Tolna Megyei Népújság, 1980. november (30. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-02 / 258. szám
1980. november 2. KÉPÚJSÁG 11 * noteszlapok Jelenet A revizorból: HIesztakov, a polgármester felesége és lánya (M. Horváth József, Réti Erika és Ribár Éva.) dezik, hogy milyen voltam, milyen vagyok a darabban, azt mondom: csak annyit érek, amennyit aznap este látsz. S megy, mert Görgey Gábor Bulvár című vígjátékát próbálják, de visszafordulva Hlesztakovról még megjegyzi: — Nagyon sok szép, emberi vonás van ebben az álmodozóban, aki azt mondja el, ami szeretne lenni, csak a többiek félreértik, aláadják a lovat, s ő elkezd vágtatni, holott soha sem lovagolt. Mayer István díszítő, táj vezető: — Szép hely Szekszárd, s jó is. Oda mindig örömmel megyünk. Olyan a színpad, s olyanok az előadások körülményei, amilyennek lenniük kell. A színészek is állítják, de én is: kitűnő közönség van ott. Ézsiás Imre szintén díszítő. Elmondja, íhogy októberben 15- ször megy tájra a társulattal. Szekszárdi sztorija is van: hiányzott a kellékek közül egy fogas, s vendéglőből kértek kölcsön... De ilyen eset millióból egyszer fordul elő, mert „rendnek kell lenni”. íme a mostani évad további műsorterve: Barta Lajos: Szerelem (színjáték); Görgey Gábor: Bulvár (zenés játék); Hunyadi Sándor: Feketeszárú cseresznye (színjáték); Jean Anouilh: Becket, vagy isten becsülete (dráma); Moliére: Nők iskolája (vígjáték); Peter Kovacik: Kocsma a zöldfánál (dráma); Georges Feydeau: Osztrigás Mici (zenés vígjáték). Ezenkívül terveznek még kamaraszínházi és gyermekszínházi bemutatókat is. Szekszárdon legközelebb A revizort láthatjuk. Módomban állt megnézni Kecskeméten az évad második premierjét. Siker volt a Szerelem. (Mindig ,is az!) És erről az előadásról egy epizód, amelyet elolvasás után azonnal felejtsen el az Olvasó, mert nem bántó szándékkal íródik ide: Bilky fűszeresnek röviddel a színrelépése után lassan, de biztosan elkezdett leválni a felragasztott 'bajusza. Igyekeztünk nem észrevenni, de azért árgus szemekkel figyeltük, s drukkoltunk az idős fűszerest alakító fiatal művésznek: tartson ki az a fránya bajusz a jelenet befejezéséig. Ám az ideiglenesen vissza-visszaragadva mégis egyre jobban levált, s végül már a fele az ajkak elé lógott. Aztán felsóhajtottunk — fűszeres balra el —, s felszabadult nyíltszíni taps honorálta az enyhénszólva kényelmetlen helyzeten túljutott színész produkcióját... V. Z. Munkások színháza Budapesten Errefelé délelőtt kihaltak a villamosok. Már elvitték a hajnali munkába járókat, hozták az álmos, fáradt embereket. A Váci úti gyárak sora, Angyalföld üzemei elnyelték utasaikat, hogy délután kettőkor és este az éjszakai műszak kezdetekor újra zsúfolt kocsikkal, nyikorgó kerekekkel szállíthassák őket. Budapest legnagyobb munkáskerületében, Angyalföldön vagyunk. Huszonöt éve itt, „a város peremén” a száznyolcvanezres munkáskerület szívében alapították a József Attila Színházat. Alapítói vezérfonalként így fogalmazták meg feladatukat: „segítse meggyorsítani a munkásosztály viszonylag még elmaradt rétegeinek kulturális felemelkedését, megszüntetni a szocialista kultúra magasabb igényei és — a múlt rendszer hibái miatt — elmaradottabb tömegek kívánságai között fennálló ellentmondást: politikailag harcosnak, művészileg közérthetőnek, érzelmileg meggyőzőnek kell lennie. így. érheti el, hogy sokkal közvetlenebb kapcsolatot tartson fenn közönségével, mint bármely más színház... A színházalapítók lázas tervei — ma már tudjuk, tengernyi nehézségei, bizakodó programbeszédei — után negyed évszázaddal ülünk a jubileumára készülő József Attila Színház igazgatójának irodájában, ahol Miszlay István, a színház Jászai Maridíjas igazgatója mégsem az elmúlt