Tolna Megyei Népújság, 1980. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-14 / 216. szám

6 NÉPÚJSÁG

1980. szeptember 14.

Kelemen Gyulánó népi ülnökkel

— Alaposan megtréfált valaki, aki azt mondta, hogy húszéves népi ülnökkel fogok találkozni....

— Akárki mondta, igaza is volt, meg nem is. Mert igaz ugyan, hogy húsz éve vagyok népi ülnök a Tamási Járás- bíróságon, de az életkorom ennél bizony több. Most mentem nyugdíjba, társadalmi tisztségemre 35 évesen választottak meg először, s ezzel már kétszeresen is elárultam tényleges koromat...

— Amely szerint nem kis élettapasztalattal rendelkezik, s — úgy tudom — a többi között ez is lényeges körülmény bírósági munkájában.

— Igen, a mi szerepünk az, hogy — talán nagy szavakat mondok, de így van — a nép képviselőiként élettapasztalatunkkal, természetes igazságérzetünkkel, helyi, társadalmi és politikai ismereteinkkel segítsük a bírákat. A népi ülnökök érvényesítik az igazságszolgáltatásban a dolgozók egészséges életfelfogását, véleményét, akaratát, s biztosítják azt, hogy az ítélkezés ne szakadjon el az élettől.

— A „nagy szavak” néha szükégesek, de most búcsúzzunk el tőlük egy utolsó ilyen típusú meghatározással: „A szocialista jellegű ülnökbíráskodás a legszélesebb körű demokratizmust biztosítja az állami élet e fontos területén.” A népi ülnökök kézikönyvéből való idézet miként valósul meg a gyakorlatban1

— A bíróságok két ülnökből és egy hivatásos bíróból álló tanácsokban ítélkeznek polgári perekben és büntető ügyekben, s az ülnököknek ugyanazok a jogaik és a kötelességeik, mint a hivatásos bíráknak. Ez azt jelenti, hogy nemcsak hallgatók, megfigyelők vagyunk a tárgyalásokon. Előtte tanulmányozzuk az ügy .iratait, s felkészülünk a tanúkhoz, a szakértőkhöz, a felekhez kérdéseket is tehetünk fel, s a tanácsban véleményünket egyeztetve hozzuk meg a megfelelő döntést, ítéletet.

— Köszönöm, hogy felvilágosított munkája általán nos vonásairól, de szűkítsük le a beszélgetés témakörét. Talán nem haragszik meg feltételezésemért: hosszú ideje tartó bírósági tevékenysége során bizonyára szerzett magának haragost.

— Nem hálás feladat a ■ miénk. Emberek konfliktusai kerülnek elénk, s ítéletet kell mondanunk, olykor büntetnünk kell. Higgye el, nagyon nehéz elvenni más ember szabadságát. Még a visszaeső bűnösét is. Azok pedig, akik tudják feladatunk lényegét, jó véleménnyel vanak rólunk. Itt, Tamásiban sok embert ismerek, s néhánnyal a bírósági tárgyalóteremben is találkozók. Közülük valóban szereztem már haragost: egy aszony nem köszön az utcán ... Ettől azért még nyugodtan alszom ... Más kérdés az, hogy néha hazaviszem a gondom, s morfondírozok magamban : vajon miért választja valaki az úgynevezett „könnyebb” pénzszerzési módot a tisztességes munka helyett, holott neki is tulajdonképpen a „könnyebb”a nehezebb, szerintem . ..

— Lágyszívűnek, vagy keményszívűnek ismerik?

— Igyekszem tárgyilagos lenni. A rossz cselekedet kapja meg a maga büntetését! — ez az elvem, s hiába sajnálom azt a fiatalembert, aki „csak” belesodródott a bűn- cselekménybe, mégis el kell ítélnem. Az ilyen fiatal mégsem elveszett ember, mert később pártfogó törődik vele, munkát is szerez neki, van tehát módja arra, hogy a továbbiakban rendesen éljen. Ennek ellentéte a visszaeső bűnös, aki feltételesen szabadlábon tartózkodva újra elköveti ugyanazt a bűncselekményt, amiért korábban is elítélték. Hát igen. Nem mindenki bánja meg a tettét, s az ítélet — bár nevelő célzatú is — az elkövetett bűn- cselekmény alapján szabható ki, nem pedig a várható meg- javulási időtartam szerint.

