Tolna Megyei Népújság, 1981. április (31. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-17 / 90. szám

1981. április 17. Képújság 3 Osztályról osztályra (IX.) Tolna, Gemenc Szövetkezet Egészségügy Sorozatunkkal sze­retnénk az olvasót — a választópolgárt — megismertetni a Tolna megyei Tanács hivatali apparátusá­nak munkájával. Be­pillantunk egy-egy osztály munkájába. A sokrétű munkakö­ri kötelességet, a tennivalókat nem le­het egy újságriport­ban felsorolni, de a kiragadott epizódok eligazítanak, tájé­koztatnak arról, hogy kik, s hogyan dolgoz­nak a megyei tanács épületében. Dr. Englert Ervin mado- csai körzeti orvos itt járt Szekszárdon, volt egy kis ide­je, s beugrott az egészség­ügyi osztályra. — Gyakorta jönnek orvo­saink. Ha a megyeszékhe­lyen járnak, beköszönnek, ha nincs is dolguk. Persze a be­szélgetés is munka, hiszen mi így információhoz jutunk, meg adunk is tájékoztatást. Mozgó-forgó világunkban, sok mindenről ülik tudni, a körzeti orvosnak is. Hiszen ők nemcsak az emberek fi­zikai gyógyítását végzik, ha­nem szellemi ápolást is nyúj­tanak. Legtöbb orvosunk a községekben politizáló, köz­életi ember. iDr. Horváth Jenő megyei főorvos, osztályvezető mond­ja ezeket. S készségesen vá­laszol további kérdéseinkre is. — Betegebbek, egészsége­sebbek vagyunk, mint más megyék lakói ? — Nem. Nem betegebb, hanem egészségesebb a mi lakosságunk, mint az orszá­gos átlag, ha szabad így az emberekről átlagolva beszél­ni. Az orvosi szakrendelései ken sok beteg megfordul, de nem a számokat nézzük, ha­nem az embert. Ismerünk sok olyan embert, aki másnapon­ként jár orvoához, másik meg évtizedek alatt egyszer sem. Persze az is a Tolna me­gyei helyzetet jellemzi, hogy az utóbbi húsz évben renge­tegeit fejlődött az egészség- ügyi hálózat. A szekszárdi kórház 28 holdnyi területén új épületek, mindegyik va­lóságos kórház. Dombóvár új kórházat kapott, ezekben a napokban újítják-korszerűsí- tik a bonyhádit, és eredmé­nyes gyógyító munka folyik Pincehelyen is. Országos hírű orvosaink vannak, mondja az osztályvezető, számosán tu­dományos munkát végeznek, tevékenységüket szaklapok­ban publikálják. Jó hírünk van, de a fejlesztés változat­lan szorgalommal folyik. Például a következő terv­időszak jelentős beruházása lesz a szekszárdi központi kórház gyermekosztályának korszerűsítése, miután másutt, más osztályokon már jobbak a körülmények. Persze a re­konstrukció a szekszárdi kórház esetében soha nem fejeződik be. Hiába hisszük, hogy elkészült egyik pavilon, el a másik, harmadik, s így tovább, s egyszercsak elvo­nulnak az építők. Nem lesz így. Éppen az orsztályon vizsgálják, miként változik a helyzet az egészségügy terü­letén, új berendezések, eljá­rások jelennek meg, ezeknek átalakított épület, új ház is kell. Az egészségügyi osztály adátai szeriint még további 360—380 betegágyra volna szükség Tolna megyében, annak ellenére, hogy az or­szágos átlagnál jobb a hely­zetünk. Leginkább az utóke­zelés felé fordul mostanában a figyelem. 