Tolna Megyei Népújság, 1980. november (30. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-02 / 258. szám

io IRftPÜJSÄG

1980. november Z.

<• " Kaposvári Csiky Ger- jÉjp gely Színház október J|»5 3-án nyitota meg 25. i V ' szezonját. A színház szilárd közönségbázissal rendelkezik, közéjük tartozunk mi, Tolna megyeiek' is. Tehát van tapasztalatunk arra vonatkozóan, hogy a kaposvári színház az országban rangos, színvonalat jelent. Hogy mivel érték el mindezt? Őszinteséggel, szorgalommal, becsületes alkotómunkával. De erről szóljon inkább Babarczy László, a színház igazgatója:

— Munkára orientálódott közösségünk minden egyes tagja minden erővel azért küzd, hogy színházunkban ne alakuljanak ki hamis értékrendek. Minden színész teljesítménye alapján kapja szerepeit, s ez csak jó szellemet szülhet. Mindenki érzi, hogy nálunk lehet és érdemes dolgozni. Mindig csak olyan darabokkal foglalkozunk, olyan feladatokat .vállalunk, amiben magunk is hiszünk.

— Híresek a kaposváriak szakmai vitái...

— És feltétlenül hasznosak is — mondja az igazgató. — Szakmai kérdésekben nem vagyunk és nem lehetünk tapintatosak. Szigorú kritikai légkör az uralkodó minálunk. Bevett szokás, hogy egy-egy darab bemuA kaposvári színház igazi alkotóműhely

hogy egy dolog kipróbálása nélkül nemet mondjak... S férjemmel, Koltai Róberttel együtt elmentünk.

— A kaposvári közönség örömére két év múltán mindketten visszatértek.

— A két év alatt végig tudtam, hogy vissza fogok térni Kaposvárra. Csakhogy össze kellett jönniük azoknak az érzelmi okoknak és észérveknek, melyek visszavágyódásomat a döntésig erősítették. A Nemzetiben ez idő alatt is számtalan kósza hír kelt lábra a hangulatról, amelyeknek hatvan százaléka hamis volt, de mindenképpen értek olyan élmények, melyek megerősítették visszavágyódásomat.

— Mi vonzotta legjobban Kaposvárra? Hiszen más színház is örömmel szerződtette volna.

— Az egészséges szakmai közérzetnél nincs jobb dolog a világon, s ezt a Csiky Gergely Színházban korábban és most is felfedeztem. A színház a negyedik munkahelyem, de ilyen légkörrel, ilyen összeforrt, egymást segítő — okosan, önzetlenül segítő — kollektívával sehol nem találkoztam. Ragyogó szakmai vitáink vannak, ami állandó kontrollt jelent számomra és számukra. Elmondom még, hogy nagyon szeretek dolgozni, nem félek a sok munkától, sőt olyankor vagyok csak igazán boldog, kiegyensúlyozott.

— Viszont kevesebbet lehet együtt kisfiával.

— Gáborunk nyolc esztendős, megértő fiú. Tudja, hogy a mi szakmánk változó el-, foglaltságot jelent. Néha rengeteg időt tölthet együtt a család, néha csak perceket.

—h—

A Szentivánéji álom a kapós váriak előadásában

Liza grófnő jelmeze

tatása előtt nyolc-tíz nappal a rendezői kar és az ország különböző színházától érkezett szakemberek megnézik a produkciót Megbeszélést tartanak a rendezővel, tervezővel. Természetesen a darab rendezőjének önállóságát nem sértjük meg, saját belátása szerint módosíthat a produkción.

— Hogyan vallanak minderről a színészek?

Koltai Róbert: „... az egymásra és nemcsak saját magunkra figyelést szeretem a legjobban, az egy nyelven való értést, a humort, a barátságot, amely nem zárja ki a legélesebb szakmai vitát sem. Ez a fajta színház Budapesten a rohanó élet és még sok minden miatt nem jöhet létre.”

Básti Juli: „Az 1979—80- as évad második felében alkalmam nyílt arra, hogy tapasztalatokat szerezzek Kaposváron, így, amikor szerződésre került sor... igennel válaszoltam. Tetszett itt.”

Lázár Kati: „A Nemzeti Színháznál rájöttem arra, hogy a nékem legmegfelelőbb munkát és színházi légkört jelenleg csak vidéken találhatom meg. Mivel a vidéki színházak közül az én szempontomból a kaposvárit tartom a legideálisabbnak, ide szerződtem”.

