Tolna Megyei Népújság, 1981. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-08 / 57. szám

© t^PÜJSÄG 1981. március 8. Múltunkból Furcsa ellentmondás, hogy a megyei párt-vb tagjai álta­lában sokat szerepelnek a nyilvánosság előtt, különféle rendezvényeken, a nevük megjelenik az újságban, szin­te nap mint nap, és mégis keveset tudunk az életükről. Nem ismerjük hétköznapjai­kat, gondjaikat, örömeiket. Az egyetlen nő a végrehajtó bizottságban Bozsó Jánosné. A nemzetközi nőnap alkalmá­ból nem a politikus, a veze­tő, hanem az ember bemu­tatása a célunk, és akkor már nem is olyan meglepő az első kérdés. — Meséljen a nagy­mamájáról, ha közelebb­ről ismerte a kettő közül valamelyiknek az életét. — Nagyon kedves a kérdés, mert éppen a napokban em­lítettem valakinek, hogy ben­nem sok minden abból a ne­velési hatásíból ered, ami't csodálatos módon, az apai nagyanyámtól kaptam. Nagy­szerű asszony volt, kétkezi munkájával ellátott egy nagy családot és egyengette a kö­zösség sorsát. Nehéz éleite volt, mégsem hallottam soha panaszkodni. Szerencsésen nagy kort, kilencvenlhárom évet élt meg a családunk kö­rében, örülök annak, hogy még a fiaim is megismerhet­ték nyugodt, derűs, kedves egyéniségét. A másik nagy­anyámét is szerettük, őt is jól ismertem, voltam is nála sokszor, s a legnagyobb do­logidőben, de igazán jelentős hatással az apai nagyanyám volt rám és az életemre. — Írjuk le a nevét? — Mészáros Eszternek hív­ták. Büszke vagyok arra — a vendégeimnek meg is szok­tam mutatni —, hogy van né­hány monogramos asztalterí­tőm, ami teljes egészében az ő keze munkája. A kenderve­téstől, a szövésen, hímzésen át, mindent ő csinált. A fér­jem is mondta már, hogy én tulajdonképpen többet beszé­lek az apai mamáról, mint az édesanyámról. Biztosan azért van, mert vele töltöttem a gyerekkoromat. A szüleim és a nagybátyámék kora reggel menteik a földre dolgozni, az aratás időszálkában még az is előfordult, hogy éjszakára sem jöttek háza. Mi a mamá­val voltunk egész nap, ő gon­doskodott rólunk, és a négy felnőttről is. O készített ne­künk reggelit, ebédet főzött, ha a közelben dolgoztak a mezőn levők, el is vitte ne­kik, ellátta a jószágokat, és még vacsorát is főzött. Fánk volt ma a napköziben az ebédhez, erről is a mama ju­tott eszembe. Fogalmam sincs, hogyan csinálta, de minden vasárnap, mire fel­keltünk, frissen sült kalácsot tett az asztalra. Kedves alak­ja úgy maradt meg bennem, ahogy délutánonként ülök a kissámlin, a mama meg tész­tát gyúr. Lehet, hogy azért marad meg éppen ez a kép, mert közben mesélt és éne­kelt nekünk. Sok jóra, szép­re, szeretetre motivált engem a nagymamám, csendes, halk szavával, szívből örülök, hogy beszélhetek róla mások­nak is. — A szülei gazdálkod­tak? —• Igen, parasztok voltak. ■ — Hol telt el ez a szép ' gyerekkor? — Csehszlovákiában, a Ga- ram-menti Nagysárón éltem kilencéves koromig, 1947-ben telepítették a szüléimét Var­sádra. Albban az időben ka­vargó község volt Varsád. Az első osztályt szlovák nyelvű iskolában végeztem. Szeptem­beriben mi még egy szót sem ■tudtunk szlovákul, a tanító néni meg magyarul, (aztán lassan megértettük egymást, ma is szeretettel gondolok rá. Novemberben érkeztünk meg, akkor engem levizsgáztatott a tanító és mindjárt harma­dikba engedett. Ügy emlék­szem, engem mindig a na­gyobbak feladatai érdekeltek. — Ez volt az