Tolna Megyei Népújság, 1980. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-03 / 206. szám

4. Képújság 1980. szeptember 3. ÖN KÉRDEZ Levélcímünk: 7101 Szekszárd, Postafiók: 71 Honnan jön a víz? Kiszil Károlyné Paksról így ír: .......Özvegy vagyok, 64 é ves és még dolgozom. Most' annyira összecsaptak a fejem felett a hullámok, hogy se­gítségüket kell kérnem. A Le­nin utca 15. szám alatt van egy fél házam, amely össze akar dőlni. Van a ház előtt egy vizesárok, ez gyűjti ösz- sze a járda és az úttest vizét, ami átszivárog a mélyebb padlószinten lévő pincémbe. Ott áztatja az altalajt és a falakat. Ezért az épület süly- lyed, ajtók, ablakok megvete­mednek. Amikor írtam a ta­nácsnak, megállapították, hogy az árkot ki kell beto­nozni. A betonozást viszont nem csinálták meg. Itt van az ősz, s félek, hogy az esőzések beálltával a ház rámdől...” A levélre a Tolna megyei Tanács V. B. építési, közleke­dési és vízügyi osztályvezető­je, Siipőcz Győző válaszolt: „ ... A megtartott helyszíni szemle során megállapítottuk, hogy a vízóra-akna iszapos, mely vízelöntésre utal. Ugyancsak vízfolyás nyomai láthatók a pince földpadló­ján, valamint a pincelejáró lépcsőin. Valászánűsííhető, hogy a vízóra-aknába beszi­várgó víz az árokból szárma­zik. Nem állapítható meg' a pincébe beszivárgó víz — mely a lejáró oldalfalán jut be a terepszinttől mintegy 1,6—2 méter mélységben — eredete. A rossz tetőszerkezet miatt- az egyik helyiségben, mely közvetlen a lejáró mel­lett van, erős vízlefolyás lát­ható. Ezen helyiség fölött a padláson kiterített fólián a szemle során is víztócsát ta­láltunk, annak ellenére, hogy eső imár több mint egy hete nem volt. Lehetséges, hogy a falban levő nyíláson át ismét juthat víz a -pincébe. Annak érdekében, hogy az árakból a vízbeszivárgás le­hetőségét teljes bizonyosság­gal kizárjuk, a városi tanács még ez évben az árkot ki­burkolja ...” Árdrágítás? Ma-jósról kaptuk a követ­kező levelet: „ ... Majoson az ÁFÉSZ 12. számú boltjában kapros sa­vanyúságtartósítót vásárol­tam. Az ára le volt ragasztva egy címkével és rajta egy új ár. 8,60 forint. Pár nappal ké­sőbb Bonyhádon vásároltam, itt nem volt leragasztva az ár, és csak 6,80 forintba ke­rült. Szeretném tudni, meny­nyibe kerül a tartósító?.. A levelet a Tolna megyei Tanács V. B. kereskedelmi • osztályára küldtük, ahonnét Sólyom Zoltán a következő választ adta: „... A savanyúságtartósító helyes ára 8,60 Ftcsomag. Tehát Majoson helyesen fize­tett érte 8,60 forintot. Merre dőljön a kémény? Sümegi Dénes -Báláról írt: „Ne haragudjanak, hogy Önökhöz fordulok, de az il­letékesnek már írtam, és le­velemet válaszra sem méltat­ta. Mi Bátán, a Fő utca 912. számú házban lakunk. Előt­tünk a sütőipari vállalat épü­lete és szolgálati lakása. Az épület kéménye nagyon rossz állapotban van, bármelyik percben ledőlhet, éppen a mi garázsunkra. A garázsban ott áll az 1200-as Zsiguli Combi, s annak is baja eshet. Miután levelemre nem vá­laszoltak, szóltam a házban lakóknak, hogy ők javíttas­sák meg a kéményt. De ők azt mondják, a sütőipari vál­lalat kötelessége. Ügy érzem, nem az én fel­adatom eldönteni, hogy kinek a kötelessége megjavíttatni a kérdéses kéményt, viszont ha ledől, akkor nekünk okoz