Tolna Megyei Népújság, 1980. július (30. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-03 / 154. szám

1980. július 3. e^PüJSÄG Az olimpiára utaznak Már csak napok választa­nak el attól, hogy az olimpiai láng megérkezzen Moszkvá­ba, és megnyissák a XXII. nyári olimpiai játékokat. Me­gyénkből is szép számmal utaznak turisták, sportolók Moszkvába. Sitkéi Zoltánnal, az Express Ifjúsági és Diák­utazási Iroda kirendeltségve­zetőjével beszélgettünk, az utazó csoportok programjá­ról. — Mint említette, július 16- án és 26-án indítanak csopor­tokat Moszkvába. Kik utaz­nak és milyen sportesemé­nyek megtekintésére van le­hetőségük? — Az első csoportban sze­repel az a hat fiatal, akik tel­jesítették az „Aranyjelvénye­sek az olimpiára” akció köve* telményeit és őket május 25- én a „Fortuna nem fogadta kegyeibe”, a margitszigeti sorsoláson. A megyei KISZ- bizottság, valamint vállalatuk járult hozzá a részvételi dí­jukhoz. A többi utasunk itt egyéni jelentkező. Program­jukban szerepel: labdarúgás, ökölvívás, súlyemelés, atléti­ka és evezés. — És a 26-i csoport? — Egyéni utasok is jelent­keztek. Programjukban sze­repelnek: labdarúgás, atléti­ka, kajak-kenu, cselgáncs. Természetesen mindkét cso­port egyéb programokon is részt vesz, például színház- és múzeumlátogatáson, hajó- kiránduláson. — Mit kíván a csoportok résztvevőinek? — Ga2dag, szép élménye­ket, és egyben kérem őket, hogy hazajövetelük után a le. hető legszélesebb körben mondják el élményeiket a nagy eseményről mindazok­nak, akiknek nem adatott meg, hogy kijuthassanak. Kézilabda NB II Befejeződött az NB Il-es kézilabda-bajnokság tavaszi idénye. A nyugati csoport­ban szereplő két női csapa­tunk közül a bajnokság fél­idejében a Szekszárdi Spar­tacus a 6., míg a Mözs kieső- zónában, a 9. helyen áll. Ti­zenegy mérkőzés kínál majd javítási lehetőséget az őszi idényben, s bízunk benne, hogy a végelszámolásnál nem lesz Tolna megyei csa­pat a kiesők között. 1. ELZETT m 10 — 1 1108-98 20 2. Pécsi BTC Hl 8 — 3 ,1183-133 16 3. Szombaith. 11 7 — 4 167-151, 14 4. Tata lil 6 2 3 161-154 14 5. Ajka lil 5 3 3 169-462 13 6. Szekszárd 11 6 1 4 145-139 13 7. Csorna 11 4 1 6 130-147 9 8. Pécs 11 4 1 6 100-126 9 9. Mözs 11 3 1 7 135-161 7 10. TAURUS 11 3 >1 7 130-157 7 11. Csurgó 11 2 1 8 120-447 5 12. Győri Élm. 11 2 .1 8 99-132 5 Tizenhárom év után az NB ll-ben Sok feladat vár a vezetésre Amikor 1967. ősién a Dombóvári VSE 19 pontos csapata 15. helyezettként elbúcsúzott a labdarúgó NB ll-töl, bizony keve­sen gondolták a Kapós-parti városban, hogy tizenhárom évet kell majd várni a magasabb osztályba kerülésig. Az elmúlt, kö­zel másfél évtized sorón ugyanis csak a negyedik vonal, az NB III, no meg a megyebajnokság adatott meg Dombóvár csapatának. 