Tolna Megyei Népújság, 1980. július (30. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-26 / 174. szám
JÚLIUS 26 SZOMBAT Névnap: Anna, Anikó A Nap kél 5.14 — nyugszik 20.26 órakor A Hold kél 19.22 — nyugszik 3.43 órakor Kétszázhúsz évvel ezelőtt, 1760. július 26-án született Kecskeméten és 54 évesen, 1814 decemberében halt meg Csanádpalotán Kelemen László színész, színigazgató, a magyar hivatásos színészet megindítója. A TEMESI ÁGNES megyei úttörőelnök tegnap a Szekszárd városi úttörőházban fogadta a testvérkapcsolatok keretében Tolna megyében tartózkodó Tambov megyei és a karl-marx-stadti úttörőküldöttséget. A pajtások tájékoztatót hallgattak meg megyénk úttörőinek életéről, a délután folyamán megtekintették a Nagyvilág moziban vetített Tolnai tájakon című filmet, majd vá- rosnézési programon vettek részt. Este a fadd-dombori KISZ-táborban tábortűz mellett búcsúztak megyénktől. + NEMZETKÖZI ifjúsági horgásztábor nyílik augusztus 17-én a dombori KISZ- táborban. Mintegy félszáz fiatal ismerkedik a kedvelt üdülőtelep horgászási lehetőségeivel — magyar fiatalok és a szocialista országok horgászpalántái. A Volán-taxi új telefonszáma Szekszárdon: 15-555. (x) A lottó nyerőszámai: A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a Győrött megtartott 30. heti lottósorsolás alkalmával a következő számokat húzták ki: 12, 13, 37, 56, 89 A július havi tárgynyere- mény-sorsoláson a 27. játékhét szelvényei vesznek részt. A Petőfi hullámhosszán 15 óra 22 pejekor jelentkezik a Gyermekrádió műsora és Gyurkovics Tibor rádiójátékát, a Kiskutya, nagykutyá-t sugározza. A televízió olimpiai közvetítései 8 óra 55 perckor és 21 órakor kezdődnek az 1-esen, 18 óra 45 perckor pedig a 2-esen. 21 óra 20 perces kezdettel sugározza a tv 2-es programja az Ojasz szalmakalap című háromfelvonásos zenés komédiát a Kecskeméti Katona József Színház előadásában. 23 óra 10 perckor kezdődik az 1-esen Elia Kazan: A rakparton című filmje. O MEGVÁLASZTOTTÁK a szakszervezeti bizottságot a KSH—SZÜV Szekszárdi Számító Központjában. Az alakuló taggyűlésen, amelyen dr. Kondricz József, a SZÜV igazgatója tájékoztatta a tagokat a vállalat fejlesztési elképzeléseiről, megjelent Bar- tos László, a Közalkalmazottak Szakszervezete Tolna megyei Bizottságának titkára. Győr-Sopron megye mezőgazdasági üzemeiben több mint tízezer hektárbn termesztenek cukorrépát. A sopron- horpácsi répakutató állomáson nagy figyelemmel kísérik a répa fejlődését. A kutatóállomás dolgozói a répaföldeken vett mintát a laboratóriumban korszerű automata berendezések segítségével értékelik. Felhő, szél Várható időjárás ma estig: nyugaton kevesebb, keleten több felhő. Főleg a keleti, északkeleti országrészben szórványosan záporral, zivatarral Többfelé élénk, helyenként erős, északnyugati, északi szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton: általában 25, 29 fok között, keleten kevéssel 25 fok alatt. A régi és az új Paks a Dana felől A kettes adóról A szekszárdi Kadarka utcai lakosok telefonon keresték meg szerkesztőségünket, kérdezve: a Kálvária-hegyre újonnan felszerelt tv-adó próbaüzembe helyezése óta Szekszárd egyes területein miért nem, illetve miért rossz minőségben vehető a televízió kettes programja. Megkerestük a Posta Rádió és Televízió Műszaki Igazgatóságának pécsi vezeték nélküli és távközlési felügyelőségét, ahonnan Tölösi Péter, a felügyelőség helyettes vezetője válaszolt kérdésünkre: — Meglep bennünket ez a’ jelzés, hiszen az adó üzembe helyezését követő ellenőrzéskor jó képminőséget tapasztaltunk. Jelzésük kapcsán, július 24-én méréseket végeztünk a Kálvária-hegyi adón. Szekszárd város egész területén meghatároztuk a térerőt, mindenhol maximálisan kielégítő volt. A Kálvária utcát és a Kadarka utcát érintő területeken is. Az adóra állított antennával jó képminőséget