Jordán Tamás: „Egyre többet megtanulva a színház természetrajzából, úgy érzem, hogy számomra legfontosabb egy jól működő színházi alkotóműhelyben való részvétel. Véleményem, hogy a kaposvári színházé ilyen, ezért szerződtem ide”.

E

uchs László karmester: „A kaposvári társulat rendelkezik... az adottsággal, más fénybe helyezve felfedni a dolgok igazi arcát. Miután négy évet karmesterkedtem a kecskeméti színháziban, azért jöttem ide; azzal a reménnyel, hogy ehhez az új látásmódhoz magamnak is sikerül hozzájárulnom.”

— Rangosak a stúdió-előadásaik. Mód, vagy igény nincs arra, hogy ezeket az előadásokat is elvigyék más megyékbe? — kérdeztük Babarczy igazgatótól.

— Ezeket a darabokat nehéz mozgatnia, speciális alapterületű, formájú teremben mutatjuk be őket, sőt némelyiknél falat is bontunk...

— Mit lát a szekszárdi közönség a kaposvári társulattól az évad első felében?

— A szentivánéji álmot, Ács János rendezésében.

Végül interjú Pogány Judittal, aki visszatért Kaposvárra :

— Tizenhárom esztendőt dolgozott a Csíki Gergely Színházban, két évvel ezelőtt elszerződött a Nemzetibe, s most ismét „hazatért”.

— Soha nem jutott még csak eszembe sem az elszer- ződés. Aztán Zsámbéki Gábor hívott a Nemzeti Színházba. Az igent az ő személyéhez való erős kötődésem mondatta ki velem... Egyébként, amíg a tárgyalások folytak, éreztem, nem helyes, amit teszek.

— Mégis elment...

— Nem tudtam elég okot összeszedni magamban arra.

Kecskeméti

Mi, a szekszárdiak a színházról beszélve azt mondhatjuk, hogy az egyik szemünk sír, a másik meg nevet. Sír: mert a városnak, megyének nincs saját színtársulata; s nevet: mert minden évadban számos más megyében, vagy a fővárosban működő színház látogat el hozzánk.

De tegyük fel a kérdést: e tekintetben az egyidejű sírás és nevetés közül melyik a meghatározóbb? Először azt hittem, hogy az utóbbi, hiszen több társulat nagyobb számú bemutatóiból színesebb, sokrétűbb, változatosabb helyi „repertoárt” lehet összeállítani. Ez így igaz, de a Kecskeméti Katona József Színház nézőterén ülve fájt a szívem, s ugyanakkor — őszintén bevallom — az irigység nem éppen dicsérendő jelei is elő-előtolakodtak bennem. Ugyanis akkor idéződött fel előttem akaratlanul a mai, vagy olykor modernnek nevezett kor követelményei szerint létrehozott szekszárdi színházterem képe, amikor egy valódi színházi miliő vett körül.

Katona József már az 1820-as években kezdeményezte: építsenek Kecskeméten állandó kőszínházat, sőt, erre terveket is készített. Máig legjelesebb tragédiánk szerzője azonban — mint ahogy a Bánk bán sikerét — ezt sem élhette meg. De a múlt század utolsó harmadában az akkori városatyák eladtak állítólag kétezer hold kietlen homokot, s elhatározták: a kapott pénzből színházat építtetnek.

Európa-szerte ismert építészek tervei alapján kezdődött a munka, s 1896-ban megnyitották Kecskemét színházát. A fényes előcsarnokban emléktáblán olvasom: „Fellner és Herner műépítészek tervei szerint” készült a ma már platinás épület.

„Fényes” — írtam az imént, s szóltam már a miliőről is. Ez utóbbihoz hadd tegyem hozzá, hogy valójában visszaadhatat- lan, leírhatatlan légkörről van szó, egyfajta varázsról, amely csakis a „színházi” szóval összeillesztve próbálhatja kifejezni a lényeget. A gyönyörű, aranyozott fal- és mennyezetdíszítések, az emeleti páholyok puhán csukódó ajtajai, a karzat, a félkarélyos nézőtér, fölötte hatalmas, díszes csillár — ideális környezet. Pompás forma, amelyet tartalommal kell megtölteni estéről estére.

