Tolna Megyei Népújság, 1981. február (31. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-08 / 33. szám

© Képújság

1981. február 8.

vonhatunk le messzemenő — De már múlófélben van. következtetéseket. A felállás... A kifejezetten jogi szakkife- küllsőség, ami a bíróság irán- jezések a periiratok jogi ints tiszteletet hangsúlyozza. dokűásában vanak. Egyéb- Megvállom, első tárgyaláso- kérít !a jogalkotás követeiméMúltunkból

— Vannak olyan foglalkozások, melyek létezéséről gyermekkorunkban még csak nem is tudunk. Viszont vannak olyanok, amelyek álmaink, vágyaink megtestesítői már kiskorunkban, s arra készülünk éneken át. A bírói hivatás úgy hiszem az utóbbiak közé tartozik.

— Saját példámból kiindulva ezzel teljesen egyetértek. Hogy pontosan mikor fogant meg bennem a gondolat, hogy bíró legyek, nem tudom. De tény, hogy még középiskolás voltam, amikor már bírónak készültem. Persze, sok minden történt vágyam beteljesüléséig, sőt tán a szerencse is közrejátszott, hogy tervezgetésem valóság lett, s olyan munkát végezhetek, amire vágytam, amit szeretek.

— Kérem, mondja el „szerencséjét”, s azt az utat, ami ide vezet, ' a bírói székig.

— Messziről származtam ide. MagyarcsanádróL... Illetve onnét 1960 körül költözött családunk Pécsre, ahol elvégeztem a középiskolát. Pécs volt az én szerencsém, hisz ott van jógi egyetem. Tehát, még olyan áldozatot sem kellett vállalnom, hogy szüleimtől távol éljek, tanuljak... A neheze, már ami pályámat illeti, az egyetem elvégzése u:tán következett. Először jogi előadó voltaim egy vállalatnál, majd a pécsi járásbíróságra kerültem fogalmazónak, s közben letettem a bíród, ügyészi szakvizsgát. Aztán Siklóson lettem a bírói, ügyészi szak- rében választott meg az Elnöki Tanács bíróvá, s azóta élek Szekszárdon.

— Ahol a járásbíróságon dolgozik, mint büntetőbíró. A bírói munkának ez a területe az emberek szemében nem „nőre szabott".

— Csak a bírósági joggyakorlat alatt döntöttem el, hogy ezt a szakterületet választom. Döntésem azért született ilyen későn, mert egyetemi éveink alatt mi elég keveset jártunk a bíróságra gyakorlatra, azaz tárgyalásokra. (Szerencsére e téren azóta jelentős változás történt.)

— Magán- vagy közvádas ügyeket tárgyal gyakrabban?

— Hogy úgy fogalmazzak, a „nagyobb ügyek” közül jóval kevesebb a magánvádas, minit a közvádas.

— Az elsőfokú ítélet elien gyakran fellebeznek; s a másodfok pedig megváltoztatja az ítéletet. Persze lehet, r hogy a „gyak- rant” csak mi, kívülállók gondoljuk, hiszen a sajtó, a rádió különféle rovatai a fellebbezésekről, az ítéletmódosításokról adnak hírt.

— Ez így igaz, de a rádión és a sajtón keresztül á közvélemény csak a közérdeklődésre számot tartó, úgynevezett nagyobb ügyekről szerez tudomást. Viszont hozzá kell tenni, hogy a bírósághoz érkező büntető és polgári ügyek jelentős hányadában -hozott döntés már elsőfokon jogerőre emelkedik.

— És az ügyek elhúzódása a fellebbezésekkel magyaDráeható?

— Magyarországon a pertartam jóval rövidebb, mint a nyugati államokban:. A perek elhúzódása csak viszonylagos, hiszen nálunk fél év alatt általában miniden ügy jogerősen lezárul. A viszonylagos elhúzódásnak nem a fellebbezés ténye az oka, mivel a fellebbezési bíróság az elsőfokon megállapított tényállás alapján bírálja felül az ügyet. Polgári perekben viszont előfordul, hogy a bizonyítékok egy részét csak később, nemegyszer a fellebbezés indoklásában jelentik be.

— Mindez ellen nem alkalmazható semmiféle szankció?

