Tolna Megyei Népújság, 1980. október (30. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-03 / 232. szám
A S^ÉPÜJSÁG 1980. október 3, Dz arcbőr és az alkohol Az alkohol túlzott fogyasztásához számtalan út vezet, például fiatalok baráti társasága, féltékenység, születés- és névnapi ünnepségek, bizonyos korú nőket a klimax megjelenése ejt pánikba, a magára maradt egyén, aki nem tud megbirkózni állapotával, mit tud csinálni? Az alkoholhoz menekül. E lelki megrázkódtatás izgalma az arcbőrre is kihat. Az alkohol túlzott fogyasztásának hatása az arcbőrre egyénenként változó nyomokban észlelhető. Hogy csak a legismertebb tüneteket említsem, az orr és környékén felületi szakadozott bőr, ér tágulása. További jellemzője a karikás, beesett szem, zavaros, közönyös tekintet, püffedt, ernyedt bőr, melynek tapintása taplószerű. Amerikai kutatók állapították meg, hogy a krónikus alkoholisták vérének megváltozik az aminosav-tartalma. Bizonyos aminosavakból kevesebb, másokból több van, mint az egészséges ember vérében. A vizsgálatot nem befolyásolja, hogy például közvetlenül előtte fogyasztott-e alkoholt a vizsgált személy. Ha azonban az alkoholista elvonókúrát kap már egy héttel azután, hogy az italozással felhagyott, kezd visszaállni a nem alkoholisták vérére jellemző aminosav- összetétel. Az új eljárásnak óriási előnye, hogy minden kórház, amely aminosavelem- ző műszerrel rendelkezik, a vizsgálatot bármikor elvégezheti. Tudomásom szerint már nálunk is alkalmazzák a készüléket. Dr. Michel Haas francia orvos az alkoholizmus terjedését vizsgáló bizottság szakértője megállapította, hogy az alkoholista nőket hamarabb éri májbántalom, mint hasonló sorsú férfiakat. Általában a női alkoholisták 10 évvel korábban kaphatnak májgyulladást, mint a hasonló szenvedélyt űző férfiak. Az alkohol által megtámadott arcbőr diagnózisa egyénenként változó, például a bőr finoman, néhol erősebben lilás árnyalatú, apró szakadozott hajszálér-pangásokkal tarkítva. Az arcbőr vizenyős ödémás, puffadt, duzzadt, itt-ott a rozáció tünetei is fellelhetők, stb. A test egyes részein szőrzethullás is észlelhető. A nagyfokú idegesség, ingerlékenység is velejárója. Mint kuriózumot említem, de nem követendő példát dr. J. P. Mary francia orvos „Gyógyítsd magad borral” című könyvét, amelyben érdekes receptet találtam „Bőrgyógyászat” gyűjtőnév alatt. A szerző ajánlata a következő: Gyermeknél napi egy kanál bor távoltartja a baktériumokat. Felnőtteknek 2 pohár pezsgőt ajánl láz ellen, torokfájás ellen fél liter burgundit ajánl fahéjjal, citrommal. Napi 4 pohár bordói bort ajánl vérszegénység ellen, stb. A könyv írója óva inti az idősebb generációt a vörös bortól, amely állítólag csökkenti a szexuális vágyat. Véleménye szerint a fehér bor az ellenkezőjét váltja ki. A legutóbbi hazai sajtóhír szerint, nálunk az elmúlt évben 70 000 dolgozót százalékosak le, akik közül minden ötödik az alkohol miatt vált munkaképtelenné, átlagosan 44 éves korban 14 000 ember. Nagyon elgondolkoztató... K. FEHÉR ZSÖKA A háztartási munkák helye A mosás, vasalás, varrás, foltozás olyan munkák, amelyeket a legtöbb háziasszony sok fáradsággal és kevés élvezettel végez. Sokkal köny- nyebben elvégezhetőek ezék a tevékenységek, ha a „géppark” nem oszlik meg az egész lakásban, hanem a háztartási helyiségben együtt áll. így például a megkezdett varrást nyugodtan félbe lehet hagyni. A háztartási szoba azonban ennél többre is használható. Mindenféle javítási elvégezhet itt a házigazda, amire kézművest manapság alig lehet találni. Ezenkívül itt sok mindent el lehet helyezni. A háztartási szoba céljára alkalmas helyek: a pince vagy egy kertre nyíló szoba és a konyha. MUNKAHELYEK A HÁZIASSZONY ÉS HÁZIGAZDA SZAMARA A háztartási