'Főleg a reumato­lógia vonatkozásában, hiszen a dombóvári és a tamási me­legvizet gyógyítás céljára mind intenzívebben kell és lehet felhasználni. A gyógyí­tás utáni rehabili'tációra te­relődik a hangsúly, mert a kórházi gyógyító munka kor­szerű, ám az utókezelés te­rületén még sok a tenniva­lónk. Van-e panasz az orvosok­ra? Ezt a kérdésünket úgy is feltehetnénk, hogy szeretik-e a betegek az,orvosokat? Hi­szen mindenki úgy van ve­le, hogy aki meggyógyítja, az közelebb kerül hozzá. Sajnos az a törekvés, hogy a gyógyí­tó orvosok mind többet le­hessenek együtt a betegekkel, nehezen valósítható meg. Ke­vés az orvos — pedig Tolna megyében csak két-három betöltetlen körzeti orvosi ál­lás van. Kevesen tudják, hogy tizennyolc olyan orvos dolgozik a megyei kórház­ban, akik szinte kizárólag helyettesítenek, katonaság­hoz bevonult at, gyesre me­nőt és még körzeti orvost is. Általában az orvosok elhe­lyezkedése könnyű. Aktívan segítik letelepedésüket az osztálynál és a helyi taná­csoknál. Körülbelül tíz olyan község van, áhol korszerűsí­teni kellene az orvosi rende­lőt, lakást, ilyen község pél­dául íKocsola és Szakcs. Sok községben viszont a lakos­ság igényét nem tudják ki­elégíteni. Például Decs és Fadd vállalkozna arra, hogy önálló gyermekorvost foglal­koztat, lakást, mindent ad­nának az orvosnak — de, fur­csán hangzik: kevés a gye­rekorvos, s azokat központi helyekre kell irányítani egye­lőre. — Milyen a gyógyszerellá­tás? — Az a 'helyzet, hogy még nincs is forgalomban egy gyógyszer, de néhány beteg máris keresi, azt akarja fel­íratni. Mint a cukorkát, né­melyik ember úgy fogyasztja a gyógyszert. Az ellátás jó. Felügyeljük a megyei gyógy­szertárakat, a megyei válla­latot és jó a kapcsolatunk a GYÓGYÉRT-tel is. Működik egy gyógyszer-felhasználást ellenőrző bizottság. Alka­lomszerűen tartanak üléseket, és mindig akkor, ha a lakos­sági vélemény teszi ezt indo­kolttá, vagy más egészség- ügyi határozat végrehajtása. Számos „segédcsapat” te­vékenykedik az osztály mel­lett. A legfontosabb az egész­ségügyi és szociálpolitikai bi­zottság, s van néhány akció­bizottság is, akkor alakítják például, olyan esetben, ha a szakszervezette 1 a táppénzes helyzetet elemzik, vagy a né­pesedéspolitikái kérdésekben kell véleményt mondaniuk. Van ezenkívül egy úgyneve­zett műszerbizottság. Azzal a céllal funkcionál, hogy a megyében rendelkezésre álló pénzt optimálisan használják fel. Például oda és olyán műszert vegyenek, ahöl ezt a legjobban tudják a gyógyítás érdekében használni. Hogyan sikerült teljesíteni az V. ötéves terv egészség- ügyi beruházási feladatait? Lényegében megvalósult min­den elképzelés. Áthúzódó munka a bonyhádi kórház felújítása és a szekszárdi KÖJÁL új székháza, amelyet ez év nyarán adnak át. A VI. ötéves tervben kétszáz kór­házi ágyat befogadó épületet készítenek, alakítanak át, 230 bölcsődei helyet is létesítenek, több mint hatvanmillió fo­rintot költenek el műszerek vásárlására és a szekszárdi kórház konyháját teljesen át­építik, több mint tízmillió fo­rintos költséggel. Tolna megye egészségi ál­lapota tehát jó, a fejlődés bíztató. Attól se riadjunk meg, ha olyan ad'atot olvas­hatunk, hogy minden Tolna megyei ember minden évben átlagosan 4,2 alkalommal ke­res