Tolna Megyei Népújság, 1981. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-08 / 57. szám
1981. március 8. ^ÉPÜJSÁG 7 Diploma ti al—otthon Évekkel ezelőtt kezdődött az ismeretségünk két ifjú agrármérnökkel, akiknek diplomáján és házasságlevelén is igen friss volt még a tinta. Pálfán — a jónevű Egyetértés Tsz-ben — kezdték pályafutásukat. Balogh József — a férj — a növénytermesztésben, Csicsai Friderika — a feleség — pedig egyetemistaként igen megharcolt képesítése szerint az állattenyésztésben ló- és juhtenyésztőként. Évedként visiszaAdsszaté- rünk sorsuk alakulására, hírt adni munkájukról, annak gondjairól és sikereiről, böl- dogulásufcról. Bár ami a szakmai lehetőségekeit illeti, munkájában egyikük is, másikuk is megtalálja a maga megálmodott részét, letelepedésük, fészekrakásuk nem volt zavartalan. Kiírat kaptak Felsőrácegres-pusztán egy sebtiben kialakított — de egészen be nem fejezett — szolgálati lákást, amiből sokáig hiányzott a víz. Akkor vált kegyetlenné a helyzet, amikor megérkezett az első gyerek, Krisztián,. Másutt, valamivel védettebb helyen élőknek negyedannyi fűtőolaj elegendő volt ősszel, télen, kora tavasszal, mint nekik. Ha azt gondolják, hogy panaszkodtak, lázadoztak, tévednek. Erika boldog volt, mert míg teljes odaadással gyakorolta sikeres szakmai kezdés után az anya szerepet, a parányi konyha ablakából szemmel tarthatta alkotását, a szabadta,ttásos csikótelepet. Mi több, fiát, sétáltatva, akárhányszor kedvenceihez vezethetett az út. Semmiről sem maradt le, mindenről tudott, de amikor a m'ajd egyeszten- dős Krisztiánnal „készítettem” riportot, bevallotta, hogy nagyon nélkülözi a mozgást, az embereket és alig várja, hogy Jóska hazaérkezzék esténként, mert az a beszélgetés, amit Krisztiánnal folytat, ni lehet, varázslatos, de igen egyoldalú. Látogatója sincs mindennap, ha pedig átszalad a- boltba, nem lehet megállni az ismerősökkel, mert sietni kell vissza a gyerekhez. Hogy lesz-e Krisztiánnak, testvérkéje? Nem valószínű, mert komplikált volt az első szülése. S aztán jött a hír: Ba- loghék várják a második gyereket! Üjabb hír: Szépen berendezkedtek, van már gépkocsijuk. Iigaz, családi segítséggel, de tisztesen gyarapodnak! Majd ezután: Jóskáiéit a növénytermesztési ágazat vezetője. Üjabb év: Jóskát hívták Kecskemétre, az egyetemre tanítani, de nem ment, pedig söha nem csinált abból titkot, hogy idővel a ’tudomány valamelyik műhelyében akar majd dolgozni. Népköztársasági ösztöndíjasként végzett, és ha akkor van éppen számára szabad státusz Gödöllőn, nem jön haza Tolna megyébe a bonyhádi fiú — tették hozzá a jólértesültek. Nem is tévedtek, mert nem sóikkal ezután Balogh József egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy a gyakorlat pálfai iskolája után kutatómunkával szeretne foglalkozni. Mikor lesz az! Mosolyogva vonta meg a vállát. Az volt ebben a mozdulatban, hogy senki se lét a jövőbe, majd arra biztatott, hogy látogassam meg Erikát, és nézzem meg Bénit, a kisebbik fiát, aki helyett a nagymamák kislányt reméltek. Sietnem kellett, utána pedig valahogy úgy alakult, hagy elkerültem Páliét. Karácsonyt megelőzően kezdett furdalni a lelkiismeret Erika üdvözlőlapjára. Honnan tudhattam volna; hogy az elmosódott keletbélyegzőt nem