1977-ben aztán azzal a cseppet sem titkolt szándék­kal hozták létre — a DVSE és a Spartacus labdarúgó­szakosztályok összevonásával — a Dombóvári MSC egyet­len szakosztályos egyesületét, hogy három éven belül me­gyebajnokságot nyerve, az osztályozó sikeres megvívá­sával, kiharcolják a feljutást az NB II-be. Az új egyesület megalakulását követő két év­ben Bancsi Ferenc — a DVSE egykori játékosa — volt az edző, s akkor ezüst­ös bronzérmet nyert a DMSC legénysége. Tavaly új edző, Újvári Kálmán vette át a szakmai munka irányítását. A klub minikrónikájának hepiendje már ismert: baj­noki cím a megyebajnokság­ban, s június 29-én Ercsiből, az osztályozó visszavágójáról már NB Il-es együttesként utaztak haza a dombóváriak. Újvári Kálmán edző: örülünk, hogy ismét NB II-ss gárdája van egye­sületünknek. Örömünkben osztozik a város futballszere­tő népes tábora, hisz 13 év után képviselteti magát Dom­bóvár labdarúgásunk máso­dik vonalában. Az osztályo- zót követően egyhetes pi­henőt kaptak játékosaink, majd megkezdődik a fel­készülés. Szerződésem július 31-ig szól, az elnökség a kö­zeli napokban dönt „sorsom­ról”. Szeretnénk megkapasz­kodni az NB II-ben, ehhez erősítésre van szükség. Ed­dig is magunk mögött érez­tük a város vezetőinek és az itteni üzemek kollektíváinak erkölcsi és anyagi támogatá­sát. Bízom benne, hogy az új körülmények közepette is megteremtik a zavartalan működéshez szükséges felté­teleket. Valóban szükség van az erők összefogására. Senki előtt sem titok: az NB II lé­nyegesen magasabb követel­ményeket támaszt a részt­vevő egyesületek számára. A feljutás öröme tehát párosul a gondokkal, a megoldásra váró feladatok egész sorával. Ezekről beszélgettünk Zádori Istvánnal, a Dombóvári MSC szakosztályelnökével. — Sikerül biztosítani a szükséges anyagiakat? — Igen. A városi párt- bizottság és a tanács vezeté­se támogatásáról biztosította egyesületünket. Négy válla­lat — az Unió Ipari Szövet­kezet, a MÁV Üzemfőnök­ség, a MÁV Építésifőnökség és az ÁFÉSZ — képezi bázis­szervünket. Számítunk ter­mészetesen a többi gazdasági egység segítőkészségére is. — A meglévő szakosztályi modellt megfelelőnek tartja? — Nem. Elsősorban füg­getlenített, főfoglalkozású edző szerződtetéséről kell gondoskodnunk. Továbbra is szeretnénk megtartani Újvá­ri Kálmánt, az más kérdés, hogy ő értesülésem szerint, nem szívesen válik meg a jelenlegi munkahelyétől, munkakörétől. A vezető edző mellett szükség van egy pá­lyaedzőre, továbbá két szak­vezetőre az ifjúsági csapat irányítására. Szóval a négy edzőből nekünk jelenleg Új­vári Kálmán személyében csak egy van. — Hogyan alakul a já­tékoskeret, különös tekintet­tel a már aktuálissá vált szerződéskötésekre ? — A DMSC-nek jelenleg 16 játékosa van, akivel szer­ződést tud kötni. Még nem tisztázott, hogy közülük kik vállalják a magasabb osztály soron következő feladatait. Ezen a héten, játékosértekez­leten személyesen beszélge­tünk valamennyi labdarú­gónkkal a tisztánlátás érde­kében folytatunk tárgyaláso­kat. Elsősorban a csatárso­runkat kell ütőképesebbé tenni, ehhez szeretnénk új