kárt...” A levelet a Tolna megyei Sütőipari Vállalat igazgatójá­nak, Varsányi Ottónak továb­bítottuk, akinek válaszát az alábbiakban közöljük: „... Az elmúlt évben a Tolna megyei Kéményseprő és Tüzeléstechnikai Vállalat­tal felülvizsgáltattuk a hasz­nálatunkban lévő kéménye­ket, s a vizsgálatról átiratban, számolt be a vállalat, azon­ban hét egységet kihagyott, — köztük a Bátán lévő tartalék­üzemről sem tett említést. Egyébként az említett levelet nem kaptam meg, így arra válaszolni nem tudtam. Most viszont a javítást tíz napon belül elvégeztetem .. T elefonszámunk: 12-284 Ml VÁLASZOLUNK —”“1 nica néni megállt a ro- -íiÜl z°sa kaPu előtt, a Ifi deszka széles hasadé- » ... J kán belesett az elár­vult udvarra, amelyet felvert a gyom. A márciusi napfény csintalankodva táncolt a sá- padtzöld, nyújtózkodó fűszá­lakon. Az udvar végében az ól üresen ásított, a falakról a mindent megemésztő idő lemállasztotta a vakolatot, a szalmás vályog felfedte mez­telenségét, mint egy bolond vénember. . Az öregasszony hátrább húzódott a kerítéstől, meg­igazította fekete kendőjét, rápillantott a karján lógó fo­nott kosárra, amelyből a frissen sült pogácsa illata áradt. Jobb kezében fekete szélű fehér zsebkendőt szo­rongatott. Mozdulni sem tu­dott zsebkendő nélkül, mert szüntelen könnyezett a sze­me. A szorongástól most szinte a betonjárdába gyöke­rezett a lába. Harminc esztendeje nem lépte át Julis testvére házá­nak küszöbét, a ház miatt, az apai ház miatt, amit elpe­relt tőle. Amikor Sándor, a Julis ura meghalt, a tisztes­ség kedvéért a temetésre el­ment, de kint ácsorgott a szomszédokkal, és onnan kí­sérte el a temetőbe sógorát. De a halotti torra nem ment el, pedig a Julis lánya, a ki­sebbik, aki Debrecenben la­kik, kedvesen odament hoz­zá, és kérte, hívta, hogy men­jen. Anica néni nem ment. Várta, hogy Julis szóljon, hogy Julis hívja. Pedig ak­kor már csak hárman éltek Vedresen a nagy családból: ő, az ura, meg a Julis. A test­vérek, a komák elhaltak, a fiatalok meg mind elmentek, hogy többé sohase térjenek haza, csak látogatóba. Anica néni sóhajtott, megtörölte szemét, és arra gondolt: az uram beteg, ketten maradunk Julissal, nem gyűlölhetjük tovább egymást. Enyém lett az apai ház, ő ment idegen­be, nekem kell hát harminc év után először átlépnem a háza küszöbét, a békülés szándékával. A rozsdás sarokvas fül- hasogatóan csikorgott, ami­kor benyitotta az ajtót. Át­ment az udvaron, a virág­ágyakat őrző léckerítés verő­céje vendégváróan tárva volt, egyik sarokvasa eszten­dőkkel ezelőtt letörött, és az­óta odaroggyant a kapufél­fához. A tégladarabokból ki­rakott utacskán lépkedett a tornácig, bement a pitvarba, aztán a konyha-szoba ajtaján bekopogott. Nem kapott, nem is várt választ, le-, nyomta a kilincset. Az ajtó kinyílt. A szobában, az asztal melletti kanapén Julis test­vére bóbiskolt. Amikor meg­látta Anica testvérét, aki eddig elkerülte, akit eddig elkerült, megmozdult, a ka­napé karfájába kapaszkodva feltápászkodott. — Jó napot, Julis testvé­rem. — Jó napot, Anica — reb­bent a szó váratlanul a cso­dálkozástól meredten bámuló öregasszony ajkáról. Aztán tett néhány lépést, köténye csücskével megcsapkodta a széket. — Ülj le. Mindketten leültek. Sokáig szótlanul nézték egymás rán­cokká aszalódó arcát, a ken­dő alól kileselkedő ősz haj­tincseket. Megöregedtél, Ju­lis testvérem, gondolta Anica néni. Julis meg sóhajtva né- mította el a feltörő szavakat: megvénültél, Anica. — Hoztam egy kis pogá­csát. Reggel sütöttem, az uram szereti, azért. Kóstold már meg — tette az asztalra a tányért Anica néni. — Minek fáradtál? Julis néni azért kivett egyet, és tördelgetté. — Hogy vagy? — kérdezte Anica néni. — Meglennék, csak a lá­bam fáj. Időváltozás lesz. Akkor szokott fájni. Hát An­tal, hogy van? — Fekszik, kél. Nem sok van már hátra neki. De is­ten akaratában meg kell nyu­godni. Mindnyájan elme­gyünk. — El. Ki előbb, ki utóbb. — A család? Julis néni lesöpörte a kö­tényére potyogott morzsa­szemeket. — Megvannak. írnak, de sokszor alig tudom elolvas­ni, hogy mit írnak, romlik a szemem. írni meg a postás fiú ír a nevemben. — Nem jönnek haza? — Nem jöhetnek. Ott a család, vele a gond. Talán a nyáron. Tavaly is nyáron voltak itthon. Mind hazajött. Egy-két napra. Akkor jó volt. Az unokák... — így vagyunk mi is. Most karácsonykor Feri meg Sári­ka hazaszaladt, hogy beteg lett az apjuk, azóta meg mind csak ígérgeti. Magunkra ma­radtunk. — Magunkra. Hallgattak egy cseppnyit, aztán Anica néni megtöröl- gette a szemét, egészen a szék szélére húzódott, és mint mikor egy zsilipet megnyit­nak, beszélni kezdett: — Magunkra bizony. Ezt mondta Antal is, aki tisztel­tet. Tegnap este nem bírt el­aludni, beszélgettünk. Azt mondja, ő már nem él so­káig. Ketten maradunk. A gyerekek szanaszét. Ha vala­melyikünk megbetegszik, nem lesz, aki értesítse őket. De még ha meg is kapják az üzenetet, nem jöhetnek, nem ülhetnek az ágyunk szé­lén, mert dolgoznak, mert ott a családjuk. Egy napra, ket­tőre talán leszaladnak, az­tán mennek vissza. Mi meg itt maradunk, egyedül. Te itt, én a falu túlsó felén. Ki főz majd egy meleg levest, ki hívja az orvost? Ki hoz egy falat kenyeret, húst, sót, paprikát? Ki ad enni annak a pár tyúknak, hogy éhenne dögöljenek, hogy legyen azért friss tojás? Bizony, Ju­lis testvérem, így vagyunk. Te se gondoltál arra, hogy így fordul a sorsunk, én se, A házat is azért kapartam meg tőled, hogy nekik le­gyen. Arra gondoltam, hogy amelyiké lesz, az gondoz majd vénségemre. És mi lett? Egyiknek se kell. Egyik se akar visszaköltözni! Meg­értem én, hogy ott a város­ban jobb a boldogulásuk. Be­le kell nyugodni. Mit tehe­tünk. Ezért mondta Antal, hogy ő is nyugodtabban hal­na meg, ha hozzánk költöz­nél, az apai házba, hogy ketten legyünk, és amék le­esik a lábáról, azt segítse a másik. Hát ezért jöttem, Ju­lis testvérem. A csend roppant súlyával rájuk telepedett. Anica néni szemét törölgette. Julis test­vére pedig jobb keze hüvelyk és mutató ujját szája két szögletéhez vitte, aztán vér- telen ajkát simítva össze­csukta. Lehajtotta fejét, hogy a testvére ne nézhes­sen nedvesen csillogó szemé­be. Peregni kezdtek előtte a rémképek, reggel nem bír felkelni az ágyból, egész nap korgó gyomorral fekszik, te­hetetlenül, senki se nyitja rá az ajtót. A láz, a szomjú­ság gyötri. A köhögéstől egész teste rángatózik, leesik az ágyról, nem bír, nincs ereje feltápászkodni, visszafeküdni. Az ajtóhoz vonszolja magát, kiabál, hogy a szomszédok, a járókelők meghallják... Kö­tényére koppant egy csepp. Zsebkendőt keres, szipogva törölgeti szemét. Anica néni vár, várja a választ. Hiába. — Bűnömet bocsássa meg az ég. Felejtsük el, ami volt. Legyünk olyan jó testvérek a halál pitvarában, mint vol­tunk pendelyes korunkban — mondta Anica néni, és Ju­lis testvére karjára tette ke­zét. — Nincs már az én szí­vemben harag régen. Miért is lenne. De... de mi lesz ez­zel a házzal? Jöhetnek a gye­rekek is. — Itt marad. Bezárjuk. Majd el-eljövünk. A gyere­keknek meg megírhatod, hogy a nagyapjuk házában keressenek. A tied lesz a nagy szoba, mi úgy marad­nánk a kicsiben, ahogy most vagyunk. Akkor megvihetem a hírt Antalnak? — Meg, testvérem, meg — mondta halkan Julis néni. — Jól mondtad: a halál pitva­rában jó testvéreknek kell lenni. Sokáig beszélgettek még a gyerekekről, az unokákról. Apró fényképek is előkerül­tek, amelyeken azonban az arcok körvonalai elmosódtak a szemük előtt. Aztán Anica néni elköszönt testvérétől, kocogott haza a beteg urá­hoz, hogy megvigye neki a jó hírt: Megbékéltek, Julis testvére hazaköltözik hozzá­juk, az apai házba. — Na, szerencsésen meg­békéltünk — mondta, amikor belépett a szobába. A beteg ágya felől azonban nem hal­lott hangot. — Antal, hal­lod? — kérdezte. Ebben a pillanatban úgy érezte, hogy oldalbordái alól torkába szökik a szíve, és nem kap levegőt. Ledobta a kosarat, odaszaladt az ágy­hoz, megfogta az ura vállát, megrázta: — Antal, hallod, megbé­kéltünk... Antal feje ide-oda billent. A ráncok kisimultak arcán, és mosolygott, mintha még megértette volna, hogy a testvérek megbékéltek. A legelőgazdálko­dásról szól a mező- gazdasági és élelme­zésügyi miniszter 17/1980. (VIII. 4.) MÉM számú rende­leté, amely szerint a gyepte­rület tulajdonosa, kezelője, használója köteles a gyepte­rület termőképességét fenn­tartani, a szükséges növény­ápolási munkálatokat elvé­gezni, továbbá a gyepterüle­tet legeltetéssel vagy kaszá­lással hasznosítani. Az egyé­ni állattartók állatai legelte­tésének megszervezése a helyben működő termelőszö­vetkezet, illetőleg állami gaz­daság feladata, ahol pedig ilyen nem működik, a legel­tetési feladatokat a községi tanács vb. szakigazgatási szerve a legeltetési bizottság útján látja el. Az állattartók állataik legeltetése céljából a mezőgazdasági nagyüzem­mel vagy a legeltetési bizott­sággal megállapodást kötnek, amelyben a szolgáltatásokat (kibajtás, őrzés) és a szolgál­tatások ellenértékét a tényle­ges költségek alapján kell megállapítani. A rendelet, amely a Magyar Közlöny idei 56. számában jelent meg, ki­hirdetése napján — 1980. au­gusztus 4-én '— hatályba lé­pett. A Magyar Közlönynek ugyanebben a számában je­lent meg a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszternek a felsőfokú tanulmányokra előkészítő tanfolyamon részt­vevő, illetőleg a felsőoktatási intézmények nappali tagoza­tán tanulmányokat folytató szakmunkás képesítésű me­zőgazdasági szövetkezeti ta­gok járandóságairól szóló 18/1980. (VIII. 4.) MÉM szá­mú rendelete, amelynek ha­tálya azokra a mezőgazdasá­gi szövetkezeti tagokra ter­jed ki, akik szakmunkás- képesítésűek, fizikai foglal­kozásúak és felsőfokú tanul­mányokra előkészítő tanfo­lyamon vesznek