időről, hanem a máról beszél: — Az évfordulót az idén is a magyar darabok jegyében ünnepeljük. A színház eddigi története során mindig támogatta a magyar drámát, segítette a magyar szerzők műveinek színpadra jutását. Alig két éve erőt éreztünk arra, hogy tovább lépjünk, és egy állandó jellegű kamara- színházat hozzunk létre. Természetesen azt is munkáskerületben, a Duna túlsó oldalán, Óbudán, a Várkonyi György Ifjúsági Házban alapítottuk meg. Azóta ott évi hatvan, nyolcvan előadást tartunk. Tavaly mutattuk be Maróthy Lajos Érdemei elismerése mellett című művét. A darab mondandója, témája, azt hiszem találkozik az ott élő emberek életével, mindennapjaival. — A József Attila Színház — meggyőződhettünk róla — programjában raqaszkodik a nagy proletár költő életcéljához. A munkásokhoz szólni, a munkásosztály kulturális felemelkedését segíteni. Ez igazolható vidéki turné- jaikkal is? — Inkább felsorolnám merre tájoltunk eddig. A budapesti munkáskerületek művelődési házai — a Csili, a Pataki — mellett rendszeresen fellépünk Salgótarjánban, Nagykanizsán, Székes- fehérváron és az utóbbi két évben jó kapcsolatunk alakult ki Pakssal és Szekszárd- dal. Mindezek ellenére hadd tegyem hozzá: mi nem vagyunk tájoló színház. Nem hajtjuk minden áron a vidéki fellépési lehetőséget, de ha hívnak, szívesen megyünk. — Szekszárdro is magyar darabokkal, Csurka István és Száraz György műveivel jöttek. Milyennek ismerték meg a szekszárdi közönséget? — Nehéz időszakban, évad végén, júniusban utaztunk Szekszárdra. Ilyenkor az emberek már szeretik a könnyedebb, nyári darabokat. Mi pedig Száraz György ítéletidőjével léptünk színpadra. Kicsit féltünk az előadástól, de hála az érzékeny, fogékony közönségnek, az előadás várakozáson felül sikerült. Végig bent voltam a nézőtéren. Láttam az emberek arcán a feszült figyelmet, hogy átérzik a nehéz történelmi idők atmoszféráját, hogy azonosulni tudnak a darabbal — szóval végül megállapítottuk: érdemes volt elmenni Szekszárdra, oda máskor is szívesen megyünk, ha hívnak. Ugyanezt szinte szóról szóra elmondhatnám a paksi fellépésről is. — Azt mondta, ha hívnak. Nincs még szó meghívásról? — Gondolom Tolna megyében még nem készült el a színházi évad teljes programja, így még elképzelhető, hogy megérkezik a meghívás. Ha egyeztetni tudjuk terveinkkel, a színházi évad végi programunkkal, akkor elképzelhető, hogy jövő nyáron Szekszárdon találkozunk. — Milyen o Tolna megyei színpadok technikai felszereltsége. A paksi és szekszárdi színpadok méretei, szcenikai lehetőségei bármilyen darabot engednek bemutatni? — Emlékezetem szerint jó színpad mindkettő. Persze, előadás előtt technikai szakembereink mindig leutaznak, megvizsgálják a lehetőségeket és aszerint döntünk a programösszeállításban. Nem gyakorlatunk fél darabot, fél díszlettel bemutatni. Csak teljes értékű produkciót viszünk egy-egy városba., Mi nem haknizni akarunk, nem kiszállásra megyünk, hanem mindenütt repertoárunk legjavát akarjuk bemutatni. Vidékre sem második szerep- osztással érkezünk és bátran kijelentem, színészeink ott is úgy játszanak, mintha az anyaszínház színpadán lennének. — Az elmúlt huszonöt évben bemutattak közel másfélszáz színpadi művet. Közöttük előkelő helyen és számban szerepelnek a magyar drámák. ötvennyolc magyar szerzőtől származó bemutatóról olvashattunk a színház évfordulójára megjelent füzetben... — Igen, a száznegyvenhat bemutatónak mintegy egy- harmada magyar dráma volt, de helyet kaptak a könnyedebb műfajok magyar szerzői is. Széles műfaji skálán szólalhattak meg a mindenkor érvényes társadalmi problémák. Kállai Kötéltáncától, Mesterházi Férfikorára vagy Kertész Ákos munkástémájú darabjaira, Száraz György képlettisztaságú problémadrámáira gondolok. De