előnye az összevont iskolának, ha valaki gyorsabban tudott haladni, mint a többiek, az megtehette. — Lehet, de azért hátrá­nyai is voltak, hiszen nagyon sok ismeret csak érintőlege­sen kerülhetett szóba. Mégis ebben az iskolában tanultam meg azt, hogy megpróbáljam mindig mindebben a maxi­mumot adni, a lehető legjob­ban megfelelni a követélmé­nyeknek. — A mamáékhoz ké­pest mennyiben volt más az édesanyja élete? — Ezt is nemrég fogalmaz­tam meg, lehet, hogy csak magamnak. Anyáink életét még ma is a falusi íratlan tör­vények, szabályok határozzák meg. Anyám egész életében kiegészítője volt az apám földművelő munkájának, ezt akkor én is teljesen természe­tesnek találtam. El sem tud­tam volna képzelni, hogy ha apám felül a kocsira és in­dul, akkor' ne üljön mellette anyám. Nem volt ez kevés, hiszen a segítőtárs szerepe olyan kimerítő munka volt, hogy teljesen fel is őrölte az egészségét. Nekem nem is ezt az életet szánta, azt szerette volna, ha varrónő leszek. — Mikor érlelődött meg az elhatározás, hogy nem lesz varrónő? Ugyanehhez kapcsolnék egy másik kérdést. Mi­kor vált tudatossá önben, hogy más törvények iga­zítják az életét, nem az említett -falusi szabályok. — Nem tudom pontosan, de úgy nyolcadikos korom kö­rül lehetett, hiszen akkor kel­lett megmondanom azt is ott­hon, hogy tovább szeretnék tanulni. Anyámat biztosan csalódás érte, de a mama azt mondta: „Menj vele, lányom, írasd be az iskolába.” Így ke­rültem Gyönikre, a gimnázi­umiba. A világnézetem válto­zásait is lassan és folyamat­ként fogadták el a szüleim. Már az úttörőmozgalomban részt vettem, a gimnáziumban pedig aktív mozgalmi ember voltam. Másodikos koromban megválasztottak az iskola KISZ-tátkárának, s én lehet­tem az iskola első KISZ-tit- kára is. Lehet, hogy dicsek­vésnek tűnik, de máig büsz­ke vagyok erre. — Az első érettségizett volt a családban? — Igen. Számomra a négy év alatt szinte elérhetetlenül nagy dolognak tűnt az érett­ségi, aztán meglett, felültem a kerékpárra és hazamentem Varsádra. Édesanyám a kuko­ricát kapálta, meghallgatott, majd csak annyit mondott, vtan még két sor, kapáljuk meg. Szóval nem övezte a csalódban nagy csinnadratta a tanulmányaimat, és iskolai sikereimet. Nem arról van szó, hogy nem örültek, de azt hiszem, a már említett íratlan törvények úgy írták elő, hogy a szülőnek, az örömet, a büsz­keségét illik szerényen visel­nie, és nem hivalkodni vele. — DISZ-, majd K1SZ- titkárként táborokba uta­zott, részt vett az orszá­gos lányok-asszonyok ta­lálkozóján, mint röplab- dázó is járta az országot. Hogyan fogadták a szü­lei, hogy egy lány ilyen önálló lett? — Nem akadályoztak sem­miben. Akármilyen szegények voltunk, előteremtették a fel­szerelést mindig. Nékem so­ha nem hiányzott semmim, a legszükségesebbek megvoltak, csak féltettek nagyon. Édes­anyám mindig mondogatta — amit én akkor nem értettem —, hogy egyszer úgyis elve­szek. Most már érzem, amit ő akkor, mert én is nyugta­lan vagyok, ha a fiaim nin­csenek otthon. — Tekintsünk át rövi­den néhány évet. Érett­ségi után különbözeti vizsgával tanítói okleve­let szerzett, és Udvariban kezdett tanítani. Közben a mozgalomban a pályája szokatlanul töretlen, mert tanítóként ott folytató­dott, ahol gimnazistaként abbahagyta. Szinjátszó- csoportot és röplabdacsa­patot szervezett, aztán — férjhez ment, és tnssza- jöttek Gyönkre. — Ide hazajöttem, itthon vagyok, mindenkit ismerékés engem is ismer mindenki. Középiskolai tanóraimait szin­te példaképként tisztelem. Néha eszembe jut: Ml vajon ki tudjuk-e váltani azt a sze- retetet és tiszteletet a tanítvá­nyainkból, amit ők annak­idején. mibeiőlühk? Sok lel­kes fiatallal dolgozom együtt az iskolában, közben elvégez­tem a marxista egyetemet, a történelem kiegészítő szakot a főiskolán, jelenleg az ELTE pedagógiai szakán tanulok. 