Tolna Megyei Népújság, 1981. február (31. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-08 / 33. szám
1981. február 8. NÉPÚJSÁG 7 Amikor Szentgál felkeresésére első ízben elszántam magamat, úgy terveztem, hogy majdani beszámolómnak Petőfi ismert verseimét adom, „A puszta télen”. Abból a meggondolásból, hogy a nagy költő segítségével tán- csak sikerül valamelyes figyelmet keltenem. Főleg, ha az ő soraival is folytatom: „Hej, mostan puszta ám igazán a puszta!” Ami egyébként tökéletesen igaznak bizonyult. Szintúgy, hogy: „Nincs ott kinn a juhnyáj méla kolompjával, Sem a pásztorlegény kesergő sípjával, S a dalos madarak Mind elnémultanak, Nem szól a harsogó haris a fű közül. Még csak egy kicsiny kis prücsök sem hegedül.” De az már nem, miszerint: „Mind befagyott tenger, olyan a sík határ.” ...ugyanis ehelyett cefetül sáros volt és mire az „Alj”-nak nevezett részre, Marsai József tanácstag portájára kiértünk, fotó- riporter kollégámmal együtt úgy festettünk, mint két rohamutász egyheti őszi terep- gyakorlat után. Amilyen ez az idei tél, persze az sem lehetetlen, hogy mire ezek a sorok az olvasó elé kerülnek, farkasordító hideg lesz és hófúvásokkal birkózik a KPM. Szentgál egyébként az Uj Magyar Lexikon 6. kötetének 210. oldalán olvashatók szerint önálló tanácsú község a veszprémi járásban, a déli Bakonyban. Ne erre tessék gondolni, ugyanis a mi Szent- gálunk nem az. Hanem egyetlen önálló tanácstaggal rendelkező külterületi lakott hely Zomba határában, ahol az Egyesült Erővel Mgtsz III. sz. üzemegységének székhelyéig visz a köves út. (Ami az „Alj”-ba vezet, az a földes út melletti Séd partjának a tetején egy bakhát.) Szentgálon 59 porta van és a községi tanácselnök szerint 214 lakó. Marsai József, aki őslakos helybéli és aki élete 72 évéből 16-ot. mint helyi tanácstag töltött el — 191-ről tud. Nem a tanácselnök iránti tiszteletlenség, hogy neki hiszünk, ugyanis később mind az 59 portát rendre sorolja és azt is, hogy ki hány éves, hol dolgozik. Nem vagyok született Tolna megyei és valószínűleg még jó ideig élvezni tudom a szemem előtt feltáruló új és új tájrészletek szépségét. A 65-ös útról a jelzőtáblánál lekanyarodva például anélkül, hogy az ember előzőleg dombot látott volna, váratlanul aprócska völgy tárulkozik ki a szeme előtt. A völgyben nagyon jól karban tartott, szilárd jómódról tanúskodó házak. Első benyomás: — a szentgáliak szeretik a fenyőfát. Egész sor udvaron magasodnak fenyőfák. Ezenkívül a jószágtartást is szerethetik (az egyik udvaron savógyűjtő tartály), meg a szőlőt. — Mióta létezik Szentgál? — ez az első kérdésem Marsai Józsefhez, akivel kapcsolatban a tanácselnök már Zombán kioktatott, hogy mindent tud a pusztáról. — A "század elején 7 család élt Szentgálon, 25 személlyel — hangzik a helytörténészi pontosságú válasz. — 1912-ben a Wéber és Klein nevű földbirtokosok voltak itt, akiknek a gazdaságát később megvették a Komlósi testvérek. Félezer holdas, amolyan kis uraságok voltak, főleg az idősebbik a jobbik fajtából való. — 22 cselédjük volt, dolgoztam nekik én is! Szentgálnak „fénykorában” 384 lakosa volt. Akkor iskolája is, tanítói lakással. A gyerekeket, óvodásokat mostanában autóbusz viszi-hozza. Természetesen Zombára. A Komlósiak alaposan elhanyagolt egykori otthonában Szulimán Ferenc üzemegységvezető lakik családostól és egy kultúrszoba van, amit jószerivel nem használnak. — Eljár a nép! Ez ilyen tömörséggel fogalmazva túlzás. Amikor Józsi bácsi felsorolása után összeszámolom a foglalkozásokat, negyven körüli személyről derül ki, hogy valamilyen formában a termelő- szövetkezetből élnek. Vagy dolgozó tagként, vagy mint nyugdíjasok. Van három egyéni gazda 8-tól 14 holdig terjedő birtokkal. Az