Tolna Megyei Népújság, 1980. október (30. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-12 / 240. szám
1980. október 12. NÉPÚJSÁG 5 „Szamovár bár” — mintaként . Miskolci kollégák jóvoltából jutottam szeptember elején egy kitűnő ötlethez, amit közhírré szeretnék tenni, abban bízva, hogy a közművelődés cselekvésre illetékes embereinek tetszésével találkozhatok. Az ugyanis bizonyos, hogy a közönség igent mond az ötlet helyi megvalósításának esetleges szándékára. El tudom azt is képzelni, hogy a Tolna megyei honosítás munkájából szívesen vállalnak részt mindazok a már nem fiatalok, de még jóval a nyugdíj előtt álló emberek, akikben igény munkál szabad idő eltöltés címén a közösségi életre. Ha most azzal folytatom, hogy valamely közművelődési intézményünkben lássunk hozzá egy — havonta egy — alkalommal este hattól tízig nyitva tartó bár alapításához, ne gyanítsanak tréfát. Az alapítás javaslata komoly, ez az az ötlet, amit ajándékba kaptam. A diósgyőri Bartók Béla munkásművelődési központ úgynevezett Szamovár bárjának fürkészésre szabadságoltan is kész vendégeként. Koromnál fogva nem ríttam ki az impozáns előtér kényelmes foteljeiben, dohányzóasztalok mellett helyet foglaló törzsvendégek tömegéből. Mint mindig, telt ház volt most is, noha a belépő ára 20 forint. S követelmény a helyhez, alkalomhoz illő öltözet. A pincérek és a büfépult mögött álló vendéglátóipari alkalmazottak elegánsak és nem ütköznek meg azon, hogy a látogató „csak” egy teát kér. Alkoholos italok is kaphatók, de jelezvén, hogy itt nem a „pityizálás” a fő attrakció, mindössze egy-két pohárkával. A bár törzsközönsége már régen nem idegenek gyülekezete. Társakat, társaságot igényelve kezdtek el ide járni, és mert az életkori megoszlás szerint vannak-itt 28—30 évesektől ötvenesekig férfiak, nők vegyesen — egyedülállók csakúgy, mint házaspárok —, alkalmanként tánc is van. A jó célra megnyert szalonzenekar diszkrét muzsikájára. Így aki „csak" a kellemes beszélgetések, jó beszélgetőpartnerek reményében jön el, nem kényszerül se a dobhártyájának, se hangszálainak fölös terhelésére. A célnak megfelelően hiányzik innen minden, ami fárasztóan és ordenárén harsány, a programok pedig nemcsak pihentetöek, szórakoztatóak, okosak is. Gyakran vannak a Szamovár bárnak neves előadóművész vendégei, de a tudományokat magas szinten művelő tudósok se tartják rangon alulinak a sorára váró zongora és dobfelszerelés mellé állni a pódiumon, hogy bevezetőnek szánt rövid előadásaikkal fölkeltsék a Szamovár bár vendégeinek kíváncsiságát, s kötetlen beszélgetésre alkalmas légkört teremtsenek. Ugye, nem lepődnek meg, ha elárulom azt is, hogy a szamovárosok zöme — a városnegyed lakóösszetételének megfelelően — munkás, mi több, vasas? Nagyon komolyan veszik az igényükre életre parancsolt Szamovár bárt. mely nem szerepel a Borsod megyei vendéglátóipari egységek névsorában, mégis a legjobban „menőek” közé tartozik. Népszerűségének a kulcsa azonban nem az „itatásos módszer”. Ezért alkalmas a bár létével cáfolni azt a nem túl európai közhiedelmet, hogy a mai ember — lett-légyen a foglalkozása bármi — csak szeszektől roskadozó fehér asztalok mellett érzi magát jól. Egyébként a bár „főnöke” népművelő, aki házigazdaként kíséri asztalhoz a törzstagokat csakúgy, mint az először érkezőket. De ezeket bemutatja annak a társaságnak, amelynek asztala mellett szabad hely akad. A fogadtatás kedves és segítőkész. Az embernek az az érzése támad, hogy egy olyan családba csöppent bele. amitől — önhibájából — eltávolodott, de amely azért számontartotta. örül neki. Hogy a Szamovár bárt senkinek ne jusson