embereket igazolni. Az már biztos, hogy a faddi Vörös aláírta az átigazolási lapot és kiadatásához hozzájárult egyesülete. A megyebajnok­ságból egy-két tehetséges labdarúgót szeretnénk iga­zolni, de szükség van maga­sabb osztályú, rutinos játéko­sokra is. — Ki lesz a technikai ve­zető? — Ebben a kérdésben nincs még végleges döntés. Én an­nak örülnék, ha Gaál István elvállalná ezt a szintén füg­getlenített munkakört. — A felnőttcsapat mellett két ifjúsági és három serdülő­csapatot is szerepeltetni kell. Adva vannak ezek a DMSC- nél? — A serdülőkkel nincs gond, az ifjúságiaknál azon­ban még alapos szervező- munkára van szükség, mi­után ebben a korosztályban csak egy csapatunk van. — A sok megoldásra váró feladat közül melyik szere­pel első helyen a szakosztályi elnök előjegyzési naptárá­ban? — A július 3-i értekezlet, melyet az MLSZ tart az NB Il-es csapatok egyesületi kép­viselői részvételével Buda­pesten. — fi ­Beruházási-kapa Tíz csapat vett részt Pak­son az atomerőmű kosárlab­da-szakosztály kosárlabda­tornáján, mely a Beruházási­kupa nevet kapta. A férfiak mezőnyében nagy harc dúlt az első helyért, me­lyet végül a PAV csapata szerzett meg. A végső sor­rend: 1. PAV 9, 2. Építőipari Ktsz 9, 3. VEGYÉPSZER 9, 4. Szovjet Szakértők 7, 5. Gim­názium 6, 6. GYGV 5 ponttal. A legjobb dobók: Tóth J. (PAV) 126, Nagy (PAV) 124, Schmidt (Ép. Ip. Ktsz) 118, Burai (VEGYÉPSZER) 98, Ovcserenko (Szovjet Szakér­tő) 81, Tóth A. (Gimnázium) 80 ponttal. A nők mezőnyében már nem volt oly nagy a küzde­lem, mint a férfiaknál. A Ru­haipari Szövetkezet csapata veretlenül szerezte meg az el­ső helyet 6 ponttal. További sorrend: 2. Gimnázium 5, 3. PAV 4, 4. Konzervgyár 3 ponttal. A legjobb dobók: Horváth (Gimnázium) 49, Jé- gerné (Konzervgyár) 29, Fritz (Gimnázium) 26, Né­meth (PAV) 20, Kanczlerné (Ruhaipari) 20, Haag (Ruha­ipari) 19 ponttal. Körzeti labdarúgás Döntés pénteken Befejeződött a dombóvári körzeti labdarúgó-bajnok­ság is, de bajnok még nincs. Mindez azért, mert július 4- én, pénteken három óvást is tárgyalnak Dombóváron. Először a Kisvejke—Dombó­vári Vasas mérkőzéssel kap­csolatos „tengeri kígyó” ke­rül terítékre. Ennek időpont­ja délelőtt 10 óra. A Kisvej­ke állítólagos vesztegetési ügyét 14 órakor tárgyalja a fegyelmi bizottság, majd egy órával később a Hőgyész óvása kerül sorra. A Hő- gyészi MEDOSZ játékvezetői műhiba címén óvta óvta meg a Dombóvári Vasas ellen elveszített mérkőzést/ Annyi bizonyos, hogy a második gól körül nem volt minden rend­ben, de kérdés, hogy a fe­gyelmi bizottság ezt műhibá­nak, vagy játékvezetői téve­désnek minősíti. Mindezek előre bocsátásával közöljük a bajnokság állását és a pénteki döntések után tájé­koztatjuk olvasóinkat, végül is melyik csapalt kerül a me­gyebajnokságba a dombóvári körzetből. Felnőttek: 1. D. Vasas 24 2. Kisvejke 24 3. Hőgyész 24 4. Döibrököz 24 5. K.-szekcső 24 6. I.