— Dehogynem. Ilyenkor rendbírsággal sújthatok a peres felek, sőt ez az ügyvédre is vonatkozhat. Ennek ellenére az a véleményem, hogy: még mindig nlagy teret engedünk az ilyen magatartásnak, az ügy manipulálásának, aminek egyik oka, hogy a rendbírság kiszabását csak viszonylag ritkán alkalmazzuk.

—•*Említette az ügyvédeket, akik a külső szemlélőben az „ellenzéket” képviselik a bíróval szemben. Tehát az a kérdés, hogy milyen a bíró .és az ügyvéd kapcsolata, ami- koris a tárgyalóteremben egymással átellenben állnak?

— Az ügyvédi magatartás ma már közel sem olyan, mint a régi filmekben látható. Az ügyvédi munka célja — ugyanúgy, mint a bíróié — az igazság kiderítése. Persze, feladatuk természeténél fogva egyoTdalúbb. Tapasztalataim egyértelműen igazolják, hogy a bírók igen sok és hasznos segítséget kapnak az ügyvédektől, például a bizonyítékok beszerzésében, s az enyhítő ‘körülmények felderítésében.

— Mielőtt leültünk beszélgetni, bevallom, több tárgyalását ültem végig, s gyűjtöttem a tapasztalatokat, írogattam a kérdéseket. Ha olyan feladatom lett volna, hogy osztályozzam emberismeretből, határozottságból és légkörteremtésből, bizony gon- dolkdás nélkül jelest adtam volna. Ezek a „tantárgyak” munkájában nyilván fontos szereppel bírnak.

— Valóban... Kezdjük az emberismerettel, amihez szorosan kapcsolódik az életismeret. A bírói pályán mindkettő fontos. A bíróság előtt minidig ellenérdekű felék állmait, akiknek ottani magatartásuk, viselkedésük sokat mond, de nem lehet „perdöntő”. Hiszen egv ideges alkatú ember nem feltétlenül azért Izgatott a tárgyaláson, mert mondjuk, nem az igazat vallja.

— Ha nem zavarják a körülmények, s egyáltalán maga ja tény, hogy bíróság előtt kell vallomást tennie, s hogy mondandóját csak állva adhatja elő..

— A felék „tárgyalótermi idegességét” a bíró türelemmel feloldhatja, s ez is a cél. A tárgyalásra alaposan fel kell készülni, ne kényszerüljünk béletemetkezni az iratokba. Legyen időnk és energiánk megismerni az .előttünk álló embert, s a pilla-, natnyi idegállapotából nem

mon furcsán éreztem magamat, amikor a perben állók felálltak, de ezt emberi hangnemmel kompenzálni lehet. No és nem is kötelező minden esetben a felállás. A tárgyalás kezdetekor a bíró mindig felméri a helyzetet, s ha idős, beteg emberek vannak a pulpitus túloldalán, természetes, hogy a tiszteletadás e formájától eltekin- _ tünk, s ők ugyanúgy ülve be- ‘ szélnek, mint a bíró.

— Elnézést, hogy eltérítettem az ember- és életismeretről szóló fejtegetésétől. Kérem, folytassa.

— A feljelentés és a vádirat

mindig csak kiindulópontul' szolgálhat. Egy ügy nek mindig csak az „ártatlanság védelme” szellemében szabad nekiindulni, vagyis, úgy, hogy bevádoltak valakit, s nekem kell kiderítenem az igazságot. Szakmánkban fontos az emberismeret, dé a társadalmi, politikai kérdésekben is jól kell eligazodni a bírónak. Az életismeretről pedig azt vallom, hogy azt állandóan fejlesztenünk kell magunkbatn. A bíró nem élhet „elefánt- csont toronyban”. Érzékenyen kell reagálnia az élet legapróbb rezdüléseire. Egy- egy ügyben a döntésit csak ezek „belekíükulásával”, de mindig emberségesen, pártatlanul, igazságosan kell meghozni. ,

— Ügy gondolom, hogy utolsó mondata egyben bírói ars poeticája is. Ebből egyetlen dologra, az igazságra kérdezek rá. Vajon azonos-e a jog és a bíró — mint magánember — igazsága?