mellettük jutott hely Illyés Gyulának, Németh Lászlónak, sőt Károlyi Mihálynak is. Persze, ez műsorpolitikánknak csak egyik vonulata. Rendszeresen bemutatjuk a régi orosz és a szovjet drámairodalom legfrissebb alkotásait. Rozov, Akszjonov, Roscsin, Suksin, Osztrovszkij, Gorkij vagy Bulgakov nevei fémjelzik ez irányú törekvéseinket. Végül sok előadásunk velejárója a muzsika. Nem félünk bulvárdarabokat, sikerműsorokat sem bemutatni. Először talán közönségszoktató, közönségvonzó szerepük volt, de ma már beépülve műsorpolitikánkba, annak szerves részei és ezeken a musicaleken keresztül jutottunk el az éveken át az érdeklődés előterében maradt „saját” alkotáshoz, a „Villon és a többiek” példamutatóan szórakoztató és színvonalas produkciójához. — Belépve a József Attila Színház nézőterére, feltűnően egyszerű, puritán színházba jutunk. Itt nincsenek szikráWeekend a tengerparton. A színpadon Pálos Zsuzsa és Űjréti László. zó csillárok, díszes tapéták, hiányoznak a századfordulón vagy a múlt században épült színházak előkelő díszítő elemei... — Mi nem vagyunk, nem is akarunk sznobok színháza lenni... Persze régen rossz, ha ez csak a külsőségekben nyilvánul meg. De nálunk munkás főhősök szerepelnek, szólnak a színpadról munkásokhoz. Mi eljutunk a perem- kerületekbe és a ma divatos szóval komplex művelődési programokat igyekszünk nyújtani. A színházban rendszeresen kiállítási lehetőséget nyújtunk képzőművészeknek, néha vidéki turnén vállaljuk, hogy fellépünk — egy-egy művész önálló estet ad — kis művelődési házakban, szerzőink szívesen találkoznak szocialista brigádokkal, vitaesteken szerepelünk, de ha igény van rá, képzőművészeti kiállítást is viszünk az előadással egyidőben. — Alkalomadtán Tolna megyébe is eljönnének ilyen komplex programmal? — Mondtam: ha igény van rákét óra elmúlt. Újra a harminchármas villamosra igyekszem felkapaszkodni. A zsúfolt kocsi falán apró plakát hív az „Érdemei elismerése mellett” című dráma megtekintésére. Az ablak előtt elúszik a József Attila Színháznak a szomszéd házra épített neonreklámja. A színház nem látszik. Beljebb van, a lakótelepen. Mellettem középkorú asszony a tegnapi ebédet ecseteli, jobbra egy hidrogénszőke a fodrásznőjét szidja. Előrébb két férfi a vasárnapi meccsről beszél. És még messzebbről, egész elölről — talán képzelődöm? — a színház szót vélem felismerni a hangzavarból. TAMÁSI JÁNOS A tizedik lllyés-mű Pécsett - Húsz évad a Pécsi Balett mögött A Szekszárdon is bemutatott Tájfun női főszereplője, Gyöngyössy Katalin és Vajek Róbert. Gyermekkorom első színházi élményei Pécshez kötnek, s mint tíz esztendeje szekszárdi lakos is közel érzem magamat a pécsi társulatihoz, hisz ők a leggyakoribb vendégek megyénkben, illetve ők látnak vendégül leggyakrabban előadásaikon bennüket, szekszárdiakat, Tolna megyeieket. Mindezek ellenére nem elfogultságomból, hanem tapasztalataimból adódik az a véleményem, hogy a Pécsi Nemzeti Színházra — minden tekintetben — évek óta a stabilitás jellemző. Nincs az általuk művelt egyetlen műfajban se válság ,hanyatlás... — Nagyon komolyan vesz- szük a műsorpolitikai koncepciókat — mondja Nógrádi Róbert, Jászai-díjas rendező, a színiház igazgatója. — Véleményem szerint minden produkció színvonalának egy bizonyos mértékeit meg kell ütnie, mégpedig egy átlagszínvonalat. Csakhogy egyáltalán nem mindegy, hogy mit fogadunk el átlagszínvonalnak, azaz milyen magasra tesszük a mércét. Ügy érezzük, hogy a mi mércénk elég magasan áll... PerSze, ez nem azt jelenti, hogy elégedettek vagyunk magunkkal... S az állandó elégedetlenség hajtóerőt jelent. A színvonal tartása, sőt emelése érdekében sókait követellünk önmagunktól, egymástól, a kollektívától. De állítom, hogy társulatunkban több van, mint amennyit nyújtunk. — Egy-egy darab színrevi- telénél a munka melyik részét tartja a legfontosabbnak? — Véleményem szerint a produkciók sorsa mindig a próbák előtt dől el. Fontos, hogy van előkészítve a darab; hogyan készül fel .rá, vagy belőle a rendező, hogy az ő elképzelései, a díszlet- és jelmeztervek gondolati egységet képezzenek. Az előkészületekhez tartozik a szereposztás is... Mivel mindenki külön individual, fontosnak tartom, hogy a színészek belső világa és adottságai összhangban legyenek a megformálandó szereppel. — A Pécsi Nemzeti Színháznak egy-egy évadban 180 —190 ezer nézője van. Ebben mi, Tolna megyei közönség is bennfoglaltatunk. — Számunkra fontos, hogy ne csak a pécsi közönség lássa darabjainkat, hanem máshova is tudjuk vinni azokat. Örömünkre szolgál, hogy a közelmúltban szép és korszerű művelődési házak épültek Bonyhádon, Pakson és Dombóváron, ahol szintén játszhatunk. Ügy érezzük, hogy a szekszárdi, illetve Tolna megyei közönség szeret minket, persze mi is szívesen adunk elő nekik, hiszen értő közönségnek mindig élményt jelent a játék. Nem mondunk újat azzal, hogy a színháznak már-már úgynevezett saját drámaíró gárdája van. Szerzőik közé tartozik Illyés Gyula is, amire joggal büszke a pécsi társulat minden tagja. Az utóbbi tíz esztendő alatt tíz Illytés- mű szerepéit műsorukon, melyből hétét ősibemutatóként vittek színia. Illyés Gyula ebben az évadban is azzal tisztelte meg a pécsi társulatot, hogy új drámáját, a Játszunk! — Tűzzel?-t nekik írta, melynek előadása immár a nyolcadik .pécsi ősbemutató lesz. Sárospataky István szintén a pécsieknek írta a Tűzkőt című, új drámáját, ami a harmadik Sárospataky-mű pécsi bemutatója is egyben. — Tudatos törekvésünk az, hogy háziszerzőket gyűjitsünk színházunk köré. S hogy hívó szavunkat élfogadják, megtiszteltetésnek tartjuk. Véleményem szerint, ha egy színház nincs kapcsolatban a kortárs drámairodalommal, az nem teljesítheti tökéletesen a feladatát. Hiszen, ha a mai dráma képviselői nincsenek a színpadon, egyszerűen nem lehet maiságról beszélni. Fontos, hogy a kor problémáit bemutassuk. ♦ Bek Imre koreográfussal, Kossuith-díjas, Érdemes művésszel, a balettegyüttes művészeti vezetőjévél próba közti szünetben sikerült beszélgetni. A Pécsi Balett az elmúlt esztendőben ünnepelte huszadik születésnapját. S e húsz esztendő alaitt az együttes nemclsak a hazai, hanem az egész viliág táncművészetet szerető és értő közönségének odafigyelését, elismerését vívta ki. S ezen elismerés annál is értékesebb, mivel nemcsak a táncművészet rajongói, hanem a nagyközönség is számtalan, életre szóló élménnyel gazdagodott a Pécsi Balett előadásain. — Azon vagyunk, hogy a szerkezeti spirálelmélet megvalósuljon minden műsorunkban. Vagyis minden darabban legyen benne az, ami csakis a táncművészet sajátja, vagyis elégítse ki a „fánc- mániákusokat” is, ugyanakkor adjon élményt a nagy- közönségnek is. Igyekszünk, hogy a tánc „nyelvén” mondjuk el és értessük meg .gondolatainkat a világról, a XX. századról — mondja Eck Imre. — Mit láthatnak a Tolna megyeiek ebben az évadban a Pécsi Balettől? — Világszerte megünnepllk Bartók Béla születésének 100. évfordulóját. Mi iBartók-esttel adózunk... Négy zenekari darabot, s a Kossuth-szimfóniát mutatjuk be A kékszakállú herceg vára című egyfelvo- násos opera társaságában. — Nehéz volt megnyerni a balett társulatnak Bán Teodórát és Keveházi Gábort, a Magyar Állami Operaház magántáncosait, a fiatal szerző-házaspárt? — Ök jelentkeztek nálunk, mi pedig örömmel fogadtuk őket. Mindannyiunk számára megtisztelő, hogy egymást választottuk. Mint önálló tánc- tervezők, élsőműves koreográfusok mutatkoznak be nálunk a Szerelem pillanatai című táncnovella-füzérével. V. HORVATH MÄRIA