— A tárgyilagosságot nem zárja ki a sajnálat, vagy éppen a harag?

— Sajnálhatom a rrtegté- vedtet, és haragudhatok a visszaesőre vagy a garázda személyre — hiszen többnyire nem az utóbbin múlik, hogy a sértett nem hal bele sérüléseibe —, de ezt magamban kell tartanom, vissza kell fojtanom, s a* körülményeket, a tényeket figyelembe véve, józanul mérlegelve kell hozzájárulnom közös döntésünk meghozatalához. Csakis a tárgyilagosság határáig szabad engednem-természetes indulataimnak. Egy esetleges későbbi lelkiisme- retfurdalást csak így lehet ■elkerülni.

— Mindig nyugodtan alszik?

— Ha a mások sorsáról, igazáról hozott döntéseimre gondol, akkor igen. Mert hárman hozzuk meg az ítéletet, s előtte addig tanácskozunk, amíg a kiszabható., minimális és maximális büntetés között meg nem találjuk a megfelelőt. Előfordul, hogy először eltér a véleményünk, de érveléseinkkel meggyőzzük egymást, s így csakis jó ítélet születhet.

— Húsz éve állnak ön e'lőtt alperesek, felperesek. Van-e valamilyen szembetűnő változás a régiek és a mostaniak között?

— A képmütatás két évtizede is képmutatás volt, s ma is az. És ugyanúgy le lehet olvasni az arcokról, „kihallani” a szavakból. A bírók nemcsak nagyon lelkiismeretesek, hanem kitűnő emberismerők is. De nekem is feltűnik a különbség a valós és a hamis szó, s az igazi és a mímelt megbánás között Némi változást a bontópereknél érzek. Mégpedig azt, hogy az elválók nem teregetik ki — úgymond — a „szennyest”. Inkább közös megegyezéssel kérik házasságuk felbontását, s beszélgetnek egymással, szinte barátkozva, barátsággal térnek külön útra, így válnak el. Régen nem így tfolt, mert akkor általában, ha odáig jutott a dolog, hogy egy házasság elromlott, akkor a férj és a feleség bizony nemigen volt beszélő viszonyban egymással. Fejlődött e tekintetben a világ, vagy csak változott? Talán tévedek, de úgy tűnik, manapság nemcsak könnyen házasodnak, hanem könnyedén válnak is el a fiatalok. Sokan elhamarkodják a felelősségteljes döntéseket, kevésbé törődnek a következményekkel. De nem folytatom ezt a témát, túlságosan is belemerültem, pedig nem az én feladatom ilyen következtetéseket levonni... Ám az is biztos, hogy kígyót-bé- kát kevesebben kiabálnak egymásra. De azért éppen elegen.

— A különféle polgári és büntető perekben előfordul, hogy a beidézettek megfeledkeznek magukról?

— Olykor igen. El-elszaba- dulnak a haragosok indulatai, s gyalázzák, becsmérlik, nyomdafestéket nem tűrő szavakkal, kifejezésekkel illetik egymást. A bírósági tanács vezetője rendreutasítja őket ekkor, s ha nem használ a figyelmeztetés, bírság kiszabása következik.

— A bíróságon tapasztalt sok gyűlölködés, rossz- indulat, harag, nyomot hagy a kívülállóban is. Nincs „szakmai betegsége”? Nem érzi néha: nagyon rosszak az emberek?

■ — A keserű szájízre gondol? Arra, hogy másnál többször látom az élet árnyékos oldalát? Tudja, ettől függetlenül megmaradt bennem: az emberek jók. Valóban sok gyűlölködéssel találkozom, és én éppen a gyűlölködést gyűlölöm. Haragban sem tudok lenni senkivel. A házban hárman lakunk, mármint három család. Én is megmondom — ha kell — a magamét, de azt is akarom, hogy más is őszintén megmondja nekem, ami esetleg nem tetszik neki. Tisztázni kell a dolgokat, s igazodni egymáshoz. Ezzel szemben egy kapavágásnyi föld miatt pereskednek — főleg idősebbek — és haragszanak szomszédjukra, később pedig gyűlölik egymást. Mert az egyik úgy érzi: „elvette az enyémet”. Ilyenkor igyekszem megbékíteni a feleket, és sokan be is látják hibájukat, tévedésüket. Vagy itt van a már szóba került házasságfelbontás. Nem egyszer 2—3 gyerekkel. Olykor sikerül a pár lelkére beszélnem, hogy gondolják meg jobban, hogy a kicsikre is. legyenek tekintettel, meg hátha nincs teljesen elrontva az a házasság, talán helyre lehet még állítani. Akinek csak tudom, mondom: nincs értelme, hogy ezt a rövid életet veszekedéssel, gyűlölködéssel töltsük.

