Tolna Megyei Népújság, 1981. április (31. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-12 / 86. szám

XXXI. évfolyam, 86. szám. ÁRA: 1,80 Ft 1981. április 12., vasárnap. Mai számunkból OSZTÁLYRÓL OSZTÁLYRA (3. old.) A BÉRRŐL, S EGYEBEKRŐL (7. old.) ÜJ UTAKON ŐSTÖRTÉNETÜNKBEN (10. old.) KOSARASOKKAL DOMBORIBAN (14. old.) GAGARIN űrrepülésének 20. ÉVFORDULÓJA (8. old.) A Német Szocialista Egységpárt megkezdte X. kongresszusát M. Szuszlov vezeti az SZKP, Németh Károly az MSZMP küldöttségét A berlini Köztársasági Palota nagytermében tegnap délelőtt több mint 2500 küldött részvé­telével megnyílt a Német Szocialista Egység- párt X. kongresszusa. A Marx, Engels és Lenin portréjával díszí­tett tanácskozóteremben röviddel 10 óra előtt, a küldöttek nagy tapsa és éljenzése között foglalták el helyüket az NDK párt- és állami vezetői, valamint a külföldi küldöttségek. A központi bizottság megbízásából Horst Sindermann, a politikai bizottság tagja, az NDK Népi Kamarájának elnöke nyitotta meg a kongresszust. Bevezetőben megemlékezett az NDK-nak és a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomnak az 1976-ban megtartott IX. pártkongresszus óta elhunyt kimagasló személyiségeiről, köztük első helyen Gerhard Grünebergről, az NSZEP Politikai Bizottságá­nak tagjáról, a központi bizottság titkáráról, a kongresszus küldöttéről, aki pénteken halt meg. Bejelentette, hogy a kongresszuson 109 or­szágból 125 kommunista és munkáspárt, nem­zeti demokratikus és szocialista párt és szer­vezet küldöttségei vannak jelen. A Szovjet­unió Kommunista Pártjának delegációját Mi­hail Szuszlov, a PB tagja, a KB titkára vezeti. A Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége élén Németh Károly, a Politikai Bizottság tag­ja, a Központi Bizottság titkára áll. A kongresszus az elnökség megválasztása után jóváhagyta a napirendet és az ügyrendet, majd megválasztotta a titkárságot és a kü­lönböző bizottságokat. A 6 naposra tervezett kongresszus napirendje: — A központi bizottság beszámolója Erich Honecker főtitkár, s a központi revíziós bizott­ság jelentése Kurt Seibt elnök előterjesztésé­ben, valamint az ezekhez kapcsolódó vita és határozathozatal; — Willi Stoph, a politikai bizottság tagja, miniszterelnök beszámolója az 1981—85-ös népgazdasági terv irányelveiről, az ezzel kap­csolatos vita és határozat elfogadása; — Az NSZEP vezető szerveinek meg­választása. Ezután Erich Honecker, az NSZEP KB fő­titkára lépett a kongresszus szónoki emel­vényére. Erich Honecker beszéde Eridh Hortedker a közpon ti bizottság 'beszámolójának be­vezetőjében hangsúlyozta, bogy az NSZEP X. kongresz- szusa »agy történelmi jelen­tőségű eseménye az NDK- nak, amely a 70-es években, is bebizonyította politikai szi­lárdságát, növelte gazdasági erejét és a béke biztos pillé­rének bizonyult Európában.. Az 1976-ban megtartott IX. kongresszus óta élteit évék a nép javát szolgáló békés, si­keres alkotómunka esztendei voltak. Ez kedvező előfelté­teleket teremt a 80-as évek feladatainak megoldásához. A KB főbikáira megemlé­kezett arról, hogy 35 éve, 1946 áprilisában alakult meg a két munkáspárt egyesülésé­ből a Német Szocialista Egy­ségpárt. „Az NSZEP megala­pítása alapvető fordulatot je­lentett a német nép történe­tében” — mondotta. „Azóta .német földön Is bebizonyoso­dott, 'hogy' a munkásosztály csak 'akkor 'tudja teljesíteni történelmi küldetését, ha cél­ját világosan meghatározó, összeforrt, s a népihez szoro­sain kötődő marxista—leni­nista 'harci párt vezeti.” Nemzetközi .kérdésekről szólva a központi bizottság beszámolója hangsúlyozta, hogy az NDK a jövőben is vi­lágos békekoncepcióhoz tart­ja miagát, ami „a béke bizto­sítását .szolgáló építő lépése­ket összeköti azzal, ami szükséges a szocialista haza katonai védelméhez”. Ho- necker bejelénitette, hogy az NDK immár 131 országgal álil diplomáciai Viszonyban. 