Tolna Megyei Népújság, 1981. február (31. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-15 / 39. szám

1981. február 15. Képújság 7 A végrehajtó bizottság megtárgyalta Az ipari szakmunkásképzés helyzete Bonyhádon Nagymányoki titok Rusák Balázs nyugdíjas, Czibor Lajos asztalos, Eller Jó­zsef inszeminátor, Máté Béla alkatrészraktáros, Guth Jó­zsef nyugdíjas. Borbély Sándor üzemegységvezető, Vastag Tibor műhelyvezető-helyettes. Tekauer Károlyné és Nyárádi Jánosné főraktáros A bonyhádi városi párt- bizottság végrehajtó bizott­sága legutóbbi ülésén a vá­rosiban működő ipari szak­munkásképző intézet beszá­molóját vitatta meg a szak­munkásképzés helyzetéről. A témakört a végrehajtó bizottság — fontosságára való tekintettel — rendsze­resen figyelemmel kíséri. A legutóbbi ülés aktualitását is megadja, hogy ebben az időszakban kell a nyolcadi­kosoknak és szüleiknek el­dönteni, hogy hova is adják be a jelentkezési lapot. A végrehajtó bizottság az in­tézet munkáját javulónak, illetve a jelenlegi helyzetben jónak minősítette, ami per­sze nem azt jelenti, hogy a szakmunkásképzés gondok, problémák nélkül zajlik Bonyhádon. A nevelés, oktatás tárgyi és személyi feltételei most már megfelelőek. A tanuló­létszám 1978 óta emelkedik és várhatóan tovább fog nö­vekedni. Éppen ez az örven­detes emelkedés teszi szük­ségessé, hogy további két szaktanárral egészüljön ki a tantestület. A szakismereti tárgyakat oktatók még nem mind rendelkeznek pedagó­giai képesítéssel, de többsé­gük hosszabb ideje dolgozik a szakmunkásképzésben és rendszeresen részt vesz kü­lönféle továbbképzéseken. A szakelméleti képzés kor­szerűsített dokumentumait ettől a tanévtől kezdik foko­zatosan bevezetni, abból a célból, hogy olyan széleskö­rű alapismereteket nyújtson a szakmunkásképző, amely lehetővé teszi, hogy a szak­munkások rugalmasan tud­janak alkalmazkodni az üze­mi körülményekhez. Az új­fajta alapképzés azt is cé­lozza, hogy a termelés szük­ségleteinek megfelelően könnyen, gyorsan el tudja­nak sajátítani a fiatal szak­munkások egy másik rokon szakmát. Kétségtelen tény Bonyhá­don is, hogy az intézetbe nem a legjobb tanulók jelentkez­nek, ezt a helyzetet az isko­la vezetése és oktatógárdája már nem saját sikertelensé­gük mentségére hozza fel, hanem a tényekkél számolva dolgoznak — eredményesen. A tanulók egy része hátrá­nyos műveltségi helyzetből érkezik, és ráadásul kény­szerpályán mozog. Ez utóbbi azt jelenti, hogy nem maga választotta azt a szakmát, amit tanul. Velük először meg kell szerettetni a szak­mát. A tanulmányi téren le­maradókkal külön foglalkoz­nak éppúgy, mint a legjob- bakkal. Minden évben eljut­nak az iskola tanulói közül néhányan a megyei verse­nyen keresztül, valamely tantárgy országos döntőjére is. A 78—79-es tanévben a magyar irodalmi versenyen harmadik helyezést ért el az iskola egyik tanulója. Többen vannak, de nem tudni hányán, azok, akik az iskola elvégzése után szak- középiskolában, néhányan pedig azok, akik felsőfokon tanulnak tovább. Felvetődött a végrehajtó bizottság ülé­sén, hogy jó lenne, legalább a legj óbbakat figyelemmel kísérni. A középiskolák az egyetemi felvételiből le tud­ják mérni az oktatás ered­ményeit, de a szakmunkás- képzőknek erről fogalmuk sincsen, mint ahogy arról sem, hogy hányán maradnak tanult szakmájukban. Ehhez hasonló probléma vetődött fel a nevelés egyik legfontosabb területével, a közösségi, közéleti neveléssel kaipcsolatosan is. Az iskolá­ban igen jól működik a KISZ-bizottság és az alap- szervezetekben aktív, színes mozgalmi élet folyik. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy sorozatban kapták meg a KISZ KB dicsérő oklevelét és a Kiváló KISZ-szervezet zászlót. És aztán néma csend. Mert sorra bebizonyosodik, hogy azok a fiatalok, akik kiváló mozgalmi munkát vé­geztek az iskolában, onnan kikerülve eltűnnek. Nem le­het tudni, hogy végleg-e, de azt sem, hogy a későbbiek­ben hogyan kamatoztatják az iskolában szerzett moz­galmi tapasztalatokat. Annak ellenére van ez így, hogy egyre jobb az együtt­működés az iskola és a gya­korlati képzést biztosító üze­mek között. Az iskolának nincsen saját tanműhelye, ezért ki kellet alakítani az üzemi tanműhelyek olyan rendszerét, hogy azok egy- egy szakma oktatásának a bázisává váljanak. Az üzemi szakoktatókat is bevonták az iskolai munkaközösségek te­vékenységébe. Segítik okta­tó-nevelő munkájukat, mind pedagógiai szempontból, mind egységes tanmenetek készítésével. A vezetők is sokat tesznek az együttmű­ködés javításáért. Több más módszer mellett a nevelési és oktatási fel­adatok teljesítését segíti elő az iskolában az ifjúsági szo­cialista brigádmozgalom. A brigádok egy-egy tanulócso­portra épülnek és céljuk a tanulmányi munka segítésén kívül a szabad idő hasznos felhasználása, és a közéleti aktivitás fejlesztése. Az el­múlt tanévben a benevezett 17 brigád közül 12 el is érte a megkívánt szihtet. Az eredményes nevelésnek nemcsak az iskola és az üzem együttműködése a feltétele, hanem az iskola és a szülők együttes erőfeszítései. Sajnos, általános gyakorlat — nem­csak Bonyhádon és nemcsak a megyében —, hogy a szak­munkásképzőkkel sokkal la­zább kapcsolatot tartanak a szülők, mint például a gim­náziumokkal. Ennek okait itt most nem szükséges boncol­gatni, de tény, hogy az iskola egyetlen tanulójáról sem szí­vesen mond le. Mindenkit szeretnének megmenteni a le­morzsolódástól. Ennek érde­kében a szülőkkel is felveszik a kapcsolatot, de minden erő­feszítésük ellenére vannak szülők, akiket nem lehet „elő­keríteni”. A minimális mér­tékben sem törődnek a gye­rek iskolai és szakmai elő­menetelével. Érdekes üzemi kezdeményezések is vannak. A cipőgyárban például szülői értekezleteket tartanak, ahol a tanulók szakmai képzésé­ről adnak tájékoztatást, a szülők megismerkedhetnek azzal az üzemmel is, ahol gyerekük a szakmát tanulja. Sok a bejáró, sokan messzi­ről járnak be. Ez is a szak­munkásképzés általános gondja, ami a bonyhádiakat különösen nyomasztja, mert egyáltalán nincs kollégiu­muk. Ideiglenesen néhány legjobban rászoruló tanulót felvettek a gimnázium kollé­giumába. A megoldás nevelé­si szempontból is csak ideig­lenes lehet, hiszen a szak­munkástanulóknak teljesen más az időbeosztásuk, de a tanulólétszám emelkedése is kiszorítja őket hamarosan a kollégiumból. Való igazság, hogy égetően szükséges a kollégium, az illetékesek ke­resik is a megoldás lehetősé­gét. A végrehajtó bizottság ülésén is felvetődött, illetve az iskola vezetői javasolták, hogy a kórház bővítése foly­tán megüresedő rendelőinté­zetből alakítsanak ki kollé- , giumot. A jobb tájékoztatás miatt le kell szögezni, hogy az egészségügynek szüksége van az épületre, az nem ma­rad üresen. — Ihárosi — Valami történt Nagymá- nyokon, és a községgel, pon­tosabban a termelőszövetke­zettel kapcsolatban. Néhány éve, még legyintettek, ha a Gábor Áron nevét viselő tsz került szóba, ma az emberek felkapják a fejüket. Néhány éve még húzódoztak a tagok a munkától, ma kérik. Volt, amikor attól tartottak, hogy kiöregszik a tsz, ma tagságá­nak átlagéletkora legalacso­nyabb a megyében, öt-hat évvel ezelőtt még lámpással sem találtunk volna jól kép­zett szakembereket, ma ti­zenegy mérnök és ötven (!) szaktechnikus dolgozik a kö­zösben. 1976-ban alig halad­ta meg a búza átlagtermése a harminc mázsát, ma hat­van fölött vannak. Kukori­cából harmincnyolc mázsa körül termeltek a tervidőszak elején, 1980-ban pedig nyolc­van mázsa fölött hektáron­ként. Titok? Mi az oka az előre­törésnek, a szép gazdasági eredményeknek? Az elmúlt napokban tartották a zár­számadó közgyűlést. Ünnepé­lyes volt, az emberek erre is éppen úgy készültek, mint az év munkanapjainak a kezdé­sére. Készültek, mert nem illik Nagymányokon a közös gazdaság munkahelyeire kés­ve, és készületlenül menni. — A titok? — adja vissza a kérdést Takács Zoltán el­nök. — Nincs titok. Okokat tudok elővezetni, amelyek a siker alapjai. 