Tolna Megyei Népújság, 1981. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-22 / 18. szám
1981. január 22. KÉPÚJSÁG Wiesbadenban pihennek a túszok A megállapodás pénzügyi részletei A volt amerikai túszok az algériai repülőgép fedélzetén. (Képtávírónkon érkezett) Szerdán korán reggel megérkezett a Majna-Frankfurt melletti amerikai légitámaszpontra az a két C—9-es szállító-repülőgép, amely Algírból az NSZK-ba szállította a 444 napos iráni fogság után kiszabadult 52 amerikai túszt. A repülőtéren több százan gyűltek össze fogadásukra. Ott volt Cyrus Vance, volt amerikai külügyminiszter is. Schmidt kancellárt Hildegard Hamm-Rücher államminiszter képviselte. A repülőtérről az 52 amerikait a közeli Wies- badenbe, az ottani amerikai katonai kórházba vitték. A kiszabadult diplomaták előzőleg másfél órát töltöttek Algírban a Huari Bumedien- repülőtéren. Ott elsőként a közvetítő tárgyalásokon részt vevő amerikai küldöttség vezetője, Warren Christopher külügyminiszter-helyettes üdvözölte őket. Jimmy Carter külön üzenetben köszönte meg Bend- zsedid Sadli algériai elnöknek a túszok kiszabadítása érdekében végzett tevékenységét. Benjamin Civiletti, volt igazságügy-miniszter szerdán elismerte: számítani kell arra, hogy az Egyesült Államokban sokan megkérdőjelezik majd azt az amerikai kötelezettségvállalást, miszerint a jövőben megakadályozzák olyan jogi igények beterjesztését és érvényesítését, amelyek régebbi keletű iráni adósságokon alapulnak. Ci- viletti ugyanakkor leszögezte: ez a kötelezettségvállalás törvényes és jogszerű. Az egyezmény értelmében — mint jelentettük — minden Irán elleni keresetet nemzetközi döntőbíróságon vizsgálnak majd meg, s az itt hozott döntés kötelező érvéDél-afrikai Az elmúlt hét végén Dél- Afrika újabb fegyveres akciókat hajtott végre Angola déli része ellen, folytatva immár egy hete tartó támadássorozatát. Az angolai nemzetvédelmi minisztérium kedden este kiadott közleménye szerint délafrikai repülőgépek szembanyű lesz. Amerikai tisztség- viselők elmondták, hogy szám szerint legalább 3000 jogi igény beterjesztésére lehet számítani. Ezek egy része szerintük is túlzott. Az egyezmény előírja, hogy be kell fagyasztani azokat az Amerikában elhelyezett betéteket, amelyek a néhai sah családjának birtokában vannak. Washingtoni tisztségviselők azonban úgy vélik, hogy ez a betétállomány csupán töredékét képezi az Irán által tízmilliárdra becsült ösz- szegnek. William Miller, volt amerikai pénzügyminiszter kedden közölte: az egyezmény értelmében Irán a 11,2 milliárd dollár értékű befagyasztott betétállományának csak mintegy egynegyedét — 2,87 milliárd dollárt — kapta kedden kézhez készpénzben - és aranyban. A többit — fűzte ton több hullámban berepültek Cuamato város fölé. Az angolai légvédelem visz- szavonulásra kényszerítette őket, és eközben légvédelmi ütegei három dél-afrikai helikoptert és egy repülőgépet lelőttek. Angola ENSZ -képv isel ője kedden New Yorkban Waldheim ENSZ-főtitkirhoz hozzá Miller — felemésztette a külföldi bankokkal szemben fennálló, régebbi keletű iráni kölcsönök visszafizetése. (Teherán eredetileg 14 milliárd dollára, Washington pedig 8 milliárdra becsülte a betétállomány teljes értékét.) A rendkívül bonyolult pénzügyi tranzakció során először 7,97 milliárd dollár értékű betétet szabadítottak fel a zár alól. Ezt az összeget helyezték el Algéria címére a Bank of England fenntartásos számláján. Ebből törlesztés címén visszautaltak Washingtonnak 5,1 milliárdot. A letét magában foglalta a betétek után járó kamatot (17 százalék, összesen 800 millió dollárt). A 11,2 milliárd dollár összegű betétállomány fennmaradó része — 3,2 milliárd dollár értékben — egyelőre még zár alatt van. címzett levelében tiltakozott a legutóbbi dél-afrikai támadások miatt. Egyben olyan intézkedéseket követelt, amelyek méltó módon megtorolják az afrikai kontinens déli részének biztonsága, valamint a 'nemzeti felszabadító mozgalmak, így elsősorban a SWAPO ellen irányuló délafrikai akciókat. Salvador Amerikai fegyverek és szakértők „Erősebbek lettünk, nagy csatákat vívtunk meg, növekedtek harci tapasztalataink, fokozódott elszántságunk” — jelentette szerdán a Fara- bundo Marti Nemzeti Felsza- badítási Front rádiója, a Felszabadítás Rádió, amely a salvadori helyzetről adott általános értékelésében azt emelte ki, hogy a junta immár képtelen fenntartani elnyomó apparátusát,és mindén áron arra törekszik, hogy külföldi beavatkozással szilárdítsa meg ingatag helyzetét. Ami a külföldi, főként amerikai beavatkozás veszélyét. illeti: az IPS hírügynökség rámutat, az Egyesült Államok megkezdte a fegyverek szállítását Salvadorba. Az amerikai külügyminisztérium vasárnap már leplezetlenül úgy foglalt állást, hogy az Egyesült Államoknak „a marxista terror” ellen kell segítenie Salvadort — holott a több mint 5 millió dolláros amerikai katonai segélyt eredetileg „a szélsőjobb és a szélsőbal” elleni harc szükségleteivel »indokolták. Managuai jelentés szerint a salvadori fővárosba megérkezett az amerikai „szakértők” újabb csoportja is. Közismert, hogy a már ott lévő mintegy kétszáz fős „szakértői” csoport nemcsak tanácsaival segíti a polgári-katonai juntát, hanem közvetlenül is részt vesz a hazafiakkal való leszámolásban. Panama jegyzékben tiltakozott az Egyesült Államok déli katonai körzetének — a Csatorna-övezetben elhelyezett — parancsnokságánál amiatt, hogy a Panamához tartozó területre salvadori tisztekből álló csoport érkezett. Beutazásuk a panamai hatóságok hozzájárulása nélkül történt, s ezért törvénytelen — hangoztatja a jegyzék. A tiszteket az amerikai „•katonai akadémián” speciális kiképzésben részesítik, elsajátíttatják velük a „felkelők ejleni harc” módszereit. Az amerikaiak eddig már 'háromszáz salvadorit készítettek fel a fent említett módon a Csatorna-övezetben lévő katonai intézményeikben. támadások Angola ellen Délkelet-ázsiai változatok Kína tervei - ASEfMI-tükörben Harmadik alkalommal fog bele Peking abba a vállalkozásába, hogy az ASEAN-tömb tagjait (Thaiföld, Szingapúr, Malájföld, a Fülöp-szigetek és Indonézia) megnyerje kambodzsai vállalkozásának. A kínai vezetés két esztendő múltán sem nyugodott bele abba, hogy a „vörös kheme- rek” vereségével elvesztette Phnom Penh-i befolyását, és miután a katonai módszerek nem vezettek célra, most diplomáciai eszközökkel kísérletezik. NEM KELL A „VÖRÖS KHMER” Az selső vállalkozás arra épült,' hogy a bukott Pol Pot- rezsim fogságából szabadult Norodom Szihanuk herceget az ENSZ-be küldték. Az ő nevével próbálták fémjelezni a Hanoi ellen fölépítendő egységfrontot. A húzás részben eredménnyel járt, mert a világszervezetben sikerült a Vietnammal szemben ellenséges, többségi szavazást keresztülhajtani. Az egységfront mégsem jött létre, mert maga Szihanuk döbbent rá csakhamar, hogy ő csupán tartalék. Kína változatlanul a világszerte tömeggyilkosként megbélyegzett Pol Potot tekinti szövetségesének. Ez elijesztette az ASEAN-tagálla- mokat is, amelyek szintén nem voltak hajlandók közösséget vállalni a kompromittált Pol Póttal. Ekkor Pekingben a második verzióval álltak elő. A „vörös khmertől” most nem tagadták meg a kegyeiket, de személycseréket hajtottak végre a mozgalom élén. Pol Potot ideiglenesen visszavonták a második vonalba, és volt kormányzatának másik emberét, leng Saryt tekintették a partnerüknek. Az ASE- AN-tömböt azzal kecsegtették, hogy íme, a „vörös khmer demokratizálódott”, most már elfogadható. Az ASEAN kétségeit azonban ez a mutatvány nem oszlatta el, sőt még nagyobb tartózkodásra késztette. A HARMADIK PRÓBÁLKOZÁS Ekkor következett tavaly, az esztendő végén a harmadik változat, amely most érkezett az alkalmazás szakaszába. Kína legújabb kiszemeltje Son Sann tábornok, aki Kambodzsa amerikai megszállása idején vezető politikai posztokat