Tolna Megyei Népújság, 1980. november (30. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-30 / 281. szám

1980. november 30.

^EPÜJSÄG 7

Falusi-e a falusi gimnázium?

— Eddig kétszer nyertük fel a KISZ KB Vörös Vándor- zászlaját.

*

Az igazgató végigvezet a tablókkal díszített folyosókon. Bekukkantunk a gyakorlati foglalkoztató terembe, s a nyélvi laborban pedig sajnáljuk, hogy mi még nem ilyen körülmények között tanultunk oroszul vagy németül.

■Mikor elköszönünk, egy fiatalasszony érkezik az igazgatóihoz: magánvi zsgära jelentkezik. Erre a megyében egyedül Bátaszéken van lehetőség. Ebben a falusi gimnáziumiban, ahol ezenkívül jelenleg 30-an végzik „levelezőn” az első osztályt, s ahol a „falusi” jelző a hátrányos helyett inkább előnyös tartalmat jelent.

V. Z. — K. A.

szaki főiskolákon. És 'mindenütt helyt is állnak a Bátaszéken végzettek.

— S akik nem' tanulnak tovább?

— Az iskola fennállása óta a fiúk közüli mindössze három .került adminisztratív munkakörbe, a többi pedig érettségihez kötött szakmát tanult. Ezt elősegíti az is, hogy a gyakorlati foglalkozásokon elektronikai alapismerteket sajátítanak el. A lányoknak pedig lehetőséget adunk arra, hogy gép- és gyorsírást is tanuljanak, s az érettségi bizonyítványhoz ilyen képesítést is szerezzenek..'

*

lAz óraközi szünetben az Ifjú Gárda-parancsnokot várjuk. Stramin jól megtermett fiatalember érkezésére számítok, de mosolygós lány lép be az ajtón: Varga Anikó. Harmadikos. Beszél arról, hogy 56-an ifjúgárdisták, s arról, hogy bár kicsi ez a , ,föl dszintes’ ’ gimnázium-, mégis e tény tulajdonképpen a tanulásban is, és a mozgalmi munkában is előnyös.

— Mindenki 'jól ismer mindenkit — mondja —, s a tanárok is jobb személyes kapcsolatot tudnak kialakítani a diákokkal. Ahol ezren tanulnak, ott ennyire ez talán lehetetlen, így viszont tudják a nevelők, hogy kinek milyen a képessége, miben szorul esetileg nagyobb segítségre, több foglalkozásra.

— Szigorúak a tanárok?

— Ha nem lennének azok, a későbbiekben mi látnánk kárát1. ..

'Varga Anikó KlSZ-vezető- ségi tag is. Büszkén mutat a falon függő oklevelekre, zászlókra. s ‘megjegyzi:

— Mikor lett önálló a gimnázium?

Ha városnak lenni rangot jelent, akkor a „falu” szónak némileg hátrányos helyzetet is kell sejtetnie. Igaz, ma már hivatalosan községekről és nagyközségekről beszélünk, de a lényeg ugyanaz. Bátaszék nem város, mégcsak nem Is járási székhely, viszont középiskolával rendelkező nagyközség.

Vajop falusi-e ez az úgynevezett falusi gimnázium?

— Merre találom' a gimnáziumot? — kérdezem egy kiskocsit húzó embertől Bátaszéken, megítéléséin szerint valahol a központban megállva.

Mutatja: induljak el balra, s aztán a második keresztutca sarkán, jobb kéz felé, megtalálom az épületet.

— A régi általános iskola az — teszi hozzá, s természetes kíváncsisággal érdeklődik: Kit keresek? Az igazgatót? Kunos Ferencnek 'hívják. A lánya is itt érettségizett, s most Leningrádban tanul. ..

'E kis információk birtokában rövidesen a gimnázium igazgatói irodájában beszélgetek Kunos Ferenccel. Szerencsém van: éppen most ért véget egy tanítási órája1, a következő pedig szabad, így megismertethet az iskolával, amelyben 1903-ban alakult az első gimnáziumi osztály. Ekkor még közös igazgatósága volt az 1-es számú általános iskolával.

— ötven elsős kezdett, de az eredetileg beiratkozottakból csupán 30-an jutottak el az érettségiig — mondja Kunos Ferenc —, s még így sem volt ez a vizsga bukásmentes. 1908-lban már két első osztály indult, 72-ben ismét csak egy, viszont 73-ban már három.

székieket vették fel. Tavaly a jelentkezők 78 százalékát, ami az érettségizetteknek a 60 százalékai.

— Hányán tanulnak itt jelenleg ?

— Hat osztályban' á®2-en, s közülük a többség más településekről jár Bátaszékre. Öcsénytől Dunaszekesőig, s Mórágytól Borbolyig terjed az iskola vonzáskörzete, de 15 szekszárdi diákunk is van.