-szemcse 24 7. Atta'la 24 8. Závod 24 9. Kocsola 24 10. Kurd 24 11. Győré 24 12. Balun and 24 13. Szakos 24 DMSC II. 26 ■Sza'ká’Ly Niak 17 4 3 91-24 38 16 4 4 63-23 36 16 4 4 55-22 36 12­7 5 46-33 31 12 2 10 62-41 26 11 4 9 69-57 26 7 9 8 55-48 23 9 3 12 43-48 21 8 4 12 48-511 20 5 6 13 51-82 16 5 5 14 38-71 15 5 2 17 37-96 12 4 4 16 36-98 12 19 2 5 102-35 40 menet közben visszalépett menet köziben visszalépett Ifjúságiak: li. Hőgy ész 2. Kisvejke 3. Döbrököz 4. I.-szemcse 5. DaiLmamd 6. Atta-lai 7. Győré 8. Závod 9. K.-szekcső 1.0. Kocsola H. Kurd 12. D. Vasas 13. Szakcs Szaké ly Nak 24 18 4 2 »1-1« 40 24 16 3 5 76-312 35 24 13 3 6 73-37 33 24 14 4 6 77-42 32 24 1.2- 2 10 58-55 26 24 11 3 10 46-40 25 24 10 2 12 49-54 22 24 10 2 12 44-65 22 24 8 3 li3 44-56 19 24 6 5 13 3'8-35 17 24 7 1 1*6 36-59 15 24 6 2 16 43-75 14 24 4 4 16 36-98 12 menet köziben visszalépett menet közben visszalépett 1 Teke Kaposmenti-kupa Négy napon át tartott a Ka­posmenti-kupa tekeverseny Dombóváron — tizenkét csa­pat részvételével. Csapatban a Dombóvári Spartacus sze­rezte meg az első helyet. Ér­dekesség, hogy aránylag mér­sékelt csapateredmények szü­lettek. Ezt a szakértők a mű­anyag bábuk rovására írják, Nagy volt viszont a küzde­lem az egyéni versenyben a helyezésekért, ahol a helye­zettek értékes tiszteletdíjakat kaptak. A csapatban győztes dombóváriak egyéni verseny­ben nem tudtak a legjobb négy közé kerülni. A csapatverseny végered­ménye: 1. Dombóvári Sparta­cus 2579, 2. Győri Richards 2471, 3. Fővárosi Vízművek 2231, 4. Kaposvári Közlekedés 2159, 5. TÁÉV Szekszárd 2152, 6. Kaposvári Spartacus 2147, 7. Dunaújvárosi Építők 2146, 8. Kapormérői Sparta­cus 2140, 9. Dombóvári Spar­tacus II. 2125, 10. Pécsi Kesz­tyűgyár 2109, 11. ÉPFU Buda­pest 2038, 12.. Hőerőmű Bu­dapest 2025 fával. Egyéni ver­senyben á legjobb tíz ver­senyző és eredménye: 1. Fal­vai Lajos (Hőerőmű) 467, 2. Jenei Imre (Vízművek) 457, 3. Járeb István (Győri R.) 440, 4. Nagy László (Győri R.) 440, 5. Tarsoly Péter (Domb. Spart.) 440, 6. Horváth László (Domb. Spart.) 435, 7. Horváth Zoltán (Kap. Közi.) 435, 8. Il­lés László (Domb. Spart.) 432, 9. Kollár Mihály (Domb. Spart.) 428, 10. Mándli János (Domb. Spart.) 427 fával. A legjobb teliző (vigaszdíj) Hut János (Pécsi Kesztyű), legjobb taroló (vigaszdíj) Mráz László (Győri Richards). Legeredményesebb edző: Hor­váth László (Dombóvári. Spartacus). Kézilabda MNK Dombóvár—Taurus 26-26 (12-12). Dombóvár: Fazekas, Erdész, Reisz, Balogh, Ma- ráczi, Kecskés, Mayer. Csere: Kovács, Deli, Fikter. Az első félidőben a hazai csapat vé­gig vezetett, de a félidő végé­re 12-12-re alakult az ered­mény. A második félidő 20. percében a vendég Taurus együttese megfordította a mérkőzés állását, három gól­lal elhúzott. A hazaiak azon­ban nem adták föl a reményt, s végül a mérkőzés 26-26-os döntetlennel fejeződött be. Góllövők: Mayer 9, Deli 5, Kecskés 4, Maráczi 3, Balogh, Fikter 2—2, Erdész. A csapat­ból