'Hangsúlyozta az SZKP XXVI. kongresszusának óriá­si jelentőségét ia szovjet nép, a szocialista közösség és az egész nemzetközi fejlődés szempontjából. Honecker mélységes aggo­dalmát fejezte ki iaiz imperia­lizmus legagresszívébib erői­nek az elmúlt időszakiban fel­élénkült mesterikedései, az Egyesült Államok! fokozott fegyverkezése s a NATO tö­rekvései miatt, hogy katonai, (Folytatás a 2. oldalon.) A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1981. május elsejei jelszavai 1. Világ proletárjai egyesüljetek! 2. Éljen május elseje! 3. Éljen a marxizmus—leninizmus! 4. Éljen a Szovjetunió, a haladás és a béke szilárd tá­masza! 5. Éljen a magyar és a szovjet nép megbonthatatlan barátsága! 6. Erősödjék a szocializmust építő népek egysége! 7. Békét, biztonságot a világnak! 8. Éljen a szocializmus és a béke! 9. Együtt a világ haladó erőivel a fegyverkezés megfékezé­séért, a leszerelésért! 10. Fokozzuk a küzdelmet Európa biztonságáért, az enyhü­lésért! 11. Erősödjék a világ forradalmi erőinek összefogása! 12. Éljen a kommunista és munkáspártok internacionalista szolidaritása! 13. Támogatjuk a szabadságukért és függetlenségükért küz­dő népek igazságos harcát! 14. Nemzeti egységben a szocialista Magyarországért! 15. Előre a XII. kongresszus határozatainak végrehajtásáért! 16. Köszöntjük a kongresszusi és felszabadulási munka­verseny kitüntetettjeit és résztvevőit! 17. Előre a VI. ötéves terv megvalósitásáért! 18. Éljen póriunk és népünk megbonthatatlan egysége! 19. Éljen a Magyar Szocialista Munkáspárt! 20. Éljen és virágozzék szeretett hazánk, a Magyar Nép- köztársaság! Magyar-svájci megbeszélések Április 8—11. között He- tónyd István pénzügyminisz­ter meghívására hivatalos lá-x toga'táson hazánkban tartóz­kodott Willi Ritschard sváj­ci pénzügyimiinisziter. Ven­déglátójával áttekintették a két ország. közötti gazdasági és pénzügyi kapcsolatok ala­kulását és tárgyaltak az együttműködés továbbfejlesz­tésének lehetőségeiről. A két miniszter jelenlété­ben a Pénzügyminisztérium­ban Vincze Imre pénzügymi­niszter-helyettes és Auguste Geiser, Svájc budapesti nagy­követe megállapodást írt alá a kettős adóztatás elkerülé­séről, mely elősegíti a ma­gyar—svájci gazdasági, kul­turális és egyéb kapcsolatok fejlődését, közös vállalóitok létrehozását. Willi Ritsehardoit itt-tartóz- kodása során hivatalában fo­gadta Lázár György, a Mi- níszteritanács elnöke és Mar­jai József minisziteirelmölk-ihe- lyettes. Látogatást tett Tímár Mátyásnál, a Mágyar Nem­zeti Bank elnökénél. A svájci pénzügyminiszter tegnap elutazott hazánkból. Kiújultak a harcok Libanonban Nem. volt hosszú a tűzszü­net a libanoni Zahle városá­ban, mert pénteken ismét kiújultak a harcok a jobb­oldali failangisták és az anafo- közi (színia!) békefenntartó erőik között. Az összecsapá­sokban mintegy 20 személy veszítette életét. A zahlei harcok kiújulásá- ra alig néhány órával azután került sor, hogy izraeli va­dászgépek és ágyúnaszádok egyidejű támadást intéztek déll-libanonii területek ellen. Az izraeli támadás újabb 16 halálos áldozatot, s több mint 50 sebesültet követelt. Rádiónyilatkozatában Ji- chek Samir izraeli külügy­miniszter utalt arra, hogy a Dél-Li/banon elleni izraeli tá­madások folytatódni fognák. A külügyminiszter ismét az­zal érvelt, hogy Izrael nem tűrheti a harci cselekménye­ket határa közelében. A külügyminiszter mind­azonáltal világosan kifejtette, hogy Tel Aviv ki mellett áll a libanoni harcokban, mert nyiilatkózaitáfoan élesen tá­madta a sizírial békefenntar­tó erőket, s megerősítette Tel Aviv „ellkötelezettséglét” a libanoni jobboldal iránt. Megyehatárunk - a Duna Az atomváros a túlpartról. A Duna menti utazásunkról szóló képes összeállításunkat az 5. oldalon találhatják.

Next

/
Oldalképek
Tartalom