— A bejárás nehezíti az oktatást?

— Délután 4-ig minden foglalkozást be kell féjeznünk a közlekedés miatt. Sok'felől sokféle képességű diák jár ide, de ebben a viszonylag „szűk” közösségiben ném engedhetjük meg magunknak azt a luxust — ha lehet így fogalmazni —, hogy egyetlen téhetséges gyerek is elkallódjon. Kettős célt tűzött ki tantestületünk: egyrészt a tehetségesek minél jobb felkészítését a továbbtanulásra, másrészt a gyengébb tanulmányi eredményű gyerekek felzárkóztatását. Mert az iskolába minden jelentkezőt felveszünk, s így rossz bizonyítvánnyal is jönnek.

I

■— Hová kerülnek a fiatalok az érettségi után?

— Az eltolóit tanévben 35- en végeztek, s a 25 továbbtanulásra jelentkezett közül

21-et fel is vették a felsőfokú oktatási intézményekbe. Ketten külföldön tanulnak — egyébként egy volt diákunkból atomfizikus is lett már —, a többiek pedig műszaki, orvostudományi, jogtudományi egyetemeken, illetve tanár-, tanító- és óvónőképző, valaimiint egészségügyi, műFolyosói megbeszélés óraközi szünetben

— 1972-ben. Ekkor külön tantestület alakult, úgy, hogy több általános iskolai nevelő megszerezte a szükséges képesítést, és számos, akkor végzett fiatal jött ide tanítani. Azóta éli a legszebb időszakát a gimnázium, ugyanis az elmúlt hét évből hatban a megyéből egyetemre és főiskolára 'jelentkezettek közül a legnagyobb arányban a bátaA gimnázium jól felszerelt nyelvi laborjának egy részlete

Varga Anikó Ifjú Gárdaparancsnok

I

A gyár óvónői

A Bonyhádi Cipőgyár óvodájának udvarán kellelmes ételszag csapja meg az orrunkat. Hát persze, néhány perc .múlva dél. A kiscsoport felőli részen megyünk be a kicsinyek napközijébe. A gyerekek most jöttéik be a szabadból. Arcuk kipirult.. . vetkőzés közben még a kinti élmények töltik be a termet.

Az előtérben kollégám' készülődik a fényképezéshez. Több gyerkőc körbeállja, s érdeklődve szemléli, milyen „érdekes dolgokat vesz ki a bácsi a szögletes táskából”. Egyik kislegény — a gondos méregetés után — fesztelenül megkérdi:

— Bécsi, te magyar vagy? — s az igenlő válasz után ő is beáll a táskanézők közé .. .

iPók Erzsébet óvónő egyetlen halk szavára befutnak az öltözőbe, s teszi mindenki a dolgát. A légkör kellemes, a gyerekek mozgékonyak, mégis fegyelmezettek', vagy inkább kiegyensúlyozottan „megy” minden.

— Miért választotta éppen a „gyári óvodát” munkahelyéül? — kérdezzük Erzsikétől.

— Mondhatom úgy is, hogy az óvoda választott engem — mosolyog. — Érettségi előtt .megkeresett a vezető óvónő. Mivel tudták rólam, hagy vonzódom a gyerekekhez, felajánlották a gyár ösztöndíját, s ezzel együtt persze javasolták, hogy jelentkezzem Kecskemétre, az óvónőképzőbe.

— Miért pont önre esett a választás ?

— Szüleim' itt dolgoznak a gyárban', s nálunk (a „náErzsi óvó néni az öltözködésben segít a kicsiknek

lünk” a cipőgyárat jelenti) tradíció, hogy az ide kötődő családok hozzátartozóit segítik elhelyezkedni, támogatják a továbbtanulásukat.

— A gyár óvodája mashon- nét is kapna óvónőt — feszegetem.

— Lenne jelentkező, kétségtelen. De nekünk a mieink fontosak — mondja Simon Istvánná oktatási és szociálpolitikai előadó. Számunkra ugyanolyan jelentőséggel bír az óvónők képzése, mint a mérnököké, szakmunkásoké, technikusoké.

'Pék Erzsébetet még egy szál köti a cipőgyári óvodához. Ő is ide járt annak idején három esztendőn át. S most' a gyáriak gyermekeit tanítja játszani, gyurmázni, ragasztani, enni, inni, öltözni, s ki tudná még felsorolni, hogy még mi mindenre.

— Amíg a főiskolára jártam;, havi Hétszáz forint, ösztöndíjat kaptam a gyártól. Jól jött a pénz is. de jó volt tudni, hogy amikor végzek, biztos állás vár, s nem is akármilyen — mondja. — Ez idő alatt végig tartottam a kapcsolatot az óvodával, s igen sok segítséget kaptam az óvónőktől például az ütemtervek készítéséhez, számtalan szak-könyvet ajánlottak és adtak.