1966-ban lettem párttag. — Miért ilyen későn? — Talán mert addig még nem éreztem magam elég érettnek erre és közben meg­született mindkét fiam is. Nagy felelősséggel töltött el, hogy a volt tanáraimmal ke­rültem egy pártszervezetbe, és nagy öröm volt, hogy ké­sőbb titkárnak is megválasz­tottak, majd községi párt vb- tag lettem. Aztán beválasz­tottak a megyei pártbizottság végrehajtó bizottságába. Sók volt bennem a bizony­talanság, a félelem, különö­sen akkor, amikor igazgató­nak is kineveztek. Attól fél­tem a legjobban, hogy meg­változik a viszonyom a kollé­gákkal, hogy ezután másként néznek majd rám. A kineve­zéskor is azt kértem, marad­jak számukra az, aki voltam. Perszíe, azóta rájöttem, hogy egy vezető számára más vi­szonyulás! helyzetek is van­nak, de azért én nem vagyok más, mint azelőtt voltam. Sok töprengést okozott a vb-tagság. Meg tudok-e felel­ni a feladatinak, hogyan lehet Gyünkről felelősen beleszólni a megye dolgaiba, megérteni az országos feladatokat. El is mondtam annakidején ezt, és sok segítséget, információt kaptam, meg arra is rájöttem, hogy az embernek nem sza­bad elsziakiadni a mindennapi kis közösségétől, mert talaj- talamná válik, és éppen a min­dennapi tapasztalatok segítik az eligazodást a nagy dolgok­ban is. — Végül elérkeztünk a konkrét nőpolitikához is. Mindjárt kettős válaszra kérem. Mint nő, hogyan képes megosztani magát a család, a munka és a közélet között. Megyei választott vezetőként meg; hogyan látja a nők helyzetét Tolnában? — A férjem sokat segített, nem is erről van szó, mi min­dent együtt csinálunk. Közö­sen neveljük a gyerekeket, ahogy nőttek, nékik is meg­lőttek a feladataik. Amiben valóban segített a férjem, az a vezetés, ha nem biztat, ha n-em ad tanácsokat, talán most nem vezetőként beszél­getnék. Neki előbb voltak ta­pasztalatai, mint nekem. Ami a nők helyzetét illeti, most ugye nem a legutóbbi jelentés ismertetését várja tőlem? Az bizonyos, hogy van fejlődés. Sok-sok összetevőből áll a nőpolitika sikere. Az el­ső szó a nőké, az ő igényessé­gükön múlik sók minden. A kibontakozásukhoz kellenek feltételek, és végül körülmé­nyék, amelyek között min­denki megtalálhatja az igazi helyét a munkában és a köz­életben. Nőpolitika önmagá­ban nincs. Nem értékelhető a nők helyzete az oktatás, a szociálpolitika, sőt a gazda­sági fejlődés elemzése nélkül. Hiába akart volna a nagy­anyám tanulni, dolgozni, ha nem volt munkahely, a gye­rekeinek sem adtak ebédet az iskolában. Ilyen értelemben a nőpolitika sikeréhez sorolom ezt az iskolát is. Két értelem­ben is. Itt egyenjoguként ta­nul a tanyai gyerek a nagy­községivel, és az anyák is le­hetőséget kaptak ahhoz, hogy ne kelljen ebédet — sőt va­csorát — főzni, mert a család napközben kap meleg ételt. Azért persze még sok le­maradás van és sok tenni­való. Hatnak még a régi be­idegződésék is. A nők társa­dalmi érvényesülésének még igazán nem régiek a hagyo­mányai, néhány évtized áll szemben sok évszázad hagyo­mányaival. — Örülök, hogy megis­mertem és bemutathat­tam olvasóinknak. IHÁROSl IBOLYA Mozgalmas, eseménydús éve volt az országnak, a vár­megyének 1861. Rövid időre úgy tűnt, hogy a Habsbur­gok kénytelenek visszaállíta­ni hazánk korábbi független­ségének legalább egy részét, amelyet az 1848—1849-es szlabadságharc leverésekor megsemmisítettek. Az abszo­lutizmus legkegyetlenebb el­nyomása sem tudta kiirtani népünk szabadságszeretefét, a függetlenség utáni vágyát. 1861-ben összeülhetett a megyegyűlés, megkezdték ki­alakítani a megyei önkor­mányzatot, visszahívták tiszt­ségükbe az ónban politikai okok miatt korábban eltávo­lítottakat, vagy akik —egyet nem értve a császári ünkény- nyel — önként távoztak állá­sukból. 1861. márciusában választásokra is sor került. A választókerületekben csak egy-egy jelöltet állítottak, többek között azért, hogy a pártharcok ne forgácsolják szét a megye politikai erőit. A megye egységesen kívánt fellépni az országos fórumo­kon. A választási kerületek azonosak voltak az 1848. évi­vel. A S2iavazás eredménye­ként Pakson Kurcz Györgyöt, Szeklszárdon Szluha Benede­ket, Szakcson Ürményi Jó­zsefet, Pincehelyen Bartal Györgyöt, Kölesden Perczel Istvánt és Bonyhádon Perczel Vincét választották képvise­lővé. A remények a kezdeti le­hetőségek, a szabadabb poli­tikára, hamar elvesztek. A császárnak nem tetszett a magyar politikai aktivitás, és annak iránya, s ezért Ferencz József 1861. augusztus 22-én kinyilvánította, hogy úgy­mond, Magyarország érdeké­ben feloszlatja a nemzetgyű­lést, s majd egy későbbi idő­pontban, összehívja azt. A császári kézirat, megdöbbe­nést váltott ki a politikai kö- ■ rökben, mert érezték, hogy a császári intézkedés jelentősen elodázza a magyar politikai élet rendezését. A megyegyű­lés — tüntetésként — szóra sem méltatva a császári ál­lásfoglalást, vita nélkül tudo­másul vette azt. Erről az eset­ről a megyei közgyűlési jegy­zőkönyv a következőket örö­kítette meg: „Az augusztus 27-én tartott megyei közgyű­lés a feszült politikai hely­zetre való tekintettel a kirá­lyi leiratban foglaltakat vita nélkül tudomásul vette.” Ezt követően már meg vol­tak számlálva a megyei ön- kormányzat inapjái. 1861. szeptember 26-án ugyan még a Helytartó Tanácsnak a há­zi adó kivetését és szedését megtiltó rendelkezését tár­gyalta a közgyűlés, s megta­lálta a rendelet kijátszásának módját: felszólította a megye vagyonosabb j alt, önszántuk­ból fizessék be a megyei adót, megteremtve ezzel a megye működésének anyagi fedeze­tét... A megyei ellenállásnak egyik sajátos formájáról van itt szó. — De alig egy hónap­pal később, október 31-én kénytelen volt a megye az utolsó megyegyűlést megtar­tani; érdemi, politikai ügyek-, ben már nem történt döntés és állásfoglalás. így végződött az Októberi Diploma kezdeményezte hely­zet, amelyben a végrehajtó és törvényhozó hatalom irá­nyítása továbbra is az ural­kodó kezében összpontosult, aki azonban ígérte, hogy azt alkotmányos intézmények ál­tal gyakorolja. MINDEN HÁZHOZ TÜZMENTES KÉMÉNYT KELL ÉPÍTENI Természetesen nemcsak or­szágos, hanem sók hétközna­pi esemény is zajlott ékkor a megyében. A szekszárdi, 'a tolnai, a paksi, a dunaföldvá- ni, a hőgyészi és a bonyhádi kéményseprő mesterek közös felterjesztésében panaszolták, hogy a községek