Tolna Megyei Népújság, 1980. december (30. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-04 / 284. szám
» Névnap: Borbála A Nap kél 7.15 — nyugszik 15.54 órakor A Hold kél 3.37 — nyugszik 14.40 órakor Kétszázhuszonöt évvel ezelőtt, 1755. december 4-én született Kamánfalván, és 76 éves korában, 1831. júniusában hunyt el Pesten Tomcsányi Ádám fizikus és mérnök, egyetemi professzor. DECEMBER 4 CSÜTÖRTÖK O NAGY AKTÍV A-ÉRTE- KEZLETET tartott tegnap Szekszárdon a Helyiipari és Városgazdálkodási Dolgozók Szakszervezetének megyei bizottsága, ahol a VIII. kongresszusuk határozataiból adódó feladatok végrehajtásáról tárgyaltak. A BESZÁMOLÓ a vasasszakszervezet kongresszusáról. Tegnap az MMG-AM szekszárdi műszergyárának szakszervezeti bizottsága és a főbizalmiak részére Eszenyi Antal, a gyár gépbeállítója, aki küldöttként részt vett a vasasszakszervezet kongresz- szusán, beszámolót tartott. A szakszervezeti bizottság ezenkívül az 1981-es munkatervet tárgyalta meg. * BÚCSÚZTATÓ. Kétszer harminc évet töltött el szolgálattal a bonyhádi szociális otthon két dolgozója, Balogh Gizella és Bakó István. Nyugdíjba vonulásuk alkalmából az intézet dolgozói köszöntötték őket. Az együtt eltöltött évek emlékére a volt kollégák ajándékkal kedveskedtek a távozóknak (B.) MADÁRVONULÁS a Bükkben. A hófödte bükki erdőségekből megkezdődött az énekes madarak vonulása a falvakba. Csízek, sármányok, vörösbegyek, cinkék és feketerigók csapatostul költözködnek a hegység déli oldalán a széltől védett völgyekben lévő községekbe. Előszeretettel telepednek meg a baromfiudvarokban, valamint a tsz-ek állattenyésztő telepein az istállók ereszének» védelmében. Itt ugyanis bőséges táplálékot találnak, amit a hóval fedett fák és bokrok között most hiába keresnének. O KELNEK A LIBÁK a Kecskeméti Lúdtenyésztő Társulás taggazdaságaiban. A szezonon kívüli mintegy 300 ezer naposjószágot tavasszal pecsenyelibaként, illetve hízóalapanyagként értékesítik. A természetestől eltérő utódneveléssel a libahús-, illetve a máj termelés szezonális jellegét igyekszik megszüntetni az ország legnagyobb vízi- szárnyas-tenyésztő társulása. Összesen 31 ezres lúdtörzs- állományt tartanak, s 1,1 millió kisliba keltetésére rendezkedtek be. A társuláson belül megosztva foglalkoznak a keltetéssel, utód- neveléssel és ellátják a libatömő szakcsoportokat hízóalapanyaggal is. Folyamatos foglalkoztatásukhoz jól bevált az évi kétszeri tojatás. A magunk érdekében, a magunk védelmében címmel Kapusi Rózsa riportját hallgathatjuk 17 óra 7 perces kezdettel a Kossuth adón, mely a bizalmiak, főbizalmiak munkájáról, a szakszervezeti választások után kialakult új helyzetről és szerepkörökről szól. A kockázat című műsor 21 óra 25 perckor kezdődik a televízió 1-es programján. Természetfölötti erők vették kezükbe az idén a mezőgazdaság sorsát? Hideg tavasz és nyár, hófödte földek Októberben, Petőfi verseit idéző sártenger novemberben. Ki került ki győztesen a vetélkedőből: az időjárás vagy az ember? A MEGMENTETT ROZMÁROK. Megszámolták nemrégen a vadakat a .Bering-, a Csukcs- és a Kelet-szibériai tenger gazdasági körzetéhez tartozó vizeken, s megállapíthatták: az utóbbi húsz évben három és félszeresére nőtt a rozmárok száma, s ma már eléri a mintegy 180 ezret. Ezzel újabb ritka állatfajt sikerült