— Tehát az emberek alapjában véve jók, csak rossz tulajdonságaik van-- nak?

— Nem minden rossz tulajdonság büntetendő és büntethető. És úrrá kell lenni a rossz tulajdonságokon. Ha másképp nem megy, akkor pedig itt az igazságszolgáltatás. Néha a férjem is észreveszi, hogy rosszkedvűen érkezem haza. A titoktartás szabályait tiszteletben tartva ilyenkor elmondom neki, hogy miért vagyok éppen lehangolt, esetleg szomorú. Mert egy bizonyos határig elmondhatom bárkinek azt, ami a tárgyalásokon történik. Márcsak tanulságként is. No, de ami nagyon lehangol, az az, hogy ha a bíróságra jönnek olyan idős emberek, akik felneveltek öt-hat gyereket, és ezek önszántukból még havi ötven forintot sem hajlandók adni kis nyugdíjú netán beteg szülőjüknek. Annak az idős embernek meg fáj eljönnie a bíróságra ilyen esetekben, de kénytelen, s ezt bizony rossz nézni. Egy ilyen ügy el tudja rontani az egész napomat.

— Visszalapozva jegyzeteimben ezeket találom: „nem hálás feladat”, „hazaviszem a gondom”, „sajnálom a megtévedtet”, „haragszom a garázda személy- re”, „gyűlölködés”, s most azt mondja, hogy egy ügy el tudja rontani az egész napját. Hát akkor miért vállalja megbízatását?

— Mert szükségét érzem, s vannak jó pillanataik is a népi ülnököknek. Tudom, az igazságszolgáltatás meglenne az én személyem nélkül, én is csak egy pótolható fogaskerék vagyok a nagy gépezetben, de ha más végezné helyettem a népi ülnöki munkámat, akkor másé lenne annak eredménye is. Mert nagy siker az, ha haragosokat sikerül kibékíteni, sérelmeket sikerül orvosolni, s igazságot tenni vitás ügyekben. A világért se higgye azt, hogy teher nekem ez a munka. Szívesen csinálom, mert igazságérzetem ezt diktálja, mert szükségük van az embereknek arra, hogy orvosolják sérelmeiket, bajaikat. Különösen az idősebbeknek. Mit mondjak még? A közösség szeretetét, az emberekkel való jó viszonyt említhetem, hiszen nyolc évig tanácstag is voltam, meg községi nőbizottsági tag. Mindig szívesen segítek, ha tudok, s jó érzés az, ha valaki tőlem kér tanácsot ügyes-bajos dolgaiban. Mert szoktak azért jönni hozzám.

— Ha megtehetné, akkor hivatásos bíró is lenne?

— Előfordul, hogy úgy érzem, tudnám folytatni a bíró helyett a jegyzőkönyv diktá- lását, de ez kevés. Ahhoz, hogy hivatásos bíró legyen valaki, rengeteget kell tanulnia, tudnia. Régen nem volt ilyen nagy lehetőség a tanulásra, mint most. Nekem hat elemim volt, aztán felnőttként végeztem el az általános iskolát. Akkor jártam a hetediket, amikor a lányom a nyolcadikat ... Ö már diplomás lett azóta, Bonyhádon tanít.

— Mivel tölti idejét a népi ülnök — itthon?

— A férjem gépkocsivezető volt, ő is nyugdíjas. Itthon van egy kis kertünk, s továbbra is bedolgozója vagyok a ruhaipari szövetkezetnek. Csak most már nyugdíjasként kevesebbet varrók, mint régebben. Női és lánykaruhákat. De most is csinálom, mert szeretek dolgozni. Esténként megnézzük a tévé műsorait, a Jogi eseteket is, és elmondom a férjemnek, hogy én miként döntenék a bemutatott vitás ügyekben. Nem mindig, de általában igazam van, és erre büszke vagyok.

