Tolna Megyei Népújság, 1981. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-17 / 64. szám
e ^EPÜJSÄG 1981. március 17. Kosárlabda NB II Dombóvári VSE—Kaposvári Táncsics 91-89 (50-41). Pécsen, a Vasutas sportcsarnokban 6Q0 néző előtt került sor a rangadóra. Dombóvárról mintegy háromszázan, Kaposvárról 150-en kísérték el a kosarasokat, hogy szemtanúi lehessenek a mérkőzésnek. Érd ősi Hajos csapatában a következők kaptak helyet: Tölgyes (—), Ács (18), Pálvölgyi (29), Tamási ( 6), Meszler (21). Csere: Ruzics- ka (10), Kollár II. (7). Végig nagy iramú küzdelem, igazi rangadó volt. Az első félidő 12. percéig a Táncsics vezetett, ekkor a dombóváriaknak sikerült az egyenlítés, sőt az utolsó két percben elhúztak és 9 pontos előnyhöz jutottak. A második félidő 7. percében már 13 pont volt a dombóváriak előnye. Ekkor fokozatosan erősített a Tán- csis, de a győzelmet már nem tudta elvenni a vasutasoktól. Az utolsó percek különösen izgalmasak voltak. Dombóvár csapatából elsősorban Meszler játékát kell dicsérni, aki a mezőny legjobbjának bizonyult, de Pálvölgyi, Ács, Tamási és Ruzicska egyaránt kitűnő teljesítményt nyújtott. Vasárnap az Universitas PEAC ellen játszanak Pécsen a dombóváriak. Kezdés: 10.30. Várhatóan ezen a találkozón dől el, hogy a Dombóvárnak sikerül-e simán az NB I-be jutni,, vagy a második hely megszerzésével a jogot kiharcolni, hogy osztályozón vehessen részt. Meszler László (DVSE) volt a Táncsics SE elleni mérkőzésen a mezőny legjobbja Bonyhád—Zalahús 62-61 (28-31, 55-55). Bonyhád: Csuka (11), Jankovics (6), Há- gen (7), Vanya (15), Fetzer (17). Csere: Eszterbauer (4), Pókai (—), Klausz (—), Tamás (2), Kishónti (—). Rendkívül ideges hangulat jellemezte a találkozót. A rendes játékidő 55-55-ös eredménynyel ért véget. A hosszabbításban nehezen született meg a bonyhádiak egyébként megérdemelt győzelme. Bonyhád együttesének küzdő- szelleme dicsérhető. Bátaszéki SZVSE—Szigetvár 76-56 (34-31). Bátaszék: Bovánovics (14), Piszárovics (—), Bánhidi (12), Petrity (14), Csátaljai (26). Csere- Illyés (10), G-ráma (—), Kancsár (—). Végig biztosan vezetve szerezte meg győzelmét a bátaszéki együttes. Jók: Csátaljai, Illyés, Petrity. Kosárlabda NB I Dózsás bravúr Szegeden Tolnai VL- Pécsi Spartacus 17-8 Ganz-MÁVAG—Szekszárdi Dózsa 68-52 (36-24). Budapesten a következő összeállításiban szerepelt a Dózsa: Harsányi (10), Varga (4), Palotás (17), Daróczi (4), Pártos (7). Csere: Grószné (6), Tá- mer (4). Jól indult a mérkőzés. A 9. percben 14-12-re a szekszárdi csapat vezetett. Ezután éles fordulat következett-, négy perc alatt a gépgyári együttes 12 pontot szerzett anélkül, hogy a dó- zsások egyszer is eredményesék tudtak volna lenni. A 13. percben 24-12 volt az állás a hazaiak javára. Mint később kiderült, ezzel el is dőlt a mérkőzés. Szekszárdi időkérés után váltakozva estek a kosarak a félidő végéig. A második félidő elején volt még egy fellángolásulk a szekszárdiaknak: az 5. percben 38-30-ra felzárkóztak. Ettől kezdve azonban fokozatosan elhúzott a MÁVAG és imponálló fölénnyel győzött, bár játékuk nem uitalt átlagon felüli teljesítményre. A minden részében egységesebb fővárosi csapat megérdemelten győzött. A Dózsa gárdájából egyedül Palotás Anikó tudta felvenni a versenyt — védekezésben és támadásban egyaránt — az ellenfél játékosaival. Szekszárdi Dózsa—SZEOL AK 71-69 (27-29). Szegeden így kezdett a -Dózsa: Palotás (12), Grószné (6), Daróczi (6), Pártos (4), Támer (11). Cserék: Harsányi (30), Varga (2), Farkas (—), .Ser éné (—). A SZEOÍL meglepte csapatunkat és a 4. percben már 8-0-ra vezetett. Bármilyen meglepő, Sellye ellen A labdarúgó Hétfői Dunántúli Napló-kupában befejeződtek a csoportmérkőzések. Véglegessé vált, hogy a Szekszárdi Dózsa csapata az 5—6. helyért játszik március 25-én és április 15-én Sellye együttesével. Palotás Anikó a hétvégi kettős fordulóban négy mérkőzésen — ifjúsági és felnőtt — egyenletes, átlagon felüli teljesítményével tűnt ki. de ez a tény a dózsás lányokat nyugtatta meg, akik . kemény -védekezéssel és az előző napinál sokkal szervezettebb támadójátékkal a 14. percben egy pontra ledolgozták hátrányukat: 18-17. Négy perccel később pedig sikerült egyenlíteniük is: 23-23. Szünet után az 5. percig kiegyenlített küzdelem folyt, 36-35-ös szegedi vezetéssel. Ekkor .megindult a „dózsás” henger”. Harsányi tíz perc alatt szenzációs labdabizlton- sággai, egyedüálló sorozattal 26 pontot szerzett, miközben csapatunk többi tagja szívás védekezéssel, feljavult mezőnyjátékkal teljesen felőrölte az addig magabiztosan Az OTSH utasítása értelmében a működő, illetve a működni kívánó segédedzők ötévenként kötelesek továbbképzésen részt venni. Az idén a továbbképzés április 10— játszó hazaiak idegeit. A SZEOL AK edzője a 11. percben már kikérte a második idejét is. A 15. percben 62-53- ra vezetett Szekszárd. A hazaiak idegessége jóvoltából, egyre keményebbé vált a mérkőzés. Ez sorra „szedte áldozatait” : -Grószné és Támer a 9. percben, Daróczi a 11. percben, Pártos a 18. percben kipontozódott. A cserejátékosok becsületes helytállására volt szükség. Ezek után is sikerült megőrizni -annyit az előnyből, ami elég volt a Dózsa győzelméhez. Az egységesen és szervezettebben védekező Szekszárd, Harsányi második félidei kimagasló dobóteljesítményével megérdemelten nyert. A siker értékét növeli, hogy csapatunknak első ízben sikerült győztesen levonulni a szegedi pályáról. NB I-es ifjúsági mérkőzések: Sz. Dózsa—Ganz MÄ- VAG 50-47 (24-16). Szekszárdi Ősik (4), Somogyvári (4), -Palotás (17), Stella (9), Támer (14). Csere: Nagy (—), Gőry (—), Somogyi (2). Két ellentétes félidő, nem várt szép szekszárdi sikerrel. A támlaidás-ban nyújtott fegyelmezettség eredményezte a győzelmet. Szekszárdi Dózsa—SZEOL AK 71-75 (27-31). Székszárd: Somogyvári (12), Palotás (22), Knorr (2), Stella (7), Támer (28). Csere: Csík (—), Somogyi (—)• Szombati -remek teljesítményét megismételve, biztosan nyert a Dózsa. A taktikai fegyelem maradéktalan betartása két pontot eredményezett. 11-én lesz Szekszárdon, a sporthivatal tanácskozótermében (Hunyadi u. 5.). Jelentkezés írásban, vagy személyesen a megyei sporthivatalnál március 23-ig. Asztalitenisz NB I Miután a -különböző fokozatú és korosztályú egyéni versenyek és bajnokságok befejeződtek, vasárnap elindult az asztalitenisz sportágban a csapatba-jnoki küzdelemsoro- zat. A Tolnai VL női csapat első mérkőzését Pécsen, az NB I. újonca ellen játszotta. Az ellenfél játékerejét ismerve lehetőslég nyílott arra, hogy teljesen fiatal gárdát szerepeltessen a szakvezetés. Új játékos is lehetőséget kapott, hogy bizonyítsa tehetségét. A 12 éves Bátorfi Csilla első alkalommal játszott a csapatban, és mindjárt két mérkőzést nyert, játékával is elégedettek voltak vezetői. A mérkőzés első szakaszában a hazaiak nagy lendülete, és lelkesedése meglepte a tolnai lányokat, így 3-2 arányú vezetéshez jutattak a pécsiek. Csak Balogh és Bízó tudott mérkőzést nyerni ebben a játékrészben. A második fordulóiban már a tolnaiak irányították a játékot, és 6-4- es vezetésre tettek szert. Meglepetésre a hazaiak ismét tudták újítani és 8-7-re közelítették meg a tolnaiakat. A hátralévő játékrészben azonban már teljes egészében érvényesült a nagyobb tudás és rutin, mert a negyedik fordulót 4-1 arányban, majd az ötödik fordulót 5-0 arányban sikerült megnyerni a tolnai csapatnak. Az eredmény alakulásából kitűnik, hogy változatos mérkőzést vívott a két gárda. A hazai csapat jó benyomást keltett. A döntően saját nevelésű, fiatal versenyzőkből álló csapat újabb vidéki bázist képezhet a sportágban. A tolnai versenyzők közül Balogh és Bízó magabiztosan, jó játékkal nyerte minden mérkőzését. A három fiatal a várakozásnak megfelelően, jól játszott. Győztesek: (Balogh 5, Bízó 5, Bolvári II. 3, Kaiser 2, Bátorfi 2, i'llétve Eszényi 2, Mausz 2, Jenszi 2, Andi 1, Raffai 1 győzelem. IFJÚSÁGI egyéni bajnokság A csapatbajnoki küzdelmek indulása előtt az egyéni bajnokságra került sor szombaton Tolnán. Az ifjúsági korú versenyzők küzdöttek a megyebajnoki címekért. A fiúk mezőnye teljes volt, a lányok mezőnye viszont már gyérebb. Nem álltak asztalhoz ugyanis a Tolnai VL ifi aranyjelvényes versenyzői, mivel a megyei bajnokság az aranyjelvényhez nem ad minősítő pontot. A fiú egyéniben meglepetésnek számít, az újonc korú tolnai Nemecskó győzelme a tapasztaltabb dunaföldvári Steinbach ellen. Ugyancsak némi meglepetés a végeredmény is, mivel az utóbbi időben gyengébb tormát mutató Rattier ezúttal nagy küzdelemben megszerezte a bajnoki címet. A lányok döntőjében nagy küzdelem után közepes játékkal Balics 2-1 arányban győzött Link Judit ellen. A többi versenyszámban a papírforma szerint alakultak az eredmények. Ifjúsági fiú egyéni: 1. Rattler Antal (Tolnai VL), 2. Kocsis János (Sz. Szöv.), 3. Kerti Csaba (Tolnai VL és Tau- ker Tamás (Tolnai VL). Ifjúsági leány egyéni: 1 Balics Katalin (Sz. Szöv.), 2. Link Judit (Tolnai VL), 3. Horváth Edit (Sz. Költségvetés) és Odor Edit (Sz. Költségvetés). Ifjúsági fiúpáros: 1. Kerti— Tauker (Tolnai VL), 2. Rott- ler—Kocsis (Tolna—Sz. Szöv.), 3. Nemecskó—Krausz (Tolnai VL) és Horváth—Steinbach (Dunaföldvár). Ifjúsági leánypáros: 1. Link—Balics (Tolnia—Sz. Szöv.), 2. Horváth—Mencző (Sz. Költségvetés), 3. Odor E. —Odor J. (Sz. Költségvetés) és Bakó—Krausz A. (Tolnai ViL). Ifjúsági vegyespáros: 1. Kerti—Link (Tolnai VL), 2. Kocsis—Balics (Sz. Szöv.), 3. Tauker—Bakó (Tolnai VL) és Rottler—Krausz (Tolnai VL). — link — A segédedzők figyelmébe! Kézilabda NB II A tavaszi sorsolás HÍREK Elkészült a kézilabda NB II sorsolása, a tavaszi mérkőzések párosítása. A Szekszárdi Szövetkezet lányai április 11-én Tatán kezdik az idényt, míg a Simontomyai BTC újonc csapata április 12-én Pécsett a MEZŐGÉP ellen lép pályára. Az NB II tavaszi sorsolása: Április 17: Szekszárd— Szombathelyi TK, április 18: Simontomya—Nagykanizsa, április 25: Ajka—Szekszárd, április 26: Herend—Simontomya. Május 2: Szekszárd— Pécsi MEZŐGÉP, Győri Ri•Jól sikerült a Paksi SE tájfutóinak ez évi idénykezdése. A Baranya megyei Tájfutó Szövetség március 15-én Villány térségében rendezte meg a hagyományos Tenkes.- kupa területi tájfutóversenyét. Öt megyéből 216 versenyző állt rajthoz, a népes mezőnyben a paksiak öt dobogós helyezést szereztek. A Paksi SE versenyzőinek eredményei: N—14-es kategóriában Jantner Anna máchards—Simontomya, május 6: Nagykanizsa—Szekszárd, május 9: Simontomya—Pécsi BTC, május 16: Szekszárd— Simontomya, május 23: Győri Richards—Szekszárd, május 24: Simontomya—Szombathelyi Pamut, május 30: Szekszárd—Pécsi BTC, Csorna—Simontomya. Június 6: Herend—Szekszárd, Simontomya—Tatai AC, június 13: Szombathelyi Pamut—Székszárd, Szombathelyi TK—Si- montornya. június 20: Szekszárd—Csorna, Simontomya— Ajka. sodik, az N—17-es kategóriában Kern Zsuzsa az első, Rauth Katalin a második helyen végzett. Az F—17-es kategóriában Molnár Gyula győzött, klubtársa Glósz Gábor bronzérmes lett. Az F—11-es kategóriában Mittler István az ötödik helyet szerezte meg. * Március 29-én rendezik Pakson az imsósi erdőben a városi-járási tájfutó csapat- bajnokságot. A szekszárdi városi asztalitenisz-bajnokság állásia. iFérfiák. I. osztály: 1. Typog- ráfiia 26, 2. TOLNABER 25, 3. Megyei Tanács 23, 4. MEZŐGÉP 19, 5. Söripar 16, 6. Tervezők 11, 7. KISZÖV 11, 8. TOTÉV Mélyépítők 10, 9. ÁHV 9, 10. AGROBER 8, 11. BHG 0 ponttal. II. osztály: 1. Őrá-Ékszer 23, 2. MMG 18, 3. BVK 18, 4. ÁHV II. 15, 5. BHG II. 13, 6. TOLNABER II. 12, 7. DÉDÁSZ KISZ 12, 8. Typográfia II. 9, 9. BHG III. 9, 10. Moziüzem 7, 11. Vízmű 2, 12. Sütőipar 0 ponttal * Labdarúgó játékvezetőink közül március 22-én, vasárnap a Dunaújváros—Kaposvár NB I-és mérkőzés egyik partjelzője a szekszárdi Dra- vecz István lesz. Előtte az ifjúsági mérkőzésen két Tolnia megyei partjelző lesz Berkes és Kleiber. Baranya megyében a Mágocs—István- a,kna találkozón, Rákosi— László—Dörnyei hármas bíráskodik. * A szekszárdi városi asztalitenisz Tízek bajnokságának legjobbjai. Nők: 1. Hodász Gyulámé (Gyógyszertár), 2. Sziebl Klára (MEZŐGÉP), 3. Pöhlon Ádámné (Társada- lombizt.). Férfiak: 1. Péter István (TOLNABER), 2. Steig József (TOLNABER), 3. Schmidt Ferenc (Typog- ráifía). * A szekszárdi városi munkahelyi olimpia tekeverse- nyén eddig legjobb eredményt elérők listája: 1. Balaton József (TÁÉV KISZ) 252, 2. Horváth Sándor (Festő Ktsz) 251, 3. Adorján István (TOTÉV) 249, 4. Deáki István (MEZŐGÉP KISZ) 247, 5. Radó Attila (AGROBER) 246, 6. Sebestyén József (MEZŐGÉP KISZ) 243, 7. Szombathelyi László (TÁÉV II.) 243, 8. Fikó Károly (Városgazdálkodás) 242, 9. Kálocsai Endre (Vízitárs.' I.) 238, 10. Bakó Mihály (AGROBER) 237 fával. * A megyei ökölvívó-szövetség folytatja a jól bevált versenyrendszert. Az újonc, az úttörő, serdülő és ifjúsági versenyzők részére öt fordulóban rendez megyébajnok- ságot. A versenyek helye és időpontja: Bonyhád: március 22, Paks: április 5, Dombóvár: május 3, Bonyhád: június 7, Dombóvár: szeptember 27. A verseny kezdése minden esetben 10 óra. * A női kosárlabda NB I-ben a március 21—22—i kettős fordulóval végét ér a bajnokság. Ezt követően rendezik meg a hagyományos Felszabadulási-kupa, majd az MNK küzdelmeit. Tájfutás Kitűnő formába lendült - Gerevloh Pál kardvívó, a volt világbajnok, a moszkvai olimpia érmese. A hét végén Hannoverben rendezett nemzetközi kardversenyen 14 ország 120 résztvevője közül megszerezte a győzelmet. Ge- reVichnelk ez már az idei második világkupa elsősége. * Pékingben a jégkorong világbajnokság C csoportjának utolsó fordulójában Ausztria játszotta az élső mérkőzést Nagy Britannia csapatával. Az osztrákok 7-2 (1-17" 3-0, 3-1) arányban győztek. * Prágában a nemzetközi cselgáncs-verseny második napján 3 súlycsoportban találkoztak a résztvevők. A magyarok újabb két helyezést szereztek: Hangyási a 78 kg-ban, Kovács pedig a 95 kg-ban második lett. * A labdarúgó világbajnokság dél-amerikai selejtezőjének első csoportjában Venezuela 1-0 (1-0) arányban győzött Bolívia ellen. Az egyetlen gólt a 24. perében Acosta szerezte. A csoportban Brazília vezet pontveszteség nélkül 4 ponttal, Bolíviáinak és Venezuelának egyaránt 2—2 pont ja van.