Tolna Megyei Népújság, 1981. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-30 / 25. szám
Névnap: Martina A Nap kél 7.13 — nyugszik 16.42 órakor A Hold kél 2.15 — nyugszik 12.09 órakor Kétszáz évvel ezelőtt, 1781. január 30-án született, és 57 éves korában, 1838-ban halt meg Adalbert von Chamisso, német költő és elbeszélő. JANUAR 30 PRN’TEK '"V, AZ IPARMŰVÉSZETI Főiskola tanszékein idén végzettek diplomamunkáiból kiállítást rendez Szekszárdon a megyei művelődési központ. A fiatal iparművészek — akik közül ketten Tolna megyében dolgoznak — alkotásait február 1. és 15. között nézhetik meg az érdeklődők. A A PEST MEGYEI Kishajózási és Javító Vállalat közli, hogy Ercsi—Szigetújfalu, Adony—Lórév, valamint Kisoroszi—Visegrád révátkeléseken 1981. január 29-től a teherforgalom menetrend szerint megindult. — MEGKEZDTE a Séd völgyében húzódó ősgyep rekonstrukcióját a veszprémi Dózsa Termelőszövetkezet. A legkorszerűbb technikai eszközök felhasználásával elkészítették a több mint 400 hektáros terület vízrendezésének terveit, kijelölték a szükséges árokrendszer irányát, helyét. A tervek megvalósításakor kiderült, hogy az új elképzelés majdnem teljes egészében megfelel egy, már több mint 100 évvel ezelőtt megvalósított vízrendezésnek, amelynek látható nyomait eltakarta az idő. Az árkok ásásánál azonban kiderült, hogy már járt utakon haladnak. Később megtalálták a levéltárban az 1870-es években kialakított rendszer dokumentumait is. A most folyamatban lévő felújítás természetesen a legújabb agrotechnikák bevetésével történik, s ennek eredményeként — az előzetes számítások szerint — a 400 hektáros terület teljes egészében ellátja majd zöldtakarmány- nyal — szénával és fűsilóval — a termelőszövetkezet ezres tehénállományát. A Petőfi rádió 13 óra 15 perces kezdettel tűzte műsorára Incze Zsuzsa Gondozásra szorulnak című riportját. A Hazafias Népfront néhány éve megszervezte Budapesten a családgondozók klubját. A klubot a szükség hozta létre, mert ma még nincs Magyarországon olyan intézmény, amely a tanácsok, az SZTK és egyéb szervek által végzett családgondozást összefogná. Az erre irányuló törekvéseket próbálja feltérképezni a műsor. A tévé 1-es programján 18 óra 10 perckor jelentkezik a Horizont szerkesztőség műsora, mely ez alkalommal a román építőipar előtt álló feladatokat és azok megvalósítását mutatja be, az ipari beruházások kivitelezésében és a lakásépítés területén. * ABC-ÁRUHÁZ Duna- kömlődön. A Paks és Vidéke ÁFÉSZ 360 négyzetméter alapterületű ABC-áruházat létesített Paks kertvárosi részében, Dunakömlődön. Az ötmillió forintos költséggel épült áruházat február 2-án, délelőtt 10 órakor nyitják meg, ahol húst és töltelék- féléket és árusítanak. Ugyanekkor két korszerűtlen boltot megszüntet a szövetkezet. # TÖRPEVfZMÜ-TÁRSULAT alakul Pusztahencsén. A Tolna megyei Víz- és Csatornamű Vállalat február elején megkezdi négy kilométer hosszan a Tengelic—Puszta- hencse közötti vízvezeték kiépítését. A szervezések állása szerint Pusztahencsén február elején alakul meg a tör- pevízmű-társulat. A legújabb jelentések szerint a mentőosztagoknak összesen 802 személyt sikerült kimenteniük a szerencsétlenül járt „Tampomas—2” indonéz hajó utasai közül. A katasztrófa során a hajón robbanás történt, majd tűz ütött ki. A mentési munkák még folynak. (Képtávírónkon érkezett.) Felhő, szél Várható időjárás ma estig: Elsősorban délén és keleten időnként megnövekvő felhőzet, számottevő havazás nélkül. Tölbb helyen élénk, napközben helyenként erős keleti, északkeleti szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken: plusz 2 és —3 főik között. Távolabbi kilátások szombattól keddig: A hét végén időnként megnövekszik a felhőzet, helyenként futó hózápor kialakulhat. A jövő héten szeles, hideg idő várható. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet —7 és —12 fók között, legmagasabb mJappailä hőmérséklet —4 és plusz 1 folk között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 30 százalékán várható. Városion! A fenti gyűjtőcímmel kezdett új műsorsorozatot a Magyar Rádió Pécsi Körzeti és Nemzetiségi Stúdiója, melynek bemutatkozását tegnap délután egyenes adásban hallgathatták az érdeklődők Szekszárdról, a megyei művelődési központból. A bemutatkozás sikeres volt, ami Müller István műsorvezetésére éppúgy mondható, mint a közérdeklődésről tanúskodó nagyon sok kérdésre. Az elhelyezésre már kevésbé, a terem szűk volt és levegőtlen. Az írásban beküldött, adás közben telefonon elhangzott, illetve a jelenlévők által személyesen feltett kérdésekre a város légilletéke- sebb szakemberei válaszoltak. Itt távolról sem törekedhetünk a teljességre, így csak megemlíthetjük, hogy a legtöbb kérdést dr. Nedók Pál tanácselnök kapta, aki a tanács osztályvezetőinek segítségével válaszolt. Szóba került a Séd-patak lefedése, a lakásigénylések teljesítése, az urbanizáció, az iskolaügy. Nehéz helyzetben volt Borbás István, a vízmű vállalat igazgatója, aki ismét több kérdezőnek mondotta el, 'hogy 1984—85-ben lesz az egész városban „ivóvíz minőségű víz”. Mint azt dr. Molnár Ádám, a kórház főigazgatója közölte, a víz az egészségre ma sem ártalmas. Dr. Rúzsa János, a városi párt- bizottság első titkára az egyes iparágak fejlődésével kapcsolatban szolgált felvilágosítással. Az egyik hallgató úgy vélte, hogy Szekszárdon luxus halboltot tartani, hal nélkül, inkább a húskombinát nyisson ott mintaboltot. Kiss Sándor ismertette a húsipari vállalat terveit a város húsellátásának javítására. Néhány további részlet: a paddi- és fux-völgyi szőlőket 1995-ig nem' tervezik beépíteni. A kórház új gyermekosztályának építése előreláthatólag a következő ötéves tervben kezdődik. A baktai 24 tanterem 1983-ra elkészül. A nyáron lesz szezonális buszjárat a Csörge-tóhoz. A Herman Ottó lakótelep és a Bottyán-hegy buszközlekedése j forgalmi csomópontok kiépítésének függvénye. Uj tejbár nem lesz és nem tervezik középiskolai automataboltok nyitását sem. A városközpontban viszont rövidesen halászoknak és vadászoknak szakbolt nyílik. Az érkezett kérdések többségére azok közérdekű volta volt jellemző. Nem a számonkérés, hanem a segítőkészség, ami például az alsóvárosban társadalmi munka felajánlásában is megmutatkozott. A jól sikerült adás végén dr. Gyugyi János, a megyei pártbizottság titkára összegezte a megyeszékhely múltját és jövőjének távlatait. Az idő hiányában vála- szolatlanul maradt kérdésekre a beküldők lapunkban kapnak feleletet a jövő hét folyamán. O. I. Ruhatár Végre! Van ruhatár, nem a presszóban, nem a színházban, hanem a szekszárdi központi orvosi rendelőben, az SZTK- ban. Van ruhatár, amelynek hasznát csak azok tudják iga-v zán, akik a pádon hagyták kabátjukat, amíg szakorvosi rendelésre vártak. 'Kötelező a ruhatár, így csökken a zsúfoltság a váróban, tisztább a levegő is, és a sok kabátot, bundát lent az alagsorban, a ruhatárban gondosan őrzik. Csak azok a szervezők, akik e hasznos intézkedést bevezették, nem gondoltak arra, hogy a ruhatári fogas kevés lesz. A hét elején már egy fogasra két kabátot is kellett akasztani.-PjOL VAST AM Mi a rendész dolga? A cím kérdőmondat, mindjárt válaszolok is rá. Természetesen az, hogy vigyázzon az áruház rendjére. Ebbe éppúgy beletartozik a vevő, mint az eladó. Természetesen, ha észreveszik, hogy valaki lop, azt meg kell fogni és büntetni. Tegnapi lapszámunk egy ilyen esetet közöl. Tolvajokat fogtak a Skálában, akik minden bizonnyal bűnhődni fognak. Hadd írjak le most egy más példát ugyancsak a Skálából. Egy fiatal fiú az emeletről ballagott a kijárat felé, zsebében egy üdítő. A rendész elkapta. Kérdések özöne: hol vetted, kifizetted-e és hol? A fiú elmondta. Gyerünk vissza a pénztárhoz. Az ott sorbanállók negyedóráig meg sem mozdulhattak. A gép szalagján ki kellett keresni a kérdéses összeget. Aztán meg is lett. A rendész pedig közölte röviden: öcsi, mehetsz, öcsi ment is — megszégyenülve: rá akarták bizonyítani a tolvajságot, de alaptalanul. Ilyenkor mi van? bakó Gyógyszer is, idegnyugtató is Fafaragás mesterfokon (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Aki szereti a szépet, a nagy gonddal és precizitással készített alkotásokat — nehezen tud szabadulni a fafaragó műhelyéből. Csodálja, hogy ügyes kezükkel, különböző formájú késeikkel mire képesek. A napokban alkalmam volt e csodálkozásra