részt, ille­tőleg ezt követően a felsőok­tatási intézmények nappali tagozatán tanulmányokat folytatnak. A rendelet előír­ja, hogy a mezőgazdasági szövetkezet köteles tagjának az előkészitő tanfolyam kö­telező foglalkozásain való részvételre szabadnapot biz­tosítani és az intenzív jelle­gű képzés idejére a tagot a közös munka végzése alól felmenteni, a tanfolyamon való részvétel idejére pedig az átlagrészesedést megtérí­teni. A mezőgazdasági szö­vetkezetnek a tagjával tanul­mányi szerződést kell kötnie, s a jogszabály meghatározza a tanulmányi szerződésben rögzítendő, a tagnak fizeten­dő pénzbeli támogatás össze­gét. is. Hángsúly ózandó, hogy a tanfolyamon és a fel­sőoktatási intézmények nap­pali tagozatán eltöltött tanul­mányi időt a munkateljesí­tésen alapuló jogosultságok (háztáji föld juttatása, beteg­ségi segély, nyugdíj stb.) szempontjából közös munká­ban töltött időként kell szá­mításba venni. A Kereskedelmi Értesítő idei 21. számában irány­elv jelent meg a gépipari tartós fogyasztási cikkek al­katrészellátásának és javító­szolgálatának megszervezésé­ről. Az irányelv szerint: „Alapvető kötelezettség, hogy a készterméket forgalomba- hozó kereskedelemben meg­felelő mennyiségű alkatrész- készlet álljon rendelkezésre. Ennek biztosítása érdekében a 35/1978. (VII. 6.) MT számú Rendelet 5. § (3.) bekezdése alapján lehetőleg már a ter­mék szállítására kötött szer­ződésben a gyártó, illetve az importáló vállalatnak rendez­nie kell a forgalomba hozó kereskedelmi vállalattal az alkatrészellátás rendjét...” Egyébként a gyártó, illetve importáló vállalat a jogsza­bály erejénél fogva köteles az alkatrészellátásról gondos­kodni akkor is, ha erre kü­lön szerződés megkötését nem vállalja. A mezőgazdasági nagyüze­mek figyelmét hívjuk fel az új gyümölcsös ültetvé­nyek területi elhelyezésének irányelveire, mely irányelvek a Mezőgazdaság] és Élelmezésügyi Értesítő idei 13. számában jelentek meg. DR. DEÁK KONRÁD a TIT városi—járási szervezetének elnöke Kerámiák Kaposvárról Habán- és sárközi mintás népi kerámiákat készítenek Ka­posvárott a Fazekas Háziipari Szövetkezetben. Termékeik nagy részét az NSZK-ba exportálják, de Lengyelország­ba és az NDK-ba is eljutnak az írókával és ecsettel díszí­tett tálak tányérok és vázák. (MTI-fotó: Cser István felvétele — KS) Tizenegy tanulmány Átalakuló agrártérségek Kétnyelvű kötetben jelen­tették meg Békéscsabán a 4. szlovák—magyar földrajzi szeminárium anyagát, tizen­egy tanulmányt, amelyek az átformálódó agrártérségek funkcionális vizsgálatával és kutatási módszertanával fog­lalkoznak. A magyar és szlo­vák tanulmányokat az ere­deti nyelven teljes terjede­lemben közlik, emellett tar­talmi összefoglalók olvasha­tók francia, angol, orosz és német nyelven. A magyar kutatók ezúttal főleg az Alföld-kutatás során született eredményeket te­szik közzé — egyebek között az alföldi városhálózat átala­kulásának sajátosságaival foglalkozó munkát, Tóth Jó­zsef és Baukó Tamás tanul­mányát. A szlovák szerzők a Zólyo­mi- és a Lipóti-medence fej­lődésével, a csuszamlásos te­rületék osztályozásával, va- mint Szlovákia éghajlatának mezőgazdasági szempontú értékelésével foglalkoznak.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom