Tolna Megyei Népújság, 1980. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-10 / 212. szám
a Képújság 1980. szeptember 10. • • ON KER Levélcímünk: 7101 Szekszárd, Postafiók: 71 „Ki korán kel ••• Sotoan aláírták azt a levelet, amelyet Vlarga Hona ‘küldött be szerkesztőségünknek. „...Ozorán lakunk, a falu központjától eléggé távol (körülbelül 60—70 család). Van egy élelmiszerboltunk, ahol tejet egyáltalán nem lehet kapni, túrót, tejfelt is csak egy héten egyszer. Ha valaki nem áll oda kora reggel, hogy jussán neki, akkor szaladhat a faluba. Idősek, kisgyermekes anyák kilométereket gyalogolnak, ha szükségük van I—2 liter tejre, pedig az egy háznál majdnem mindig szükséges. Az sem megoldás, hogy megveszünk egy hétre valót, mert megromlik. Már írtunk levelet a Sió-menti áfészhoz, ahonnan azt válaszolták, hogy panaszunkat felülvizsgálták az ozorai tanácselnökkel. Megállapodtak, hogy addig, amíg az útszakasz (70—80 méter) a boltig el nem készül, addig nem tudnak tejet küldeni, mert nem tud bemenni a kocsi. (A kenyeres autó bejár, úgy látszik az be tud menni.) A tanácselnök akkor azt az ígéretet tette, hogy 1979. október 31-ig megcsinálják az utat. Az áfész közben küldött egy hűtőszekrényt is, hogy mire kész lesz az út, addigra semmilyen akadály ne merüljön fel. Azóta már vissza is vitték, mert az út — sajnos — még mindig nem kész, pedig már lassan 1980. október 31-e is ideér...” Telefonszámunk: 12-284 A Sió-menti áfész igazgató- sági elnöke, Péti Imre az alábbi választ adta a panaszos levélre: „ ... Az Ozora-Tóti pusztán lakó családoknak régóta jogos panasza, hogy az ott üzemelő bolt közvetlenül a szállító vállalatoktól nem kapja meg a megrendelt árut. hanem azt lovas kocsi közbeiktatásával kell szövetkezetünknek tovább szállítani. Emiatt az árut késve kapják meg, és olyan napi cikkeket, mint például a tej, időben nem tudnak megvásárolni. Ezt a panaszukat több esetben szövetkezeti taggyűlésen és falugyűlésen is elmondták. Az Ozorai Nagyközségi Közös Tanács ezt a lakótelepet 1978-ban szilárd útburkolattal kötötte össze a már meglevő közúttal, de a szilárd útburkolat a településen üzemelő boltot közvetlenül nem érintette. Art az ígéretet kaptuk a tanácstól, hogy a rövid földultat bontási törmelékkel töltik fel és olyan állapotba hozzák, hogy a szállítók a boltot meg tudják közelíteni. Az ozorai vár építésének elhúzódása miatt bontási törmeléket csak az idén tudtak biztosítani ...” Hol legyen a végállomás Paksról kaptuk a következő szövegű levelet: „Magam, dolgozótársaim és a város végén lakó paksi lakosok nevében írom a levelet. Június 1-én, minden előzetes értesítés nélkül — megváltoztatták a helyi járatú autóbusz végállomását. A busz eddig a város végéről indult és Dunakömlődön fordult vissza. Most a helyi járat végállomása a lakótelepen lévő autóbusz-pályaudvar. Aki — mint például én is — a város végén dolgozik, annak a konzevrgyártől gyalog keli menni, ami még kb. 3 kilométer távolságra van a gyártól. így naponta több kilométert gyalogolok. Kérem Önöket, segítsenek abban, hogy a helyi járat továbbra is a város végéig közlekedjen. A város végén van például a TÜZÉP-telep, a mentőállomás. Mindkettő a lakosság érdekeit szolgálja. Megközelítésük ezek után csak több kilométer gyalogolása után lehetséges.. A leivéllre Piegl Ferenc, a 11 -es számú Volán Vállalat igazgatója válaszait: „ ... A közérdekű javaslatot kivizsgáltattam. Paks város helyi járati forgalmát a városi tanács vb. vezetőjével, név szerint dr. Varga Imre elnökhelyettessel történt előzetes megbeszélés és egyeztetés