ingázók közt pedig italboltvezető Bonyhádon, áfész-felvásárló, postás, nem is egy, gépkocsi- vezető a Szekszárdi Városgazdálkodási Vállalatnál, a húskombinát és a borkombinát dolgozója és a megyei könyvtáré. — Ha a reggeli-esti iskolabuszt nem számítjuk, akkor más közlekedési eszköz nincs. De itt a 65-ös út a közelben, azon jár busz épp elég. A puszta 59 portáján ösz- szesen 10 magántulajdonban lévő személygépkocsi van. — Könyvtár? Marsai József a könyvtáros is. Készített magának egy speciális könyvhordó ládát, abban hordja a letéti könyvtár csereanyagát Zombáról. Esetenként harmino—negyven kilót. — Soknak a lakására kell vinni! Öregek! 1976-ban 37, 1977-ben 31, 1978-ban 36, 1979-ben 43, 1980-ban 27 beiratkozott olvasó volt. — Az idén már van húsz! Néhány cím az idén kikölcsönzött könyvek nyilvántartásából: A gépek születése, A homok asszonya, Egy boldog ember, Párválasztás, A vörös liliom. A legkomolyabban szeretném, ha, az eddigiek révén az olvasóban is ugyanaz a gondolat kelt volna, mint bennem. Milyen fontos egy Józsi bácsi, aki mindent tud a pusztáról kis közösségnek az intelligens, talpraesett, mindenben intézkedni kész képviselő. Magyarán: az igazán jó tanácstag. Marsai József most éppen véradást szervez a Vöröskereszt megbízásából. Ezenkívül, ha nyugdíjasait segítségül hívja a tsz, akkor ott dolgozik, ha nem, akkor otthon. Szőlleje van, seprűket köt és nemrég kitöltötte özvegy Szabó Józsefné nyugdíjkérelmi papírját. Amire máig se jött válasz a nyugdíj- intézettől. Elfogadható verseket ír és van egy desszertbor és likőrgyűjteménye. — Egy olyan üveg Tokaji aszúesszenciám is, amilyenhez hasonlóért 15 fontot fizetett az angol királynő udvartartása ! Azt csak a felesége egész határozott közbeavatkozására árulta el, hogy két kitüntetése is van. A Munkaérdemrend bronz fokozata és a Hazafias Népfronttól kapott „Érdemes társadalmi munkás” jelvény. — Mennek a szentgáliak társadalmi munkára? — Inkább az idősebbek! — És a fiatalabbja? — Rábeszélésre! — Mi lesz Szentgálon 2001-ben? A beszélgetésben részt vevő Szabóné szomszédasszony jót nevet a kérdésen, aztán úgy mondja, mintha örömöt hirdetne: — Mi kihalunk, annyi bizonyos ! Komolyabbra fordítva a szót, úgy okoskodunk, hogy a köves bekötőút végén a tsz üzemegysége mindig munkaerőt igényel majd. — Tehát gazdasági központ egész biztosan marad. Sokaknak meg talán pihenőhely! Több szekszárdi is vett már itt tanyát, szőlőt. Maid maguk meglátják, hogy mi lesz akkor! A szemem sarkából irigykedve nézek kollégámra. Több mint tíz évvel fiatalabb nálam... ORDAS IVÁN Fotó: Czakó Sándor OLiinons f.'-’Slt azdag falu Nak. Ezt 6 | megállapíthatja az is, % aki csak egyszer megy fa, ..*1 végig hosszú főutcáján. J ómódról beszélnek a porták. Ezért megdöbbentő, ahogy az óvoda kinéz. Két éve láttam először. Abban a faluban, ahol egyre több a színes csempés fürdőszoba, az óvodában falra szögeit bádogtartályból lavórba csurgó vízben mostak kezet, s vacogva álltak sorban az udvar végi WC előtt a felfázott gyerekek. Mi van most? A vakító napsütés megszépít mindent, de a kép borongás időben is szebb, biztatóbb lenne a réginél. Bár az óvoda még mindig a régi sarki házban van, s az udvar végi bódét sem bonthatták le, valami elkezdődött. Például a gyerekek ma már sok játék társaságában tölthetik napjaikat. — A megye adott tizenötezer forintot játékra — újságolja Vellner Ferencné vezető óvónő — ezt a tsz egyik szocialista brigádja évente megtoldja háromezerrel. — S a helyi tanács? — Régen, amikor Nakon volt, évente háromezret kaptunk, amióta Szakoshoz tartozunk, egyet. Az óvodának most 31 lakója van napközben. De tavasszal már harminchétén lesznek. Akkorra már hat kis naki emberpalánta lesz hároméves