Tolna Megyei Népújság, 1980. július (30. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-03 / 154. szám

1980. július 3. Képújság 5 FIATALOK FIATALOK FIATALOK FIATALOK Pophírek Az Abba együttes változat­lanul folytatja hódítását. Ök is eljutottak Távol-Keletre. A Japánban tartott, koncert­sorozat tovább növelte sike­reiket. Tokióban 12 ezren hallgatták meg koncertjüket, az előadás után hatszáz új­ságíró, riporter ostromolta őket kérdéseikkel. Az együt­tes tagjai bejelentették, hogy következő turnéjuk 1981-ben Dél-Amerika országaiban lesz. * Nagy vállalkozásba fogott az Országos Rendező Iroda. Három együttes szuperkon- cert-sorozatára kerül sor a nyáron. A július közepén induló sorozaton a Beatrice, az LGT és az Omega szere­pel közös műsorban. * I Érdekes színfoltként jelent­kezett a televízió egyik könnyűzenei adásában a Hungária együttes. Az egy­kori Beatles-mániás zenekar most az 50-es évek zenevilá­gába nyúlt vissza, a nálunk is érezhető nosztalgiahullám hatására létrejött irányzat képviselőjeként, amelyre Európában több nagyszerű példát találhatunk, mint a Racey, valamint Rocky Sharpe és együttese. A Hun­gária a televíziós bemutat­kozása óta többször, nagy si­kerrel mutatta be a Rock and roll party című műso­rát. A programban saját szerzeményeik mellett Fats Dominó-, Chuck Berry- és Brenda Lee-dalokat énekel­nek angol nyelven. Rock and roll nosztalgiaműsorukat koncerten rögzítette a Hang­lemezgyártó Vállalat és je­lenleg a lemez utómunkála­tai folynak. KINDL GÁBOR Szekszárdi fiatalok Hatvanban (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A Hatvani Konzervgyár­ban második alkalommal en­gedélyezte a KISZ KB nyári építőtábor létesítését. A fő­szezon, á zöldborsó feldolgo­zásával június 17-én kezdő­dött el Hatvanban, s ilyen­kor igencsak nagy szükség van minden szorgos munkás­kézre. A Tolna megyéből ér­kező fiatalokat nagy szere­tettel várják a Zagyva men­ti városban. Ebben az év­ben is négy, közel 80—80 fiatalból álló csoport érkezik a megyéből. Az első már meg is érke­zett Hatvanba. A Kállai Éva nevét viselő építőtáborban 44-en a szekszárdi Garay Gimnáziumból és 27-en a város általános iskoláiból jöttek. Ök az idén végeztek. A tábor vezetője Facks Katalin tanárnő Csepelről, aki már ötödik alkalommal vezet ifjúsági tábort. — A lányok jól érzik ma­gukat, jó a szállás a kollé­giumban és az ellátás a gyár­ban. A munka reggel hétkor kezdődik. A raktárban dol­goznak mindannyian. A kész­áru exportcsomagolás a fel­adatuk. Ez nem nehéz, de nagy figyelmet kívánó mun­ka. Már az első napon lé­nyegesen túlteljesítették a kiszabott normát. Így elnyer­ték a vállalat dolgozóinak el­ismerését — mondta a tábor­vezető. Azt is megtudtuk, hogy a gyerekék csatlakoztak a sá­rospatakiak munkaverseny­felhívásához: a részükre elő­írt normát igyekszenek 10 százalékkal túlteljesíteni. A vállalat gondoskodik arról, hogy a gyerekek szabad ide­jüket hasznosan töltsék el. A két hét során rendeznek több sportverfíényt, játékos vetél­kedőket, ifjúsági találkozó­kat. Megismerkednek a vál­lalati KISZ-fiatalok életével. Vasárnap együtt utaznak Eger és a Mátra nevezetessé­geinek megtekintésére. Ezt a tábort közlekedési szaktábornak is nevezik. Mit is jelent ez? A fiatalok sza­bad idejükben néhány al­kalommal az Országos Köz­lekedésbiztonsági Tanács szervezésében elméleti és gyakorlati foglalkozásokon vesznek részt, ahol elsajátít­ják a KRESZ-t. Akik akar­nak, a táborozás végén díj­mentesen vizsgát tehetnek, s megkapják a segédmotor­jogosítványt. Természetesen a táborla­kók megismerkednek néhány gyártási művelettel, az üze­mekkel és a város történeté­vel, műemlékeivel. Brigádok­ban dolgoznak. Időszakon­ként értékelik teljesítményei­ket, s a legjobbak külön ju­talomban részesülnek. (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Kilencedik alkalommal ke­rült sor építőtábori záró­aktusokra Bonyhádon. Június 28-a, délután 15 óra. A részt­vevő brigádok eredményhir­detésre várnak. Antal György, a városi KISZ-bizottság munkatársa ismerteti a vég­zett munka értékét, a mun­kában kiemelkedő brigádok nevét, s jutalmazásuk mér­tékét. A hagyományokhoz hí­ven az idei munkaverseny győztese ismét -a lengyeli szakmunkásképző intézet csapata lett. Sőt! A második hely is a lengyelieké. A Pe­tőfi Sándor Gimnázium ta­nulói a harmadik, míg a szakmunkásképző (Bonyhád) csapata a negyedik helyezést érte el. Sportpályalelátót és vízlevezető árkot építettek, valamint a II. sz. Általános Iskola udvarát betonozták. BAYER BÉLA Udvarbetonozás a II. számú Általános Iskolánál ! Épül a lelátó 1 ' Tapasztalatok A megyei KISZ-bizottság JT3Í! gyalta meg és fogadta el _a tavaszi taggyűlések és kül­döttgyűlések tapasztalatairól szóló előterjesztést. Az egész anyagot nem célunk ismertetni, csupán né­hány olyan tanulságról szólunk, amelyeknek a haszno­sítása még ebben a mozgalmi évben lehetséges és szük­séges. A taggyűlések eleget tettek funkciójuknak, az ifjúsá­gi mozgalom számvetését élénk társadalmi érdeklődés kísérte. A tagság nyolcvan-nyolcvanöt százaléka jelent meg a taggyűléseken, amelyeknek az előkészítését és le­bonyolítását a pártszervezetek figyelemmel kísérték. Mi­nősítéseik jól segítették a KISZ-szervezetek helyzet- elemző és feladatmeghatározó munkáját. Az előterjesztett beszámolók reálisak és alaposak vol­tak, ahol nem, ott ezeket a tagság többnyire kiegészí­tette. Súlyának megfelelően foglalkoztak az alapszerve­zetek a gazdasági építőmunka kérdéseivel. A KISZ- fiatalok döntő többsége helytáll a munkában, részt vesz a munkaverseny-mozgalmakban. Gondot jelent viszont, hogy a Radar-mozgalomban és az Alkotó ifjúsági pá­lyázatban rejlő lehetőségeket nem mindenütt használ- ) ják ki. A fiatalok kiveszik részüket a társadalmi munkából, a kommunista műszakokból, lakóhelyük szépítési ak­cióiból. A középiskolások minden eddiginél nagyobb számban vettek részt a tanulmányi versenyeken, egyál­talán, nőtt a tanulás, a helytállás becsülete a középfokú tanintézetekben. Gyakori tapasztalat, hogy a tananyaghoz, előadások­hoz való merev ragaszkodás még az érdeklődő fitalok kedvét is elveszi a politikai oktatástól. Az iskolásdit ez esetben is a mozgalmi jelleg erősítésével kellene felvál­tani. Népszerűek a játékos formák és a vetélkedők. Az érdekképviseleti, érdekvédelmi munka még min­dig nem éri el a lehetséges, sőt az ifjúsági törvényben biztosított szintet sem. Továbbra is gond, hogy a KISZ- vezetők egy