— És tényleg jók az emberek?

— Tényleg!

V1TASZEK ZOLTÁN

Fotó: Kapfinger András

Múltunkból

Széles körű kutatások folynak a Tolna megyei Levéltárban az Évszázadokon át című dokumentumgyűjtemény második kötete számára. Miként az első, a második is sojc száz dokumentumot fog tartalmazni. Az 1848—1944 közötti időszak politikai, gazdasági, oktatási, közművelődési, köz- igazgatási terület dokumentumai látnak majd napvilágot. Többségük először fog nyomtatásban megjelenni.

Az eddig kiválogatott iratok közül néhányat — mintegy előzetesként — bemutatunk.

A CÉHRENDSZER

MEGSZŰNÉSÉRŐL

Aki szereti a statisztikát és foglalkozik az iparral, érdeklődései olvashatja majd az al- ispáni iratok között a 730/1872 sz. iratot, amely a céhekkel, megszűnésükkel, átalakulásukkal foglalkozik. A kimutatás szerint 1872-ben a megyében 112 önálló céh működött. Csaknem a fele (52) a vegyes kategóriába tartozott. Ide sorolták többek között a kőműves, bádogos, bognár, festő, pék, esztergályos, puskaműves, korsós, kapcás, fésűs, ta- risznyás, nádazó, kosárkötő, varga, kőfaragó szakmákat. A megyében 9 csizmadia, 21 takács, 5 kovács, 7 szabó, 3 cipész, 2 szűcs céh működött, kilenc szakma viszont csak 1 —1 céhhel rendelkezett a megyében. (pl. a halászok, a szűrszabók, a kalaposok).

A megyében 43 nem önálló céh is működött.

Amikor megjelent a céhrendszert megszüntető törvény, az iparosok ipartársulatokat alakítottak. 1875. novemberéig 74 céh alakult át ipartársulattá, 38 pedig jogutód nélkül szűnt meg.

Feltűnően nagy azoknak a községeknek a száma, ahol céh egyáltalán nem volt (57!) és 4 olyan község is akadt a megyében, ahol egyetlen iparos sem volt található. Mind a négy község a völgységi ^bonyhádi) járásból való. (Tehát nemcsak napjaink jelensége, hogy egyik-másik községben nem lehet cipészt, fodrászt, borbélyt találni.)

A jelentésből megtudjuk azt is, hogy Simontornyón már 1872-ben „iparegyletté” alakult át a céh, de még 1875- ben sem rendelkezett jóváhagyott alapszabályzattal.

RABLÓTÁMADÁSOK A POSTAKOCSIK ELLEN

Gyakori eset volt a múlt század második felében is még, hogy a postakocsik ellen magánosok, vagy bűnbandák támadást intéztek. Gyakran esett a támadás áldozatául a postakocsis. A támadás igen gyakran sikerrel járt, mert nem minden esetben kaptak, biztosító kíséretet. 1880. január 2-án este is lezajlott egy támadás a Bátaszék—Duna- szekcső között közlekedő kocsi ellen. Idézünk a jelentésből:

„Ismét arról kell jelentést tennem, hogy a székeséi postakocsis még folyton veszélyben forog postával együtt, mert 2-án este ugyan Szekcső és Furkó közt a postát egy üres kocsin lévő két, úgy 30 év körüli szűrös betyár feltartóztatta, s az egyik szeker- cével kezében már a kocsis felé ment — midőn a postakocsis a kocsiban viszafordul- va felállt, s revorverét mutatva azt hallotta a betyár szájából, hogy megáj kutya, te is itt döglesz meg, ahol a másik, és szerencsére éppen ezen pillanatban Furkó felől a völgyből egy kocsi bukkant fel a dombra — mire a szekercés kocsira szökött és vágtatva elmentek. — Ama szembe jövő kocsin egy korcsmáros ült jó lovakkal, s a postakocsis megkérte, hogy sietve ama kocsi után — megláthatná merre tartanak — ez meg is

