Tolna Megyei Népújság, 1980. december (30. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-03 / 283. szám
1980. december 3. "SÉPÜJSÁG 3 Út- és közműfejlesztés Karmin, zweigelt, bíborkadarka Hozzájárulás a hozzájáruláshoz Az újságíró sok mindenről hall jártában-keltében. Olykor fültanúja a szinte viharos falugyűléseknek, tanácstagi beszámolóknak is, amelyeken ilyen kérések-követe- lődzések is akadnak: — Építsenek a mi utcánkban is szilárd burkolatú utat! — Miért a másik utcába kerül a közmű, miért nem a miénkbe?! A minap egy városi tanácsülésen így interpellált a tanácstag : — Évek óta hiába kérjük az útépítést, s most is elakadnak a nagy sárban az autók, kocsik... Az újságíró sok mindenről hall. Arról is, hogy a tanács- ülési határozatok alapján, a rangsorolások és az anyagi lehetőségek függvényében szépszámban épül megyénk településein út és közmű. De arról is, hogy amikor a munkák befejeződnek, nem kevesen akadnak, akik felháborodva fogadják a tényt: nekik is hozzá kell járulniuk a költségekhez, mások pedig ezt elismerik ugyan, viszont sokallják a hozzájárulás mértékét. * " A szekszárdi Városi Tanács műszaki osztályára nemrégiben ingerült hangú levél érkezett. Feladója a Martos Flóra utcában lakik. Három- gyerekes családapa, akinek letiltottak a fizetéséből először havi 1000, azután 1500 forintot. A körzet tanácstagja, Nyi- rati Ferencné ugyanebben az utcában lakik. — Tud az esetről? — Nem. — ön kifizette már az út- és közműfejlesztési hozzájárulást? — Az utolsó részleteknél tartok', ugyanis részletfizetési kedvezményt kértem. Az ablakhoz vezet, s mutatja : lényegében peches, mert az „alattuk lévő”, alacsonyabban fekvő Kilián utcán húzódó szennyvízcsatornára a „rákötés” — ami sok méter vezetéket és három bukóaknát jelent, s ráadásul más portáján — 20 ezer forinttal megnövelte a költségeit. Ezek együttes összege így 30 ezer forint. — Jogaimból és kötelességeimből eredően végigjártam az összes lehetséges fórumot, hogy könnyítsenek a helyzetünkön — mondja Nyirali Ferencné —, de a jogszabályok nem adnak lehetőséget se térítéscsökkentésre, se bármiféle méltányosságra, csupán a 10 ezer forint hozzájárulás kétévi részletfizetésére. A tanácstagtól megtudom még, hogy a Martos Flóra utca páratlan oldalán lakóknak — itt áll az ő háza is — nem egyformán 20 ezer forintba kerül a csatornára való „rákötés”, mert a szerencsésebb helyzetben lévők — ha tudják — megfelezik ezt az összeget: két tulajdonos összefog, s közösen csináltatja meg a vezetéket és a bukóaknákat. Igyekszem tisztázni magamban a tényeket: E szerint itt sajátosan három kategória létezik (legalábbis ennyiről tudok): 1. A Martos Flóra utca „alatti” Kilián utcában eleve kedvezőbb a lakók helyzete. 2. A Martos Flóra utca páratlan oldalán lakóknak az egyedi „rákötés” 20 ezer forintba kerül. 3. Ha két ház tulajdonosának lehetősége van közös „rákötésre”, akkor ez a plusz kiadás megfeleződik. * Az említett indulatos levelet Gémes István írta, a Martos Flóra utca páros oldaláról. — Hát persze, hogy mérges lettem — mondja Gémes István. — Kilencezer forintot kell fizetnem út- és közmű- fejlesztési hozzájárulásként. Eddig már hatezret levontak a fizetésemből, s most kaptam egy idézést, és ezen — valószínűleg adminisztrációs hiba miatt — nyolcezer forint tartozás szerepel. — Nem ment el az idézésre, hanem megírta levelét? — Igen. Nem volt időm elmenni. Reggeltől estig dolgozom, hogy fizetni tudjam a ház meg a berendezések különféle részleteit, s maradjon valami á' kosztra is. Felesége — gyesen van — egy jókora „köteg” csekket vesz elő: darabra is sok. — Utólag már látom, hogy jobb lett volna részletfizetési kedvezményt kérni arra a 9 ezer forintra. * A jogszabályokkal vitatkozva többen felvetik a városokban, községekben: miért fizet egyik tulajdonos kevesebbet, a másik pedig többet? Valaki megkérdezte: — A szerencsétől függ, hogy ki, mennyit fizet? Attól, hogy hol van az ingatlana? Más: — Az utcai közkifolyó most már a házam előtt van. Ez pénzembe is került. De