— Tehát jól érzi magát itt. Elégedett .. .

— Igen. Kitűnő emberkék járnak a csoportomba, s szüleik is támogatnak mindenben .... Most bővítették az óvodát, így játékvásárlásra kevesebb pénz jutott... De a szülők olyan ötletes dolgokat készítettek. Nemrég készült el a csoportban a mini fodrászüzlet.

A nagycsoportosokat „csak” irányítja Lujzi óvó néni

e

A nagycsoportosok a levest merik, amikor belépünk. Köszönésünket — minden figyelmeztetés nélkül — hangos „Jó napot kívánok!”-kal viszonozzák. A naposok — az egyik anyuka varrta kötény- ikékfoein — szorgoskodnak. Ügy tűnik, Szautner Józsefné óvónőnek az önálló, nagy gyerekek között alig akad tennivalója. (Persze, ezért a látszatért az óvónőknek igencsak meg kellett dolgozniok.)

— Tizenhét évvel ezelőtt kerültem ide mint képesítés nélküli óvónő — emlékezik Szautner Józsefné. — Szüleim sőt, nagyszüleiül is a gyárban dolgoztak. Egy év után jelentkeztem az óvónőképzőbe, s 1966-ban végeztem. Ez az első munkahelyem, s remélem, nem is lesz több — mondja határozottan.

— Nálunk minden óvónőt valamilyen szál köt a gyárhoz, s ez meghatározza a kollektíva szellemét. Segítjük egymást, sokat helyettesítünk. Ugyanis mióta itt dolgoizom. mindig tanult valamelyikünk. Mi, akik levelezőn végeztünk, minden támogatást megkaptunk a gyártól: szállás- és útiköltséget, munkaidő-kedvezményt..,

— Más tekintetben sem tesznek különbséget a gyárban, illetve a gyár óvodájában dolgozók között ?

— A kezdet kezdetén éreztük azt a szemléletet, hogy „ez az óvodai, az pedig a gyár” — magyarázza Szaiutnemé, Lujzika óvó néni. — De már jó néhány éve ez megszűnt. Ugyanúgy .kapjuk a törzs- gárda-tagságot, a természetbeni juttatást, mint a gyáriak. Ha „ott” fizetés rendezés van, abba mi is beletartozunk. Nyereségrészesedésünk nekünk is van; a termelési tanácskozáson mi is ott vagyunk.

Szautner Józsefné két évvel ezelőtt kiváló dolgozó lett; s jő ideje szakszervezeti bizalmiként is tevékenykedik. Min-t mondja, gyári óvodában azért is jó dolgozni, mert a gyerekek szüleivel igen jó kapcsolat alakul ki — aminek gyökerei gyakran a múltba nyúlnak vissza.

— Az óvoda bővítéséhez a gyár dolgozói kommunista műszakkal járultak hozzá. A szocialista brigádokkal igen eleven a kapcsolatunk. Hogy a közelmúltból említsek példát: néhány hónapja tévét kaptak a gyerekek a brigádoktól.

Mire befejeztük a beszélgetést, a gyerekek megebédeltek, s délutáni pihenőre tértek: ki-ki sáját kis „ovis- ágyába.”

Szép , -álmokat, cipőgyári óvodások!

o

A Bonyhádi Cipőgyár óvodájában kilenc óvónő dolgozik. Közülük nyolcat (!) a gyár taníttatott, öten levelezőn, négyen nappalin, ösztöndíjasként szerezték meg az oklevelet.

— A gyárban 1959 óta dolgozom — mondja Simon Istvánná. — Tizenkét éve foglalkozom az oktatással. A 8 óvónő mind ez idő alatt végzett.

— Nálunk az a szemlélet uralkodik, hogy a lehetőség szerint minden támogatást megadunk dolgozóinknak, s azok gyerekeinek — így Kla- u&z Jánosné, a személyzeti osztály vezetője. — örülünk, hogy óvónőhiányiunk még nem volt, s képesítés nélkül is csak egészen rövid ideig dolgoztak.

iA gyár a gyermekkerttel, az óvónők a gyerekekkel nyugodtan, harmóniában élnek.

Elmenőben azon tűnődöm, hogy húsz év múlva melyik cipőgyári óvodás ölt fehér óvónéni-köpenyt ugyanitt? Talán az a cserfes piros nad- rágos? Vagy a kis fekete hajú, aki elhívás előtt — talán cumi hiányában? — bekapta a párna csücskét?

V. HORVÁTH MÄRIA Fotó: Czakó Sándor.