a németkéri Vajda Sándornál, ahol váratlan látogatóként megjelentem. Rövid látogatást terveztem, de ott felejtkeztem. Ott tartottak a szebbnél szebb dobozok, tányérok. Az ember ősidők, óta készít szerszámokat, különböző eszközöket. Nemcsak tartósságukra, célszerűségükre fordított és fordít gondot, hanem a tárgyak kivitelére, esztétikájára is. Erre gondoltam, amikor Vajda Sándor kész és készülő tárgyait nézegettem. Vajda Sándor régóta farag. Ezt bizonyítja a határőrség folyóiratában, A hazá- ért-ban megjelent rövid tudósítás is, amelyben ez olvasható: „A népművészeti alkotásoknál nem is volt vita. Toronymagasan kiemelkedtek az összes pályázat közül precizitásukkal, eredetiségükkel Vajda Sándor százados fafaragásai. Azt hiszem, bármelyik népművészeti bolt átvenné az első pillanatban, bármelyiket.” Vajda Sándor egészsége megromlott: kilenc évvel korábban ment nyugdíjba, és hazajött Németkérre. Kíméletesen kell élnie. — A faragás mindenféle gyógyszernél, idegnyugtatónál hatásosabb.. Ha beletemetkezem a munkába, semmi mással nem törődök. A faragáshoz én készítem elő a fát,, én esztergálom, a fényezést is magam végzem. Kétféle faragási módban igyekszem minél szebb használati és dekoratív tárgyakat készíteni. Stílusomat, forma- gazdagságomat minden bizonnyal gyarapítja a továbbképzés, amelyre Szalai Lajossal együtt járunk. Itt új ismeretekre, tapasztalatokra teszünk szert — mondta Vajda Sándor, akinek munkájában helyi kiállítás keretében gyönyörködhettek már a né- metkériek. NAGYFALUSI ALBERT Az infarktus megelőzése KÖZELLENSÉG A már népbetegségnek számító szívinfarktus megelőzését szolgálja az a film, amelyet Közellenség címmel készített a televízió. A közérdeklődésre számot tartó filmet február 9-én és az azt követő hétfői rendkívüli adásnapon este 6 és 7 óra között sugározza a tv. Remélhetően sokan megnézik a műsort, amely számtalan hasznos jótanácsot ad az egészséges életmódra vonatkozóan arra, hogy milyen életmóddal előzhetjük meg ezt a súlyos betegséget. Kalapáccsal támadt feleségére A fácánkerti Kossuth Lajos utca 5-ös számú ház néhány év óta állandó, harsány veszekedések, sőt verekedések színhelye volt. Adorján Frigyes, akiről bűncselekményét követően az orvosszakértő megállapította, hogy idült alkoholista, részegen rendszeresen verte feleségét. Tavaly október 15-én véres drámába fulladt az addigi tettlegességekkel tarkított — gyűlölködés. A házban, amelyben ekkor egyedül lakott, hiszen egy-másfél hónapja különváltan élt feleséi gétől, megjelent a feleség és súlyos szemrehányásokkal illette Adorjánt, mivel az megszegte házastársi hűségét. Adorján Frigyes ittas volt. A vita végül — némi megszakítás után — odáig fajult, hogy a vádlott az asztalfiókból előkapott'egy kalapácsot és azzal háromszor-négyszer fejbe verte feleségét. A szörnyű verekedésnek a berohanó szomszédok vetettek véget, akik azt észlelték, hogy a házaspár a konyha padozatán fekszik és a férj felesége torkát markolássza. Az asszonyt nyitott koponyatöréssel és agyrázkódással kórházba szállították és ott életveszélyt elhárító műtétet hajtottak végre rajta. A férjet a rendőrség őrizetbe vette. A ntegyei bíróság dr. Uzsák Zoltán büntetőtanácsa tegnap hirdetett ítéletet az ügyben. Adorján Frigyest háromévi, börtönben eltöltendő szabadságvesztésre, mint főbüntetésre, mellékbüntetésül a közügyek gyakorlásától négyévi eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés büntetés ideje alatt kötelezte kényszer alkoholelvonó gyógyítás tűrésére. A bíróság súlyosbító körülményként értékelte Adorján Frigyes italozó életmódját, a cselekmény elkövetése idején való súlyos fokú alkoholos állapotát. Enyhítő körülménynek tekintette a sértett magatartását, amellyel ingerelte külön élő férjét, és az elítélt büntetlen előéletét. Az ítéletet a vád képviselője tudomásul vette, a vádlott és védője három nap gondolkodási időt kért, így az ítélet nem emelkedett jogerőre. íM PÜJ a Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 34,— Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551. Szünet nélkül érkeztek a kérdések Borbás István egy beküldött szekszárdi vízmintáról nyilatkozik Fotó: G. K.