— Természetesen igen. Persze, a döntést illetően eseti tévedések adódhatnák. Ezért lehlet fellebbezni a feleknek, ezért korrtgálhatóak a helytelen ítéleték. Persze, mindezek ellenére hangsúlyozom, hogy a bíró ítélete soha nem szubjektív; s döntése csak iáikkor helyes, ha az alapjául szolgáló tényeket helyesen tárta (tárták) föl.

— A bíróság jogalkalmazó szerv. Az absztrakt módon kidolgozott törvényeket egyedi esetekben alkalmazza. A jogot képviselni, emberek viszálykodásában döntést hozni rendkívül nagy felelősség.

— Ahhoz, hogy az ember nyugodtan merje vállalni a felelősséget, két igen fontos dologra van szükség: az egyik, hogy jogszabályt és törvényt csak a jogpolitikai irányelvek kellő ismeretében lehet alkalmazni. Ezzel párosul az alapos, lelkiismeretes munka, a bíró magabiztossága és a döntési készség. A másik, .amit nevezzünk formai oldalnak, az. bogy a bíró pártatlan viselkedésével, közivetle tárgyalási légkör kialakításával nyerje meg a tárgyaláson megjelentek bizalmát.

— A közvetlen tárgyalási légkörbe tartozik a mindenki számára jól érthető nyelvezet is. Viszont még nem tűnt el az úgynevezett „régies jogásznyelv”.

nyei között is szerepel la köz- érthetőség kritériuma.

— Előfordult-e önnel, hogy valaki megvesztegetési szándékkal próbálta megkörnyékezni?

— Szerencsére nem. Arra viszont volt példa, hogy üdvözlő képeslapot küldtek a börtönből olyanok, ‘akiket én ítéltem el. Sőt, egy alkalommal visszaeső bűnözőtől is érkezett kártya, amin ígéretet tett, hogy „többet nem .lop, s nem tör be”, és szabadulása után tisztességesen él, dolgozik.

— Lehetséges, hogy egy személyt kétszer, esetleg háromszor is ugyanaz a bíró ítél el. E körülmény nem kényelmetlen, visszás a bírónak, illetve a vádlottak padján ülőnek?

— Tulajdonképpen nem.

— Mi volt az eddigiek során meghozott legsúlyosabb ítélete?

— Hat évi szabadságvesztésre ítéltem egy többszörös Visszaesőt. Megjegyzem, hogy az új törvény a különös és többszörös visszaesőknél már a büntetés alsó határát is magasabban állapítja meg.

— Az új törvény említette, ami felnőtt korúval szembeű is lehetővé teszi az úgyneveztt próbára bocsátást, ami — úgy gondolom — sokunk előtt nem világos.

— Lényege, hogy a bíróság a döntést egytől három évig elhalasztja. Persze, ez csak a vétség! ügyekre vonatkozhat. Ilyenkor a bíróság az ügy összes körülményeit figyelembe véve mérlegel; s ha úgy látja, hogy a vádlottnál a próbára bocsátással is elérhetőek a törvény céljai, akkor alkalmazza. E döntésnél gyakorta figyelembe vesszük a munkahely véleményét, általában az illető eddigi életvitelét, az elkövetés motívumát, esetenként pártfogói felügyeletet rendelünk el. Ezzel esetleg eredményesebben megelőzhetőek az esetleges további bűncselekmények.

— Az ön élete nemcsak a bíróságon zajlik. Mivel foglalkozik legszívesebben szabad idejében?

— Szeretek sportolni, különösen teniszezni és kirándulni. Ezekre elsősorban nyáron nyíliik lehetőségem. Télen viszont rendszeresen asztaliteniszezek. A bíróság régi ebédlőjében felállítottak egy ping-pong asztalt, s így a dolgozók kedvük és idejük szerint edzíhetnek. A sporton kívül kedvenc időtöltésemül szolgál a zenehallgatás. Főként a romantikusokat — elsősorban Chopint kedvelem. Színházba is járók — régi bérléttulajdonos vagyok. És... sokat olvasok.

| — Mit olvas szívesen?

— Verseket. Kedvenc költőm Juhász Gyula. Ebben a rohanó világban egy-egy vers elolvasására kell, hogy jusson ideje az embernek. S milyen szépen zárul egy nap, ha befejezése egy szép költemény.

V. HORVÁTH MÁRIA Fotó: SZEPESI LÁSZLÓ

A minap olyan társaságban voltam, ahol valaki felsóhajtott : Mit tudnak ezek a mai fiatalok? S ennek nyomán széles körű vita bontakozott ki. Mindenki elmondta a magáét. Dicsérték őket, és elismerően szóltak a fiatalok munkában való helytállásáról, a szocialista brigádok példamutató szorgalmáról, kezdeményezéséről. A magatartásukról kevesebb dicséret hangzott el, az egyes esetekből hamar általánosítottak. Abban azért a legtöbb vitázó egyetértett, hogy kevés a történelmi ismeretük. (A vitázók elfeledték, hogy az, ami a ma 60—70 éveseknek emlék, esemény- sorozat, amelyben ők maguk is részt vettek, a fiataloknak éppúgy történelem, mint mondjuk a polgári forradalom 1848-ban.)

A vitatkozók egy csoportja tudta, mások kétségbe vonták, hogy volt idő, amikor egyetlen zsák eperfalevélért is ádáz küzdelem zajlott le községek között — hát hogyne lenne ez is történelem a mai fiatalok számára. Egy- alkalommal a Tolnamegyei Közlöny a következő hírt közölte:

„Minden évben valóságos harczot folytatnak a selyemtenyésztők a szederfalombért, különösen az utolsó héten, midőn már általában leapasztották a tenyésztők a fákat, pedig ekkor esznek legmohóbb étvággyal a selyem- hernyók. Ilyenkor a tenyésztők elbarangolnak a 4—5.-ik falu határába is szederfalombért, hogy selyemhernyóikat megmenthessék az elpusztulástól. A szekszárdi selyemtenyésztők többek között Harcz és Kakasd községek határában szedték le eddig éjjelenkint a szederfaleveleket az ottani lakosok tiltakozása daczára is, úgy hogy e miatt a harczi és ka- . kasdi tenyésztők panaszt tettek. Bezerédj Pál miniszteri meghatalmazott megkeresésére vármegyénk alispánja már jó eleve elrendelte, hogy a harczi tenyésztők a szekszárd *—zombai, a kakasdiak a szekszárd—bonyhádi törvényhatósági út mentén szedhessék le azon fákról majd a lombokat, amelyeket e czélra Bezerédj" Pál ki fog jelölni.”

Két oka is volt annak, hogy a szekszárdiak éjjel mentek a szomszédos községekbe szederlevelet szedni: mert a hernyók csak a frissen szedett leheleket fogyasztották igazán jó étvággyal, s nőttek meg nagyra, fontak szép gu- bókat, csak így adtak igazán szép, első osztályú árut; a másik oka az volt, hogy a megyeszékhelyen nem volt elegendő eperfa. Márpedig az itt élő szegény sorsú embereknek is meg kellett élniük.

A selyemhernyó-tenyésztés, ha nem is bőséges, de biztos bevételi forrás volt a legnagyobb munkanélküliség idején is. Egymás elől szedték el tehát a szederfalombot...

Erre a történelemre — mert ez is történelem —nem emlékeznek a mai fiatalok, s nem ismerte egyik-másik vitatkozó sem. A szülők, akik egykor mint gyermekek, szedték kora hajnalban a szederfa levelét, nem szívesen emlékeznék erre, s alig-alig mondanak erről valamit az új nemzedéknek. Kár...

*

Nyolcvanöt esztendővel ezelőtt nagy vasútépítés volt a megyében — épült a szekszárd—bátaszéki vasútvonal. Szinte az ország minden részéből tódultak ide a kubikosok, hiszen a nagy vízszabályozási munkák lényegében befejeződtek, a legfőbb vasútvonalak is kiépültek, vagy befejezés előtt állott a munka. Itt még volt munkalehetőség. Kihasználva a nagy munkaerő-kínálatot, a vállalkozók leszorították a munkabéreket, s még azt sem mindig fizették meg, amit kialkudtak. Miért lett volna az másként itt Tolna megyében? Nem voltak jobbak és rosz- szabbak az itteni vállalko- r zók, munkavezetők, mint amilyenek másutt is voltak.