fel szakorvost. PÁLKOVÁCSJENŐ Fotó: KAPFINGER ANDRÁS Változatos termékskála, javuló export Égetően szükséges tenni­valóink között első helyen szerepel az export növelése. Sokan mondják, hogy ne­künk a világpiacon egyszerű termékekkel kell jelentkezni, ne versenyezzünk nagy cé­gekkel, stb... Erre egyetlen válasz adható: azt és akkor kell gyártani, amire és ami­kor igény van. A gyorsaság, a rugalmasság és a határ­idők döntik el minden egyes üzlet sorsát. ■ A tolnai Gemenc Ipari Szö­vetkezet évek óta szállít tő­kés partnereknek a KONSU- MEX és a HUNGAROCOOP külkereskedelmi vállalatokon keresztül. A tapasztalatokról Sróbl József, a szövetkezet elnöke beszél: — Vannak sikeres termé­keink, olyanok, amelyeket évek óta exportálunk. Ilyen a gyerekrács, Hollandiába és Angliába, évente 7 millió fo­rintos mennyiséget küldünk. Erre lehet építeni, de az ilyen üzletek sem százszáza­lékosak. Például 1979-ben összesen 10 millió, 80-ban pe­dig 21 millió forintért expor­táltunk. Az idei évre csak 15 millió forintnyi megrendelé­sünk van. De ez nem azt je­lenti, hogy 1981-ben csak ennyi lesz az exportunk. Ál­talában a tőkés piacon egy­szeri alkalomra születnek az egyezségek. így több a bi­zonytalansági tényező, de abban is biztosak vagyunk, hogy a második félévre még lesznek újabb szállítmányok. Összesen 21 milliós exportot tervezünk az idei évre is. Az új partnerek között sze­repel a svéd IKEA cég — nemzetközi nagykereskedelmi vállalat — ők festő- és ta­pétázóbakokat rendeltek, sőt különféle tükrök gyártásáról is van már szerződésük. Ugyanilyen új szerződés, hogy Angliába az első félévben 2 millió forintért küldenek kártyaasztalokat, s már tud­ják, hogy a második félévre közel hárommilliós megren­delés lesz. Egyszerű dolgokat gyárta­nak a tolnai Gemenc Szövet­kezetben, de ezek a termé­kek ugyanazt a gondosko­dást megkívánják, mint a nagyobb üzleteknél. Többek között ez abban is kifejezés­re jut, hogy évente 30—40- féle terméket mintáznak, mu­tatnak be a kereskedőknek, és ebből a kollekcióból 1—2 konkrét üzlet születik. A szövetkezet évente közel 60 millió forintos termelési értéket hoz létre, ennek egy- harmada exportra kerül. Gazdaságos az export, mivel az árbevétel 18 százaléka a nyereség. Ezért is vállalják a több „rizikót”, a gyorsaságot és a pontosságot. H. J. Egy értesítés margójára Értesítést kapott szerkesztő­ségünk a következő szöveg­gel: Tisztelt előfizetőnk! Értesítjük, hogy az ön ál­tal előfizetett és a címzésben szereplő lappal kapcsolato­san az érdekelt kiadó vállalat szállítási akadályt jelentett be. A kiadó vállalat közlése szerint a lap megjelenési ide­je bizonytalan. Kérjük szíves türelmét. Budapest, postabélyegző kelte. Tisztelettel: Posta Közpon­ti Hírlap Iroda. Eddig rendben is lenne, csak tudnánk, hogy a szer­kesztőségünk részére előfize­tett több tucatnyi lap közül ez ugyan most melyikre vo­natkozik. Az értesítést mindenesetre udvarias gesztusnak tekint­jük, és várjuk a folytatását. Ismerve a kiadóvállalatok és a posta közötti nem mindig felhőtlen kapcsolatot, nem fogunk meglepődni, ha egy­szer egy kiadóhivatal arról értesít