1. Az emberi tényező. Azaz megfelelően képzett szakembereket tud­tunk állítani minden poszt­ra, szakembergárdánk jó, (az „összetétel” bármelyik ipari üzemnek megfelelne), az ál­landó szakmunkásképzés eredményeként. — Négy tan­folyamot zártunk, most az ötödik csoport tanul, a máso­dik szakmát szerzik a mű­hely dolgozói. A 2. „ok”: csak így válhatott eredményessé a nagyfokú technikai fejlődés, hiszen a huszonötmillió fo­rintért vásárolt eszközöket magas színvonalon szabad csak működtetni. 3. Az állat- tenyésztési ágazatban tizen­kétmillió forintos költséggel az állományban, FI-esekkel, minőségi változást sikerült elérni, és a hatszázas tehené­szet — legnagyobb a megyé­ben — kiváló eredményeket ér el, az egy liter tej terme­lési költsége kisebb mint 1979- ben volt, bár a tervezettet, az áremelkedések miatt megha­ladtuk. De utal ez a tény a fejlődésre. 4. A jövőbe te­kintve elkezdtük hatszáz hektáron a legelő- és rétfel­újítást, részben legeltetés, részben széna és szilázs elő­állítása céljából, tehát csök­kentek a takarmányozási gondok. És végül 5. okként említem azt, hogy a vezető­ség jól együtt van és vállal­juk a kockázatot. Ezek közül elsőként kell említeni, a ter­méseredmények növelésének forrásaként az IKR termelé­si rendszerhez való csatla­kozást, A második nagy vál­lalkozásunk volt a 220 üsző megvásárlása, tenyésztésbe és termelésbe állítása; a har­madik pedig: hozzányúltunk a termékszerkezethez, és, de ez már a jövő, a jelenlegi magas termelési szintet, a növekvő költségek ellenére tartani akarjuk... Ezt alapoz­tuk meg eddig. Ügy döntöt­tünk, hogy egész sor terüle­ten, növénynél, hústermelés­nél, nem tudunk előrelépni óriási tőkebefektetés nélkül, és az eredményekből akkor sem sok a haszon, mert mi meglehetősen nehéz terep- viszonyok között gazdálko­dunk. Valóban, Nagymányok tér­ségében a Mecsek nyúlvá­nyai a domboldalakon még művelhetők, de a völgyeik már nem, legtöbbje ingová­nyos... » — Leginkább azt szeret­ném hangsúlyozni, szeretném, ha ezt megírná, hogy tagsá­gunk nagyon lelkiismerete­sen, hozzáértőn dolgozik. Az embereknek van kedvük munkába jönni, és ott nem­csak azért akarnak jól dol­gozni, mert ez pénzkérdés, hanem mert szeretnek dol­gozni, és a négy év jó irányú változásai — kezdik elismer­ni a közös gazdaság országra szóló eredményeit — kicsi büszkeséget is oltott beléjük. Ez ugyancsak jó „ösztönző”, mert ha összetalálkoznak a szövetkezeti gazdák, első kér­dés manapság az, mennyit fizettek? A nagymányoki tsz- tagok tavaly átlagosan 45 102 forintos jövedelemhez jutot­tak, háromezer forinttal több­höz, mint 1979-ben. És még néhány szám: az utóbbi há­rom évben a tiszta nyereség 8—8 millió forint volt — az emelkedő termelési és egyéb költségek ellenére! Egy liter tej előállítási költsége 6,13 forint volt, egy kiló sertés­hús termelésénél 3,59 forint volt a nyereség. A kukorica mázsánkén^} termelési költ­sége 1976-ban 189 forint volt, tavaly 226 forint. A búzának 163 forintért termeltük má­zsáját az ötödik ötéves terv­időszak elején, tavaly 207 fo­rintért. Ennél a növénynél több mint kétszeresére, a kukoricánál pontosan a dup­lájára emelkedett a hektá­ronkénti hozam... És aki já­ratos gazdasági ügyekben, rögtön rájön, hogy ez milyen nagyszerű eredmény, hiszen a termelési költségek a terv­időszak végén nem azonosak voltak, mint az elején... — A zárszámadás után tar­tottunk egy kis megbeszélést, és ott ismét arra az állás­pontra helyezkedtünk, hiába volna itt termelési rendszer, fejlett technika, meg kemiká­lia — ha nem volna olyan szorgalmas tagságunk, hozzá­értő vezetőink... úgyhogy, én a sikerek fő okának az em­bert tartom — mondja az elnök. PALKOVÁCS JENŐ Fotó: Gottvald Károly Miklós Menyhért traktoros A közgyűlés elnöksége: Várkonyi Tibor, a megyei tanács munkatársa, Tekauer Károly­né főkönyvelőhelyettes, Takács Zoltán elnök, Bodony Béla elnökhelyettes, Zircher End­re ellenőrző bizottsági elnök, Gáspár György a bonyhádi városi pb munkatársa. Tóth Tibor traktoros, Borsi Sándor erdész, Sebestyén An­tal gépkocsivezető

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom