Tolna Megyei Népújság, 1980. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-03 / 181. szám
1980. augusztus 3. ^NÉPÚJSÁG 3 Uzen az ezredforduló Elég jóban vagyok a megye harmadik városának lakóival, ezért soha még nem esett meg, hogy nem volt miről beszélgetnünk. Sok minden érdekli a bonyhádiakat, s ha leginkább az, ami városuk jelenét és jövőjét illeti, nem szorul magyarázatra. De az se mentegetésre, hogy szívbőljövően haragusznak mindazokra, akik úgy várják a készet, mintha évente beoltatnák magukat az aktív lokálpatriotizmus ellen, azaz instanciázni hivatalosan és nem hivatalosan nagyon tudnak, de többre tőlük már nem telik. Pedig a város fejlődésének egy-egy állomásán állva, a tettre készek mindig elmondják, hogy minden újnak az elkészülése jelesebb ünnep lehet- 1 ne, ha szélesebb lenne az alkotók köre, többen volnának az összefogásra készek. Most a bonyhádiak ezekben a napokban — egészen augusztus 10-ig — azt tekinthetik meg a művelődési központ egyik emeleti kiállítótermében, hogy milyen lesz városuk központja az ezredfordulón. Azaz: abba kell beleszólniok, hogy milyen legyen a városközpont. A tervpályázatra, amit a műemlék épületekben se szegény bonyhádi városközpont rendezésére az ÉVM, a Tolna megyei és a helyi tanács együttesen írt ki, 38 pályamű érkezett, az ország különböző városaiban, megyéiben dolgozó építészek —. zömmel kollektív — munkájaként. Ebből az izgalmas kollekcióból hármat díjaztak a tervpályázat kiírói, és összesen nyolc pályamunkát vásároltak meg, azzal a szándékkal, hogy az első helyezett munka továbbfejlesztéséhez mindegyikből a lehető legjobb megoldást választják ki. No. de nem a városlakók véleményének, kívánságainak figyelmen kívül hagyásával! A település fejlődéséért elsőként felelős városi tanács a nyílt várospolitika jegyében eszmecserét kíván folytatni a lakossággal, mely hosszú távon lesz érdekeltje a nagy munkának, ami 2000-re fejeződik be. Akkor tehát, amikor a ma születők húsz, a mai húszévesek pedig negyvenévesek lesznek, tie már felelniük kell az akkori fiataloknak, hogy mit miért úgy csináltak, ahogy. Egyszóval; széles körű eszmecserére van szükség, arra, hogy a lakossági észrevételek eljussanak a város fejlődéséért több mint hivatalból felelős gazdához. Az első látogatók a 80 000 forinttal díjazott, első helyezett munkája előtt álltak legtovább. A VÁTI és PTV tervezői által készített terv ugyanis igen rokonszenves, főleg azért, mert a lehetőségek figyelembevételével a folyamatos megvalósítást kínálja. Ez pedig lényeges dolog. Az hasonlóképpen az, hogy állami beruházások nélkül célozza meg a városközpont megújítását, korszerűsítését. Mivel akar akkor operálni a tervező? Azzal az erővel, amely a lakásépítő szövetkezetekben és az üzlethálózat korszerűsítésében gazdaként érdekelt szervezetek kooperációjában van. Ismeretes, hogy a szanálási költségek milyen súlyos terheket rónak azokra a tanácsokra, amelyek a régit százszázalékosan vállalják újjal váltani. A tervpályázati munkák mesz- szemenően figyelembe vették ezt a szigorú tényt, így alig kell majd számolnia a városi tanácsnak szanálással. Vagy ha mégis, anyagi erejéhez igazítottan végezheti a szükségesnek ítélt szanálást. Egyébként, nem véletlenül a városközpont közlekedési helyzete jelenti a legizgalmasabb kérdést a pályamunkákban. Ez nagyon egybehangzó a helybeliek gondjaival. Nem hallottam még dicséretet a bonyhádiak szájából a település egykor volt gazdáira, amikor a szűk és kacskaringós utoákon átmenő forgalom gondjairól esett szó. Márpedig sokszor esett és esik is még, míg meg nem valósul a városközpont gépjárművektől való tehermentesítése. Kérem, ne kapjanak most a szívükhöz a gépkocsizók. Ügy alakul ugyanis a városközpont jövője, hogy a Széchenyi tér, Szabadság tér, Lenin utca és Vörösmarty utca egységét úgynevezett gyűjtőutak teszik kiszolgál- hatóvá. Nagyon ötletesen az úgynevezett gyűjtőutakból nyílnak a parkolóhelyek. A jövő városközpontja így a nyugodt gyalogosforgalomé lesz. Kardinális kérdés azután az is, hogy az átmenő forgalom a jövőben kikerülje a városközpontot, hogy végérvényesen megszűnjék az a lidércnyomásos állapot, mely zsúfoltsága miatt évek óta már csak hajmeresztésre alkalmas. A kikerülés kínálkozó módozata azonban igen nagy költséget jelent, mert a Budai Antal utcát kell összekötni a Mikes utcával. Ki kell majd zárni a forgalmat a Szabadság tér Perczel utcába torkolló utcarészéből is. így nem kevés az, ami „nehéz diót” jelent, de, hogy érdemes belevágni az akármilyen nehézbe is, az nem kétséges. Bevallom, nem kicsit sajog a szívem azért, hogy nem lesz már módom körülnézni az ezredforduló Bonyhádján és bele- hallgatózni azoknak a beszélgetéseibe, akik akkor lesznek haszonélvezői annak, ami már most kezdődik, de ami folytatást követel mindaddig, amíg csak város a város, és lesznek olyan lakói, akik még otthonosabbá és szebbé képesek tenni. Ma, sokan vannak az ilyenek. S mert sokan vannak, nagyon hiszek abban, hogy húsz esztendő múltán még többen lesznek. Mi az, ami már a jövendő városközpontot ígérve valósul meg és nem is sokára? Lebontják a Szabadság téren a jelenlegi háztartási boltot, hogy új kerülhessen a helyére. S jön utána még számos, már a távlati rendezési tervbe illeszthető, ehhez hasonló feladat. Azt gondolom, egyáltalán nem árt, hogy ami már kétezernek szól, az nem „csiribi-csiribá”, azonnal épül meg. Van ugyanis olyan tapasztalatom — nagyobb városokban szerzett, de kicsikre is illeszthető —, hogy a töményen jelentkező újat, mindig nehezebben fogadjuk el. Szokni kell az újhoz. Aztán, hogy becsülni is tudjuk, keményen megdolgozni érte. Nem írtam semmit a városrendezési tervpályázat kiállításának vendégkönyvébe, mert e hasábokon szándékoztam elmondani, milyen fontos napokat élnek most a bonyhádiak. Nemcsak megnézhetik, bele is szólhatnak városközpontjuk jövőjébe. Kell, hogy ők legyenek többen a kiállítás látogatói között és nem azok, akik távolmaradnak, mert notórius utólagosan reklamálóknak születtek... Kajmádi nyár Kajmád a Szekszárdi Állami Gazdaság egyik üzemegysége. A fő munka ezekben a napokban itt is az aratás. Kissé lassan, vontatottan, de aratnak. Sokszor zavarja őket az eső és félnapi munka után többször derült már ki, hogy bizony vizes a gabona. Ilyenkor pedig nincs más hátra, mint hogy egy másik táblába kell a gépeknek vonulni, hiszen nagy a gazdaság, minden táblát nem ér az eső. Szerdán délelőtt látogattuk meg a képen szereplő brigádot. Két kombájnos: Palkó Imre és Schmidt János, két gépkocsivezető: Schütz György és Andics Gyula, valamint a brigádvezető Tibai Sándor. Szerda reggel vetőmagnak való búzát kezdtek aratni a két Dominátorral. Arattak is délig, a gépkocsik nem győztek fordulni, annyi volt a szem. Délben aztán jött az ebéd. öt főre csomagolva, egy műanyag ládában, kaptak még vagy tizenöt üveg üdítőt is. Alighogy megették, megérkezett a hír: le kell állni, tizenhét százalék a víz, át kell menni egy másik táblába. Megfordultak és útnak indultak. Jó félórás út és egy Fácánkert melletti táblában folytatták a munkát. Fotó: Bakó Jenő "A műanyag kanna víz mindig kéznél van Ahogy a kombájnos látja a búzát Ez a gabona nem dőlt meg —li— Schmidt János kombájnos Ebéd az árnyékban