helyiség berendezése több fontos munka elvégzését teszi lehetővé. Mindjárt a konyhaajtó mellett áll a mosó- és szárítógép. Szemben van a vasalóaszta] törzshelye. Munkaasztalnak szolgál az ablak elé helyezett lemez. A műanyaggal bevont munkapad olyan erős, hogy a munkadarabot szorítóvassal a széléhez lehet erősíteni. A munkapad és a vasalóasztal között van a varrósarok. Az egyik alsó szekrényelemből asztalt lehet kihúzni, amin a varrógép áll. Munka után az Világosan és derűsen hat a háztartási helyiség a domináns sárga és fehér színektől a késő délutáni lámpafényben, amikor az ablakon lévő zsaluszett a napsugarakat átszűri. egyik szekrényfiókba lehet a varrógépet elrakni. BARÁTSÁGOS SZfNEK A kis dolgozóteret is kellemesen otthonossá lehet tenni. A háztartási helyiségben a sárga és fehér szín dominál, olyan kombináció, amely a szobát napossá, derűssé varáA kiöntőmedence az edényszárító mellett 50 cm-es magasságban van, így a vödröt kényelmesen ki lehet emelni.. A csap mögé falvédőt szereltek. zsolja. Sárgán fénylenek az U alakban beépített szekrények és lakkozott felületek. PRAKTIKUS ANYAGOK Nedves helyiségben a felületeket olyan festékkel szokták lefesteni, ami a nedvességet taszítja. A falfelületek és a rakodóállványok fehérek. A munkapadok, a gépek és a kert- és konyhaajtó közötti szekrény fém palettaajtói is fehérek. IRÁNYÍTHATÓ LÄMPÄK Az egyes munkahelyeket kétízületes lámpával közvetlenül világítják meg. A lámpák — természetesen sárga színűek — 95 cm-re lógnak be. A lámpákat a rakodópolc közepéhez erősíthetik, így minden munkahelyhez oda irányíthatók. Az általános világítást a helyiség közepén és a szekrényajtók előtt lévő mennyezeti lámpák szolgálják. TAG RAKODÓTÉR A három nagy szekrényrész mindent befogad, amit rövid időre vagy egy szezonra meg kell őrizni; kerti bútorokat, kerti szerszámokat, sportruhákat, háztartási szerszámokat és mosószert. A szekrények belülről csak annyira vannak leválasztva, hogy bennük a terebélyesebb dolgok is elférjenek. A falak tövébe a dohos szag ellen szellőzőrostélyt szereltünk. A munkapadot az ablak elé állítjuk. A műanyag borítású konyhai munkaasztalt alulról egy perem merevíti, ezért a nehezebb munkadarabok alatt sem hajlik meg. A stabilitása minden „hobbiasztalos” igényét kielégíti. Az iskolaérettség testi-lelki követelmény Gondolkoztak már azon kedves olvasóink, hogy mi a legkülönösebb, legszámottevőbb lépés a kisgyermek éle- tésben? Az, amikor elindul — életében először munkába — amikor átlépi az iskola küszöbét. Életét eddig a játékosság jellemezte. Most megváltozott az irány: az eddigi cél — a játék — eszközzé vált és derűs jutalommá, a munka — a tanulás — kemény kötelességgé kristályosodott. Amikor beül a pad'ba és figyelni kezd, szembe néz a feladattal, ami egész életén végig fogja kísérni. Nagyon fontos, hogy hogyan indul. Ha botladozva, bizonytalanul, talán egész élete gátlásossá válik, ha bátor, határozott, sikerélményes, akkor feltehető, hogy olyan lesz életútja is. Azért olyan fontos, hogy a mun- kábarázódáskor a gyermek iskolaérett legyen. Kit nevezünk testileg és szellemileg iskolaérettnek? Azt, aki fejlődésében eléri azt a szintet, ami az iskolába járáshoz, a tanuláshoz szükséges megterhelést egészsége károsodása nélkül megbírja. Az iskolaérettség bonyolultan összetett követelmény. Teherbírás, gondolatösszpontosítás, következtetési készség, alkalmazkodás és a közösségbe való beilleszkedés a legfontosabb tulajdonságai. Orvosi szempontból az a legfontosabb, hogy egészséges legyen. Hogy idegrendszere, látása, hallása, érzékszerveinek állapota megfeleljen az iskola követelményeinek. Testi fejlettségét magassága, súlya és a mellkas térfogata határozza meg. Fontos, hogy érthetően, világosan