a keresztutcában lakók is jóval közelebbről hordhatjták így a vizet, teljesen ingyen. Nem kellene „finomítani” egy kicsit a paragrafusokon? Újból más: — Én az X. utcában lakom, fizetem is az útépítési hozzájárulást. De az Y. utcában lakók is ezen hajtanak ki salakos útjukról a főútra, s ők ezt az utat, a mi utunkat díjtalanul veszik igénybe. * Az újságíró sok mindenről hall jártában-keltében... S lám, mennyi kuszaságra, sőt igazságtalanságra utaló kérdésre bukkant ez esetben is. De hallgassuk meg a másik „felet”, s vizsgáljuk ösz- szefüggéseiben az út- és közműfejlesztési hozzájárulásról szóló 8/1970. (IV. 16.) ÉVM— PM számú együttes rendelet néhány részét, amelyek azon alapulnak, hogy a közmű- fejlesztés megnöveli a magántulajdon értékét, ezért a hozzájárulás összegét nem lehet sem elengedni, sem mérsékelni, csak részletfizetési kedvezmény adható rá. Mindenekelőtt: a hozzájárulás mértéke — ami a közműépítés tényleges költségeinek mindössze egyötöde (!) — az adott területen mindenki számára azonos ösz- szegbe kerül, s a tulajdonosok ezt — szennyvízcsatorna esetében — kifejezetten a „rákötésre”, a „rácsatlakoztatásra” való lehetősé- gért fizetik. A „rákötés” leggyakrabban szinte azonos távolságra — tehát egyforma összegért is — történik, mert a csatorna általában minden utcában az úttest közepe alatt húzódik. (A szekszárdi Martos Flóra utca páratlan oldalán a szintkülönbség miatt ez nem lehetséges, ezért tehát a különböző nagyságú plusz kiadás, ami viszont már nem hozzájárulás.) Szó esett az utcai közkifolyókról is, amelyekről talán nem mindenki tudja: ha az utcába bevezetik a vizet, akkor az ott lakóknak szintén magáért a lehetőségért kell hozzájárulást fizetniük. Azért, hogy külön költségükre ezután bevezethetik lakásukba-házukba a vizet, s nem pedig a közkifolyókért. De ne hagyjuk megválaszolatlanul az X. utcaiak panaszát sem: talán nem is olyan régen még ők is Y. utcában laktak... Szilárd burkolatú utat, s ezenkívül vízvezetéket, villanyt, szennyvízcsatornát kértek-követel- tek. Mindezek azonban — ne feledjük — pénzbe kerültek és kerülnek. A megfizetendő hozzájárulásnak nem kevesebb, mint ötszörösébe. V. Z. A Gyapjúfonóipari Vállalat Űjpesti Cérnagyárának nagyatádi telepén az ötéves tervben előirányzott mennyiségnél ezer tonnával több hagyományos varró- és kézimunkacérnát gyártottak ez idáig. A képen: orsócsere a korszerű gépsorok egyikén. Megkezdték a tereprendezést Görögszóban Péri-tetőn, Rézhegyen, Almásban, Cirkuszvölgyben, azaz a Szekszárdi Állami Gazdaság görögszói kerületében a bőtermő, szép vörös borokat adó kékszőlőfajták csaknem mindegyike megtalálható. A hegyes, dombos vidéken telepített szőlőket teraszokon művelik. A görögszói részen, a kerületi iroda szomszédságában nemrégiben nagy munkába fogtak, összesen 8 hektáron végeznek meliorációt; öt és fél hektáron kivágják a kétszer is átalakított, jelenleg 3 méter 60 centi sortávolságú kadarkát, oportót, kékfrankost. A közvetlenül mellette lévő 2,5 hektár parlagot szintén művelésbe fogják. Jelenleg bontják a támbe- rendezést, s elkezdték a három terasz kialakítását. A tereprendezést a Szekszárd— paksi Vízi Társulat szakemberei és gépei végzik, ők készítik el a kövezett vízlevezetőket, utakat is. A terület rendezését előreláthatólag december végéig befejezik, jövő nyáron szervestrágyáznak, majd forgatják a talajt. A telepítésre ősszel kerül sor, a kékfrankos, zweigelt, a karmin és bíborkadarka oltványokat a gazdaság szaporítóanyagtelepéről viszik Görögszóba. d— Információ és demokrácia Kedves ismerősöm felnőtt fejjel visszaült az iskolapadba, hogy a szűkebb szakmájához tartozó, ámde elméleti ismereteit elmélyítse. És nem jár hiába abba az iskolába, mert a köznapi társalgásba is minduntalan belekeveri információit. Legutóbb egy beszélgetés közepén robbant be a szobába, amikor is egy meglehetősen extrém ügy feltételezhető variációiról esett szó, egyszerűbben szólva, egy szállongó pletykát elemezgettünk a kávészünetben. Belekérdezett menten a közepébe, és