Tolna Megyei Népújság, 1981. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-22 / 18. szám
1981. január 22. TOLNA \ 'itHPÜJSÁG 3 Több acélszalagot ad Csepel A Csepel Művek Fémműve Finomkohászati Szalaghen- gerdéjének hőkezelő üzemében havonta mintegy ezer hét - száz tonna szalagot hőkezelnek, illetve lakkoznak. Az éves mennyiségből ezerötszáz tonnányit iparilag fejlett országok piacaira szállítanak. Távalyi exporttervüket az üzem dolgozói már december közepére teljesítették. A munkaigényesebb minőségű acélszalagok hőkezelését mintegy ezer tonnával, az exporttervet '■— a lakkozott acélszalagok készítését — pedig mintegy ötszáz tonnával tervezik emelni 1981-ben a hőkezelő üzem dolgozói. Németh Tibor a szalag vastagságát ellenőrzi A dolgozók jogai Vili. A munkaügyi viták intézése A dolgozóknak jogukban áll minden olyan esetben, amikor munkaviszonnyal kapcsolatos jogaikat munkáltatójuk megsértette, munkaügyi vitát kezdeményezni. A vállalati munkaügyi döntőbizottság olyankor is köteles foglalkozni a dolgozó kérelmével, ha az nem valós, hanem csupán vélt sérelmet tartalmaz. Az alaptalan követeléseket azonban nyilvánvalóan el kell utasítani. A gyakorlatban előfordultak például olyan esetek, amikor a dolgozó a jogszabályban előírtnál hosszabb felmondási időt, vagy olyan összegű munkabért követelt, amit a munkakörére előírt bértételi határok nem tettek lehetővé. Nem jelenthet jogos sérelmet a dolgozó számára az olyan vezetői figyelmeztetés sem, amely a munkavégzés módjára vonatkozóan indokolt, megalapozott bírálatot tartalmaz. A jutalom és pótszabadság kiadásának kérdésében sem indítható munkaügyi vita, mert ennek megítélése az adott vállalat, intézmény vezetőjének hatáskörébe tartozik. Ezzel szemben jogos a dolgozó sérelme minden olyan esetben, amikor a vállalati intézkedés vagy éppen mulasztás hatására személyes jogait nem érvényesítheti. A dolgozónak alanyi joga van például a heti pihenőnapra, arra, hogy ez havonta legalább egyszer vasárnapra essen, aztán természetesen joga van a törvényes szabadságra, a munkakörének megfelelő bértétel szerinti besorolásra — és még hosszan sorolhatnánk a példákat. Hogyan lehet megindítani a munkaügyi vitát? A dolgozónak szóbeli vagy írásbeli kérelmével első fokon a vállalati munkaügyi döntőbizottsághoz kell fordulnia. Ha a dolgozó vagy képviselője maga fogalmazza meg a kérelmet, jó tudni, hogy azt két példányban kell készíteni és beadni. Emellett azonban lehetőség van arra is, hogy a panaszt a dolgozó jegyzőkönyvbe mondja. Rendkívül fontos tudni, hogy a dolgozók jogos sérelmeik orvoslását csak meghatározott határidőn belül kérhetik. A Munka Törvény- könyve szerint ugyan a munkaviszonyból származó igény általában három év alatt évül el, egyes esetekben a jogszabály ennél jóval rövidebb határidőt ír elő. így például a kézbesítést követő 15 napon belül lehet előterjeszteni a kérelmet a munkáltató egyoldalú intézkedésével végrehajtott tényleges munkaszerződés-módosítás, a munkaviszony megszüntetése, a fegyelmi határozat, a munkáltatói figyelmeztetés, a kártérítésre, leltárhiány megfizetésére és a tévesen kifizetett munkabér visszafizetésére kötelező határozat, valamint a fizetési felszólítás ellen. Ezt a rövidebb határidőt az említett ügyeknél elsősorban az indokolja, hogy a vita természeténél fogva egyik fél sem tartható hosszabb ideig bizonytalanságban. A munka- viszony megszüntetésénél, a fegyelminél a munkáltatónak is érdeke mielőbb tisztázni, hogy alkalmazhat-e új dolgozót és a munkavállalónak is tudnia kell, hogy új munkahelyet kell-e keresnie, vagy