tudja kifejezni magát, hibátlanul beszéljen, élményeit, gondolatait helyesen közölje és megértse a mások szavát. Fontos, hogy figyelme, megfigyelőképessége, a külvilág és a környezet iránti érdeklődése élénk legyen és megfelelően fegyelmezze magát. Az óvodában, otthonában személyisége még csak bontakozik. Az iskolában már megkezdődik a végleges kialakulás, ami későbbi viselkedésének, magatartásának egyik komoly pillére lesz. Az iskolaérettség azt jelenti, hogy a gyermek már olyan megszilárdult, kellően összeállt kristály, amit nyugodtan csiszolhat, finomíthat, oktathat, nevelhet az élet, a közösség, a pedagógus, a család és aminek finomítását az akkor még öntudatos önnevelés is megkezdheti. ... És mi van akkor, ha valaki iskolaköteles korában az iskolaérettségnek még csak a határán mozog, vagy talán azt még el sem éri? Arra mi vár? Segíteni kell rajta! A munkába induló kisgyermek életében a pedagógus, az orvos és a család összefogása biztosítja a legelső segítséget. És ha ez kevés, akkor a korrekciós osztály vagy a kisegítő iskola, ahol a gyermek különlegesen képzett pedagógus segítségével ugyanazt tanulja, amit a többi, de nem olyan kötött órakeret mellett, hogy piheni és játszani is legyen ideje. Azért fontos a pedagógus, az iskolaorvos és a család kapcsolatának kiépítése és megszilárdítása, mert a család, mint a gyermek környezetének legközelebbi és legszorosabb közössége, így tovább is kézben tarthatja a gyermeket és segíthet min daddig, amíg az iskolaérettség megkívánható fokát el nem éri. Amikor a kisgyermek munkába indul, megnő a család kötelessége és felelőssége is. Ilyenkor a legközelebbi hozzátartozók fokozott figyelemmel foglalkozzanak a társadalom legifjabb dolgozójával. Ismerjék el és tiszteljék, hogy neki is van kötelessége, feladata, munkáia. Most már ő is dolgozó és ha ez nehézséget okoz. segítsék. de soha se végezzék el helyette a munkát. Ha észreveszik, hogy nem hall, nem lát jól, azt jelentsék a pedagógusoknak. ha hamar fárad, ha nyugtalanul alszik, ha nincs étváava. ha rosszkedvű, félrehúzódó. azt az iskola- vagy a körzeti orvossal közöljék, esetleg beszéljenek gyermekorvossal. őszinteséggel és összefogással még a nagyabb zökke- . nőket is ki lehet egyengetni és a későbbi súlyosabb kö- vetkezemények is megelőzhetők. A kisgyermek munkába áll: iskolába megy. Öröm ez a szülőnek, a nagyszülőnek és mindenkinek, aki büszke a jövő nemzedék fejlődésére, testi és szellemi gyarapodására. BUGA DOKTOR FOKHAGYMÁS SERTÉSKARAJ Mit tudunk a petrezselyemről? Személyenként 12—15 dkg hosszúkarajt számítsunk, de legalább 80 dkg—1 kg húst süssünk meg egy darabban. A nyers húst leöblítjük, megsózzuk. Megfelelő nagyságú sütőtepsibe tesszük, 2—3 dkg jól megforrósított zsírral végigöntjük, ezáltal a hús felületén gyorsan megalvadó fehérjeréteg a húsnedvek kiáramlását megakadályozza, és ízletesebb pecsenyét kapunk. Előmelegített, középmeleg sütőben sütjük. Amikor a hús zsírjára sült, kevés forró vizet öntünk mellé, és időnként zsíros lével végiglocsoljuk. A hús mellé teszünk 1—2 gerezd megtisztított, finomra zúzott fokhagymát, hogy a pecsenyelé íze jó fokhagymás legyen. Szép piros ropogósra sütjük a húst. 1 kg hús sütéséhez 40—60 perc elegendő. Ha a hús megsült, 5—10 percig pihentetjük, majd fölszeletelve tálaljuk. Köretként rizs, sós burgonya, petrezselymes burgonya, sült burgonya, párolt színesfőzelék illik hozzá. Készíthetjük rövidkarajból, combból, lapockából is. GOMBÁS SERTÉSKARAJ Személyenként 12—15 dkg hosszúkarajt számítunk. A felszeletelt húst kiverjük, besózzuk, mindkét oldalán lisztbe forgatjuk, kevés forró zsírban mindkét oldalát pirosra sütjük. Külön edényben letakarva a húst félretesszük. Személyenként 2—3 dkg csiperkegombát