része még nem érzi eléggé a napi konkrét érdekvédelmi munka fontosságát, jogköreik gyakorlá­sához gyakorta az informáltságuk sem elegendő. A pá­lyakezdés nehézségei mellett — az eredmények ellené- ' re — továbbra is a lakáskérdés a legnagyobb gond a fiatalok életében. Sikeres volt a Művelt ifjúságért akciócsoport, ezen be_ lül is a Könyv és az ifjúság vetélkedő, de sajnos alap­szervezetenként csak néhány ember vett részt aktívan ebben a mozgalomban is A többség távol maradt vagy csak nézőként figyelte a vetélkedőket, kulturális bemu­tatókat. Az Edzett ifjúságért mozgalom széles körűvé vált, a sportolási lehetőségek tovább bővültek. A szervezeti élet kérdései között a beszámolók álta­lában jól foglalkoztak a KISZ-építés és a párttagaján­lással. Az elmúlt évben javult a szervezettség, de az if­júsági szövetség tömegbefolyásánál kisebb mértékben és éppen a munkás és a mezőgazdaságban dolgozó fia­talok szervezettségével nem lehetünk elégedettek. Az elfogadott új akcióprogramok jól tükrözik a köz­ponti célkitűzéseket de az eddiginél több helyi kezdemé­nyezést tartalmaznak. A taggyűléseken sor került az új egyéni vállalások megtételére. Ezekkel kapcsolatban a korábban meglévő fogyatékosségok ismét fellelhetők. A „majd év közben vállalunk még” szemlélet éppúgy megvan, mint a formális vállalás. A következő időszak fiaSaÄei­használva az MSZMP XII. kongresszusa határozatainak ismertetésével és a végrehajtás szervezésével sikeresen mozgósítsa a KISZ a megye ifjúságát az akcióprogram végrehajtására és ezzel az ifjúsági szövetség X, kong­resszusának az előkészítésére. Fiatal színjátszók Tíz napra fiatal színjátszók adták randevút egymásnak Dunaföldváron. Itt rendezték meg a fiatal színjátszóknak, s az ország „B” kategóriás rendezőinek szakmai gyakor­latát, továbbképzését. A ha­zánk sok vidékéről érkezett, jól minősített színjátszók es­ténként műsorokat adtak, a Dunaföldvár környékén lévő településeken is bemutatták produkcióikat. Szerepeltek Fejér és Bács-Kiskun megyé­ben, Előszálláson, Baracson, illetve Dunaegyházán. A Dunaföldváron negyedik alkalommal megrendezett találkozó — egyben a máso­dik országos rendezvény — 85 állandó résztvevője mel­lett legalább ennyien jöttek néhány napra. A Duna-parti kempingben tíz napig vendégeskedő ifjú színjátszók tábora hétfő es­te zárult. Az eső átszitál az út neon­jainak sárgás fényein. A lány átkozódik, szitkokat dobál a mellettünk elhúzó kék-fehér rendőrségi Zsiguli után. Erika tizenhét éves. Most harmadszor terhes, nem akar­ja az újabb abortuszt. Mutat­ja szabadságos papírját, nyár­ra kiengedték az intézetből. — Tudja valaki, hogy ter­hes vagy? — Az apám. Felpofozott, aztán kész. — Ki a gyerek apja? Erika rám néz. Mi a ... ér­dekel téged. Aztán mondja a férfi nevét. Azt is mondja hogy nős, két gyereke van. Rám néz, száját összecsü­csöríti, szemében iszonyú düh. — Nem érdekel, elmegyek hozzájuk, kirángatom az ágy. bál, és leköpöm — kiáltja. Kell negyedóra, mire meg­nyugszik. Megállunk a sorom­pó előtt. Innen már nem mer egyedül menni. — Félek. — Kísérj el —• parancsolja, aztán majdnem sírva kér. — Muszáj elmen­nem a manusomhoz. — Tudja, hogy gyereket vársz? — Nem. De gondolhatja., Tehervonat húz el