és jöhetnek az óvodába. S nekik talán már nem kell egy lavórban kezet mosni. Mert már sorakoznak a kis mosdók, a másik helyiségben pedig a pici ppreelán ülőkék. — A csövekben már van víz — mondja az óvónő. — De hiszen még kész sincs. — Kiderült, ülepítőgödör is kell. A tsz Május 1. brigádjának tagjai ígérték, kiássák. Nem értem, miért nem lehetett ezt az egy-két hetes szerelési munkát az ősszel elvégezni. Akkor a télen már nem az udvar végében fa- gyoskodtak volna a kicsinyek. Vellerné kérdés nélkül mondja: korábban nem volt pénz. A nagyobbik szobából kihall atszik a gyerekek csivi- telése. Az asztalnál ülnek, várják az ebédet. —■ Délre szokták meghozni... Elmúlt negyed egy. * A naki Dózsa Tsz most épülő, fémvázas tetejű istállói melletti házban ebédel a brigád. i — Négy éve, amikor megalakultunk, „felvállaltuk” az óvodát. Az első évben mindenki egynapi fizetését adta, s abból a Télapó-ünnepségre játékot vettünk a kicsinyeknek. Aztán mást is segítettünk. Javítgattuk, kimeszeltük az épületet, behordtuk a tüzelőt — sorolja Király Péter, a brigádvezető. — A maguk gyerekei is oda járnak? — Most csak — magában számolja — négy. Azelőtt hatan voltak. — De lesznek majd többen — brummogja közbe egyik fiatal. Nevetünk. — Csak ebben igyekeznek? — kötekedem. — Csudát. Minden évben játékokat veszünk, egynapi keresetünkből. Eleinte úgy csináltuk, hogy minden gyereknek vettünk valami hasonló értékűt, hogy haza- vihessék. Aztán rájöttünk, jobb, ha az óvodába veszünk. A múltkor olyan kicsike babakocsit kerestem. Nem találtam soká, aztán Szekszárdon, a bazárban, maszektól tudtam venni. Szóba hozom az új óvodát. Mert már az óvónő is mondta, hogy az idén eldől, lesz-e, s hol. — Kell, hogy legyen, mert ez a régi rossz és veszélyes helyen van. — Több terv is van. A régi iskola... — Nekem elhiheti, kőműves vagyok, értek hozzá, hogy az átépítés többe kerülne, mint egy új. Az egészet le kéne bontani. — Van üres telek is. — Tudja mi lenne a legolcsóbb, s a legjobb is? A volt tanácsháza. Az egy emeletes, jó épület, pont a falu közepén. És van szép, nagy udvara is. — Amit azon kell alakítani — toldja meg egyik társa —, azt mi ingyen megcsináljuk. — Bizony. Ott dolgoznánk szívesen, amennyit kell. Nem számolnánk a napokat! — lelkesednek többen is. * Mányok Ernő párttitkár elmondja, hogy a szövetkezet Inkább az óvodába vesznek játékot hat szocialista brigádja korábban felajánlotta egynapi fizetését a naki új óvoda építésére. A Május 1. brigád kétnapi bérét adja az óvodának. A pénz együtt van. * A szakcsi tanácson Szebeni Károlyt, a vb-titkárt találom. Korábban ő volt az elnök Nakon. Amikor az óvodáról kérdezem, hűvösen válaszol. Hogy miért csak télen kezdték a mosdó, WC építését, arra ennyit mond: nem tudok válaszolni. Majd hozzáteszi: szerinte már augusztusban rendelkezésre állt a pénz. Kérdezem az új óvoda terveiről. • * — Döntésre a megyei tanácsnál van. Vagy egy asztalon, vagy egy fiókban. Amikor elmondom, mit hallottam a brigádtól, nagyon mérgesen néz. — Azt nem lehet. A tanácsháznak más funkciója Van! Tudom, ő lakik az emeletén, de azt is, hogy Dombóvárra költözik. Az emelet tehát üres lesz. A földszinti helyiségek rendeltetését kérdezem. — Ott tanácskoznak a helyi tanácstagok. — Mikor? — Minden hónapban. — Tehát egy évber tizenSzépen sorban — félig már készen két alkalommal. Ezért kell egy termet üresen őrizni. — Vannak ott mások is! * Aztán beszéltem több helyen — hadd használjam a közhelyet — illetékesekkel is, akik elmondták: a faluban másutt is lehet tanácskozó- termet találni. Jónak tartották a brigád elképzelését. A héten összezsugorodtak a hófoltok. S Nakon talán nemcsak a hó olvad. SZEPESI LÄSZLÖ Délben szokták hozni az ebédet