megtisztítunk (szárának végét levágjuk, a gombafejet külön választjuk, folyó vízzel alaposan megmossuk), szeletekre vágjuk, és finomra vágott zöldpetrezselyemmel a hús sütőzsírjában megpároljuk. Amikor a leve elfőtt 12 mokkáskanálnyi liszttel megszórjuk, megpirítjuk, 2—3 evőkanálnyi vízzel felengedjük, megsózzuk, törött borssal ízesítjük, felforraljuk, beletesszük a húst. Fedő alatt 10 percig pároljuk, és evőkanálnyi tejfölt hozzátéve tálaljuk. Köretként párolt rizst, zöldborsós rizst, zöldséges rizst, petrezselymes burgonyát adhatunk hozzá. Készíthetjük rövidkarajból, combszeletből is. A háztartásokban nélkülözhetetlen fűszernövényként ismeretes a petrezselyem, az viszont már kevésbé köztudott, hogy gyógyításra is alkalmas hatóanyagokat (illő olajat, karotint, C- és E-vitamint, glikozidát, színanyagot, stb.) tartalmaz. A petrezselyem gyökeréből és lombjából veseműködést serkentő, vesekőhajtó és hólyaghurut elleni gyógyteát készíthetünk, amelynek gyomorerősítő és étvágygerjesztő hatása is van. Hólyaghurut és vesepanaszok ellen a népi gyógyászat ajánlott receptjei közül ismertetünk egyet: csipkebogyó, porcika- fű, medveszőlőlevél, nyírfalevél, petrezselyemlevél, zsurlófű egyenlő arányú keverékéből egy csésze teára egy evőkanálnyi teaanyagot főzzünk meg. Régebben a magját is felhasználták vese- bántalmak gyógyítására, ma már ismeretes, hogy a magját nem szabad háziszerként felhasználni, mert vesevérzést, várandós anyáknál még abortuszt is okozhat. A perezselyem háztartásban történő helyes felhasználására néhány gyakorlati tanácsot adunk: ...A petrezselyem zöldjét közvetlenül felhasználás előtt vágjuk fel apróra és keverjük a kész forró ételbe. Az étellel együtt nem célszerű főzni, mert elveszti aromáját és vitamintartalmát. A friss petrezselyemtől kellemes tavaszi íze lesz az ételnek. ...A petrezselyem szárát se dobjuk el, hanem kössük össze és a többi zöldséggel együtt főzzük a levesbe. A szárából kifőtt íz- és ásványi anyagok növelik az étel tápértékét. ...A friss petrezselyem ízesítőként való felhasználása kimeríthetetlen: levesekhez, főzelékekhez, húsokhoz, burgonyakörethez, töltelékekhez, stb. Díszíthetünk vele tojásételeket, salátákat, szendvicseket, hidegtálakat, meleg- szendvicseket. ...Kitűnő nyári üdítőitalt is készíthetünk a petrezselyem zöldjének felhasználásával. A friss leveleket jól megmossuk, mixerbe tesszük, beleöntünk 3 deci tejet, kevés sót, ha elkészült, azonnal fogyasztjuk. ...Petrezselyem zöldjére naponta szükség van a háztartásban, ezért jó, ha mindig van otthon. Hűtőszekrényben tárolhatjuk. Egyik módja: a petrezselymet műanyag zacskóba tesszük és úgy helyezzük hűtőszekrénybe, a másik módja: tegyük a petrezselymet szárával együtt egy pohár vízbe és úgy tároljuk a hűtőszekrényben. A vizet kétnaponként cseréljük ki. ...Az őszi befőzéseknél a petrezselyem zöldjéről se feledkezzünk meg. A megmosott és apróra vágott leveleket keverjük össze sóval és tegyük kisebb üvegekbe. Még jobb módszer, ha a petrezselyem zöldjét szárával együtt napon, langyos sütőben, vagy radiátoron (tűzhelyen) gyorsan megszárítjuk. Szép zöld marad és télen a friss petrezselyemmel azonos lesz az íze, illata. ...A petrezselyem nemcsak ételeink ízértékét növeli, hanem egészségünkre is hasznos növény. Az összezúzott petrezselyemlevelet arcpakolásra is felhasználhatjuk, száraz, érzékeny bőr felfrissítésére. A petrezselyempépet összekeverjük egy evőkanál tejszínnel, egy kávéskanál kamillateával, kevés mézzel és felkenjük a letisztított bőrre. A pakolást 10 percig hagyjuk az arcunkon, aztán langyos, majd hideg vízzel leöblítjük. Ha zsíros bőrre készítünk petrezselymes pákolást, akkor tejszín helyett joghurtot használjunk a pakolóanyag elkészítéséhez. FASI KATALIN