Pálfán, hanem Budaörsön nyomták a bélyegre? Pedig hát ott, és Lakos József, a termelőszövetkezet elnöke alaposan kinevetett, amikor a közelmúltban Ba. loghékról érdeklődtem tőle. Elmondta, hogy december közepén mentek el, Jóska a herceghálmi kutatóintézetben dolgozik, Erika míg gyesen van, tagja a téesznek. Sírt, amikor elbúcsúzott. — És a csikók? Hoil folytathatja Erika ezt a munkát? — faggattam Lakos Józsefet, akii bölcs ember ugyan, de erre a kérdésre nem tudta a választ. Abban viszont megegyeztünk, hogy Jóska valószínűleg rövidesen doktorálni fog, és az sem lehetetlen, hogy a gyakorlati életben tett út révén is azok közé kerül, akik által megfiatalodik agráregyeteme- inken, főiskoláinkon az Oktatói kar. „De hiszen ez nagyszerű perspektíva!” — szaladt ki a számon. Az elnök rá. bólintott, de mert őszinte ember, megjegyezte, hogy ő azért sajnálja a „gyerekeket”, mert igen szépen bedolgozta magát, főleg a Jóska, azitán 1979. nyarán kaptak ittt bent a faluban egy kétszobás szolgálati lakást is. Erilka jó szakember, de hát tudhatom, hogyan van az! Ha szül a nő, pláne gyors egymásutánban, évekre kiesik a szakmából. KüZsködhet, mire visszadolgozza magát, ha csak le nem mond a család miatt szakmai terveiről, álmairól. — Megkeresi őket így is, hogy elmentek? — kérdezte tőlem búcsúzáslkor Lakos József. — Hát persze, hiszen akárhogyan alakul az életük, a pályakezdés évei Páliéhoz kötik őket. — Átadná az üdvözletemet? Barátom, Krisztián Benjámin megenyhült Mit hoz a jövő? — Szívesen. De most kimegyek a csikókhoz, hogy azok is „üzenhessenek”. — Fotóssal van ? — Hát persze. —• Akkor maga megríkatja az Erikát... Hittem üs, nem is, hogy így lesz. Aztán amikor néhány nap múlva harmadszor is fcönnyfbelábadtak az ibolyakék szemek a Félsőrácegfts- pusztón készült képek láttán, igen megbántam, hogy nem értem be az elnök atyai me- legségű üdvözletének közvetítésével. El kellett mondanom, hogy vannak a csikók, „akik” mint eddig mér annyiszor, most is kitüntettek barátságukkal, pedig hiába nyújtogatták a zsebem felé bársonyos pofájukat, megfeledkeztem a reguláról, nem volt nálam kockacukor. Az a csoda, hogy a helyette fölkínált rágógumi miatt nem röhögtek ki kórusban. Megtehették volna, s hogy nem tették, aligha miattam, inkább Erika miatt van. Ö mindegyiknek tudta a nevét, és ügy mentek utána a „kis szőrösöknek” becézett csikók, mint kotlós után a csirkék. A budaörsi ház — amit széles körű családi segítséggel vettek meg — még csak ígéri az otthont. Sók átalakításba van szükség, ezért csupán a konyha és egy utcai szobája lakható. Ide telepedünk be. Béni, aki májusban tölti be második évét, nem mondható barátkozó természetűnek. Krisztián azonban fiz perc leforgása alatt tudtomra hozza, hogy én vagyok az a játszópajtás, akire egész nap vért. Tollat kér és papírt rajzolni, de amint megkapja, ’kiderül, hogy ő firkálni akar, elleniben nékem törökbasákat kell rajzolnom az ismert mondóka kíséretében. — Vessző, vessző, vesszőcske... — Biauszt is! — követeli ed- lenáUhiatatlainul Krisztián és talán jó is ez a játék. Anyuka könnyéi így rejtve maradhatnák... Erika már sokadszorra nyúl a kiskastélyt megörökítő, fotók után, azitán a csikótelepet ábrázoló képeket szemléli simogató pillantásokkal. — Emlékezik