Tolna Megyei Népújság, 1980. június (30. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-22 / 145. szám
1980. június 22. NÉPÚJSÁG 5 Hol a hiba? — Ha nem tanulsz, elmész inasnak! — fenyegette a zord atya hajdanában fiúgyermekét, amikor az rossz bizonyítványt hozott haza. Azóta az így riogatott fiúkból — akármilyen munkaterületre kerültek később — apák, sőt, jórészt nagyapák lettek. Ám a szemlélet mindmáig él. Pedig régen nincsenek már éjjel-nappal dolgoztatott inasok, a szakmunkás- tanulók éppen úgy középfokú oktatásban részesülnek, mint a gimnazisták, vagy a szakközépiskolások, ám sokan ma is úgy gondolják, hogy egy szakmát minden szellemi erőfeszítés nélkül meg lehet tanulni. Alighanem itt van a gyökere annak, hogy száz szakmunkásképzőbe iratkozott fiatal közül csak nyolcvan jut el az utolsó vizsgáig. Sokszor hangzik el érvként, hogy a „lemorzsolódás” oka a fiatalkori meggondolatlanság. Közelebbről az, hogy az általános iskola nyolcadik osztályaiból kikerült fiú vagy lány túl fiatal a pályaválasztáshoz. Ennek ellentmond az, hogy a szakmatanulást az egész világon ebben *a korban kezdik. A tanulmányok félbehagyásában annak ás része van — állítják sokan —, hogy a fiatal csalódik választott szakmájában, mert a valóságnál rózsásahb volt aiz a kép, amit arról kialakított magának. Ez így szokott lenni — mégsem tör- vényszierű, hogy így legyen. A pályaválaisztási tanácsadások, az általános iskolások üzemlátogatásai és az üzemiek „to- borzó” iskolalátogatásai során meg kell maradni a valóság talaján. Csak azt és annyit ígérni, amit és amennyit adni tudunk! A szakmunkásképző intézetekben egyébként nagy súlyt helyeznek a gyengébben tanulók segítésére, külön korrepetálják őket —, de ez csak az esetek egy részében vezet célra. Ritka az a tanuló, aki nem tud tanulni, sókkal gyakoribb az, aki nem akar. Magyarországon ma az általános iskolát elvégzettek 93 százaléka tanul tovább, a szakmunkásképzésre indulók aránya 45 százalék, összesen tehát mindössze 7 százalék nem vállal semmiféle tanulást. Vannak ugyanakkor, akiket éppen az vonz, hogy három év alatt megtanulnak egy szakmát és utána újabb három év alatt leérettségizhetnek. Mások viszont úgy vélik: elég megtanulni egy-két szakmai fogást (vagy még annyit sem), és betanítva vagy segédmunkásiként is megkeresik a számukra szükségeset. A kilépő tanulók fele az első évben hagyja félbe tanulmányait, a többi a további időben, s csak elvétve akad olyan, aki a szakmunkásvizsgán ismételten nem felel meg. Ez is azt mutatja: a fő ok a hibás pályaválasztás és az, hogy a vállalatok egy része sem segíti eléggé a szakmai nehézségekkel küszködő szakmunkástanulókat. Hivatkozhatnánk arra is: igen sokba kerül az államnak' egynegy leendő szakmunkás taníttatása. A lényeg azonban az, hogy egyre több és egyre műveltebb szakmunkás-utánpótlásra van szüksége az országnak, ugyanakkor mind nagyobb szakmai és általános műveltségre az egyes embernek. Vagyis szorosan egybevág a magán- és a közérdek. A szakmunkástanulók „lemorzsolódását” lehet és kell csökkenteni. Ebben pedig a pedagógus dk, a pályaválasztási tanácsadók és a szülők, családtagok tudnak sokat segíteni. — a — Végzett-e ön társadalmi :f/i;munkát? - ; Az egyik reggel eszembe jutott: Mi lenne, ha az utcán megkérdeznék tíz járókelőt, hogy végzett-e társadalmi munkát. Az ötlet nem átvirrasztott vagy átmulatott éjszaka következményeként fogant, hanem az elmúlt években végzett 'társadalmi munkákat összegező különféle adatok ismeretében, valmint annak tudatában, hogy a lakossági igények növekédése meghaladja a tanácsok rendelkezésére álló pénzösszegeket. Divatos