Sajtos Géza, a színház igazgatója mondja:

— 1949—50-től játssza végig a teljes évadot a mindenkori társulat. A 60-as évektől operettfellegvár, volt itt, majd 1973- ban nagy műsorpolitikai változás következett be: döntővé vált a próza, előtérbe került a művészet és a nevelés, eltűnt a kommersz tömegszórakoztatás. Igényesebb színházra törekszünk, s az utóbbi évadokban a magyar dráma is nagyobb hangsúlyt kapott.

— A mostani évad első bemutatója Gogol A revizor című komédiája volt — folytatja az igazgató —, ezt Tolnában a paksiak láthatták már. Ugyanis régebben az volt a gyakorlat, hogy az anyaszínház több hétig játszott egyetlen darabot, s utána kezdett el tájolni vele, most viszont nem így van. Egész évadban műsoron tartjuk a darabokat, így állandóan élnek, nem hullanak szét a tájelőadások vége felé közeledve. A revizor a helyi sajtóban jó kritikát kapott. Dicsérték a rendezőt, Szőke Istvánt, s elismerést fejezett ki az a megállapítás, hogy Gogol szándékait tükrözte az előadás.

Lapozom a Film—Színház—Muzsika 40. számát, s A revizor kritikájában ezt olvasom:

„... most kapott főszerepet Hlesztakovtként M. Horváth József, aki kitűnő színész. Játékintelligenciával, kirobbanó energiával és sok finomsággal teremti meg a „revizor” alakját, ideális, sokszínű, átgondolt alakítást nyújtva. Erre a színészre érdemes lesz odafigyelni”.

— Szinte halálfélelmem volt ettől a szereptől — mondja a társalgóban M. Horváth József. Attól tartottam, talán nem is az én egyéniségemnek való. Eddig zenés játékokban, vígjátékokban. kisebb prózai alakítások során már voltak sikereim, de a klasszikus szerep nagysága...! Gogolt játszani nem egyszerű feladat, különösen három felvonáson át... Ha kérQ’Neil-dráma Szegedről

Opera a filmszínházban-Megkezdődött a színház rekonstrukciója

Tudtam — hisz a színházat szerető közönség jórészt tudja —, hogy a Szegedi Nemzeti Színház társulata áldatlan állapotok között dolgozik, alkot, s szinte harcol együttmaradásá- ért. De erre azért mégsem számítottam. Döbbenten álltam a parányi előszobának is alig titulálható helyiségben, ahol a művészeti titkárral együtt többen dolgoznak; meglepetésem tetőzött, amikor a lyuknyi, úgynevezett igazgatói irodába lépve — szintén hárman osztoznak egy Íróasztalon — dr. Dömötör Iván ügyvezető igazgató fogadott.

— Arra törekszünk, hogy darabjainkat vidékre is tudjuk „szállítani”, ami számunkra igen fontos, s őszintén hisszük, hogy a Szegedtől távol élő közönségnek is az. Szekszárdhoz régi, igen jó kapcsolat fűzi társulatunkat, művészeink szívesen mennek Tolna megye székhelyére.

— Ideiglenes körülményeik lehangolóak. Ez nyilván nem kis mértékben befolyásolja munkájukat.

— Nézze, az anyaszínház ideiglenes bezárása nagy- nagy megpróbáltatás számunkra. Mostoha körülmények között dolgozunk a Zenés Színházzá alakított Szabadság moziban. Más ott színre vinni egy operát, mint egy eredeti színházban. Prózai társulatunk ‘ pedig a Kis- színházban lép fel... Raktáraink sincsenek helyben. A délelőtti előadás díszleteit nyomban kocsikra kell pakolnunk, s szállítjuk Dorozsmá- ra. Ott pedig már az esti díszlet „várakozik” a behozatalra. Mindennek ellenére jól felkészült, friss társulattal kezdtük meg az évadot, s ez elsősorban az operaegyüttesünkre értendő, ök egyébként májusra meghívást kaptak Belgiumba, NSZK--ba és Hollandiába, ahol háromhetes turnén vesznek részt a Trubadúrral.

A szegediek tervei figyelemre méltóak: hét kisszínhá- zi, s szintén hét zenés színházi bemutatójuk lesz az évadban. A Kisszínházban ősbemutatóra is sor kerül: mégpedig Thurzó Gábor Holló és sajt című komédiáját viszik színre. Magyarországon először Csongrád megye „fővárosában” látható Percy Bysslhe Shelley A Cenci-ház című tragédia, amit a Színház és Filmművészeti Főiskola 4./a osztályos hallgatói mutatnak be.