eszébe másnak nevezni, mint ami, elárulom még, hogy közönsége önművelő közösség. A párkeresésre van a miskolciaknak egy magányosok, párkeresők klubja. Itt nem szerepeltem vendégként. Azt viszont hadd mondjam még el. hogy a jól működő Szamovár hatalmas knok- aut am’a gyakran hanaoztatott nézetnek, ami szerint ..korunk embere bezárkóz k csak saiát kicsike életébe és fütyül közösségi mivoltára”. Valószínű, egyre többen lesznek azok, akik az emberi létet elszürkítő bezárkózásra fütyülnek. Értük kötelező megteremteni az együtt- lét — tartalmi sokféleségük miatt vonzó — lehetőségeit! — lászló — Vandálok a vonaton — Már megint tönkretették ezt a kocsit — dohog a pályaudvaron az érkező szerelvényt átvizsgáló lakatos, és bosz- szúsan fog hosszá a jegyzőkönyv megírásához. így megy ez nap mint nap. Egyre több kár kerül a jegyzőkönyvbe: hiányzó ablakokról, izzólámpákról, tükrökről... Ezek visszapótlásáig ki kell vonni a kocsit a forgalomból. Tehát ácsoroghat a kocsi a javítóvágányon, az utasok meg szidják a MÁV-ot, hogy zsúfoltság van. A MÁV vezérigazgatóságán mondták el: évente csaknem öt és félmillió forint anyagi kárt okoznak a vasúti kocsikban a garázdák, a vandálok. Nem egyszerűen lopás a vasúti kocsik fosztogatása, hanem vandalizmus. Statisztikai adatdk szerint egy év alatt csaknem 40 ezer villanyégő „tűnt” el a kocsikból, melyekről tudni illik azt is, hogy ún. bajonettzárasak, 24 voltosak, tehát otthon nem használhatók. Ablaküvegből '4732 táblát törtek be sörösüveggel vagy kővel egyetlen esztendőben. Aki ilyet tesz, igazán nem törődik azzal, hogy az utasok — köztük kisgyermekek — megfáznak a jéghideg, ablaktalan kocsiban. Egyesek a borotvacsatlakozókra vagy a tükrökre „specializálják” miagukat. Az előbbiből 1282 darabot, az utóbbiból 1595 darabot szereltek ki egy év alatt. Ki tudná összeszámolni, hány ülést hasogatták fel, hány akkumulátort vittek el, és mennyi értékes, külföldi behozatalból származó félvezetőt, diódát loptak ki a kapcsolószekrényből mások szemeláttára? Sajnos, sokan szemet hunynak, félelemből, gyávaságból nem szólnak a vasúti személyzetnek, vagy a rendőrnek. A közöny bátorítja a vandálokat, pedig ezekkel a kártevőkkel szemben a törvény szigorával kell fellépni. Két óra töprengés Már sokéves hagyomány, hogy a szekszárdi rejtvényfejtő klub tagjai összemérik szellemi erejüket a Jugoszláviában levő Vinkovciban lakó rejtvényfej tőkkel. Az idei erőpróbát múlt vasárnap Szekszárdon rendezték meg. A verseny két gazidája az ottani Csvor című rejtvényújság, s a Füles főszerkesztője volt. A két redakció állította össze az ötletes feladatokat is. Háromkor kezdődött a verseny. A megnyitó, a köszöntők elhangzása után százhúsz percen át küzdhettek a jobbiknak járó kupáért a jugoszláv és a magyar színeket képviselő csapatok. Elkopott néhány ceruza hegye, kisebbek lettek a radírok. A versenyzők megittak tisztes mennyiségű üdítőt, kávét, s megteltek csikkel a hamutartók is. Utána a zsűri, a két szerkesztőség vezetői, ellenőrizték a megfejtéseket. A döntés így szólt: a csapatok derekas munkát végeztek, a ’különbség az eredményben egészen minimális. A győztesnek járó kupa Szekszárdon marad. SZEPESI LÁSZLÓ Dugjuk csak össze a fejünket Nem is olyan nehéz, mint amilyennek látszott------------------------------------------------A boldog pillanat A győztes díja... i----------------------------------------------------Te sem tudod, én sem tudom, de juszt is kitaláljuk... Egy kis frissítő. A magyar kávé jólesik a jugoszláv versenyzőnek — bermann — Megnyitó két nyelven. Tiszai László, a Füles főszerkesztője köszönti a verseny résztvevőit
