Tolna Megyei Népújság, 1980. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-12 / 214. szám
2 Képújság 1980. szeptember 12. / Fegyverbarátság *80 Befejeződött a közös hadgyakorlat Partraszállás az NDK tengerpartján. Kétéltű páncélos járművek gördülnek partra a hadihajóról a „Fegyverbarátság ’80” hadgyakorlaton Berlin, Kocsis Tamás, az MTI tudósítója jelenti: A Varsói Szerződés egyesített fegyveres erői „Fegyverbarátság ’80” gyakorlatán csütörtökön, az NDK , területe középső szakaszának egyik gyakorlóterén csehszlovák, NDK-beli és szovjet katonák átkelést hajtottak végre egy folyón. A tüzérségi és légi előkészítés, valamint az úszva átkelő gyalogsági harc- járművek után az NDK nemzeti néphadseregének egyik műszaki alakulata rekord idő alatt vert pontonhidat. A híd- részek zárása, összekapcsolása után azonnal megindultak a harckocsik, a legkülönbözőbb tüzérségi eszközök a túlpart felé, és a csapatok fergeteges ütemben zúdultak át a folyó fölött biztonságosan feszülő acélhídon. Ugyanezen a napon sor került szdvjet légideszant- egység bevetésére is. A csapatok a legkorszerűbb szállítórepülőgépekkel érkeztek a kijelölt térségbe, ahol az élő erők harceszközeikkel — köztük nehézfegyverekkel — rendkívüli pontossággal értek földet, és indították meg támadásukat. A több napos gyakorlat utolsó mozzanataként az egyesített fegyveres erők gépesített lövészalakulatai — vadászbombázók és harci helikopterek támogatásával — harcszerű éles lőgyakorlatot hajtottak végre, kiváló eredménnyel. így a katonai kiképzés legnehezebb, legfele- lősségteljesebb és legnagyobb felkészültséget igénylő epizódjával zárult a közös manőver A közös hadgyakorlatok befejezését követően katonagyűlésre került sor a gyakorlótéren Ezen — csakúgy, mint a gyakorlat csütörtöki napjának eseményein — jelen volt Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke, valamint az NDK számos más párt- és állami vezetője. Ott voltak a szocialista országok meghívott honvédelmi miniszterei, közöttük Czinege Lajos hadseregtábornok, magyar honvédelmi miniszter. A vendégek között volt Viktor Kulikov, a Szovjetunió marsallja, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített erőinek főparancsnoka és Ana- tolij Gribkov hadseregtábornok, az egyesített fegyveres erők törzsének főnöke. A gyűlésen Heinz Kessler vezérezredes, az NDK nemzet- védelmi miniszterhelyettese elismerését fejezte ki a hét ország csapatai és törzsei példás helytállásáért. Heinz Hoffmann hadseregtábornok, az NSZEP Politikai Bizottságának tagja, az NDK nemzetvédelmi minisztere, a „Fegyverbarátság ’80” gyakorlat vezetője a gyűlésen díszzászlókat adott át a résztvevő testvérhadseregeknek, közöttük a Magyar Néphadseregnek a manőveren nyújtott kiváló teljesítményeik elismeréseként. Erich Honecker a gyakorlatok színhelyén megbeszélést folytatott a szocialista országok meghívott honvédelmi minisztereivel. A «Fegyverbarátság ’80” gyakorlat ünnepélyes záróeseményeként pénteken katonai díszszemlét tartanak. Kína Tanulságos ülésszak Peking, Éliás Béla, az MTI tudósítója írja: Megfigyelők egyöntetű véleménye szerint a kínai országos népi gyűlés most lezajlott ülésszaka sok tekintetben tanulságos és rendhagyó volt. A képviselők az ülésszak folyamán nem kevesebb, mint 3200 javaslatot és észrevételt terjesztettek elő, ami példátlan a kínai parlamenti gyakorlat történetében. A javaslatok, észrevételek és bírálatok zöme a Hua Kuo-feng vezette kormány tevékenységének negatívumait pellengérezte ki. A képviselők a kínai közvélemény nézeteinek adtak hangot, amikor elmarasztalták a kormány gazdaságpolitikáját és élesen bírálták a különböző minisztériumok munkáját. Kifogásolták a gazdaságpolitika bakugrásait, és elégedetlenségüket fejezték ki a, modernizálási kísérletek nyilvánvaló hiányosságai és kudarcai miatt. Rámutattak, hogy ezeknek a kísérleteknek következtében jelentős veszteségek érték Kína gazdaságát. Mivel azonban nem hangzott el hivatalos kormánybeszámoló, a felelősség kérdése is megmaradt az általánosság szintjén. Ez azonban mit sem változtat azon a tényen, hogy a Kínai Népköztársaság kikiáltása óta nem volt olyan kormány, amely annyi bírálatot kapott, mint Hua Kuo-feng pártelnök és miniszterelnök kormánya. Külföldi megfigyelők szerint Csao Ce-jang miniszter- elnökké választása újabb lendületet ad majd Kínában nemcsak a modernizálási kísérletezésnek, hanem a gazdaságirányítási rendszer reformjának is. Lengyelország Vegyes bizottságok ellenőrzik a megállapodások végrehajtását Józef Pitnikowski lengyel miniszterelnök szendén felszólalt a poznani vajdasági pártaktíva értekezletén. Beszámolt arról a tevékenységről, amelyet a párt és a kormány folytat a jelenlegi válságból kivezető proigrtam realizálása, a dolgozók életszínvonalának javítása érdekében. Hangsúlyozta, hogy a munkások tiltakozása nem a szocializmus, nem a párt ellen, hanem a társ'adalmi- gazdasági életiben keletkezett torzulások ellen irányult. — Éppen ezért — mutatott rá a miniszterelnök — most a legfontosabb ,a párt iránti bizalom, a párt tekintélyének helyreállításai, a termelés normális ritmusának biztosítása. A kormány vezetője ismét hangsúlyozta: igazságosain. megvizsgálják a dolgozók valamennyi csoportjának kívánalmait és érdekeit, a munkabérek szabályozását célzó program realizálásának keretében. A Lengyel Népköztárslaság minisztertanácsának elnöke vegyes bizottságolkát hozott létre a tárgyalófelek között létrejött megállapodások végrehajtásának ellenőrzésére. A Kaiziroierz Barcikowski mi- mimiszterelnök-helyettas vezette bizottság a szczecini, a Wlodzimierz Lejczak bánya- ügyi miniszter vezette bizottság a katowiczei megállapodás végrehajtását ellenőrzi, míg a gdanlSki megállapodásban foglaltak teijasítésánek ellenőrzésével Andrzej Jedy- nak nehézipari és mezőgazdasági gépipari minisztert bízták meg. A minisztertanács elnöke bizottságot hívott életre a fémkohászati kollektívák kívánalmainak és javaslatainak kivizsgálására is. E bizottság élére Franciszek Kaim fémipari minisztert nevezték ki. A PAP hírügynökség a bizottságok létrehozásával kapcsolatosan rámutatott: a hatóságok által vállalt kötelezettségek teljesítése nagymértékben függ attól, hogy az elkövetkező hónapokban hogyan alakul az ország gazdasági élete, s rendkívül fontos, hogy a megállapodások teljesítését szolgáló munka nyugodt légkörben folyjék. Az új Etiópia /\ Arany /k Platina [§ SÓ Kőolajfinomítás □ Építőanyagipar S T extil ipar R Bőripar Faipar* Élelmiszeripar Vasút Hat esztendeje új történelmi időszámítás kezdődött Etiópiában: a forradalomé, amely antifeudális, antiim- perialista és szocialista célokat egyaránt maga elé tűzött. 1974. szeptember 12-én a hadsereg haladó szárnya megfosztotta trónjától a császárt, Hailé Szelassziét, s ezzel véget ért a földkerekseg egyik legrégibb monarchiája. Az új társadalom megszületése azonban sehol sem könnyű. Etiópiában különösen nehéz, hiszen Afrika legelmaradottabb országai között tartották számon. A 30 milliós lakosság jelentős része az éhhalál küszöbén tengette életét, az írástudatlanság 95 százalékos volt, az oktatás és az egészségügy még a legelemibb kívánalmakat sem elégítette ki. Az ipar és a mezőgazdaság kezdetleges formáival kizárólag a tehetősebb rétegeket szolgálta. A császári rendszer és hadserege szégyenletes szerepet töltött be az amerikai imperializmus kezében a térség haladó mozgalmainak leverésében is. A fiatal tisztek tisztában voltak a nehézségekkel — annál elszántabban kezdtek hozzá forradalmi programjuk megvalósításához. Az Ideiglenes Katonai Kormányzó Tanács első lépésben c~la- mosította az ipart, a kereskedelmet, bankokat. Ezt követte a földreform, amelynek eredményeként az addig jobbágysorsra kárhoztatott parasztok milliói jutottak földhöz. Az újjáépítés és a gazdasági fejlesztés ütemének gyorsítására két éve országos mozgalmat indítottak, amelynek nyomán megkezdődött a korszerű ipar és mezőgazdaság kialakítása. Az új Etiópia ellenségei nem nézték tétlenül ezeket a haladó változásokat. A oelső és a külső reakció egyszerre támadott. Szomália az imperialista hatalmak támogatásával 1977 júliusában indított agressziót Etiópia ellen, ugyanakkor a szakadárok Eritreában is harcot kezdeményeztek a természeti kincsekben gazdag országrész elszakítására. Az etióp nép azonban nem hátrált meg. Megvédte a forradalom vívmányait, hazáját, s az ország egységét. Az egykori Abesszínia hivatalos neve ma: Szocialista Etiópia. Nevében a szó — szocialista — hat esztendő munkáját, egy ígéretes folyamat első állomásait testesni meg, s a jövőt jelzi. Ebben az országépítő munkában, a szebb jövő megteremtésében kívánunk sok sikert az etióp népnek nemzeti ünnepén. Hazánkba érkezik a vietnami külügyminiszter Púja Frigyes külügyminiszter meghívására szeptember 12-én, pénteken hivatalos baráti látogatásra hazánkba érkezik Nguyen Co Thach, a Vietnami Szocialista Köztársaság külügyminisztere. PANORÁMA BUDAPEST Csütörtökön, hivatalos baráti látogatásra magyar parlamenti küldöttség utazott Mongóliába a Nagy Népi Hurál elnökségének meghívására. A delegációt Péter János, az országgyűlés alel- nöke vezeti, tagjai: Csapó Jánosné, Hosszú László és Lukács János országgyűlési képviselők. * Tanácskozást tartott csütörtökön az országgyűlési képviselők Baranya, Csong- rá’d, Heves, Komárom és Nógrád megyei csoportja. A Komárom megyei képviselő- csoport ülésén részt vett Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságnáak tagja, a Központi Bizottság titkára is, a Csongrád megyei képviselők tanácskozásán részt vett és felszólalt Apró Antal, az országgyűlés elnöke, Csongrád megye 1-es számú választókerületének képviselője. A Baranya megyei képviselőcsoport ülésén Szentist- ványi Gyulánénak, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa ttikárának részvételével a megyei tanács 1979. évi gazdálkodását értékelték. MADRID Az európai biztonság és együttműködés kérdéseivel foglalkozó madridi találkozót előkészítő tanácskozás résztvevői szerdán jóváhagyták kizárólag ügyrendi kérdésekkel foglalkozó tárgyalásaik napirendjét, amelyre a liechtensteini küldöttség tett javaslatot. FOKVÁROS Egy fekete bőjű diák meghalt és négy 'megsebesült, amikor szerdán Guguletuban, Fokváros feketék lakta elővárosában, a rendőrség tüzet nyitott tüntető és köveket dobáló diákokra, akik az oktatási rendszerben érvényesülő faji megkülönböztetés ellen tiltakoztak. PEKING Az Egyesült Államok hozzálát az „elmaradott kínai hadiipari bázis” fejlesztésének elősegítéséhez, így Peking megteremtheti fegyveres erői korszerűsítésének alapjait — közölte a Kínában tartózkodó William' J. Perry amerikai hadügyminiszter-helyettes, a Pentagon haditechnikáért felelős vezetője. Perry amerikai újságíróknak nyilatkozott szerdán, látogatásának harmadik napján. Perry azért utazott Kínába, hogy felmérje, milyen támogatással tudna Amerika hozzájárulni a kínai „védelmi képesség” fokozásához. A katonai együttműködés terén, mint Perry közölte, 400 amerikai cég kapott kiviteli engedélyt polgári és katonai célokra egyaránt használható termékek — köztük korszerű számítógépek — értékesítésére. NEW YORK Az Egyesült Államok Kommunista Pártja az amerikai választási előírásoknak eleget téve már 20 szövetségi államban és Washingtonban jogosult arra, hogy jelöltjei induljanak a november 4-i elnökválasztáson. A párt az elnöki tisztségre Gus Hall főtitkárt, az alelnöki posztra pedig az ismert polgárjogi harcost, Angela Davist állította. Á kommunisták legutóbb New York állam hatóságainak nyújtották be azt a kérvényt, amelyen 40 ezer aláírás szerepel annak érdekében, hogy a párt jelöltjei felkerülhessenek a választási listára. Ez a szám a kétszerese annak, amit az állam idevonatkozó törvényei előírnak. LA PAZ A bolíviai katolikus egyház szerdán gyilkosságokkal, kínzásokkal és kivégzésekkel vádolta a magát „kereszténynek és humanitáriusnak” valló bolíviai juntát. A Pre- sencia című katolikus lapban megjelent dokumentumot a katolikus püspököknek az ország helyzetéről tartott egyhetes konferenciája befejeztével adták ki. Megfigyelők szerint a vádak súlyos csapást jelentenek Garcia Meza tábornok számára, aki az egyház támogatását remélte rendszere megszilárdításához. SZÖUL Halálos ítéletet kért a katonai ügyész csütörtökön Kim de Dzsung dél-koreai ellenzéki vezetőre, társaira pedig súlyos börtönbüntetést. Mint ismeretes, Kim De Dzsungot azzal a váddal állították hadbíróság elé, hogy „erőszakos hatalomátvételre, a kormány megdöntésére tört, államellenes szervezkedést vezetett”, sőt, valamiféle „észak-koreai kémekkel” tartott fenn kapcsolatot. Az ítélethozatal időpontja egyelőre nem ismeretes. Az Egyesült Államok több ízben is Dél-Korea értésére adta: szeretné, ha Kimmel „kesztyűs kézzel” bánnának, azaz legalább valami jelét adnák a sokat ígért „demokratizálási folyamatnak”. Csőn Tu Hvan tábornok, az ország új diktátora — aki nem választások révén került hatalomra —, egyelőre nem hajlik a szövetséges! tanácsokra. Két hét múlva nyit az őszi BNV A kőbányai vásárközpontban épül a két hét múlva nyíló őszi BNV kiállítása, amelyre pénteken megkezdődik az áruk beszállítása, a bemutatók végleges kialakítása. A fogyasztási cikkek nemzetközi szakvásárát szeptember 26. és október 5. között a tavalyinál nagyobb területen és több résztvevővel — 34 ország és Hongkong — rendezi a HUNGEXPO. Első ízben vesz részt önálló nemzeti bemutatóval a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság a szakvásáron, amelyen két év után újra ott lesz Algéria', a Füiöp-szigeték, Líbia, Irak és Portugália. A szocialista országok — Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Kuba, Lengyelország, az NDK és a Szovjetunió — hivatalos, illetve kollektív kiállításához hasonló bemutatóra készül egyebek között Banglades, Brazília, Ciprus, India, Libanon, Nigéria, Olaszország, Svájc és Törökország, s természetesen nem hiányoznak a BNV hagyományos partnerei, az osztrák, az NSZK-beli, a belga, a holland, a svéd s más külföldi cégek sem, A csaknem 850 hazai kiállító és 370 külföldi cég a már jól bevált szakosítás szerint tizenegy árucsoportban mutatja be újdonságait, gazdag kínálatát a közönségnek és a szakembereknek. Az A-pavi- 1 ómban lesz ezúttal is a> köny- nyűipar seregszemléje, az öltözködés, valamint a bútor- és a lakástextil-bemutató.