alapján, 1980. június 1- vel átszerveztük. Az átszervezés következtében a korábban havonta közlekedtetett 1200 helyi járat helyett 1800 járatot közlekedtetünk. Ez a tény egymagában is igazolja, hogy bővítettük a szolgáltatást. Ezen túlmenően a helyi járati forgalmat a járati vonal azon szakaszain sűrítettük, ahol egyrészt a hivatás- forgalmi utazások, másrészt az egyéb tömegközlekedési utazásók nagyban ezt igényelték. így a Dunák ömlőd—Lakótelepi autóbusz-állomás, továbbá a Marx tér—'Lakótelepi állomás között periodikus közlekedést vezettünk be. Ugyanakkor a Lakótelepi autobus z^államás—Űj MÁV- áMomás között a járatokat ritkítjuk. Valóban igaz, hogy Paks úgynevezett újvárosi területén lakók viszonylag kevesebb utazási lehetőséget kaptak. Miután a területen jelentős létszámot foglalkoztató üzem nincs, a város vezetői is úgy foglaltak állást, hogy a jelenlegi körülmények között a már említett területeken kell a hélyi járati forgalmat javítani. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a távlatban a terület forgalmát nem szándékozunk javítani, azonban ehhez a megfelelő feltételek szükségesek ...” Ml VÁLASZOLUNK Változások a szakmunkásképzésben Csepel két szakmunkásképző iskolájában, a Bajáki Ferenc és a 208. számú Steinmetz kapitány Szakmunkás- képző és Szakközépiskolában az 1980—81-es tanévet ösz- szesen ezerhétszáztizenhárom tanuló kezdte meg. A jövendő szakmunkások az első napon a tankönyveket és a munkaruhát vették át, valamint munkavédelmi ismereteiket gyarapították. A szocialista szakmunkás- képzés eddigi történetét áttekintve az emberben óhatatlanul is megfogalmazódik a kérdés, hogy segítheti-e végre megbízhatóan a szakmunkásképzés a magyar népgazdaság mennyiségi és minőségi munkaerő-igényeinek kielégítését. A kérdés jogos és időszerű, hiszen befejezetlen folyamat, a szakmunkásképzés ősztől esedékes újabb reformja előtt állunk, aminek végrehajtása nem könnyű feladat. Megoldásához nemcsak újabb pénzeszközök kellenek, de idő és türelem is. 1950 és 1970 között any- nyi — egyes mozzanataiban egymásnak ellentmondó — „reformot” élt át a szakképzés, hogy tíz évvel ezelőtt — egy újabb reform elhatározásakor — jószerével mindent élőiről kellett kezdeni. A mostani tanévkezdéstől esedékes újabb változtatások az elmúlt évtizedben meghonosított módszerek továbbfejlesztését célozzák. A korábbi alapelvek változatlanok: igazodni a képzési ütemben, a szakmastruktúrában, az oktatás tartalmában, a tanítás és a tanulás módszertanában a gazdasági, a műszaki, s persze a foglalkoztatási követelményekhez. Végül is tehát még közelebb jutni ahhoz, hogy a szakmunkásképzés valóban segítse a népgazdaság munkaerő-igényeinek mennyiségi és minőségi kielégítését. Jelenleg — az elmúlt tíz évben végrehajtott szakma-, illetve tantárgyösszevonás eredményeként — 190 szakmát tanítanak, a korábbi 285 helyett. A most kezdődött tanévben az iskolai rendszerben tanított szakmák száma tovább csökkent — 128-ra. Ezen belül 22-ről 36- ra emelkedett az alapszakmák száma, ami azt is jelenti, hogy a tanulók kétharmada minden eddiginél szélesebb szakismereti alapokra épülő oktatást kap. Nézzünk egy konkrét példát. A vegyi anyaggyártó szakmát a mai gyógyszer- gyártó, továbbá ennek egy- egy leágazását jelentő szerves és szervetlen vegyianyaggyártó szakmákból, illetve a növényolaj- és a mosószergyártó szakmákból „ötvözték” össze. Merthogy a vegyianyaggyártó szakmunkás hasonló, vagy éppen azonos gépekkel, berendezésekkel és technológiai folyamatokkal találkozik, dolgozzék akár a gyógyszer- iparban, vagy éppen a mosószergyártásban. Vagyis: mi szükség lenne külön mosószergyártó, és külön gyógyszeripari szakmunkásképzésre? Vegyipari szakmunkásra van szükség. S hogy végül is kiből mi lesz, az majd eldől a munkahelyválasztással, s a munkahelyi továbbképzéssel. Ha eldől... (A vegyipar esetében ez egyszerűbbnek látszik. De például a sokkal nehézkesebben mozduló gépiparban már okkal-joggal merülhetnek fel némi kételyek...) Az oktatás tartalmi korszerűsítéséhez feltételeket kell teremteni. Mindenekelőtt: a szakmai követelmények és a tananyagok változása nem jelenti azok teljes kicserélését. Egyelőre mindössze 24 új tankönyvet jelentetnek meg, a többire majd csak két-három év múlva kerül sor. A következő öt évben, a várhatóan több diák ellenére sem emelkedik az egy tanteremre jutó tanulók száma, s még többen jutnak tanműhelyi oktatáshoz. Folytatódik a kollégiumépítés programja is (elsősorban az úgynevezett hiányszakmákban, és az ingázás csökkentése érdekében). Várhatóan felgyorsulnak bizonyos szervezeti változások is. Tavaly jelent meg a Munkaügyi Minisztérium, s az akkor még létező Oktatási Minisztérium közös utasítása a tanácsok által fenntartott középfokú nevelési és oktatási intézmények szervezeti összevonásáról. Ennek végrehajtásaként már eddig is több szakmunkásképzőt és szakközépiskolát vontak össze közös igazgatású intézménnyé. A cél: az „oktatási kapacitás” ésszerű és gazdaságos kahisználása. Csak vigyázat! — figyelmeztetnek a szakképzés irányítói, mert e törekvések könnyen fordulhatnak a visszájára is. Az efféle összevonások csakis akkor helyeselhetők, ha elősegítik az iskolák profiljának egységesítését, a nevelés-oktatás feltételeinek javítását, de nem úgy, hogy a közös igazgatású — ám különböző jellegű és feladatú — intézményekben összemosódjék a képzés tartalma és szervezettsége. A következő években — a pillanatnyi elképzelések szerint — megalapozottabbá válik a „beiskolázások” tervezése. A keretszám-rendszer továbbra is fennmarad, sőt: az igazodást a keretszámokhoz az eddiginél szigorúbban ellenőrzik majd. Mint mondják, a túlképzés megakadályozása, illetve a hiányszakmák benépesítése érdekében. S mert az általános munkaerőszükségleti tervek ma is gyorsan változók, a beiskolázás inkább csak a megyei tanácsok információira támaszkodhat. Vagyis: sok múlik azon, hogy a megyei tanácsok mennyire veszik komolyan e feladatukat, és mennyire ismerik fel a felelősségüket. VÉRTES CSABA A fegyveres erők, a ■•v.'-íjP:': fegyveres testületek ••':vjPfcí és a rendészeti szer- tagjainak a tes- •:ií3v-V tületekkel szemben v.v.VtVJ fennálló anyagi felelősségéről szóló koráDbi jogszabályt módosítja és egészíti ki a Minisztertanács 33/ 1980. (VIII. 19.) számú rendeleté, amelynek alkalmazása szempontjából testületi tagnak kell tekinteni az önkéntes rendőrt, az önkéntes határőrt, az önkéntes tűzoltót és a munkásőrség társadalmi állományú tagját is. Kiemelendőnek tartjuk a jogszabálynak azt a rendelkezését, amely szerint a kártérítés mérséklésének általában nincs helye, ha a károkozásból a testületi tag vagyoni előnyhöz jutott, vagy a károkozás egyébként szándékosan, illetve ittas állapotban történt. A rendelet — amely 1981. január 1-én lép hatályba, de amelynek rendelkezéseit a folyamatban levő ügyekben is alkalmazni kell — a Magyar Közlöny idei 59. számában jelent meg. A közönségszervezésről, valamint a közönségszervezők, az ületszerzők és az ügynökök díjazásáról szól a művelődési miniszternek a Magyar Közlöny f. évi 60. számában megjelent 1/1980. (VIII. 22.) MM. számú rendelete, amelyből olvasóink