töltött be. ‘Mozgalmát, az FNLPK-t (a Khmer Nép Nemzeti Felsza- badítási Frontja) „harmadik erőnek” kiáltották ki, mert szembenáll a Vietnam támogatta Phnom Penh-i Heng Samrin kormánnyal, de nem vállal közösséget a „vörös khmerrel” sem. Son Sann meghívást kapott Pekingbe, ahol áldást adtak tevékenységére. Egyszersmind indítványozták, hogy — úgymond — Kambodzsa jövőjének megtárgyalására hívjanak össze nemzetközi értekezletet. Ez az új kínai változat megnyerte az Egyesült Államok, pontosabban a most távozott Carter-kormány tetszését. Ennélfogva az ASEAN fönntartásai is gyengültek. Thaiföld, ahol a legerőteljesebb a pekingi befolyás, kifejezetten lelkesedik a gondolatért. Mások ugyancsak hajlamosak a terv támogatására, bár Szingapúr és Indonézia — szokása szerint — óvatosabb. E két országban tekintélyes a kínai származású kisebbség, nagy a gazdasági befolyása, és tartanak tőle, hogy Peking esetleg a „hoák” mozgósításához folyamodik a belső nehézségek fokozására. BUKOTT FIGURA Két további tényező szintén megfontolásra készteti — — Thaiföld kivételével — az ASEAN-országokat. Az egyik a kambodzsai Heng Samrin kormány és Vietnam állás- foglalása. Mindkettő határozottan elveti a nemzetközi értekezlet gondolatát. Kambodzsában stabilizálódik az új rend, a két éve bekövetkezett változás eljutott a konszolidálás szakaszába, így szerintük nemzetközileg egyetlen megoldás van: elismerni a népi rendszert, végérvényesen levenni az ENSZ napirendjéről a Peking által szorgalmazott úgynevezett kambodzsai • kérdést. Son Sann személyére ki se térnek, hiszen a tábornokot úgy ítélik meg, hogy Végérvényesen leszerepelt figura. Noha az ASEAN elfogadta a nemzetközi értekezlet gondolatát, Hanoi és Phnom Penh határozott szembenállása láttán azt nem tekinti reálisnak. Az ASEAN tagjai tartózkodásának másik oka a bizonytalanság. Még nem világos előttünk, hogy mi lesz az új 'washingtoni kormány délkelet-ázsiai politikája. A közelmúltban járt Hanoiban Joel Pritchard (republikánus) és Stephen Solarz (demokrata) kongresszusi képviselő. Tájékozódtak a jövő vietnami— amerikai kapcsolatainak a lehetőségeiről. Hazatérőben ugyan „csalódottságuknak” adtak hangot, amiért Vietnam elutasítja a nemzetközi értekezlet tervét, de nem zártak ki teljesen egy esetleges washingtoni változást. Ez az állásfoglalás az ASEAN-tago- kat azért teszi bizonytalanná, mert nem szeretnék önmagukat csapdába zárni: kitartani olyan kínai elképzelések mellett, amelyek mögött nem áll Att az Egyesült Államok. Minden más megfontolást ezúttal mellőzve, ez egyik tényezője lehet annak a változatnak, amely kudarcra ítélheti a harmadik délkelet-ázsiai kínai nekirugaszkodást is. VÁRKONYI TIBOR Lengyelország Szakszervezeti tanácskozások a szabad szombatokról A két nagy lengyel szak- szervezeti tömörülés vezető szervei külön-külön megvitatták a heti munkaidő és a húsjegyrendszer kérdéseit. Az ágazati szakszervezetek országos egyeztető bizottsága kidolgozta álláspontját mindkét problémakörben. Az állásfoglalást egy későbbi konzultatív találkozón ismertetik majd. A „Szolidaritás” vezetése a szabad szombatok ügyét tartja a legsürgősebbnek. A két egyeztető bizottság ülését megelőzően Józef Pin- kowski miniszterelnök találkozott a két szakszervezeti szövetség vezetőivel. A Trybuna Ludu szerdai számában — Piotr Karpiuk munka-, bér és szociális miniszterhelyettes megállapításait idézve — leszögezi, hogy Lengyelországban tovább tart a vita a szabad szombatokról, s a kérdés változatlanul feszültségeket okoz. Ugyanakkor alapjában véve e vitában senki nem vonja kétségbe azt a tényt, hogy az ösz- szes szabad szombat azonnali bevezetése óriási kockázattal járna az országra nézve a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben. A miniszterhelyettes kijelentette: a legjobb központi döntések sem javíthatnak önmagukban a helyzeten; közös erőfeszítésekre van szükség a termelés fokozása érdekében, s a munkaidő egycsapásra történő rövidítése csak rontana a körülményeken. PANORÁMA BUDAPEST Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára levélben köszöntötte dr. Bruno Kreisky osztrák szövetségi kancellárt 70. születésnapja alkalmából. Lázár György, a Minisztertanács elnöke ugyancsak üdvözölte az osztrák államférfit. * Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke és Apró Antal, az Országgyűlés elnöke bemutatkozó látogatáson fogadta Ismail Hammoudi Hus- saint, az Iraki Köztársaság rendkívül és meghatalmazott nagykövetét. * Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Apró Antal, az Országgyűlés elnöke búcsúlátogatáson fogadta Nguyen Phu Soait, a Vietnami Szocialista Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki végleg elutazott Budapestről. MOSZKVA A moszkvai pártbizottság és a szovjet főváros pártkongresszusi küldötteinek megválasztásával szerdán véget ért a moszkvai pártkonferencia. A kétnapos tanácskozás munkájában részt vett az SZKP és a szovjet állam számos vezetője, élükön Leonyid Brezs- nyevvel. SZÓFIA Nicolae Ceausescu, a Román Kommunista Párt főtitkára, a Román Szocialista Köztársaság elnöke Todor Zsivkovnak, a BKP KB első titkárának, a bolgár államtanács elnökének meghívására szerdán baráti látogatásra Bulgáriába érkezett. A román párt- és államfőt Ruszé- ban, a Dunán átívelő Barátság hídon Todor Zsivkov, valamint Petr Mladenov, a- BKP KB PB tagja, külügyminiszter és Andrej Lukanov, a BKP KB PB póttagja, miniszterelnök-helyettes fogadta. Ceausescu kíséretében érkezett Bulgáriába Leonte Rautu, az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottságának tagja és Stefan Andrei, az RKP KB PVB póttagja, külügyminiszter. * Nicolae Ceausescu egynapos bulgáriai látogatását és tárgyalását befejezve szerdán este visszaérkezett Romániába. HANOI Vietnamban 100, 30 és 2 dongos címletekben új papírpénzt bocsátottak forgalomba. A kibocsátásukat indokló kormányrendelet szerint a cél az áruforgalom növekvő igényeinek kielégítése, az országban meglévő pénzrendszer tökéletesítése. Eddig űz 50 dongos címletű papírpénz volt a legnagyobb Vietnamban, ezt az 1978-as pénzreform idején vezették be. LONDON A brit kormány úgy döntött, hogy felújítja hivatalos szintű gazdasági és kereskedelmi kapcsolatait a Szovjetunióval — legalábbis így tájékoztatták az AFP hírügynökséget a londoni kereskedelmi minisztériumban. E kapcsolatok 1979 decembere Után szakadtak meg, amikor Nagy-Britannia — az afganisztáni eseményekre hivatkozva — lemondta a két ország gazdasági kapcsolatainak és kereskedelmének előmozdítására hivatott vegyesbizottság 1980-ban esedékes ülését. RÓMA Hans-Dietrich Gencher nyugatnémet külügyminiszter szerdán délelőtt Rómába érkezett rövid munkalátogatásra. A bonni vezető olaszországi látogatása egy nappal megelőzi Giscard d’Estaing francia köztársasági elnök hivatalos olaszországi utazását. Genschert Sandro Pertini köztársasági elnök, majd For- lani miniszterelnök fogadta. Vb-ülés Dombóváron A dombóvári Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának keddi ülésén először V;i- dóczy László tanácselnök jelentést tett a lejárt határidejű vb-határozatok végrehajtásáról, valamint beszámolt a végrehajtó bizottság hatáskörében tett intézkedésről. Ezt követően Máté László, a művelődési osztály vezetője a Dombóvár város és környéke cigány lakosságának helyzetéről tájékoztatta a testületet, figyelemmel az oktatási és közművelődési feladatokra. A vb megállapította, hogy e területen különösen az oktatás és részben a felnőttoktatás területén történt fejlődés nem kielégítő. A cigánylakosság helyzetének javítása és társadalmi beilleszkedésének elősegítése érdekében több feladatot határozott meg a vb. Harmadik napirendi pontként tájékoztató hangzott el a TIT Dombóvár város és környéke szervezetének tevékenységéről, a munkahelyek együttműködéséről. MAGYARSZÉKI ENDRE