bennünket, hogy a lap elkészült ugyan, de a posta kézbesítési akadályt jelen­tett be. # Addig viszont most csak találgathatunk, hogy ugyan melyik — általunk előfizetett — lap megjelenési ideje bi­zonytalan. Mert a címzésben a Tolna megyei Népújság szerepel, mi viszont — sok­sok ezer olvasónk tanúsíthat­ja — mindig megjelentünk. (e, s) Tolna, Somogy, Baranya, Zala Fejlődő együttműködés Baranya, Somogy, Tolna és Zala megye tanácsainak elnökhelyettesei megalakítot­ták a regionális elnökhelyet­tesi munkaközösséget a mi­nap Pécsen, s ugyanakkor megtartották első ülésüket. Elsőként Dél-Dunántúl színházi ellátottságát és az együttműködés lehetőségeit tárgyalták meg. István Jó­zsef, a Tolna megyei Tanács elnökhelyettese elmondta, hogy Tolnában vendégjáték­kal alakult ki sajátos szín­házi kultúra. Sőt, újabban a budapesti József Attila Szín­házzal is megállapodtak, hogy a megye nagyobb helységei­ben is vendégszerepeinek. Zala megyében 1983-ban új színház alakul, addig ők is szívesen látnak vendége­ket, de utána maguk is sze­retnének másutt vendég­szerepelni. A négy megye a műfajpótló előadások közül egyöntetűen a bábot kérte nagy mennyiségben. A jövő­ben számítani kell a Győri Balett remek előadásaira is. Egyetértettek abban, hogy minden műfaj vendégjátéka előtt a meghívó megyék részt vesznek a darabválasztásban, s megnézik a premiert is, mert eddig csak olyan elő­adás bukott meg, amit látat­lanul rendeltek. Örömmel fogadták gzt a baranyai kezdeményezést, hogy Pécsett létesítsenek köz­pontot négy megye igen el­avult szakmunkásképző tan­műhelyeinek, gépeinek fel­újítására. Az országban egyébként hat ilyen bázis jön létre. A munkálatok vég­zéséhez a szakminisztérium ad pénzt, az iskoláknak nem jelent újabb kiadást. Egy gép javítása átlagos használtság mellett nem lesz több az ed­digi 70—80—90 ezer forint­nál. A munkát a pécsi Vasas Szövetkezet végzi, ahol evé­gett már öntöde is rendelke­zésre áll. FÖLDESSY DÉNES Mezőgazdasági géprendszerek Az eddigi kölcsönös szál­lítások jó tapasztalatai alap­ján szorosabbra fűzte kap­csolatait a Szellőző Művek és az NSZK-beli Neuere cég: öt évre szóló együttműködési szerződést * írtak alá mező- gazdasági géprendszerek gyártására és szállítására. A berendezések hazai forgal­mazója a Szellőző Művek, helyszíni összeszerelésükről és későbbi szervizelésükről is ez a vállalat gondoskodik. KISZ MB-ülés Csütörtökön délelőtt ülést tartott a KISZ Tolna megyei Bizottsága. A testület megvi­tatta a KISZ X. kongresszu­sa előtt kiadott határozat­tervezetet. Az írásos doku­mentumot ezekben a napok­ban valamennyi KlSZ-bizott- ság megtárgyalja. A megyei KISZ-bizottság ezenkívül ér­tékelte az idei Forradalmi if­júsági napok megyei tapasz­talatait, áttekintette a me­gyei küldöttértekezletet elő­készítő. szervező munkát, va­lamint jóváhagyta azoknak a névsorát, akik a következő tanévben a Pécsett működő körzeti KISZ-iskolába men­nek továbbképzésre. Az utolsó műveletet végzik a kártyaasztalon Dr. Horváth Jenő megyei főorvos és dr. Englert Ervin madocsai körzeti orvos. Az osztályon intézik egészségünk ügyeit

Next

/
Oldalképek
Tartalom