egyre. Az én munkám az uzd-borjádi „Petőfi-méhes", a hidja-pusztai Bezerédj-présház és egy műemlék ház, már nem tudom micsoda, a Fejér megyei Sukorón. Itt Szekszárdon, Geiszhauer Antal tanyája is lehetne műemlék, amin most dolgozom, hiszen ez a présház majdnem kétszáz éves. Ha az idő engedi, nyolc nap alatt készen leszek vele, ahogy szoktam, reggeltől napestig tartó munkával. Hogy ez a tető mennyi ideig tart majd..? A kontyolásnál, meg a gerincen talán tizenöt év múlva igazgatni kell egy keveset, de amúgy a szegéshez legalább ötven évig felesleges hozzányúlni. Hol leszünk mi már akkor! Megjegyzem, legtöbbet a kéményrésznél bajlódtam, hisz nem tehetem meg, hogy gyatra munkát engedjek ki a kezem alól. Szeretem a nádat és higgye meg, a nádtetőnek „stílusa” van, ezt meg kell érezni. A szerszámaim is régiek, mint jómagam. No, de azért egyedül vágtam 824 kéve nádat a tsz-nél, ennek kétharmada lett az enyém. Présházat, tanyát többet nem vállalalok. Odahaza őszre még hátra van egy birkahodály, aztán leszállók a tetőről. Igyunk egy pohárral arra, hogy ötven évig néztem felülről a világot! Egészségére!” Gotvald Károly képriportja O. I. Munka utáni áldomás JwHK'- mVfnFyOc. i*. '»** / ■ ■ mé Évtizedok a háztetőn* \ WtK ■ v * ■ ’ ■' 'r mg / úémmmaBtBNBBsi