érdeklődésére — úgy véljük — elsősorban az üzemi közönségszervezőkre vonatkozó szabályozás tarthat számot. Nos, az üzemi közönségszervező a színházzal, illetőleg a munkáltatóval kötött írásbeli megállapodás alapján a saját főállása szerinti munkahelyén társadalmi munkában végzi szervezési és értékesítési tevékenységét, őt költségtérítés illeti meg, amely jutalékkulcsban vagy forintösszegben állapítható meg. A költségtérítés címén teljesített kifizetés nem haladhatja meg az üzemi közönségszervezés útján értékesített jegyek, bérletek és kulturális cikkek eladásából a színházhoz, illetőleg a munkáltatóhoz befolyt bevétel 10 százalékát. A költségtérítés összegét a már említett megállapodásban kell meghatározni, amely megállapodáshoz a szakszervezet helyi szervének az üzemi közönség- szervező személyére szóló javaslata is szükséges. A SZÖVOSZ Tájékoztató idei 34. számában útmuta- t ó jelent meg a vállalati (intézményi) újítási szabályzatok felülvizsgálatára és az új szabályzatok kiadására. Az útmutató rávilágít a jelenleg érvényes szabályzatokban tapasztalható hiányos rendelkezésekre, többek között arra, miszerint nem megfelelőek a szabályzatokban az újító tevékenységre történő mozgósítás formái, módszerei, alig található konkrét, ellenőrizhető intézkedés az újítási versenyek szervezésére, az újításokat és az újítókat népszerűsítő módszerekre, a munkaverseny, a szocialista brigádmozgalom és az újító- mozgalom összehangolására stb., megjelöli a szabályzatok felülvizsgálatának módját, majd pedig azokat a kérdéseket is, amelyeket az újítási szabályzatban „részletesen és konkrétan rendezni kell és tovább kell fejleszteni”, a felülvizsgálat során pedig figyelembe kell venni — többek között — az Újítók Lapjában megjelent újítómozgalmi állásfoglalásokat. A belföldi hivatalos kiküldetés alkalmával a saját gépjármű használatával összefüggő egyes kérdésekről szól az OKISZ Értesítő idei 21. számában megjelent közlemény, amely szerint az ide vonatkozó engedély megadása előtt a gazdaságosság megítélésénél a vasút vagy autóbusz viteldíj összegén kívül vizsgálni kell — többek között — azt is, hogy a feladat elvégzése kíván e azonnali végrehajtást, a saiát gépkocsi használata által gyorsabban lehet e elvégezni a feladatot,'Tehetővé válik e az aznapi visszatérés s így megtakarítható e a szállás- költség, a következő napi kiküldetési díj stb. „Gazdaságos a saját személygépkocsi használata akkor — mondja ki a közlemény —, ha a kiküldetésbe több személy utazik együtt és egy nao alatt elvégezhetők a hivatalos feladatok. valamint ha a gépkocsihasználat következtében a kiküldetés során egy nap alatt több hivatali feladat végezhető el, míg ugyanazok vasúttal vagy autóbusszal történő utazás esetében egy napnál hosszabb időt vennének igénybe.” Eligazítást ad a közlemény a fizethető térítési díjakról s arról is, hogy pl. az átalány összegét mely esetekben kell megvonni. DR. DEÁK KONRAD a TIT városi—járási szervezetének elnöke Régészeti kutatás Herpályban Dr. Kalitz Nándor és V. Sz. Tyitov neolitkutató kandidátus vezetésével magyar—szovjet régészeti feltáró munka folyik a Berettyóújfalu melletti herpályi földvár területén. Mint az eddigi adatok is bizonyították, a herpályi földvárban egy, az i. e. IV. évezredben lakott település nyomaira bukkantak. Ez egy neolit korú mediterrán kultúra legészakibb települése volt. Az ásatások során használati eszközök maradványai, edény- és faltöredékek kerültek elő nagy számban, de a legértékesebb lelet négy. ház maradványa, amit a hatodik rétegből hoztak napvilágra.