az első fészekrakásra? Hogyne emlékezne! Azt nem lehet elfelejteni. Volt gondljuk bőven, mégis egyszeri az a szépség, ami az otthomlalapíitásiban van. Amikor beköltöztek Rácegresről Pál fára, az már egészen más ízű honfoglalás volt. Kellett a nagyobb hely, a komfortosabb élet a két gyerek miatt. De akkor meg messze került a csákóktól... — Istenem! Mikor lesz nekem megint lószagom?! Ha nem ismerném Erikát, most mosolyognom kellene, hiszen van abban valami bizarr, amikor egy kedves fiatalasszony magakellető illatok helyett, lószagra áhítozik. — Jóska sínen van. Fél hétkor kel és nyolckor kezd a munkahelyén, öt évre szóló program keretében az ikerelKiskastély — az első otthon „Én nem üzenek!” lő juhok takarmányozásával foglalko2iilk, s maximum másfél év alatt doktorálnia kell, mellette megtanulni egy nyelvet. Nagyon boldog, és annak külön örül, hogy szombaton— vasárnap együtt lehetünk. Pálfán akkora volt ágazatvezetőként a lekötöttsége, hogy előbb-utóbb bajok lettek volna közöttünk... — És maga? Maga is boldog? — Én is, amíg eszembe nem jut, hogy alig valamivel több, mint egy év, és addigra tudnom kell, merre tart az utam. — Lehet, hogy mégis igaza lesz Ócshg tanár úrnak, és tyukálszkodnli fog? — Azt én soha. — És a juhászat? — ösak lótenyésztéssel együtt. — De erre itt a közelben — úgy tudom — nincs mód, hacsak valamelyik lovasiiskolát fenntartó téeszhez nem szegődik. Az meg nem az igazi. — Én is, mi is látjuk, hogy nehéz lesz elhelyezkednem, de azért készülök a folytatásra. Most etológiával foglalkozom, amikor a gyerekek, a háztartás engedi. Talán több időm lesz a szakmai dolgokra, amikor hozzánk költözik a nagymamám. — Mondja, mi hátránya van a szakmában egy nőnék, ha szülés miatt kiesik átmenetileg a munkából? — Igen hamar leírják az embert, és csak szerencsével kezdheti újból. — Ez kegyetlenül hangzik. — Az is — feleli Erika, akinek ettől függetlenül szilárd az a hite, hogy jegyzi még őt lótenyésztőként a szakma. Pálfát Jóska annakidején miatta vállalta föl, a termelőszövetkezetnek azon gesztusáért, hogy Csicsai Friderika még államvizsgára készültében megkapta a lehetőséget a sza- badtartásos csákónevelésre, aminek tapasztalatait aztán a szakdolgozatában írta le. Lótenyésztőként nem kapkodtak az akkor mlég kislányosam törékeny Erika után. Pálfán is hosszú ideig tartott a körbe- csodálása, amiért olyan cér- navókonykán, nő létére „férfiak dolgába” ártotta magát. — Számomra többszörösen is emlékezetes marad Pálfa. Különben 8-án, amikor költöztünk — ha emlékezik még — ítéletidő volt. Alig indultunk el, karamboloztunk a busszal még a faluban. Hallottam róla. De akii Pál. fán elmesélte a szerencsés kimenetelű szerencsétlenséget, hozzá tette: „Tán az isten is azt akarta, hogy maradjanak!” Hallhattam aztán azt is, hogy becsülettel helytálltak, megérdemlik, hogy az életük a lehető legjobbra forduljon. Kutyájuk, Szonja kimúlt még Pálfán. A Bella névre hallgató németjuhász a korábbi házőrzőhöz hasonlóan barátságos és útra készülődésünket arra használja föl, hogy kiszökhessek kicsit komázni a szomszédság házőrzőivel, Baloghéknak még nincsenek itt barátaik, de mint Erika elmondta, nemrég — öt év óta először — bálban voltak Gödöllőn... LÁSZLÓ IBOLYA Fotó: Cz. S. és K. A.