az Októberi Diplomát követően, az alkot­mányosság örve alatt azt hi­szik, hogy a tűzrendészed szabályzat alól fel vannak mentve, ezért nem szedik be a kéményseprés és a tűzhe­lyek tisztántartásának díját. A kéményseprők a korábbi állapot visszaállítását igé­nyelték. A közgyűlés határozatikig kimondotta: „...télen minden holnapban egyszer, nyáron pedig minden 1/4 évben egyszer fűtött kémények klitisztíttassanak, a seprőnek minden seprés után kéményenként 5 xr auf (oszt­rák krajcár) értékben fizet­tessék —, s hogy mind a ké­ményseprő kötelességét ren­desen végezze...” „Elhatároztatott továbbá, miiként oly helyeken, hol még kéménytelen háziak lé­teznek, tekintve ezen hiány­nak egészségi, és építési te­kintetekből felmerülő veszé­lyeit — egy évi határidő el- forgása alatt, az illető háztu­lajdonosok tűzmentes anyag kéményt építeni köteleztet- nefc.” A MÁSODIK SZEKSZÁRDI GYÓGYSZERTÁR ALAPÍTÁSA Ruby János, aki megvásá­rolta Enyeter Frigyestől a város egyetlen patikáját, ami­kor meghallotta, hogy újabb patika alapítására készülnek a megyeszékhelyen, fellebbe­zett, s kérte, hogy kizárólag neki legyen joga gyógyszeré­szi munkát végezni a város­ban, A fellebbezésre kikérte a járási szolgabíró a város ve­zetőinek a véleményét is. Igen erélyes hangú volt a válösz. Kiderült belőle, hogy Ruby még nem is szekszárdi lakos, nincs sók köze ahhoz, hogy hány patika működük a városban. A két patikát egyébként indokolta a lakos­ság létszámú, amely elérte a 11 000-ert. Továbbá az eddigi patikus rendkívül hanyag volt, „hivatásának soha meg nem felelt, la szenvedő lakos­ságot húzta (azaz drágán adta a gyógyszert), a nép egészsé­gével mit sem gondolt, és olly hibássan espediált szám­talanszor, s olly vétkes hibá­kat követett él, hogy többszö­ri felsőbb hatósági meginité- sek után törvényesen meg is lett büntetve...” A város vezetői a második patika megnyitásával szeret­tek volna konkurenciát te­remteni,' s ezzel jobb kiszol­gálást, olcsóbb gyógyszereket ■biztosítani a lakosságnak. Érdekes jellemzést is olvas­hatunk a városi iratban a megyeszékhely anyagi helyze­téről. Idézzük: „...egész Tolna megyében talán legtehetősebbek — mert közel 4000 hold szölle- je után termel mintegy 200 000 akó bort —, terem néki búzája, szénája, fája és húsa is elegendő —, van né­ki 800 tehetős iparosa, igen gazdag borkereskedői..., van­nak több borkereskedőink, kiknek minden időben egy pár ezer akó heverő boraik is Vtanniak, különösen a Lé­pőid Testvérek 30 000 akó bort is szállítanak évenként a szekszárdi saját borkeres­kedésekből — van továbbá városunknak mintegy 1400 nevendék tanuló ifjúsága, van 40-en felü-l vegyes kel­méi kereskedői — öt igen hí­res és nagy népszlerűségű or­szágos vásárja, állandó kato­nasága...” S arról is szólt a jelentés, hogy három orvos is van, kik teljesen vagyontalanul érkez­tek a városba, minid meg­gazdagodtak, úri életet élhet­tek, ia leggazdagabb -polgárok­kal vetekedhettek, s ezt a jó­létet nem kapálással szerez­ték... A város vezetői végül az­zal érvelnék a második pati­ka létesítése mellett, hogy a megyeszékhely körül gazdag és népes községek helyezked­nek el. A patikának tehát bőven lesz forgalma. Lehetett ennyi érvnek el­lenállni...? K. BALOG JÁNOS Bozsó Jánosáéval, a gyönki általános iskola igazgatójával Bj[Ifi

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom