Tolna Megyei Népújság, 1980. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-27 / 227. szám

1980. szeptember 27. "fSlEPÜJSÄG 3

Befejezte munkáját az országgyűlés őszi ülésszaka

(Folytatás a 2. oldalról)

után. Gondoljunk csak az élsportolókra: a futónak, aki a 100 métert 11 másodpercen belül futja, minden további tizedmásodpercekért nagyon meg kell küzdenie. így van ez a gazdasági munkában is. Ma a nyereséget újabb egy-egy százalékkal növelni már nehezebb, mint valamikor 10 százalékkal. A világ- gazdaságban is új helyzet állt elő. Bekövetkezett az 1973— 74. évi óriási árrobbanás,

Az elmúlt másfél évben a korábbinál szigorúbb feltételek között kellett gazdálkodnunk. Ennek bizonyos eredményei már mutatkoznak. A fő célunk a népgazdaság, s főként a nemzetközi fizetési mérleg egyensúlyi helyzetének javítása volt. Kemény munkát végeztünk és a legkényesebb, legfontosabb területen, az ország fizetési mérlegének alakulásában sikerült bizonyos javulást elérnünk. Tőkés külkereskedelmi forgalmunk

idén eddig csaknem egyensúlyban van, exportunk több, mint kilencven százalékban fedezte az importot. Ez jelentős előrelépés a korábbi évekhez képest, ezt a munkát folytatnunk kell.

A javulás lényeges tendenciái mutatkoznak a népgazdaság többi, nem kevésbé fontos egyensúlyi kérdésében is. Az ipar, a mező- gazdaság, a közlekedés dolgozói a terv szerint végezték munkájukat. Üzemeink kisebb létszámmal — mintegy százezerrel kevesebb emberrel — oldották meg a feladataikat, a munkaerőhelyzet feszültsége tehát valamelyest csökkent. Az energiafelhasználás is jobb volt az elmúlt másfél évben, mint annak előtte. Korábban évente mintegy hat százalékkal növekedett az ország energia- fogyasztása, másfél év óta viszont — részben az ütem csökkenése, részben a takarékosabb energiagazdálkodás miatt — az energiafelhasz- . nálás nem növekedett. A jövőben tovább kell takarékoskodnunk az energiával.

Gazdasági helyzetünkről beszélve érdemes szóbahozni azt is, hogyan tanácskozunk mi mostanában. A Központi Bizottság és végrehajtó szervei, a megyei pártbizottságok, a Minisztertanács, a gazdasági bizottság olykor olyan üléseket tart, amelyekre ha fekete hajjal megy be az ember, akkor megőszülve jön ki, mert ott többnyire bajokról, nehézségekről, problémákról, az elmaradó üzemekről, ágazatokról tárgyalnak. Bizonyos mértékig ugyanígy van ez nyilvános tanácskozásainkon is. A sajtó, a rádió, a televízió jó szándékúan még hozzá is tesz sok más bajt és problémát.

Tudjuk, hogy üzemeink fejlődése egyenetlen; vannak kiválóak, élenjárók, mások megütik a mércét, eleget tesznek a kötelezettségeknek és vannak gyengék is. A közvéleményt általában 4 problematikus vállalatok foglalkoztatják, de nekünk szólnunk kell azokról is, amelyek ki- emelkedőek, hatékonyan dolgoznak, a helyes irányban haladnak, s jó eredményeket érnek el. Ilyen a Magyar Vagon- és Gépgyár, a Csepel Autó, az Ikarus, az Alumíniumipari Tröszt és annak több gyára — amelyek közül tegnap .itt veszprémi üzemről is hallottunk —, továbbá a Ohinoin, ai Kőbányái Gyógy- szerárugyár, a Medicor, a Borsodi Vegyi Kombinát, a Tiszai Vegyi Kombinát. Említésre méltó a Péti Nitrogén Művek műtrágyatermelése és az Egyesült Izzó kiváló minőségű árui. Ezek az üzemek jól példázzák, hogy megfelelő hozzáállással nagy eredmények érhetők el. Azt kívánjuk, hogy folytassák ezt a munkát, a többiek pedig kövessék őket.

Ilyen üzemek természetesen más ágazatokban isadódamely minket hátrányosan érint. De érezhetők általános problémák is, ilyenek a különféle pénzügyi nehézségek, diszkriminációk, a kapitalista világ recessziója.

Exportunk értléke ma már eléri a nemzeti jövedelem 50 százalékát. A viliággazdasági körülményeket megváltoztatni nem tudjuk. Olyan feltételek között kell élnünk, dolgoznunk, előrehaladnunk és boldogulnunk, amilyenek a mai helyzetből adódnak.

nak. Ezek a példák is azt mutatják, hogy nem kevés az, amit már elértünk. Az ország lélekszámát figyelembe véve az autóbusz-gyártásban ma Magyarország az első a világon, a termelés nyolcvan százaléka export, a világ autóbuszexportjának egyötödét hazánk adja. Az izzólámpagyártásban az egy főre ' számított termelést tekintve ugyancsak elsők vagyunk, s a termékünk 85 százalékát exportáljuk. Svájc után a második helyen állunk a nemzetközi gyógyszerexportban. Az egy főre számított bauxit-timföld termelésben a világ hatodik-hetedik helyét foglaljuk el. A műanyag-, a műtrágya-, a kénsav-, a cement- és az acélgyártás terén az első húsz ország között vagyunk.

Mezőgazdaságunkról szólva sem lehetne felsorolni azokat az üzemeket, amelyekben a sok becsületes törekvés nyomán már szép eredmények születtek. Csak a nagyságrend miatt említem Bábolnát, a nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezetet. A magyar mezőgazdaság dolgozói, a földek művelői és mindazok, akik részései az eredményeknek — a tudományos kutatók, technikusok és a magyar munkások — rövid történelmi időszak alatt elérték, hogy Magyarország ma lényegesen kisebb földterületen kétszer annyi szemes terményt állít elő, mint a háború előtti utolsó békeévben. Az egy főre jutó szemes- termény-termelésben pedig — több éves átlagot nézve — túlhaladta az egy fő egy tonna arányt. Ezt sok ország még csak a célkitűzései között tartja számon.

A búza és a kukorica egy ■ hektárra számított átlagtermelésében a világ első öt országa között van a magyar mezőgazdaság. Az egy főre jutó hústermelésben Európában a második-harmadik helyet foglaljuk el. És lehetne még tovább sorolni a mező- gazdaság szép eredményeit. Mindez a szocialista gazdálkodás, szocialista forradalmunk számottevő eredménye. Ezeket a sikereket a szocialista nagyüzemek, az állami gazdaságok, a termelőszövetkezetek és a háztáji gazdaságok érték el. s hozzájárultak a maguk módján ezekhez még a kisegítő gazdaságok, sőt a kertbarátok is. Feladatunk, hogy még ezeket az eredményeket is túlszárnyaljuk. Ennek érdekében a jövőben is minden lehetséges támogatást megadunk, mind a szocialista nagyüzemek, mind a háztáji és kisegítő gazdaságok munkájához, mert mindezekre szükség van.

Az utóbbi években a közlekedésben is jelentős eredményeket értünk el. A teljesség igénye nélkül: nagymértékben korszerűsítettük a vasutat, dízel- és elektromos mozdonyok váltották fel a gőzösöket, javultak a pályatestek és kicserélődött a vagonpark egy része. Ez az ágazat megfelelően elégíti ki a népgazdaság szükségleteit, ami azért is fontos, mivel Magyarország jelentős tranzitot, nagy nemzetközi forgalmat bonyolít le. Ugyancsak számottevőek az eredmények a személyszállításban. Nem egy nyugati ország várospolitikusát hallottam némi irigységgel beszélni fővárosunk és általában országunk tömegközlekedéséről. Az előrelépés valóban jelentős, s nemcsak a metróról van szó, hanem a vasútról és az autóbusz-közlekedésről is. Nem hiszem, hogy sok olyan ország lenne, ahol mint náElőreléptünk az életszínvonal terén is. 1979-ben és

1980-ban becsületesen, nyíltan megmondtuk, hogy ebben a szakaszban csak az életszínvonal elért szintjének védelmét ígérhetjük, s ehhez is komoly erőfeszítések kellenek. Amit ígértünk, azt megtartottuk. Az elmúlt több mint másfél évben megőriztük a reáljövedelem szintjét, s lehetőségeinknek megfelelően emeltük az alacsony nyugdíjakat, javítottuk a három- és többgyermekes családok, valamint a segélyezésre szorulók helyzetét.

Több évet, nagyobb szakaszt áttekintve megállapíthatjuk: növekedett a kereset, a jövedelem, a fogyasztás, fejlődött és megfelelő színvonalú volt az ellátás. Tartós gazdaságpolitikai elhatározásunk, hogy olyan béremeléseket, juttatásokat a jövőben sem szavazunk meg, amelyek fedezetéül nem tudjuk biztosítani a megfelelő árualapot! Ami fizetés és jövedelem formájában a lakossághoz jut, annak árufedezetét is meg kell termelnünk.

Gyarapodik tehát az ország. Vonatkozik ez a családi házak, az öröklakások, a magángépkocsik, a háztartási gépek számának növekedésére, s fölösleges is lenne tovább sorolni a bizonyító tételeket. Ha visszaemlékezünk rá, annak idején, körülbelül negyedszázada azt mondtuk: elvünk az, hogy a szocialista építésnek együtt kell járnia a dolgozók életszínvonalának rendszeres emelésével.

Becsülettel eleget tettünk tehát a rendszeres emelésre vállalt erkölcsi kötelezettségünknek. Az emberek ma másképp élnek, mint 10—20 évvel ezelőtt. Sajnos, ennek a változásnak kedvezőtlen hatása is volt: erősödött az egyénieskedés, az önzés, a szerzési vágy. Ezek valóban gondok, de az életszínvonal emelkedése nyomán ezeket a problémákat vállaljuk, mert biztosak vagyunk abban, hogy leküzdjük azokat.

Fontos, hogy népünk érezze: alkotás, munka nélkül nincs életszínvonal-emelkedés! De ennek a fordítottja is igaz, hiszen, ha jól halad az ország építése, akkor az életszínvonal is emelkedni fog. Ez lényeges része gazdaság- és szociálpolitikánknak. Eddigi eredményeink is szocialista . rendszerünknek, céltudatos politikánknak és mindenekelőtt munkásosztályunk. parasztságunk, értelmiségünk. egész néoünk odaadó munkájának köszönhetők.

Jelenleg a gazdasági építés olyan szakaszában vagyunk, hogy csak alacsonyabb ütemet tudunk diktálni. A VI. ötéves tervidőszakban a nemzeti jövedelem évi 3 százalékos növelése látszik reálisnak. Ezzel a népgazdaság egyensúlyi helyzetének további javítását akarjuk elérni, amibe beletartozik a nemzetközi fizetési mérleg javítása, a vásárlóerő és a fogyasztói árualap egyensúlya és sok más tényező. Ezek a népgazdaság alapvető kérdései. amelyek a családok életkörülményeit is meghatározzák.

A hatékony, nyereséges termelés biztosításában nagy szerepet játszanak a kormány által meghatározott gazdasági szabályozók, valamint a termelői és fogyasztói árak. A termelői árakat Úgy kell szabályozni, hogy azok ne szakadjanak el a vi- lágpicai áraktól. A fogyasztói árakat pedig úgy megállapítani, hogy azok is tükrözzék az önköltséget. Mindemellett a kormánynak bizonyos folyamatokat, köztük az életszínvonalat befolyálunk, úgyszólván minden lakott területet el lehet érni autóbusszal. A közlekedés dolgozóitól — az eddigiekhez hasonlóan — az áru- és személyszállítási feladatok megoldását bizalommal várjuk a jövőben is.

get az ipari vállalatoknak nem egyszerűen kiszámíta- niok, hanem — ahol lehet — csökkenteniük kell. A haszonkulcsot sem lehet felelőtlenül megállapítani, reális számítások és szolid haszonkulcs alapján kell dolgozni a vállalatoknak.

Egyetértek Lázár elvtárssal, és a többi felszólalóval, akik aláhúzták: a bátor és a kezdeményező embereket, kollektívákat a kormányzatnak teljes erővel és minden fenntartás nélkül kell támogatnia.

Eredményeink nemzetközileg is elismertek. Még a nyugati kommentárok is azt mondják, milyen bátor ez a magyar kormányzat, amikor hozzá mer nyúlni a kényes gazdasági kérdésekhez is. Aztán hozzáteszik, hogy kapitalista módszereket alkalmazunk — ők így „dicsérnek” minket —, pedig mi csak azt mondjuk, hogy nyereségesen kell termelni, vigyázva a minőségre is. Rendszerünk szocialista és a mód- szereimk is azok. A döntő, hogy nálunk a termelőeszközök köztulajdonban vannak, s amit megtermelünk, az is a n'Sfré. Hazánkban nincs kizsákmányoló osztály és nemzetközi monopol iúmök sem zsákmányolják ki a múnkást, a néipet.

hogy neki a, legfejlettebb ipari ország legmagasabb bérét fizessük, de ő csak azt a munkatempót teljesítse, ami maguknál megszokott.

Vagy eszébe jut az embernek az egykori d'isszidens álma, amely szerint tulajdonképpen az lenne jó, ha itthon dolgozna, fizetést azonban nyugaton kapna, s azt itthon kültlhétné el.

iJó lenne, ha egy idő után senkinek sem lenne alapja az ilyen összevetésekre.

Hogyan, javítsunk a helyzeten? Talán nem árt, ha azt hangsúlyozzuk, hogy mi nem több fizikai erőfeszítést, nem vért és verejtéket követelünk a dolgozóktól. Nem azt hajtogatjuk, hogy dolgozzatok többet — mert az emberek nagy része enélkül is tisztességgel és becsülettel dolgozik — hanem azt, hogy jobban kél! dolgoznunk. A termelékenységet kell emelni, jobb üzemszervezésre és irányításra van szükség, a műszaki színvonalat kell fejleszteni, és természetesen jobban ki kell használnunk a munkaidőalapot is.

Ezek a mi fő eszközeink.

Előrehaladásunkban építünk a szellemi erők, értelmiségünk nlédkülözibetetlen közreműködésére és egész társadalmunk alkotó erejére. Csatlakozom ahhoz, ami itt tegnap elhangzott hogy társadalmunk nagyon sokat fejlődött és magas fokú érettségről tett tanúságot a közelmúlt évek politikai és ' gazdasági feladatainak megoldásában. Enélkül nem is tudtunk volna megbirkózni megnövekedett feladatainkkal. Helyeslem, hogy a jövőben is a nemzeti jövedelem három százalékát fordítjuk a kutatásra és a fejlesztésre. Számítunk a műszaki és humán értelmiség munkájára, a közoktatás dolgozóira-, a pedagógusokra, akik sokat tesznek azért, hogy világnézetileg egészséges, szocialista gondolkodású, és a szocialista erkölcs szellőmében nevelt Ifjúsága legyen a magyar népnek.

A közvélemény formálásában fontos szerepük van az íróknak, a művészeknek, a kiadóknak, a sajtó, a rádió és a televízió dolgozóinak is. Nem akarok belemerülni egy ilyen kényes terület problematikájába, de azt hiszem, hogy az irodalom, a művészetek és a dialektika, az élet törvényeinek megfelelően hullámvonalban fejlődnek. Az előrehaladást olykor megtorpanások követik. Ez a dolog természete. Az irodalom, az egyes művészetek, terén tapasztalható visszahúzódás,

begubózás, sőt még pesszimista hangvétel is.

Egyes fontos, s néha költséges művészeti ágakban bizonyos művészek azt mondják, hogy fő törekvésük az önmegvalósítás. Ez néha több millió forintba is belekerül, de én nem Is ezt akarom szóvá tenni. Inkább azt szeretném kérni a művészektől, az íróktól, a közvéleményformálás valamennyi tényezőjétől, hogy törekedve önmaguk megvalósítására, mert másképpen alkotni nem is lehet, szolgálják népünk önmegvalósítását, mert népünk a kapitalista igától megszabadulva a szocialista rendszerben kibontakoztatta alkotóerőit és valóban megvalósítja önmagát.

A pesszimizmus sokszor hangulattól, s talán néha az életkortól is függ. De egy másfajta pesszimizmusról is szó van. Az irodalomban, a művészetekben vannak nemzetközi irányzatok, amelyek hullámzanak, váltogatják egymást. A nyugati világ igazi alkotói teljes joggal pesz- szimisták. ha saját kapitalista világuk jövőjére gondolnak. De divatból ezt nem kell átvenni, mert a szocialista és a kapitalista rendszer problémáit illetően két különböző dologról van szó. A szocializmus problémái — bár néha igen fájdalmasak — esetenként szülési fájdalmak, máskor gyermekbetegségek, vagy a fejlődés betegségei. A kapitalista társadalmi rendszer betegségei pedig egy elöregedő — és mély meggyőződésem szerint — pusztulásra ítélt társadalmi rend tünetei.

Tehát azt kérném íróinktól, művészeinktől, hogy tükrözzék népünk valóságát. Ezt szoktam kérni akkor is, amikor egy-egy külföldi diplomatával találkozom. Ismerkedjen meg a magyar valóság tényeivel és erről adjon hiteles táiékoztatást kormányának. Se rózsaszínűre, se feketére ne fesse Magyar- ország képét, mert mind a kettő a valóság torzítása. Az írók és a művészek is a valóságot adiák vissza, mert ezzel segítik a legjobban törekvéseinket, népünk szocialista terveinek valóraváltását. Viszonzásul pedig azt tudom ígérni, hogy irányítási gyakorlatunk változatlan marad, itt sincs szó a vonal semmiféle „keményedéséről”. A művelődés területén is megfelelő decentralizációt hajtottunk végre. A kormányzati 6zervek természetesen kötes- ségük és felelősségük szerint járnak el, amikor területük átfogó és fontos kérdéseivel foglalkoznak. Ezek közé sorolom a Nemzeti Színház és az Operaház kérdéseit is. Mi nem írjuk elő sem az alkotói stílust, sem azt. hogy mit írjanak vagy milyen szobrot készítsenek. A művészeti fej- adatok végrehajtása a művészre marad. Ez továbbra is így lesz, mert így helyes.

Iránymutató elvünk a marxista—leninista tudomány. Ez jó iránytű, ezért azt követeljük. Az elveket a valósággal egybevetjük, tehát reális célokat tűzünk ki, vagyis csak olyanokat, amelyek megvalósításához megvannak a feltételek.

Politikánk iránya, jellege, a szövetségi politika, a párttagok és pártonkívüliek, a különböző világnézetű emberek összefogása bevált. A párt a nép nélkül nem létezhet, s a kormánynak is szüksége van a tömegek támogatására. Törekvéseinket, cselekedeteinket megértik az emberek, s a helyes felvilágosító szó is formálja a közgondolkodást. Az emberekben nagy a tett- rekészség, cselekedni akarnak szocialista céljainkért, ennek érdekében jó vezetést követelnek és főleg azt, hogy mondják meg nekik, mi a feladatuk.

Meggyőződésem, hogy céltudatos, állhatatos munkával tovább haladhatunk előre. Ehhez egységre van szükség és a nemzet haladó, alkotó erőinek összefogására. Így haladhat népünk továbbra is

(Folytatás a 4. oldalon.)

Alkotás, munka - életszínvonal

soló árakat nagyon pontosan kell szabályoznia, hogy a fejlődésünkkel, lehetőségeinkkel összhangban tervezett életszínvonal-emelést megvalósíthassuk.

Ügy is, mint XIII. kerületi képviselő, egy kéréssel fordulok a Minisztertanácshoz. Javaslom, hogy bizonyos területeken vizsgálják meg az árképzést. Akadnak ugyanis olyan ipari ágazatok, ahol szinte kizárólag csak hazai nyersanyagokkal dolgoznak. Mégis, amikor árképzésről van szó, mintha rendkívül meg lennének olajozva a számológépek kerekei, s mintha a számítógépek is több áramot kapnának, akkora summa jön ki az önköltségre. Magyarázatként azt mondják, hogy magas a világpiaci ár, de valójában nagyon kevés közük van az importanyagokhoz. Esetenként a nyereség kiszámítása megalapozatlan, amit nem szabad hagyni! Az önköltséNem többet, hanem jobban!

Szocialista a mi rendszerünk abban az értelemben is, hogy nálunk minden gazdasági egység szocialista terv- gazdálkodást folytat. Amikor több mint tíz évvel ezelőtt bevezettük a gazdaságirányítás új rendszerét, egyesek csak azt harsogták, hogy nincs a vállalatokra felbontott ferv. Ez igaz, és valóban nagy a vállalatok önállósága. Az összes beruházásnak a fale a központi, állami szervekben, a másik fele pedig a vállalatoknál dől el. Ez már nagyfokú önállóság, de a vállalatok ezzel együtt is kötelezve vannak arra. hogy elkészítsék a saját tervüket. A vállalatok tervszerű gazdálkodása is része az országos, népgazdasági méretű szocialista tervgazdálkodásnak.

A szocialista' rendszerben ezekkel a módszerekkel értük el eredményeinket. Behoztuk az ország százados elmaradottságát, s Magyarország már az iparilag közepesen fejlett országok közétartozik. Célunk az, amit a pártkongresszus is kimondott, hogy az iparilag fejlett országok közé küzdjük fel magunkat. Ez a belátható jövőben elérhető.

Ha a szocialista társadalomban — amely hosszú történelmi korszak és átmeneti szakasz az emberiség fejlődésében — árutermelés van, akkor piac is van, a piaci törvények hatnak, és léteznek , árak is. Ez nem kapitalista vagy szocialista módszerek kérdése: a szocializmusban is nyereségesen kell termelni. Ha a tőkéseknél kegyetlen szabály, hogy a kezükben levő termelőeszköz és a rendelkezésükre álló munkaerő a maximumot adja számukra, akkor miért nem lehet a szocializmus viszonyai között kimondani, hogy a vállalat- vezetés rendelkezésére álló termelőeszköznek és munka- erőalaipnak a legtöbbét kell hoznia a szocializmus, a nép jávára? Ha ezt kimondjuk és megköveteljük, attól még nem hatalmasodik él rajtunk a kapitalista szemlélet.

S vajon a minőség, a márka jó híre csak a kapitalistának fontos? Szocialista viszonyok között a rossz is lehet jó? EZtrni nem tűnhetjük, van még behozndValónlk, ez számunkra politikai, erkölcsi, és gazdasági kérdés.

Eszembe jut erről, hogy egy meglehetősen ismert vezető nyugat-európai nagytőkés szakembereinkkel tárgyalva meglepő kijelentést tett: „Tönkre fogunk menni”. Amikor megkérdezték hogy miért, így válaszolt1: mert a mi munkásunk azt akarja,

Eredmények — szigorúbb feltételek között