megmenteni a teljes kipusztulástól. A rozmárokra a világpiacon keresett és drágán adott agyaruk hozta a veszélyt. A Szovjetunióban 1956-ban megtiltották hajóról történő vadászatukat, s elejtésüket — korlátozott számban — csak a Szibéria északi tengerpartjain élő őslakosoknak engedélyezték, mivel nekik a rozmárvad ászát jelentette ősidők óta a létfenntartás egyik legfontosabb eszközét. # LESZ-E VILÁGVÉGE? címmel dr. Ili Márton, az MTA bajai obszervatóriumának igazgatója tart előadást ma délután fél háromkor és este hat órakor Bonyhádon, a művelődési központban. Idegesek az emberek Idegesek voltak tegnapelőtt az emberek. Erről az egyik szekszárdi csemegebolt első pénztáránál értesültem, amikor egy helyes pénztáros kislány panaszkodott, valószínűleg barátnőjének, akit soron kívül szolgáltak ki, egy ugyancsak tinédzserkorú kolléganőjével együtt. Nos, a soronkívüliség még hagy- ján. lsenem, van ilyen. Aztán folyt a panaszáradat arról, hogy idegesek az emberek. Folyt egy percig, folyt kettőig, ötig ... tízig. Tehetek róla? Én is ideges lettem.-ei Hófúvások Várható időjárás ma estig: mindenütt megnövekvő 'felhőzet, egyre több helyen havazással. Eleinte déli, délnyugati, majd északnyugatira forduló és megerősödő szél, helyenként Viharos széllökésekkel. Ismét hófúvások. A legmagasabb nappali hőmérséklet —5 fok körül várható. Az erdő munkásainak kiállítása Fafaragók munkái a szekszárdi úttörőházban A Gemenci Állami Erdő- és Vadgazdaság fafaragó dolgozói azok az emberek, akik a maguk szórakozására, és embertársaiknak szépet akarnak nyújtani, s szabad idejükben faragnak — sok elismerést megérdemel nek. A szekszárdi úttörőházban rendezett kiállítás szép. Varga István, Czár János, Dervaderics Ferenc, Cseri Antal, Baritz Béla, Matus Ferenc, Mirk István és Vári Pál munkái az élet apró pillanatait örökítik meg, különös gonddal faragott figurák, tálak, tányérok, szobrok formájában. Különösen azok a figurák tetszettek, amelyek a fa munkásainak életével ismertetnek még bennünket: székely ácsok, fafaragók és erdei életképek. Ez a kiállítás is arról győz meg bennünket, hogy az üzemekben, gyárakban, gazdaságokban folyó képzőművészeti munkát közelebb kell hozni a közönséghez, hiszen az alkotók azzal a szándékkal is végzik munkájukat, hogy megismertessék ezeket másokkal. A szép fafaragások közül nehéz kiemelni egyet is, hiszen gondos munka, és el- mélyültség érződik valamennyiből.-Pj- Fotó: Gk Rácsodálkoznak a szép munkákra az úttörők Czár János szobra Közlekedésbiztonság Eredményes a KBT szakbizottságok munkája Vasútvillamosítás A Kelenföldi-pályaudvar és a Déli-pályaudvar között a nyílt vonalon már feszültség alatt áll a vezeték, az alagúton a napokban áthaladt az első villamos mozdony, befejezés előtt van a két pályaudvar közötti vonalszakasz villamosítása. A Keleti-pályaudvar nagy nemzetközi forgalmát tehermentesítő munka a múlt év végén kezdődött. A két pályaudvar közötti 3 kilométeres szakasszal, továbbá az állomási, a tárolóvágányokkal együtt 16 kilométer vezetéket építettek meg. Az ünnepi forgalom idején még nem változtatnak a közlekedés rendjén, az új menetrend életbe lépésétől azonban néhány nemzetközi vonat a Keleti- helyett a Déli- pályaudvarig közlekedik majd. Hegy helyett egy Tegnap délután ülést tartott a Tolna megyei