Tolna Megyei Népújság, 1980. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-12 / 214. szám
1980. szeptember 12. NÉPÚJSÁG 3 Kovács leszel, Feri A legény harminchét kiló. A tizenötödik évét tapossa. Naponta autóbusszal jön Kölesdről Szekszárdra. Kovács akar lenni. * — Az úgy volt, tetszik tudni — meséli —, hogy én elhatároztam, kovács leszek. Anyuéknak nem nagyon tetszett a dolog. De én nagyon szeretem a vasat. Azt, amikor alakul az ember keze alatt. Beteszem a tűzbe, izzik, aztán ütöm. Olyan szépen lehet hegyezni, hogy csak na. Horváth Feri vagyok. Kölesden lakom szüleimmel, s ide jöttem a Töttös Gábor bácsihoz szakmát tanulni. Négy évig kell dolgoznom, s akkor tehetek majd szakmunkásvizsgát. Nem vettek fel tanulónak. * A fiút nem azért nem vették fel tanulónak, mert nincs érzéke a vashoz, a szakmához, netán rossz a bizonyítványa. Szekszárdon, az ipari iskolában nem indítanak kovácsosztályt. Nincs annyi jelentkező, hogy tanítani lehetne ezt a szakmát. — Én három éve jöttem el Kölesdről, szomszédságunkban lakott a Feri, s mindig átjárt hozzám... Megszerette a szakmát, aztán én is segítettem, hogy műhelybe, kovácsműhelybe kerülhessen. Különben én is a Gábor bácsi keze alatt lettem szakmunkás. Kovács. Dohoczka János kovácssegéd mondja ezeket, aki a Feri gyerekkel együtt dolgozik a festő ktsz Remete utcai műhelyében. * — A mi családunkból mindig volt kovács. Édesapám is itt dolgozott, meg annak az apja is. A fiam is jól érti a mesterséget. Amikor egyetemi éveiben szünet volt, ide- állt az üllő mellé, s dolgozott. Én, sajnos már nehezen bírom a munkát. Sokat fájnak a lábaim. Tíz évig voltam szakoktató a szekszárdi ipari iskolában. Hiányoztak ,a gyerekek. Ez a fiú szorgalmas, ügyes. Jó kováccsá akarom nevelni. * — Az a helyzet, hogy ne- "kem négy évig dolgoznom kell, s közben tanulni. Tizenegy forintos az órabérem, mivel fiatalkorú vagyok, csak hat órát dolgozhatok naponta. Elkezdünk tanulni. Gábor bácsi, a mesterem segít. Szakkönyvei vannak. Fia, aki tanár, ígérte, hogy magyarból, történelemből, meg matekból segít. Sárdi Csaba szakoktató elvtárs, aki az ipari iskolában dolgozik, azt ígérte, hogy támogat, sőt elmehetek az osztályába is, amikor a lakatosokat okítja. Az első év majdnem ugyanaz mintha kovácsosztály volna. * Feri előtt kék kötény van. Alatta gombos mellény. Vékony, inas kezével fogja a kalapácsot. Az üllő ellőtt áll. Talán dobogót i,s tennék ón alá, de nem szükséges. A kalapálásnak fortélya van. A mester tanította meg erre. A háromkilós kalapácsot kézbe veszi, lendíti fel a magasba és odaüt, ahova Gábor bácsi koccint és az ütemet veri, meg az izzó vasat forgatja. Szó nélkül dolgoznak. Az üllő, a háromkilós kalapács, meg az egykilós valóságosan nótát ver, zenél. * — Nem fáradok el. A lábam is bírja. A kezem is. Tessék megnézni, a tenyeremen nincs hólyag. Megtanítottak, hogyan fogjam a szerszámot, hogy ne törje a tenyeremet. * A vasasmunka nagyon nehéz. Itt, ebben a kis műhelyben azonban könnyű. A három ember mintha család volna. Gábor bácsi harA száztízkilós üllőn formálódik a vas mincöt éve kovács. A karja olyan, mint az acél. A fiú karja — mint a háromkilós kalapács nyele. A mester is ilyen vékony- dongájú gyerek volt, amikor apja körül segédkezett, és megtanulta a kovácsmesterséget. * — Amikor idejövök, a munka kezdése előtt reggelizek. Hazulról hozom. Az ebédet is. Szeretek enni... Ehhez a munkához jó kondícióra van szükség. Nagyon szeretem a levesek közül a borsólevest. Meg a tökfőzeléket. Azt nagyon szeretem... Hússal persze... * Nyílt tekintetű, szép beszédű fiú ez a Horváth Feri. Kovács lesz belőle. PÄLKOVÄCS JENŐ Fotó: Gottvald Károly Késik a paradicsom ,A körülményekhez, az időjárás mostohaságához képest nagyon jó az idei paradicsom a paksi Dunamenti Egyesülés Tsz-ben. De tegyük hozzá mindjárt, hogy valószínűleg ez az utolsó paradicsomtermesztő év a szövetkezetben, jövőre mór nem palántáznak. A termesztés munkáiról, eredményéről és jövőjéről Petrik János főagronómus adott ' ismertetést. Elmondta, legalább két hét előnyre tettek szert azzal, hogy palántát neveltek és nem magról vetették a paradicsomot. így a termésnek több mint a fele beérett és le is szedték a hét elejéig, olyan esztendőben, amikor