előt­tünk, a mozdony valósággal belefejel az esőfüggönybe. Tülköl, mintha rossz szándék­kal fel akarná verni a már al­vó embereket. Nézem a lányt. Kimondottan csinos, de korá­hoz képest nagyon megviselt arccal áll a neon alatt — Loptam egy szoknyát. Megcsíptek a zsaruk. Nem voltam egyedül. Sittre nem vágtak, mondhatnám, semmit sem csináltak velem. Sokszor összefüggéstelen amit mond. Hol szidja az ap­ját, hói az apja az egyetlen ezen a világon, akihez vonzó­dik. — Az anyám egy rongy *— mondja nevetve. — Annyi palija volt, mint neked ga­tyád. Leérünk az ipartelepre, en­gem küld a portáshoz, kér­dezzem meg, dolgozik-e a „manus". A portás udvarias, látszik rajta, örül az érkezőnek. Egész éjjel nem üti szó a fü­lét, szívesen társalog. Ciga­rettát kér. — Ilyen nevű nem dolgozik nálunk. Legalábbis én nem ismerem. A lány kezében tartja szán. dálját, mezítláb áll az úton. Kapásból lehülyézi a portást. Azt mondja, vén hülye. — Most elmegyek a lakásá­ra és kitépem a manus haját, kitépem mind egy szálig — kiabálja, s látom, meginog. — Mennyit ittál? — kér­dem. Mond megint valami cifrát, aztán vállát vonva, mint aki­nek minden mindegy, bevall­ja: nagyon sokat. Megkérdem, ismeri-e Sha- kespeare-t. — Édesapám, nem egy bun­kó bögre vagyok, ahogy azt te gondolod. Megvan a nyolc általánosom és egyáltalán nem rajtam múlott a tovább­tanulás. — Hát kin? — Nem mindegy az neked? Máson. Másokon. És kész. A sorompó megint lehúzva fekszik előttünk. Az eső egy­re jobban zuhog. Kérem a lányt, vegye fel a cipőjét, megfázhat. Az meg nem ten­ne jót születendő gyermeké­nek sem. — Hogy mi jó a gyerekem­nek, azt csak bízd rám. Azt csinálok, amit akarok. Ha akarok, elmegyek veled kégli­re, ha akarom kiabálok, ha akarom ablakot török, vagy mit tudom én? Mindent. Ér­ted? — Nem. Nem értem, de ez most aligha számít. A bakter kapucnis vihar­kabátban szalad ki a kerék­hez. Tekeri a fogantyút, mint akinek nagyon sürgős. Fenn a sorompó, a vasutas rohan vissza a fedél alá. Az utcán egy-két részeg dülöngél, né­melyik be-beszólogat. Ügy tű­nik, a java ismeri Erikát. — Három éve, hogy az in­tézetben vagyok. Ezt a kis időt már kibírom. Csak ne lennék most terhes. De azt tudom, ha megtalálom a ma- nust, megölöm. Megölöm én, ha nem vállalja a gyereket. A bár ablakaiból lilás fé­nyek és füst özönlik ki. A sza­kállas férfi énekel, megisme­rem a hangját. Éjjel még az énekes is bátrabb, ordenáré nótákat énekel, a közönség meg tapsol, ugrabugrál, bort, sört, pálinkát rendel. Barátom mesélte, hogy egy­szer felkért egy lányt. Tán­colt vele negyedórát, aztán a lány már húzta kifelé az elő­csarnokba. — Jó nő volt — mondta a barátom. — De az isten tudja, még valamit összeszed az em­ber. Aztán vigyem haza a fe­leségemnek? Erika megígéri, hogy fel­hív, aztán dülöngélve megin­dul a bár lépcsőin. Kezében szandáljával, mezítláb. Meg­áll az ajtó előtt. Elfordulok, csak azt hallom, hogy rosszul van. Nem tudom, a terhesség vagy az alkohol miatt. S. J. \ Bonyhádon befejeződött várják a következő turnu­sokkal érkezőket is. KÖDMÖN FERENC, Hatvani Konzervgyár A hazaiaknak még csak annyit: jól érzik magukat Hevesben. Gyorsan elrepül­nek a tábori napok, s . már Építőtáborok

Next

/
Oldalképek
Tartalom