visszakerülhet az addigi munkahelyére. A fegyelmi, kártérítési határozatoknál is csak ügy érvényesülhet igazán a kellő nevelőhatás, ha az ügyet viszonylag rövid idő alatt lezárják. Természetesen előfordulhat olyan eset is, hogy a dolgozó önhibáján kívül mulasztja el a 15 napos határidőt: ilyenkor, ha ezt valószínűsíti, utólag lehetősége van mulasztásának pótlására. Rendkívül fontos tudnivaló, hogy mit kell tartalmaznia a munkaügyi döntőbizottsághoz benyújtott kérelemnek. Erre nincsenek szigorú formai előírások, általános elv ugyanis, hogy a beadványt mindig a tartalma szerint kell elbírálni: A kérelem lényeges tartalmi kelléke a dolgozó számára sérelmes intézkedés megváltoztatására vagy az elmulasztott intézkedés teljesítésére vonatkozó határozott indítvány, továbbá a kérelem alapjául szolgáló tények és bizonyítékok felsorolása. Hangsúlyozzuk, hogy a döntő- bizottsághoz előterjesztett kérelemnek megalapozottnak kell lennie. Érdemi vizsgálatra alkalmatlan az olyan kérelem, amely csupán a kérés lényegét tartalmazza és utal arra, hogy a bizonyítékokat a dolgozó majd a tárgyaláson előterjeszti. Ilyen esetben a döntőbizottság nem tűz ki tárgyalást, hanem elrendeli a kérelem kiegészítését, s csupán ennek megtörténte, a bizonyítékok pontos megjelölése után kezdi meg az ügy érdemi vizsgálatát. A kérelemnek az említetteken kivül még tartalmaznia kell a dolgozó fontosabb személyi adatait, így a nevét, munkakörét (beosztását), lakcímét. Célszerű feltüntetni a beadványban azt is, hogy az illető mióta áll a vállalat alkalmazásában. Az ügyben bizonyítékként használható iratokat célszerű rögtön a kérelemhez csatolni, s fel kell tüntetni a beadványon azoknak a tanuknak a nevét és lakcímét, akik meghallgatására a dolgozó szerint az ügy tisztázásához feltétlenül szükség van. A dolgozó kérelméről a munkaügyi döntőbizottság határozattal dönt. Ennek rendelkező részében fel kell hívni a felek figyelmét a jogorvoslat lehetőségére. A határozat ellen a dolgozó és a vállalat egyaránt 30 napon belül keresettel fordulhat a munkaügyi bírósághoz. A keresetet a határozatot hozó döntőbizottságnál kell előterjeszteni, amelynek elnöke azt az ügy összes irataival együtt három napon belül köteles továbbítani a munkaügyi bírósághoz. A munkaügyi döntőbizottság jogerős határozata rendkívüli jogorvoslatként ügyészi óvással is megtámadható. DR. DEÁK ANDRÄS Gyorsan, rugalmasan - némi közbenjárásra Olvasóink leveleiből tudjuk: amikor már minden fórumot megjárták, amikor már úgy érzik, hogy csak a nyilvánosság segíthet, akkor fordulnak hozzánk. Nem véletlenül. Elterjedt az a nézet, hogy a sajtó mindent el tud intézni. Ezt a nézetet azok az illetékesek táplálják, akik, ha a rádió, a televízió, a sajtó valamilyen jogos ügyben közbenjár, akkor az intézkedés olyan gyors, olyan rugalmas, mint amilyennek e szervek közbenjárása nélkül kellene lennie. Hosszú évek tapasztalata bizonyítja, hogy amikor az egyén kéri valamilyen ügyesbájon dolgának az elintézését, akkor bizony némely vállalat, intézmény packázik vele. Ignácz István, öcsény, Petőfi u. 15. szám alatti lakos is kétszer örült annak a villany- motornak, amelyet 1980. április 25-én vásárolt Szekszár- don, a villamossági boltban. Először akkor, amikor megvásárolta, másodszor, amikor megkapta a Tolna megyei Népboít Vállalat levelét. A levél 1980. december 5-én _ kelt. A közbeeső több mint fél évben hol Kecskeméten, hol Szekszárdon volt a motor. A vásárlás után, amikor felszerelték, kiderült, hogy a motor nem jó. Elvitték a GELKÁ-hoz, ahol megállapították: a motor valóban nem jó. A GELKA