sok gazdaság még az elején tart a paradicsomszezonnak. Húsz hektár a paradicsom a Dunamenti Egyesülés Tsz- ben, tehát nem nagy terület. Volt itt hatvan hektár is régebben, a munkaerő csökkenése miatt évről évre kevesebbet kellett ültetni. Már csak 40 fizikai dolgozó tartozik a tagok közé, aki kertészeti munkát végez. Az ő idejüket, erejüket leköti a szőlőművelés. Most, hogy újabb területen telepít szőlőt a szövetkezet, kiszorul a növények közül a paradicsom. De most még van szép is, tehát érdemes megemlíteni, hogyan gondozták. Május első napjaiban ültették ki a palántákat, amikor már meleg volt. Vegyszeres gyomirtást végeztek a területen és kétszer gépi kapálást is kapott a paradicsom. Ezenkívül egyszer „megcsapkodták” a földet kapával az asszonyok, tehát a ritkán kinövő gyomokat is eltüntették a földről, amelyekre nem hatott a vegyszer, és nem érte el a kultivátor. Szép palántát ültettek és biztosították a fejlődését. Hektáronként 300 mázsát terveztek. Harmincöt vagonnal takarítottak be ez ideig. Nagyobb része a konzervgyárba került, a többi a város ellátásának javítására és a tagoknak. G. J. Magyarország, Zalaegerszeg - Gébárti-tó o Zala és Tolna megye székhelye hasonlít egymásra. Mindkettő természeti környezete szép, ez is, az is Hild- éremmel kitüntetett város és egyformán vasúti szárnyvonal mellett épült. Ez utóbbi tény régi városatyák máig ható ostobaságának bizonyítéka, és a sokkal nagyobb Zalaegerszegen még kelle- metlenebbül érezhető, mint a vonatközlekedés terén az utóbbi években szépen előrerukkolt Szekszárdon. Hild-érem ide, vagy oda, fél napi gyaloglás és autózás után — mely utóbbi a városban a' Zalai Hírlap főszerkesztőjének segítségével történt — a figyelő szem észrevesz jó néhány kellemetlen hibát is. Előrebocsátva, hogy Zalaegerszeg valóban nagyon szép és ami itt következik, az nem kákán csomót keresés. A várostervezés a kelleténél tovább folyhatott „laposkúszásban”. Ez úgy értendő, hogy a családi házakkal beépített, tehát • területigényes kertváros túlságosan nagyra nőtt. A többszintes lakótelepek távolra szorultak és szorulnak majd a jövőben is. A házak viszont változatos nagyságúak, küllemük és talán némi színskála-összeha- sonlító tapasztalatcserére se ártana Zalaegerszegre látogatniuk megyénk városépítéssel, településtervezéssel foglalkozó és azért felelős szakembereinek. A városközpont büszkesége egy hatalmas lakóépületegyüttes, melynek alighanem erkélyeinek szép szövedéke és átjáró-közlekedő folyosói miatt adta a népnyelv a „Csipkeház” elnevezést. Aztán később felfedezte a Zalaegerszegen is létező alvilág. Nem az elnevezést, hanem a házat. Az átjárókat előszeretettel keresték fel csövezők, italozók, az élet más tevékenységeit gyakorlók — és természetesen a razziák is. A tervező álma így ütközött a valósággal, továbbá egy nagy, földszintes áruházzal, melyet furcsa meggondolásból a Csipkeház elé építettek, jócskán megtépdesve ezzel annak „csipkéit”. Szekszárd és Zalaegerszeg közt, minden erőltetés nélkül, még egy hasonlatosságot lehet találni. Ami nálunk a szerencsére végre újjászülető Csörge, az amott a Gébárti- tó. A Csörge sokkai kisebb, viszont szebb, öregebb fák' nézik magukat a tükrében. Ilyesmi újabban „van neki”. A Gébárti-tó jóval nagyobb, fel ül été 30 hektáros. Társadalmi munkával épült ipari víztározó, melyben fürödni, horgászni és amelyen csónakázni lehet. Átlagos mélysége 3 méter körüli, környékét parkosították és nem messze innen majdan lakótelep épül egy szél járta fennsíkra. Paradicsomi környezete lesz. Addig is a Gébárti-tó kirándulóhely. Augusztusi ott- jártamkor pedig egy sajátos alkotótábor színhelye volt, melyről érdemes szót ejteni — sőt talán példát venni is. Láttam már néhány hosz- szabb-rövidebb ideig élt képzőművészeti tábort, szakkört, stúdiót — az elnevezés kevéssé fontos. Szekszárdon például a megyei művelődési központ előtt időtlen idők óta ugyanannak az amatőr művésznek az alkotásai láthatók. Zalaegerszegen a reális városi igény felettébb reális változásokat hozott. Építészek, belsőépítészek, szobrászok, közművelődési szakemberek fogtak össze tíz napra, nehéz fizikai és olyan munkára, melynek végeredményét semmi esetre sem lehet képzőművészeti alkotásnak nevezni. Hasznosnak annál inkább. Végtére is, ha a mélyvízű tavon 30x10 méteres öböl létesül az úszni nem tudó kisebbek részére, az bizony hasznos. Hasznos a rábocsá- tott hatalmas tutaj is, mely egyszerre térelválasztó a mély és sekély között, de ugyanakkor fel van szerelve mindenféle ötletes játszóalkalmatosságokkal. Alkotója? Nos, egyetlen néven nevelhető alkotója nincs. Fekete György, Király József, Blazsek Gyöngyvér, Deák László, Baránka József, Pelényi Margit és Gyula. Szabolcs Péter, Simon László, Müller Imre és Kováts Flórián ragadott fűrészt-bárdot, és ismerkedett a közös alkotás közhasznú örömével. Korábban az ilyen táborozások során meglehetősen elvont problémákkal is foglalkoztak. Sokan közülük egyáltalán nem zalaegerszegiek. Viszont a városnak évek óta van ereje és elégséges — mondjuk így — „szívóhatása” ahhoz, hogy művészeket vonzzon ide. Maradna még egy logikus és bevallom, hogy nem egészen megválaszolt kérdés. Miért művészek keresnek nem szokványos, az egész iskolai oktatásunk által művészire még csak nem is emlékeztető megjelenési, tevékenységi, sőt olyan formát, mely széles körökre hat? Talán, mert témát, talán mert talajt keresnek? Amikor erre szükség volt, az érdeklődő zalaegerszegi kirándulók mindenesetre boldogan kapcsolódtak be a munkába és hengergettek rönköket. Ez tetszett a helybelieknek és természetesen tetszett a futó látogatónak, azaz nekem is. (Folytatjuk) ORDAS IVÁN Vadhajtások Az igazgató félórái Az igazgató a munkakezdés előtt negyedórával már a szobájában volt. Átnézte az újságot, futó pillantást vetett az asztalán álló naptárra, volt benne bejegyzés az napra is bőségesen, egy cédulára felírt néhány dolgot, amit feltétlenül el kell intéznie, mire a titkárnő bejött, már javában benne volt a munkában. Éppen egy kimutatás második oldalát tanulmányozgatta, mikor a titkárnő halkan nyitotta az ajtót, s bejelentette az egyik társadalmi szervezet városi vezetőjét. A tulajdonképpeni megbeszélni való — társadalmi munkához erőgépet kértek vasárnapra — alig néhány percet vett igénybe, de hát az illem úgy kívánja, hogy még maradjon a vendég, legalább addig, amíg a kávéját megissza. Közben a főmérnök tűkön ülve várta a titkárnő jelzését, a napi munkával összefüggő, halaszthatatlanul fontos kérdésben kellett az igazgatónak kimondania a döntő szót. Alig kezdett hozzá, befutott a felettes szerv egyik munkatársa a fővárosból. Érdeklődni, ellenőrizni jött. Igaz, olyan dologra volt kíváncsi, amit éppen előző nap adtak — határidőn belül — postára, s ha nem indul el korábban, már az asztalán találhatta volna. Dehát jött, s ha már itt van — útiköltség, napidíj — minimálisan másfél órát el kell töltenie a kiszállás színhelyén. Kávé, üdítő — az igazgató gyomra már egy kicsit reszket, nem a második kávétól, hanem azért, mert a főmérnökkel nem tudták befejezni a megbeszélést, már pedig az az ügy nem kerülhet sínre, amíg az ő aláírása rajta nincs az iraton. Mire a felettes szerv képviselőjét sikerült a főkönyvelő gondjaira bízni, befutott az egyik partnervállalat igazgatója. Azonnal kellene nekik egy alkatrész, ‘különben nem tudják az exporttervet teljesíteni. Jöjjön a főmérnök, a termelési, kereskedelmi főosztály vezetője, a vendégnek szerencséje van, tudnak segíteni a gondján, immár megkönnyebbült lélekkel maradhat még egy félóráig, a kávé, üdítő mellé egy pohárka konyak is kerülhet... Ne folytassuk a sort, a félórákat, amelyekben még két vállalat és a tanács képviselője, a patronált általános iskola úttörővezetője után egy volt iskolatárs is helyet kapott, s azután egy külföldi delegáció jött üzemlátogatásra... De hát mit lehet tenni? Az igazgatóhoz bejelentkező személyt fogadni illik. Még ha később a konkrét témát egy osztályvezetővel fogja is megbeszélni, egy kávényi időt akkor is rá „kell” szánni — így követelik a kialakult szokások. Hogy az idő pénz, azt elég gyakran emlegetjük, a szalag mellett, teljesítményben dolgozók esetében talán komolyan is vesszük, csak éppen odáig nem jutottunk még el, hogy belássuk: az igazgató ideje nemcsak hogy pénz, de igen nagy pénz. Amiből mindenkinek csak annyit lenne szabad elvenni, amennyi a munkához feltétlenül fontos. NAGY ZSUZSA Feri a tűznél Városrészlet