kell kapniuk a nézőknek. — Szükségesnek tartom elmondani, hogy a szekszárdi antennák döntő többsége még mindig őcsény felé néz. Így az Őcsény felé néző antennáktól nem is várható eredmény. Az újonnan felszerelt kettes adóra épített, nem Őcsény, hanem a Kálváriahegy felé irányított antennával kifogástalannak kell lennie a kettes programnak. A bérházak központi antennáinál is ugyanez a helyzet. Megyénk vendége a pitiesti Maratta néptáncegyüttes Csütörtökön délután megyénkbe érkezett Románia egyik legjobb néptáncegyüttese, a Maratna. A negyvenöt tagú — zene, ének, tánc — együttes a váraljai népi együttes romániai vendégszereplését viszonozza. Az együttes tagjai tegnap megyeszékhelyünkkel ismerkedtek: megnézték a várost, látogatást tettek a megyei művelődési központban és a múzeumban. Délután Gyerő András, a Tolna megyei KI- SZÖV elnöke adott fogadást tiszteletükre. Ma balatoni kirándulást tesznek, holnap pedig Dom- boriba mennek, ahol a nemzetközi KISZ-tábor lakóival találkoznak, majd este hétkor kétórás műsort adnak. Hétfőn Váralján találkoznak a népi együttes tagjaival, majd este hét órakor Bony- hádon, az új művelődési központban adnak kétórás nonstop műsort. Előadásukra a környező községekből autóbuszokkal szállítják az érdeklődőket. A Marama együttes tagjai kedden Pakson megnézik a város nevezettességeit, majd a munkásművelődési központban a városról, az atomerőmű-építkezésről készült filmeket tekintik meg. Este — szintén hét órakor — műsort adnak. Magyarországi tartózkodásuk utolsó napján, szerdán Budapest nevezetességeivel ismerkednek a vendégek, majd este utaznak haza. A TOLNA MEGYEI ÁLLATFORGALMI ÉS HÚSIPARI VÁLLALAT KÖZHÍRRÉ TESZI. hogy a szekszárdi Keselyűsi út 24. sz. alatt épülő szekszádi húskombinát elektromos energiaellátását, valmint elosztását biztosító, belső és külső területén lévő 20 kV-os földkábelhálózatát, valmint a kapcsolólétesítményeket 1980. július 28-án feszültség alá helyezi. A létesítmények érintése és rongálása életveszélyes és tilos! Az ebből eredő károkért a vállalat semminemű felelősséget nem vállal. (652) OL VAST AM Társadalmi méretű „társasjáték” A filozófiával valamelyest is foglalkozók számára ismeretes, hogy a törvényszerűség a véletlenen keresztül nyilvánul meg. Ha ad abszurdum vulgarizálni akarom ezt a tételt, azt mondom, ez történt lapunk tegnapi számában is. Az első oldal vezércikke arról szól, hogy kísért a „Parkinson-törvény” — legalábbis az a passzusa, hogy senki semmiért nem felelős, addig tologatjuk a felelősséget, míg az felszívódik, elpárolog, személytől függetlenül. Az utolsó oldalon a szekszárdi 50-es csemegebolt ügyében nyomoz munkatársunk. Eredménytelenül, mert úgy látszik, a televízió népszerű „Kit mit tud?” társasjátéka mintájára meghonosodik egy új, társadalmi méretű, társasjáték: a „senki nem tud semmit”. Senki nem illetékes, senki nem hibás, senki nem felelős, senki.... Nem folytatom. Egy valami azonban a közölt kép láttán számomra gyanús. Az a lázas munkatempó, amit mindösszesen két szem dolgozó testesít meg az építkezésen. Valamit kezdek érteni. —igy— Iskolából - óvoda Sárszentlőrincen az üresen álló régi iskolát óvodává építik át. A felújított és átalakított épületben két foglalkoztató lesz, mellettük tálalókonyha, elkülönítőszoba és a szükséges kiszolgálóhelyiségegek. Az „új” óvodában 50 kisgyereknek lesz majd hely. Az 1,1 millió forintos építési költségnek a felét megyei támogatásból kapta a község, másik felét pedig saját fejlesztési alapjukból állják. Á munkát a nagydorogi költségvetési üzem végzi és úgy tervezik, hogy augusztus 20-ra adják át rendeltetésének az épületet. ez— TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 30,— Ft, negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551. A régi falu Az új „atomváros” Fotó: Gottvald Károly