elküldte Kecskemétre, a gyárba, ahonnan három hét múlva visszaérkezett azzal a megjegyzéssel: a motornak nincs semmi baja. A GELKA szakemberei előtt kipróbálták és kiderült, hogy a visszaküldött motor nem működik. Ismét Kecskemét, négy hét eltelte után visszaérkezett azzal a megjegyzéssel: a motort áttekercselték. Ignácz Istvánék felszerelték otthon a motort. Ismét kiderült, hogy rossz. Ismét, vissza a GELKÁ-hoz. A GELKA szeptember 25-én felküldte Budapestre ellenőrzésre, ahol megállapították: a motor nem jó. Erről jegyzőkönyv is készült. E' jegyzőkönyv kíséretében a motor Kecskeméten kötött ki. ' Ignácz István most már látni sem akarta a motort. A pénzét szerette volna inkább megkapni, Szekszárdon, a villamossági boltban azt mondták : kérjen a GELKÁ-tól csereutalványt. A GELKA azt mondta: a villanymotorra csereutalvány nem jár. Igazságért a megyei tanács kereskedelmi osztályához ment Ignácz István, ahol azt mondták: jár a csereutalvány, menjen a GELKÁ-hoz. Egy szó, mint száz. Nem ment a GELKÁ-hoz. Levelet írt a szerkesztőségünknek, amit mi továbbítottunk a Tolna megyei Népbolt Vállalat igazgatójának. A Népbolt a levélre 1980. december 5_én a következőket válaszolta: „Ignácz István őcsényi lakos panaszát kivizsgáltuk és intézkedtünk, hogy az 1/1964. (I. 11.) Bk. M. számú rendelet alapján az értékesítő bolt a vevőt kártalanítsa.” A rendelet több mint tizenhat éve érvényben van. Azok, akik tologatták ezt az ügyet, nem ismerték talán? Dorogi Pál, Paks, Tolnai u. 37. szám alatti olvasónknak vitája támadt a TÜZÉP paksi telepén. Nagyon porosnak találta azt a brikettet, amit kiszolgáltak neki. Téved, aki azt hiszi, hogy a kifogásának ott nyomban helyt adtak! Ka- bács Béla, a Dél-dunántúli TÜZÉP Vállalat igazgatója az 1980. november 14-én kelt levelünkre december 8-án válaszolt: „Ezúton tájékoztatom, hogy Dorogi Pál paksi olvasójuk panasza orvoslást nyert.” A helyszínen megállapították — a Dél-dunántúli TÜZÉP Vállalat vezetői —, hogy a szállítmány valóban nagyobb mennyiségű port tartalmaz, mint amennyit az 1977. július hó 1-én életbe lépett szabvány (MSZ 17500) 1—76/12. engedélyez. A fentiek figyelembevételével Dorogi Pál 100 kiló brikettet kapott. Ismét felvetődik a kérdés: ha a szabvány előír valamit, akkor miért csak akkor veszik ezt észre, amikor már nem lehet kitérni a vizsgálat elől? Hogy az ilyen és ehhez hasonló tologatások nem Tolna megyei specialitások, bizonyítja Oszbach Józsefné pincehelyi olvasónk panasza. 1980. május végén vett egy Napfény szobabútort 30 ezer forintért a cecei bútorboltban. Amikor otthon kicsomagolták, kiderült; a szekrénysor öt darabból áll, de a díszes fogantyú csak egy szekrényhez elegendő. Személyesen reklamált Cecén, a bútorboltban. Hatszor telefonált. 1980. november 13-án levelet kaptunk Oszbach Józsefnétől, amelyben megírta: hiába kéri a fogantyúkat, nem kapta meg, pedig benne vannak a bútor árában, ezek nélkül csúf a szekrénysor, használni sem tudja. 1980. december 22-én értesítette szerkesztőségünket Kovács György, a Fogyasztási Szövetkezetek Fejér megyei Szövetségének elnöke: „A panaszos 1981. január 4-én megkapta a .Napfény’ garnitúra hiányzó fogantyúit, amelyeket a. gyártó vállalat kihagyott a lezárt szállítmányból.” Simon Istvánná tolnai lakos sem értette: ha huszonöt évet dolgozott az iparban, akkor miért nem kaphatja meg a jubileumi jutalmat. Ezt írta: „1943. szeptember 16-tól 1947. június 2-ig a Magyar Selyemipari Vállalat Fonógyárában dolgoztam Tolnán. Férjhez mentem és 1959. július 6-ig földekkel foglalkoztunk. Ekkor munkába álltam a PTM tolnai