Tolna Megyei Népújság, 1980. december (30. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-05 / 285. szám
XXX. évfolyam, 285. szám. ÄRA: 1,20 ft 1980. december 5., péntek Mai számunkból HATÉKONYABBAN, GYORSABBAN, MEGBÍZHATÓBBAN (3. old.) CSALÁD — OTTHON (4. old.) ÜJSÁG ÉS ŰJSÁGlRÓK (5. old.) NEHÉZ SOROZAT VÁR A DÓZSA CSAPATARA (6. old.) Folytatás és kezdés A formális logika szerint valójában fordítottan lenne helyes a cím: kezdés és folytatás. Ténylegesen azonban mégis úgy helyes, ahogyan megfogalmaztuk, hiszen a Magyar Szocialista Murikáspárt Központi Bizottsága december 2-i ülése — a nemzetközi helyzet áttekintése mellett — az 1981. évi népgazdasági terv és állami költségvetés irányelveinek elfogadásával folytatta a november 13-i ülés munkáját, ahol jóváhagyásra kerültek a hatodik ötéves terv irányelvei. /Folytatta azt, s egyben megadta a kezdés, a hatodik középtávú terv első esztendeje fő irányait, feladatait. Mind a hatodik ötéves terv, mind a jövő évi program beleépül logikus láncként abba a gazdaságpolitikai célrendszerbe, amelyet a Központi Bizottság 1978. decemberi ülése jelölt ki, s amelynek magvában a népgazdasági egyensúly elsőbbsége áll. Ha ugyan erős leegyszerűsítéssel is, de a tévedés kockázata nélkül kimondhatjuk: a hetvenes és a nyolcvanas évek között nincs éles határvonal, céljaink, teendőink nem most, rövid idő alatt lettek ismertek, hanem — amint azt a vezető párttestület ülésén, illetve az arról kiadott közleményben megfogalmazták — folyamatosan alakultak ki, s ezzel párhuzamosan végrehajtásuk is megkezdődött. Éppen ezért a jövő évi népgazdasági terv és állami költségvetés fő irányélveiben szereplő teendők — így a nemzeti jövedelem kettő, kettő és fél százalékos gyarapodásától elmaradó belső felhasználás, a viszonylag szerény beruházási lehetőségek, a kivitel további erőteljes növelése senkit sem érnék meglepetésként, azaz fölkészületlenül. örvendetes, hogy az idei tapasztalatok túlnyomó része azt mutatja: a termelőüzemek, a gazdálkodó szervek egyre inkább fölismerik a megváltozott követelményeket, s ehhez igazítják — bár a lehetségesnél, s méginkább a szükségesnél lassabban — gazdálkodói magatartásukat. A kezdő időszak, a hatodik ötéves terv első esztendeje sok mindenre hatással lehet a későbbiekben. Az adott lehetőségeken belüli jó indulás nemcsak a gazdasági eredmények szemszögéből ítélhető lényegesnek, hanem lélektani hatását nézve sem mellékes. Különösen most van ez utóbbinak megkülönböztetett fontossága, hiszen sok termelőhelyen fölleilhető a kétkedés, a kishitűség, a bizonytalanság. Amiben közrejátszanak azok az objek- tíz gazdálkodási, környezeti tényezők, amelyeket a számunkra kedvezőtlenül megváltozott külpiacok teremtették, de része van benne a fejlődés mennyiségi fényeihez kötött gondolkodásmódunknak is. Idén például az ipari termelés stagnálását — egészében nem mérhető, de területenként erőteljesen differenciálódott csökkenését — sokan vélték negatív jelnek. Nem vették észre — vagy a fejlődést a mennyiségi többel azonosítva nem tudták észlelni —, hogy a termelés átmeneti megtorpanása jelentős átrendeződéssel kapcsolódik össze. Valójában ez a kényszerű visszafogottság vezet oda például a gépiparban, hogy ami évek óta halasztódott, az most dűlőre jusson — a termék- szerkezet fölgyorsított átalakítására, az új gyártmányok mielőbbi kibocsátására utalunk—, hogy a vállalatoknál erősödjék a piacra orientáltság, azaz, hogy háttere legyen az ipari termelés jövő évre tervezett három-, három és fél százalékos növekedésének. Folytatni kell a már az új irányba tett lépéseket, amelyek hatása némileg érezhető az 1980. évi eredményekben, így a népgazdaságnak a tervben megfogalmazott célokkal megegyező fejlődésében, a külkereskedelmi forgalom tervezettnél kedvezőbb alakulásában. S ugyanakkor meg kell kezdeni változtatások sorozatát, valamint az új irányok, módszerek véglegesítését. Rendkívül bonyolult munkáról Van szó tehát, mind az irányítás felsőbb szervéinél, mind a termelőhelyeken. A Központi Bizottság üléséről kiadott közlemény is utal rá: valójában olyan társadalmi program a terv, aminek gerincét gazdasági, gazdálkodási feladatok alkotják, s amiért mindenki tehet, mindenkinek tennie kell. Ennék a társadalmi programnak az egésze szerény célokat jelöl meg, ám hozzátesszük: korántsem szerény erőfeszítéseket követel! Ott végképp nem, ahol reális lehetőség van a népgazdasági érdekekkel egyező „túlteljesítésre”, azaz a hatékonyság átlagosnál gyorsabb javítására, a gazdaságos kivitel fokozására, a kedvező vállalkozások kamatoztatására. (K. S.) Szállítási gondok az ipari üzemekben Csámpa-pusztánál takarítják az éjszaka leesett havat A hirtelen jött tél ipari üzemeinkben is gondot okozott, legtöhb helyen a vidéki dolgozók csak egy-két órás késéssel érkeztek meg munkahelyükre. Ezért a munka is késve indulhatott, több helyen a termelésben jelentős átcsoportosításokat kellett végrehajtani. A pincehelyi gáztöltő állomáson is csak 2—3 órás késéssel tudták beindítani a töltőgépeket. Mivel a technológiai berendezések nagy része biztonsági okokból csak szellős helyen üzemeltethető, vagyis a szabadban van, így a hó ezeket a gépeket is ellepte. A töltőállomás dolgozói a napi műszakot többször hólapátolással kezdték. Kovács József, az állomás igazgatója elmondta: — Annak ellenére, hogy hétfőn és kedden 66 községet nem tudtak megközelíteni, a gázellátás megfelelő, mert a múlt heti jó időt kihasználva, ezeket az állomásokat feltöltötNew York, ENSZ Magyar felszólalás a palesztin vitában Az ENSZ-közgyűlés 35. ülésszakán folytatódott a palesztin vita. Az Egyesült Államok a Biztonsági Tanácsiban sorozatosan meghiúsítja az egyetértés létrejöttét és ezzel útját állja a palesztin kérdés megoldásának — jelentette ki a vitában Mohamed Bedzsaui, Algéria állandó ENSZ-képvi- selője. A vitában felszólalt Stanislaw Turbansky, Lengyel- ország (képviselője ás. Az igazságos és tartós közel-keleti rendezés csak az Izrael által elfoglalt területek teljes kiürítésével és a Palesztinái arab nép önrendelkezési jogának elismerésével lehetséges, beleértve az önálló államalapításhoz való jogát is — mutatott rá. Az ENSZ közgyűlésének a palesztin kérdésről folyó vitájában felszólalt Rácz Pál, Magyarország állandó ENSZ. képviselője. Beszédében rámutatott, hogy a palesztinai arab nép elidegeníthetetlen önrendelkezési jogának érvényesítése a megszálló izraeli csapatok feltétel nélküli kivonásával együtt előfeltétele a közel-keleti válság átfogó és igazságos rendezésének, a térség biztonsága garantáld- sának. Hangsúlyozta, hogy a palesztinai arab nép sorsáról csak egyetlen törvényes képviselője, a PFSZ bevonásával lehet dönteni. Megerősítette hogy a magyar nép a jövőben, is következetesen támogatja a plalesztinai arab nép igazságos harcát. * Az ENSZ-közgyűlés második leszerelési évtizeddé nyilvánította a nyolcvanas éveket, legfőbb célként pedig a SALT—II szerződés ratifikálását és a SALT—III tárgya, lások megkezdését tűzte ki. Az 1. számú politikai bizottság javaslata alapján a közgyűlés szavazás nélkül, közfelkiáltással hagyta jóvá a 80-as évekről