kiemelkedő teljesítményt nyújtott Fazekas, de Mgyer, Kecskés és Maráczi játéka is dicsérhető. A végeredmény Befejeződött az országos ifjúsági és serdülőbajnokság labdarúgásban. A végered­ményt a napokban közölte a Baranya megyei labdarúgó­szövetség, a bajnokság irá­nyítója. Az ifjúsági bajnok­ságban a Szekszárdi Dózsa a 4., a Szekszárdi Sportiskola a 10. helyen végzett. A ser- dülőbajnokságban a Szek­szárdi Sportiskola a 3. he­lyet szerezte meg, míg a Dózsa csapata a 14. lett. A bajnokság végeredménye: Ifjúságiak: 1. PMSC 28 26 — 2 11.2-9 52 2. KSI 28 18 7 3 75-21 43 3. K. Rákóczi 28 17 5­6 6-1-27 39 4. Sz. Dózsa 28 16 5 7 69-34 37 5. PVSK 28 12 8 8 58-41 32 6. N. Olao'b. 23 13 6 9 44-39 32 7. D. Kohász 28 13 5 10 51-43 31 8. Gan,z-M. 28 14 1 ,112 61-54 30 9. M.-V. TE 28 10 7 11 54-48 27 10. Sz. Sí 28 9 9 18 35-41 27 1,1. Várpalota' 28 7 6 15 39-61 20 12. Bauxit 28 6 5 17 26-98 17 113. Komló 28' 4' 4 20 27-66 12 14. MÁV NTE 28 3 5 20 18-71 11 15. D. Építők 28 3 4 21 18-93 1,0 Serdülők 1. KSI 28 24 4 — 115-6 52 2. Pécsi Sí 28 22 3 3 91-16 47 3. Sz. Sí 28 21 2 5 92-17 44 4. K. Rákóczi 28 18 4 6 57-19 40 5. N. Olajb. 28 1.7 3 8 54-22 37 6. PViSK 28 17 3 8 63-34 37 7. D. Kohász 28 16 2 10 63-38 34 8. Bauxit 28 ,10 3 15 27-66 23 9. Komló 28 « 8 14 41-48 20 10. MÁV NTE 28 8 4 Ii6 38-4S 20 11. Mohács 28 7 5 16 23-38 19 1,21 Ganz-M. 28 . 7 4 17 33-5« 18 13. D. Építőik 28 9 19 36-84 18 14. Sz. Dózisa 28 3 3 22 18-102 9 IS. Várpalota 28 1 27 5-151 2 Befejeződött a megyei asz­talitenisz csapatbajnokság tavaszi mérkőzéssorozata. Az elsőséget a férfiaknál a nagymányokiak szerezték meg, míg a serdülő fiúknál a tolnaiak lettek az elsőik. A női felnőttbajnokságban a Tolna II. csapata áll az élen. Felnőtt férfiak: 1. Nagyim. l'O 9 1 — 132-28 19 2. T. VL II. 10 8— 2J44-46 16 3. Nagykónyi 10 8 — 2*106-54 16 4. D.-földvár 1« 7 — 3 90-70 14 5. Siöagárd 10 6 — 4 «4-76 12 6. Sz. Szöv. 10 4 2 4 90-70 10 7. TAEV SK 10 4 1 5 68-92 9 8. D. V'SE 10 4 — 6 77-03 8 9. Daflimamd 10 1. 1 « 38-1,22 3 10. Györnk 10 1 1 8 39-121 2 11. BöH'osike 10 ------ 10 42-118 0 A bajnokság őszi fordulói során, csak a vonal feletti 6 csapat, illetve a vonal alatti 5 csapat mérkőzik egymással. Serdülő fiűk: 1. TŐtríai VL 10 10 — 83-7 20 2. Nagymányok 10 9 1 61-29 18 3. Sz. Szöv. 10 8 2 65-25 16 4. Domib. VSE 10 7 3 56-34 1(4 5. Sióaigárd 10 6 4 52-38 12 6. Dalimaimd 10 5 5 45-45 10 7. Gyönlk 10 4i 6 40-50 8 8. TÁÉV SK 10 3 7 33-57 6 9. Bö lesik e 10' 2 8 40-50 4 10. Nagykónyi 10 1 9 18-72 2 lil. D.-fö,lidvár 10 — 10 2-88 0 Felnőtt nők: 1. T. VL II. 4 4 _ _ 6 3-4 8 2. Sz. Köllségv. 4 3 — 1 35-29 6 3. Sz. SZÖV. II. 4 2 — 2 31-33 4 4. Domb. VSE 4 1 — 3 10-54 2 5. Sz. Kórház 4 — — 4 21-43 0 Sporthajók műanyagból ftsitafitenisz meiyebainiihsáe A balatonkenesei „Sirály” Vas- és Műanyagfeldolgozó Szö­vetkezetben mintegy ezer kajakot és kenut gyártanak az idén.

Next

/
Oldalképek
Tartalom