Közlekedésbiztonsági Tanács elnöksége, Császár József elnökletével Az egész évi murtkát értékelték, különösképpen az ifjúsági-nevelési szakbizottság, valamint az általános oktatási-nevelési szakbizottság idei tevékenységét értékelték jónak. Vida Jánosné és Biczó Ernőné szakbizottsági elnökök elmondták, hogy az év folyamán számos rendezvényük volt a közlekedési nevelésről. A fiatalság fegyelmezett közlekedésre való szoktatásában értek el sikereket az általános iskolákban, a középiskolákban és a szakmunkásképző intézetekben. Az általános oktatási nevelő bizottság főleg a felnőttek között végzett eredményes felvilágosí- tó-nevelő munkát. Az elnökség végül összegezte az idei tapasztalatokat, majd pedig az 1981. évi munkatervét és költségvetését tárgyalta meg. Az ülés végén tájékozódott a KBT megyei elnöksége a rendkívüli időjárás miatt előállt közlekedési helyzetről is. OL VASTAM Utazó asszonyok Az IBUSZ jövő márciusban — így olvastam tegnapi lapunkban — ezerkétszáz asszonynak-lánynak szervez társasutazást külföldre csupán Tolna megyéből és csupán a nemzetközi nőnap alkalmából. Nem csodálkoztam a híren, így természetes, gondolom fiatal olvasóink pláne nem csodálkoztak, hiszen így természetes. No, de... Nem akarok a rosszízű: „bezzeg a mi időnk- ben”-re emlékeztetni, hanem elmondanám, hogy ismertem rokonságomban öreg parasztembert, aki tizennyolcban megjárta Oroszországot, aztán Vlagyivosztokon át majdnem az egész Ázsiát, hogy húszban visszatérjen hazájába. Hetvennégy évet ért, de Budapesten.' sohasem járt. Szegény anyám, munkáslányként, se- lyemgubófelvásárlás okán járt a balkáni Ömoldován, de nyolcvan éve alatt nem adatott meg számára meglátni a Balatont. Es még mennyi példát sorolhatnék. Mondom, nem akarok előjönni az ötvenes évek „faldumájával”, hanem hadd örüljek. Utazunk, jövünk, megyünk. Miénk az egész világ. —igy — Lézertechnika a gyógyászatban Dombóváron a Molnár György utcában működik a 2. számú ideiglenes fűtőmű négy kazánja. Eddig négy alacsony kémény szolgált a füst elvezetésére. Az új 25 méteres kémény, amelyet a napokban állított fel a TOTÉV szakembergárdája — elvezeti mind a négy kazán füstjét, tisztább lesz a levegő a környező emeletes házak lakásaiban. Magyarszéki—Dombaj Úttörő kezdeményezése a Semmelweis Orvostudományi Egyetemnek, hogy orvos- technikai szakcsoportja a gyógyászat egyik legkorszerűbb eszközének, a lézertechnikának nemzetközi eredményességéről, illetőleg hazai meghonosítása végett tudományos ülés megszervezésére vállalkozott. Szerda délelőtt Budapesten, a SOTE Nagyvárad téri épületében kezdődött meg a „Lézertechnika felhasználása az orvostudományban” témájú tanácskozás, amely elsőrendűen arra hivatott, hogy a hazánkban meglevő szakmai háttérre és lehetőségekre — műszaki szakemberek, kutató és gyakorló gyógyítók előadássorozatával — felhívja a figyelmet. Képviselői fogadóóra Gól László, a SZOT főtitkárhelyettese, Szekszárd város országgyűlési képviselője ma (csütörtökön) délután háromtól öt óráig a városi tanács elnökének hivatali helyiségében képviselői fogadóórát tart. Gyorslista az 1980. december 2-án megtartott november harvi lottó-j utalom sorsolásról, amelyen a 47. heti szelvények vettek részt. A gyorslis_ tában az alábbi rövidítéseket használtuk: a vásárlási utalv. (1000 Ft) b Lada 1200 tip. személygépkocsira utalvány c Trabant Lim. 601 tip. személygépkocsira utalvány' d Minimlat 65 tip. automata, mosógép (13 700 Ft) e Super Color színes televízió (30 00O Fit) f szere,ncseutalv. (30 000 Ft g iparcikkuitalv. (25 000 Ft) h otthoni- lakberendezási utalv. (25 OÖO Ft) i Color Star színes televízió (22 000 Ft) j zeniesaroikuitalv. (20 000 Ft) k televízió (10 000 Ft) 1 vásárlási utalv. (10 000 Ft) m vásárlási uitalv. (9000 Ft) in vásárlási uitailv. (7000 Ft) o vásárlási utalv. (5000 Ft) p vásárlási utalv. (4000 Ft) r vásárlási utalv. (3000 Ft) ,s vásárlási utalv. (2000 Ft) A nyertes szelvényeket 1980. december 25-ig kell a totó-lottó- kirendeiitségek, az OTP-fiókok, vagy posta útján a Sportfogadá« si és Lottóigazgatóság címére (1875 Budapest, V., Münnioh Ferenc u. 15.) eljuttatni. Alább a pécsi körzetben vásá_ rolt nyertes szelvények számát közönjük. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. 2 473 061 k 2 478 398 m 2 483 735 O 2 489 072 n 2 494 409 o 2 505 083 f 2 510 420 1 2 521 094 j 2 526 431 r 2 537 105 r 2 547 779 r 2 553 116 1 2 558 453 O 2 563 790 S 2 574 464 h 2 579 801 S 2 585 133 k 2 590 475 o 2 595 812 1 2 606 486 r 2 611 823 i 2 627 834 1 2 633 171 o 2 638 508 m 2 643 845 m 2 649 1 82 s 2 654 519 1 2 665 193 S 2 675 867 g 2 697 215 k 2 718 563 j 2 723 900 S .2 745 240 m 2 761 259 k 2 798 618 k 2 809 292 r 2 825 303 r 2 857 325 s 2 867 999 n 2 878 673 n 2 884 010 e 2 894 684 1 2 905 358 1 2 910 695 1 2 916 032 m 2 921 369 n 2 932 043 n 2 937 380 1 2 942 717 n 2 948 054 1 2 958 728 l 2 969 402 p 2 874 739 s 2 980 076 S 2 985 413 S, 2 990 750 S 2 996 087 r 44 640 698 r 44 646 035 r 44 651 372 S 44 656 709 s 44 662 046 1 44 875 526 n 55 640 255 o 55 645 592 k 55 650 929 1 55 661 603 m 55 885 757 m 55 907 105 r 61 324 160 p 61 329 497 n 61 345 508 k 61 356 132 n 61 361 519 r 61 366 856 s 61 372 193 1 61 377 530 p 61 388 204 1 61 393 541 m 61 398 878 n 61 404 215 p 61 409 552 r 61 414 889 T 61 420 226 S 61 425 563 g 61 430 900 S 61 446 911 i 61 457 565 O 61 462 922 1 61 473 596 p 61 478 933 r 61 484 270 O 61 494 944 n 61 500 281 p 61 510 955 s 61 516 292 r 61 521 629 s 61 532 303 m 61 542 977 o 61 548 314 h 61 553 651 m 61 564' 325 O 61 569 662 1 61 585 673 s 61 591 010 i 61 596 347 j 62 546 333 n 62 551 676 I 62 557 007 p 62 567 681 j 62 573 018 1 62 578 355 s 62 594 366 r 63 544 352 n 63 555 026 o 63 565 700 S 64 494 338 p 64 499 675 r 64 505 012 n 64 510 349 e 64 521 023 1 64 526 360 1 64 537 034 i 64 657 703 r 64 563 045 1 64 558 382 n 64 563 719 j 64 569 056 k 64 574 393 1 64 579 730 p 64 585 067 r 64 590 404 k 64 595 741 p Nagyjavítás ‘A Gagarin hőerőmű idei nagyjavítása során olyan tüzelési technológiát vezettek be, amely lehetővé teszi az olajfelhasználás csökkentését. Olajat lényegében csak a begyújtáshoz használnak. A korszerűsítés eredményeként év közben mindössze 3 százalékra csökkent a tüzelőanyagok között az olajfelhasználás aránya és télen sem növekszik 5 százalék fölé. Az olcsó visontai lignit nagyobb arányú fel- használásával az idén mintegy 40 ezer tonna olajat takarítottak meg az erőműben. Tnépüjság A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JÄNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 30,— Ft, negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.