tette, vágtatva haladt az úton előre. De a betyárok eltűntek kocsival együtt valamelyik úton. Ezen két, kocsin ülő betyárra ezen postahivatalnak azon megjegyzése van, hogy ezek a Furkó és Szekcső közti úton már több egy év óta mutatkoznak, sok magán kocsik elejét állták kocsijukkal — meg visszamaradoztak; egyszer a volt postakocsis is mondott ezen két, vagy ilyen kocsin ülő szűrös emberről annyit, hogy egész közel hajtottak hozzá, és a lova kantárját megfogta egyik, s kérdezte, no van-e sok pénz, de ez egy drasztikus felelet után a lovat megvagdalta, s tovább ment — gyanítani lehet, hogy hátha ezek voltak a tettesek is, s újabb áldozat után leskelődnek. Ennek folytán kénytelenek vagyunk minden sötét estén fedezetet venni, mert ha Szekcsőről 4 1/4-kor indul is, mire Furkó felé megy, a hegytetőn teljes sötétség van, ezért alázattal kéretik, ha már a posta mindjárt vissza nem fordulhat, azon engedélyt adni kegyeskedjék, ha borongós setét est mutatkozik, mindenkor fedezet adanctó, kivévén holdvilágos estéket, és azt, ha Szekcsőről egész jókor, például 3.30, vagy 40 perckor indulhat. Ezen esetről a jelentés a központi szolgabíróhoz is megtétetett.”

Ezt a terjedelmes jelentést a bátaszéki postahivatal elküldte a budapesti postaigazgatósághoz, amely levélben kér segítséget az alispáni hivataltól.

A BUDAPEST—PÉCSI VASŰTÉPlTÉS

A múlt század második felében hazánkban addig soha nem látott ütemben folytatódott a vasútépítés. Az állam óriási összegeket fordított erre a célra. A Tolna megyei községek is sok segítséget ajánlottak fel. Tolna vármegye közgyűlése 1881. június 10-én rendkívüli közgyűlésen tárgyalta a megajánlásokat. Tizenkilenc község ajánlata a következő volt: Görbő: 122 gyalog és 4 igás nap; Gyula- jováncza: 1000 Ft készpénz és 3000 tégla; Csibrák: terület ingyen átengedése és egyeseknek a község általi kártalanítása; Döbrököz ugyanazt, amit Csibrák; Dúzs: a területet ingyen átadja; Gyönk: 5000 Ft, 25 000 tégla, terület ingyen — ha Gerenyáson állomás lesz; Kalaznó: 150 Ft, Regöly: területet ingyen ad, továbbá 6000 tégla, 4200 gyalog napszám; Szakadát: 250 Ft; Szakály: területet ingyen biztosít, továbbá 2200 gyalog napszámot ad és 30 000 téglát juttat az építkezés számára; Udvari: 1000 Ft, 180 igás, 200 gyalog napszám — de az utóbbiakat csak akkor, ha állomást kap; Szárazd: területet ingyen biztosít; Pincehely ingyen területet ad, ha kap állomást; Varsád: 500 Ft; Tamási: 3000 cserépzsindely; Kurd: 150 igás és 200 gyalog napszám; Tevel: nyilatkozatot tett, mely szerint áldozatra kész, de az áldozat mértékét és mibenlétét nem határozták meg; Kurd egy másik nyilatkozatában ingyenes területet ígér, a kisajátítást szenvedőket ő maga kártalanítja — de csak akkor, ha állomást kap; Felsőnána: ugyancsak nyilatkozatot tett közzé, mely szerint hajlandó áldozatokat hozni a vasút megépítése érdekében, de nem mondották meg, hogy mivel kívánnak segíteni az építkezést.

A megyei közgyűlés elvi tekintetben jóváhagyólag tudomásul vette az említett megajánlásokat, de formai okok miatt a felajánlásokat tartalmazó jegyzőkönyveket, nyilatkozatokat viszajuttatta a Magyar Általános Hitelbankhoz — ahova a megajánlások befutottak — elrendelve: csak akkor fogadhatja el a bank a hozzájárulásokat, ha a községek a törvényes formaságoknak megfelelően teszik meg a megajánlásokat.

K. BALOG JÁNOS