a viszontkérdésre, hogy minek neki mindent tudnia, így replikázott: „Hát azért, hogy el tudjak igazodni ebben a bonyolult világban.” Ami azt illeti, fején találta a szöget megint, mert az eligazodáshoz valóban információk kellenek. Komolyra fordítva a szót, „az egész világ nem a mi birtokunk”. Maradjunk csak meg a közélet mindennapos dolgainál. Magyarországon gyakorlatilag minden felnőtt olvas újságot, hallgat rádiót, vagy nézi a televíziót. Információi tehát vannak. Tény közlésként és kommentárok formájában is. A legtöbb ember azonban kevesli ezt, és igyekszik még többet tudni, látni az összefüggéseket. Egy-egy területen pedig ismerni akarja a részleteket is. Ezzel párhuzamosan véleményt alkot, és ezt vagy elmondja, vagy nem. Mindenképpen az a cél, hogy minél több ember elmondja, mi a véleménye mindarról, ami ebben az országban történik. És lehetőleg ott, és akkor mondja el, ahol, és amikor ennek a legtöbb értelme van, azon a fórumon nyilatkozzék meg, ahol az ő „válaszára” ismét reagálni lehet. És ez az információs körforgás fontosabb, mint első pillantásra látszik. Az idén társadalmi életünk jelentős eseményei zajlottak. A párt kongresszusán, a Parlamentben és a szakszervezetek kongresszusán nem lehet ott mindenki, de igenis, mindenki részt vehet az irányelvek vitáján, a jelölőgyűléseken, a szakszervezeti tanácskozásokon, a falugyűléseken, és a lakóhelyi megbeszéléseken. Nagyon nem mindegy, hogy a fent említett tanácskozásokon mi az, amit hallanak az érdeklődők, tehát, hogy milyen információt kapnak. Baj — sajnos még van rá példa —, hogy mindegyiken ugyanazt hallják, az általános politikai elveket. Pedig azokat az embereket, akik ezekre a tanácskozásokra elmennek, legalább két dolog érdekli. Az egyik a belpolitikánk mélyebb összefüggései, a másik pedig munkahelyünk, lakóhelyünk eseményei, és ebből következően azok a feladatok, amelyeket nekik személy szerint kell elvégezniük. Azt már a megbeszélés jellege szabja meg, hogy hol, mikor, melyik terület kerül előtérbe. A fent említett tanácskozássorozaton a lakosságnak csak egy része vett részt, de, hogy ők milyen politikai közérzettel mentek haza, az jelentős tényezője a jövőbeni közéleti aktivitásnak. Elég csak egy egyszerű példával élni. Ha valaki azért ment el egy jelölőgyűlésre, hogy megtudja, miért csukták be a sarki kis boltot, az nem lesz megelégedve a VI. ötéves terv irányelveinek ismertetésével, még akkor sem, ha mellesleg ez is érdekli, ha másért nem, azért, mert hátha kiderül belőle, mi lesz a sarki kis bolt sorsa, vagy épül-e a lakótelepén, falujában helyette egy új ABC-áruház. Ugyanez érvényes megfordítva is. Minden véleményt figyelembe kell venni az illetékeseknek, és az a cél, hogy az így szerzett információk, vélemények birtokában lehessen tervezni a jövőt. Kis és nagy dolgokban egyaránt. Éppen ezért helytelen, esetenként veszedelmes a semmitmondás, mellébeszélés, vagy éppen a hibák, objektív és szubjektív akadályok takargatása. Csak akkor lehet kijavítani a hibákat, ha előzőleg feltártuk azokat, és ha az új cselekvéshez minél több embert nyertünk meg. Országos politikánk nyílt, helyzetünk pontos felmérését tartalmazza, és elég csak a kongresszusi irányelvek vitájára utalni annak bizonyítására, hogy általános gyakorlat a döntés előtti széles körű konzultáció. Azt követi a határozatok ismertetése. Ez a nyíltság, őszinteség, a vélemények, sőt érdekek nyílt ütköztetése azonban még nem mindenütt általános gyakorlat, pedig az érdek nem erkölcsi kategória, és az érdekellentéteket sem kell „szégyellni”, hiszen azok az emberek objektív helyzetében, elsősorban a gazdaságban gyökereznek. A politika, a közélet minden területén feladat a különféle érdekek egyeztetése, abból a célból, hogy a közérdek kerüljön ki győztesen, de úgy, hogy minél kevesebb csoport- és magánérdeket sértsen. Ez pedig nem megy széles körű, nyílt információ- és véleménycsere nélkül, ami a demokrácia egyik alapfeltétele. 1HÁROS1 A teraszokon kékszőlőt telepítenek Győzik cérnával!