szóhasználattal élve „jogos a kérdés”: Vajon mi az összefüggés bizonyos adatok ismerete, az igények és az említett ötlet között? Nos, erre az a válasz, hogy a statisztikai adatokból világosan kitűnik ugyan a társadalmi munka értékének évről évre való dinamikus növekedése megyénkben, s ennek megfelelően nőtt az egy lakosra jutó társadalmi munka értéke is, de valamit azért hiányolok. A kimutatások ugyanis nem szólnak arról: az adott község vagy város lakói közül valójában hányán dolgoztak önzetlenül azért, hogy a végelszámoláskor tetszetős átlagok kerekedjenek. Tolnában tavaly 143 millió forint volt az elvégzett társadalmi munka értéke, ami 22,1 százalékkal több az előző évinél. Kétségtelenül igen szép eredmény ez, hiszen így a tanácsok fejlesztési alapjai tulajdonképpen csaknem ötödrészükkel növekedtek.. A megyei átlag lakosonként 538 forint volt, de az átlagban benne rejlenek azok. akik nagyon sokat tettek lakóhelyükért, s benne szerepelnek azok is, akik vajmi keveset, vagy netán semmit sem. A megyei településfejlesztési versenyt 1974-ben hirdették meg a városok és községek számára, s nagy részben ennek is köszönhető az, hogy jelentős társadalmi munkával szépültek a lakóhelyek, épültek járdák, bölcsődék és más létesítmények. Az idén és a következő években még nagyobb fontosságúvá válik a társadalmi munka, amelynek értékeléséről, módszereiről a közelmúltban tapasztalatcseréket is rendeztek. Mert például téves az a nézet, hogy csak ott lehet kimagasló eredményeket elérni, ahol nagyobb üzem van. Decsen sincs, s mégis első díjas lett a tavalyi településfejlesztési versenyben. Kétségtelenül szerepet játszanak a nagyobb üzemek, de az igények ismeretében leginkább átgondoltságra, tervszerűségre, a helyi ötletek és lehetőségek „kiaknázására” van szükség már a célok kitűzésekor, az elképzelések előkészítésekor. A jelölőgyűléseken elhangzottak kifejezik a lakosság igényeit, s most a feladatok megoldásának jó megszervezése a további teendő. Az említett tapasztalatcseréken megismért módszereket bizonyára hasznosítják majd a községek vezetői, akik fontosnak tartják a társadalmi munka értékének és erkölcsi megbecsülésének összhangját is. Nagy szükség van az összérték további növelésére, s ehhez hajtóerőt nyújthatnak az ünnepi tanácsüléseken átadott és átadandó elismerő oklevelek és a még oly apró jelvények is. Növelni pedig sokféleképpen lehet a társadalmi munkát. Nem utolsósorban úgy, hogy vigyázunk is a már megteremtett értékekre, de inkább azzal, hogy e tevékenységet még társadalmibbá tesszük. Nem vagy nemcsak az eddig is jól dolgozók mégtöbb munkára való sarkallásával, hanem az önzetlen, de végül is önmagukért tevékenykedők körének kiszélesítésével. Hogy a képzeletben megkérdezett járókelők közül minél ' kevesebben válaszoljanak nemmel. . VITASZEK ZOLTÁN Készfii a donga KÁDÁROK, HORDÓK A jó gazda egész évben készül a szüretre. A jó kádár ugyanazt teszi az év minden napján. Vásárol faanyagot, nem mindegy milyet. A legjobb a tölgy, manapság használatos az akác, nagy ritkán az eper vagy a szelídgesztenye. Mindegyik faanyagnak van jellemzője: a fiatal akác egy-két évig különös ízt ad a bornak, az eper a fehér bornak gyökérízt; a tölgyből készült hordó 6—800 évig is „élhet”, de legjobb a vörösfenyő: találtak már 1800 évest is. A kádárok szerint a hordó, ha jó gazdához kerül, sokáig „él”, a rossz gazdánál egy-két évet sem bír ki. Azt mondják, rossz kádár nincs, de rossz gazda...? Fotó: Gottvald Károly összerakósdi.« ügyes célgéppel készül a kád feneke Tümftés gyékénnyel Csínmarás géppel Kész a hordó Égetéssel hajlítják a hordót hasasra