— Mit várnak a főiskolások szegedi bemutatkozásától, illetve puszta jelenlétüktől?

— Ebben az évadban Ruszt József vállalta színházunkban a művészeti tanácsadó szerepét, azaz fölvállalta a próza művészeti vezetését. A főiskolái hallgatókat ő hozza Szegedre. A fiatalok jelenléte serkenti a társulat vérkeringését, s reméljük, közülük többen gyökereznek meg végleg nálunk.

BŰVÖS F.VSZAM AZ 1983

Nagy László, a szegedi városi tanács művelődésügyi osztályának helyettes vezetője a Szegedi Nemzeti Színház rekonstrukciójáról így tájékoztatta lapunkat:

— A felújítás tervei három ütemben készülnek. Az első készen van, s az ebben foglaltak közül megkezdődtek a

munkálatok a tető héjazatán. A második ütem befejezés előtt áll, a harmadikra, a színpad gépezetének rekonstrukciójára ezután kerül sor.

— Mit jelent mindez a gyakorlatban?

— Azt hogy fennállásának századik évfordulójára, azaz 1983-ra színházunk elkészül.

— Tizenöt-húsz évvel ezelőtt, de ennél korábban is márkát jelentett a szegedi próza. Még a színházrajongó ínyencek is elismeréssel nyilatkoztak a társulatról. Mi az oka, hogy az utóbbi esztendőben lehanyatlott Önöknél e műfaj?

— Nehéz lenne- felsorolni az okokat, de tény, hogy éveken át nagy volt a mozgás a prózai társulatban, s nem voltak Szegednek úgynevezett színházteremtő egyéniségei. A darabok gyakran csak egyes rétegeknek szóltak, sőt, csak egy-egy korosztálynak. Szomorú, de a fiatalok, az egyetemi, főiskolai hallgatók elfordultak a színháztól. De ma már ismét van „mozgolódás”...

— Kérem, mondja el a szekszárdiaknak, hogy ez mit jelent.

— Sokat várunk a főiskolai előadásoktól, s még többet remélünk Ruszt József személyétől, aki színházi életünk jeles alakja.

ÜTŐKÉPES TÁRSULAT A CENTENÁRIUMRA

Alig múlott néhány perccel 6 óra, amikor a Kisszínház művészbejárójához értem. Majd egy óra volt még az előadás — a Paraszt Hamlet és a Valami bűzlik Dániában — kezdete előtt. Érdeklődésemre, hogy mikorra várhatom Ruszt Józsefet, a világ legtermészetesebb hangján kaptam a választ:

— Már bent van.

Rövid ideig beszélgettünk irodájában (irodájukban).

— A főrendezői beosztást jelentő művészeti tanácsadói megbízatást elvállaltam, s el kellett vállalnom a bizalomért is. Ugyanis a művész nemcsak a maga tehetsége és „társadalmi megbízatása” iránt kell felelősséget érez- zen, hanem minden érték iránt, minden emberi igény vagy igénytelenség iránt.

— Kérem, beszéljen Szegeddel kapcslatos terveiről, elképzeléseiről.

— Akik azt mondják, hogy puszta jelenlétemtől várnak valamiféle előrelépést, azok mind úgy értik, hogy ittlétemben kemény, felelősség- teljes, szeretettel végzett munkám jelenthet valamit. Szeretnék, és szeretnénk tartalmában és dinamikájában olyan előadásokat adni, melyek között a fiatalok és a nagyközönség is megtalálhatja azt, amire vágyik, amire igénye van. Mindenekelőtt a társulat magját kell kiegészíteni... Ha sikerül, s erre megvan minden remény, akkora centenáriumra, s utána az újjáépült színházban egy újjászületett, ütőképes társulat fog bizonyítani.

— O’ Neil drámáját, a Hosszú az út az éjszákában-t ön rendezi.

— Az O’ Neil darabok mind-mind emberismereti tanulmányok. Szeretem műveit. mindet áthatja a tiszta emberség, minden figurája izgat benne. Nagyon várom, hogy elkezdhessem a darabbal a munkát, s biztos vagyok benne, hogy a szekszárdi közönség sem fog a színrevi- telben csalódni.

V. H. M.