A Tolnamegyei Közlöny 1896 nyarán írta a következő sorokat :

„Panasszal vannak eltelve a szekszárd—bátaszéki vasúti töltésen dolgozó munkások, hogy a vállalkozó megrövidíti őket, amennyiben — állításuk szerint — a fizetésnél nem az előre meghatározott díjt fizetik nekik. Mint decsi levelezőnk írja, e miatt a Decs alatt dolgozó kubikusok otthagyták a munkát és hazautaztak Kalocsára.”

Nosza nem kellett több. Gráber Ármin vállalkozó a Tolnavármegyében — azaz a másik Tolna megyei újságban — hamar válaszolt, kijelentve, hogy egyetlen munkását ő soha be nem csapta, és hogy soha egyetlen munkástól sem hallott önmagára panaszt. Ezért az egészet koholmánynak minősítette.

Ismét jelentkezett a decsi levelező, aki viszont határozottan visszautasította a vállalkozó nyilatkozatát és megemlítette újabb levelében, hogy „...a Decs alatt dolgozó kubikusok sírva panaszkodtak neki is a csekély munkabér és a megrövidítés miatt, és hogy ezért a munkát is otthagyták.”

Úgy vélem, nincs jogunk kételkedni a levelező igazmondásában, annál inkább sem, mert a munkahely elhagyása máskor is megtörtént. A vasútépítés jól jövedelmező vállalkozás volt. Ki lehetett lopni az építőanyagot, a megmozgatott föld mennyiségét lehetett szűkén mérni a munkásnak és megtoldani a pénzt biztosítók felé. 15— 25 százalékkal többről állítottak ki bizonylatokat, mint ami ténylegesen megmozgatásra került. S ez az összeg, valamint amivel a munkásokat megrövidítették, a meggazdagodás biztos forrása volt.

*

Ha már Decsről, a Sárközről tettünk Említést az előbbi eset kapcsán, említsük meg, hogy a Tolnamegyei Közlöny 1897. február 7-én arról panaszkodott, hogy a kedvezőtlen időjárás — fagymentes, esős hetek voltak — miatt a községi földes utak szinte járhatatlanok, különösen a sárközi községekre állt a megállapítás. A rossz utak miatti háborgást a lap jogosnak tartja, annál is inkább, mert noha a sárköziek is megfizetik a magas útadót, de a vármegye nem gondol a sárközi utak karbantartására, kövezésére.

♦

Tudjuk, a század elején nagy paraszti mozgalmak zajlottak le szerte az országban. A parasztság szervezkedett. Sorra alakultak meg pártjai, szervezetei. A megyénkben, továbbá Somogy keleti és Baranya északi részében kibontakozott mozgalom élén Szemere Kálmán állt, aki 1911-ben bekerült a megyei törvényhatósági bizottságba. Forradalmi, demokratikus, olykor anarchista szónoklatai azonnal ellenszenvet váltottak ki a konzervatív, vármegyénél. A Tolna vármegye és a Közérdek című lap rendkívül gúnyos hangon próbálta lehetetlenné tenni. Az első közgyűlésen, amelyen részt vett, a jelenlévők nagy meglepetésére, nyolc indítványt terjesztett be. Követelte, hogy szűnjön njeg Uj dombóvár, mint eszmei község, hatalmas határát osz- szák fel a környező községek között; szűnjék meg a kötött birtok, és a robot; valamint a földuzsora; a felekezeti iskolákat államosítsák; építsenek munkásházakat. A javaslatok száma és jellége. valamint a beterjesztés hangja megbbtránykoztatta a törvényhatóság tagjait. „Tolnavármegye székházában kínos botrányok játszódtak le a tegnapi napon. Talán az 1839-ki nagy Kubinszky—■ Pecsovics hadjáratot hozzászámítva, nem is volt ott akkora háborúság, mint amilyet okozott a hírből nagyon is ismert Szemere Kálmán, szociáldemokrata agitátor...” — írta Tolnavármegye és a Közérdek 191L július 27-1 száma.

K. BALOG JÄNOS