szóló deklarációt. ték tele palackkal. A gondjuk abból adódik, hogy elakadtak a vasúti nagy szállító tartályok. Viszont soron kívül kaptak több vagonnal, Dr. Voksán József, a Pedagógusok Szakszervezetének főtitkára tartott tegnap délután a megyei művelődési központban tájékoztatót a pedagógusszakszei vezet XI kongresszusáról, Az aktívaülés részvevőit — a megyei bizottság, az iskolák szak- szervezeti bizottságainak tagjait és aktivistáit — Dobos Gyuláné, a Pedagógusok Szakszervezete megyei bizottságának titkára köszöntötte. Az ülésen részt vett Hétfő óta tartózkodik hazánkban, munkalátogatáson a Szovjetunió Szolidaritási Bizottságának háromtagú küldöttsége G. Z. Joaniszjannak, a Szovjet Szolidaritási Bizottság titkárának vezetésével. A szovjet vendégek tegnap Tolna megyébe látogattak. A delegáció tagjai: I. V. Komzin, a Szocialista Munka Hőse, a Szovjetunió Építésszervezési Tudományos Kuígy jelenleg a szükséges mennyiségű palackot mindennap meg tudják tölteni. (Folytatás a 3. oldalon) dr. Király Ernő, a megyei pártbizottság és Horváth Géza, az SZMT titkára. A szakszervezet főtitkára — többek között — elmondta, hogy a kongresszus sikeres volt, jó légkörben zajlott Reálisan tárta fői a magyar közoktatásügy, ezen belül a pedagógusok helyzetét. A Pedagógusok Szakszervezetének XI. kongresszusa tovább erősítette a magyar szakszervezeti mozgalom egy - ségét. tatódntézetének igazgatója, aki — többek között — a kujbisevi erőmű és az asz- szuáni gát tervezője, és A. A. Kucenkov, az Ázsia és Afrikai Népei című módszertanit, tudományos folyóirat főszerkesztője. ' A delegációt Szekszárdon, a HNF székházában Csajbók Kálim ánmegyei népfronttitkár fogadta és tájékoztatta a megye életéről, majd Czank JóFolytatódtak a magyar-nicaraguai tárgyalások Csütörtök délelőtt a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának székházában folytatódtak a hivatalos magyar—nicaraguai tárgyalások. A magyar tárgyaló csoport Övári Miklósnak, az MSZMP Politikai Bizotsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának vezetésével, a nicaraguai tárgyaló csoport Jaime Whee- lock Román, a Sandinista Nemzeti Felszabadítása Front országos vezetősége politikai bizottságának tagja, mező- gazdasági miniszter vezetésével megbeszélést folytatott az MSZMP és a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front közötti együttműködés, a Magyar Népköztársaság és a Nicaraguai Köztársaság közötti gazdasági, kereskedelmi és műszaki-tudományos kapcsolatok fejlesztésének lehetőségéről A nap folyamán Veress Péter, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, külkereskedelmi miniszter találkozott a nicaraguai párt- és kormányküldöttség tagjaival. A délutáni órákban a nicaraguai párt- és kormányküldöttség Jaime Wheelock Románnal az élen látogatást tett a Munkásőrség Országos Parancs nokságán. Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke csütörtökön fogadta dr. Ricardo Wheelock Román rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet, a Nicaraguai Köztársaság első magyarországi nagykövetét, aki átadta megbízólevelét. zsef, a megyei béke-barátsági és szolidaritási bizottság elnöke adott tájékoztatót a bizottság munkájáról. Ezt követően a vendégek Aparhantra látogattak, ahol a termelőszövetkezet életével, az ott folyó munkával ismerkedtek. A küldöttség magyarországi programja során ellátogat Székesfehérvárra, a Videoton gyárba, majd hétfőn elutaznak hazánkból. Pedagógusok szakszervezeti aktívaülése Szovjet szolidaritási delegáció megyénkben Beszélgetés a népfront megyei székházában