gyárában, azóta is itt dolgozom. Huszonöt éve dolgozom iparban, de nem ismerik el a selyem gyári három év és tíz hónapot folyamatos munkaviszonynak. Kértem a selyemgyártól igazolást, de ők megszakított munkaviszonyt igazoltak (üzemszünet címen 17 megszakítással.) Én folyamatosan dolgoztam, ezt tanúkkal is bizonyítani tudom. Annak idején a gyár vezetője ki-bejelentgetett bennünket, arról én nem tehetek. Huszonegy és fél éve becsületes dolgozója vagyok a PTM tolnai gyárának, igazolatlan hiányzásom még soha nem volt. Mivel a selyemgyári éveket nem igazolják folyamatosnak — nem kapom meg a jubileumi jutalmat. Tudomásom szerint, • akik nyugdíjazás miatt kértek igazolást, azoknak folyamatos munkaviszonyt igazoltak. Nekem miért nem igazoltak azt?” A levél 1980: december 10- én íródott. Az ügyet a Szak- szervezetek Tolna megyei Tanácsa közgazdasági osztálya megvizsgálta. A vizsgálat eredményéről 1981. január 17-i dátummal, Egyed Dezső, az SZMT közgazdasági osztályának vezetője a következőkről tájékoztatta szerkesztőségünket: „Simon Istvánné, a PATEX tolnai gyára dolgozójának kérdéses idejét munkaviszonyként elismerték. A nevezett dolgozó részére a jubileumi jutalmat kifizették.” Ez az ügy is elintéződött. Gyorsan, úgy, ahogy a mi közbenjárásunk nélkül is el kellett volna intézni. SZALAIJÄNOS Akció és reakció Nem szükséges biztatni a dombóvári kereskedőket, gyakorta kitalálnak vásárlófo- gó-akciókat. Nézzük a tényeket. A vevőt — Kaposvár, Komló és Pécs vonzáskörzetéből — fogni kell. Kedvezményt adni úgy is, hogy bőséges az áruválaszték és akcióba vonni bizonyos áruféleségeket — ez járható út! Manapság már nincs nagy vonzása annak, hogy leszállítják a hét valamely napján tíz —húsz százalékkal egy-egy cikk árát. A vevő a hirdetést — plakát, újság — el sem olvassa, a nagy 10-es és 20-as számokat látja messziről, tudja, hogy árengedményről akarja tudatni a vevőt a helyi Áfész. Így tovább megy. Ellenben, ha ezt látja a plakáton: Hozza be öreg biciklijét, ötszáz forintba bezsámítjuk —, ha új kerékpárt vásárol! Minden házban van öreg bicikli. Jóllehet nem is volna az új bringára szükség, de ha már ez az öreg jármű megér az Áfésznak ötszázat, akkor nekem is megér az új, mondjuk ezerötszázat — gondolja a vevő. Bemegy tehát a vevő, s viszi a bringát. Fizet, rápattan az újra, a fényesre és elvillog haza, ott a szomszéd látja, s megtudja, hogyan került a „komához” a bicikli, akkor ő is nyakába veszi a fészerből a régi eldobottat és fél óra múlva hazavillog az újjal... Százötven öreg, rozsdás, használhatatlan bringa áll a Napsugár Áruház mellett. Amikor az akció legjavában folyt, akkor a tanácsi igazgatási előadó, akinek felügyelete alá tartozik az évek során gazdátlanná vált, és beszolgáltatott huszonöt kerékpár, azt mondta az áruház illetékesének: vegyétek már meg ezeket a bringákat, darabját ötszázért, hadd legyen a tanácsnak is pénze a kedvezményetekből... Persze az elhagyott kerékpárokat nem vonták az árusításba. ötszáz használt öltöny is raktáron van. Mind olyan, amelyet ugyancsak pénzéri „vett meg” a Napsugár. Azaz aki hozott öltönyt, annak ötszáz forintot beszámítottak, azaz leszámítottak az új árából. Az így begyűlt öltönyök javát a szociális otthonnak adták. A többit a MÉH vitte el. Persze öltöny ügyben is történt „esemény”. Amikor az egyik jónevű orvos este vendégségbe akart menni, hiába kereste a szekrényben „alkalmi” ruháját, felesége becserélte — meglepetésnek szánta az új öltönyt. Meglepetés volt — szerencsére a Napsugár visszaadta az alkalmi öltönyt egy másik, használtaob fejében. PÁLKOVÁCS JENŐ
