Tolna Megyei Népújság, 1980. május (30. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-11 / 109. szám
1980. május 11. Képújság 3 Í|Iya?2^i|iÉÍl A járási, városi pántértekezletek anyagai egymástól eltérő statisztikákat közölnek. Dombóváron és környékén 1975-ben kilenc, 1979 júniusában heten voltak, akiket a 21 éves koruk előtt vettek fel a pártba. A Szekszárdi városi nem közli ilyen bontásban, de a két kongresszus között hatot vettek fel. A tamási járás 18 és 29 éves kor között adta meg, hogy 354 a párttagok száma. A kongresszusi előzetes jelentés szerint 26 éven aluli párttagok aránya öt év alatt 6,6 százalékról 4,1 százalékra csökkent, annak ellenére, hogy a felvett párttagok majdnem hatvanöt százaléka harminc év alatti volt. Joggal kérdezheti bárki, hogy miért baj ez, hiszen emberek általában elég rövid ideig maradnak 18 és 21 éves koruk között, majd felveszik őket később. De miért csak akkor? A járások nagysága, népessége nem azonos, de körülbelül úgy fest a kép, hogy járásonként és évenként egy- egy fiatalt vesznek fel ebből a korosztályból és aztán már csak huszonöt év felett jöhetnek újra szóba. * A megye középiskolái közül szinte minden évben valamelyiket kitüntetik a KISZ Központi Bizottsága Vörös Vándorzászlajával, van amelyiket többször egymás után is, ami azt jelenti, hogy a KISZ-élet kimagaslóan jó, mégis csak elvétve akad itt-ott diák, aki középiskolás korában nyer felvételt a párt tagjainak sorába. A MAGYARÁZAT Magyarázat mindig mindenre van. Az okok sok mindent megmagyaráznak, de összességében mégsem elfogadhatóak. Mondják, hogy kevesen érik el negyedikben a tizennyolc éves kort. Nem is lenne túlságosan helyénvaló — állítják —, ha a taggyűléseken részt vennének a diákok. Más magyarázat is van, bár ezt már egyáltalán nem az iskolában mondják el, hanem a felsőbb pártszervek gyanítják. Sokkal kényelmesebb felvenni egy pedagógust, akiről tudják, hogy jól dolgozik, mert nem kell törődni az állami, esetleg a politikai iskoláztatásával, tehát kész ember. Lényegesen egyszerűbb és könnyebb a feladat, meg aztán a fiatal úgyis hamar elhagyja az intézményt és vagy továbbtanul, vagy dolgozni megy, ha fiú, behívják katonának. A szakmunkásképzőben csak egy-két osztályban vannak érettségizettek, akik egyáltalán számba jöhetnek. Nem is igen foglalkoznak velük, „mert majd kint az életben”. És a munkahelyeken? Kévés a huszonegy év alatti dolgozó, alacsony az iskolai, a politikai végzettsége, bizonyítson előbb és ugyanaz elölről... MIÉRT IGEN, MIÉRT NEM? A szervezeti szabályzat szerint a pártba felvehetők alsó korhatára 18 év. Voltak viták a leszállításról annakidején. Vita már nincs, aki mást gondol, az is megtartja magának, mert a pártfegyelem kötelez, de azért mégsem érdektelen elismételni, hogy az Alkotmány értelmében minden 18 évét betöltött állampolgár választ és választható, mivel nagykorú. Katonai szolgálatra behívható, férjhez mehet és megnősülhet, elvileg már lehet két év munkaviszonya, tehát felnőtt ember, csak éppen a párt szempontjából tűnnek el valahova ezek a fiatalok, mert a fent elmondottak szerint mindenhol kevés van belőlük. Marad még az egyetem, a főiskola és a honvédség. A honvédségről nincsenek információim, de tény, hogy ismeretségi körömből sok fiú a katonaság alatt lett tagja a pártnak. A megyében egy főiskola működik, három éve, de már vannak tagfelvételi eredményei és foglalkoznak is a tag- felvételi, még inkább az azt megelőző nevelőmunkával. Tűlük számonkérni semmit nem lehet. Más intézmények munkájáról pedig a kongresz- szuson hangzott el vélemény, Kádár János előadói beszédében, majd a határozatban: „Javítani kell a párttaggá nevelést az egyetemi, főiskolai hallgatók között”, mert ezek az intézmények természetes forrásai a kommunista értelmiségnek. AMILYEN AZ ALAPSZERVEZET A szélsőséges vélemények illusztrálására elég egyetlen fiatal párttag visszaemlékezését idézni, aki az egyetemen „jutott be” a pártba és mindjárt át is vette az alapszervezetben uralkodó szellemet. Azt mesélte nagy büszkén, hogy -a hallgatói alapszervezet, az évi hatvanhétben jelentkezőből ötöthatot vett fel, mert a párt- szervezet csak maradjon „elit csapat”, oda mindenki nem juthat be, különösen a végzősök nem, mert azok úgyis karrierből akarnak párttagok lenni. Ami a karriert illeti, olyan egyetemről van szó, ahol a végzettek csak évek gyakorlata és vizsgák sora után kerülhetnek valóban vezető beosztásba, és meglepő lenne, ha a jó munkán és cselekvő közéletisé- gen, valamint a marxista meggyőződésen kívül még másban is „elitnek” kellene lennie a leendő párttagnak. Az alapszervezetek felelőssége a tagfelvétel, és ott is kell érdemi változást elérni. Például abban a szemléletben, amely csak a helyben végzett közösségi munkát ismeri el. Hiába bizonyított a fiatal középiskolában, a honvédségnél — bár ez utóbbi törődik a legtöbbet ennek elismertetésével —, a főiskolán vagy egy előző munkahelyén, hogy hpl áll, azt szinte senki sem hiszi el neki, pedig az írásos minősítések mennek vele együtt. Megszakad a folyamatosság a KISZ- és a pártszervezetek között is. Mindenkinek mindig az új helyén elölről kell bizonyítania alkalmasságát a párttagságra. Ez a jelenség már túlmutat a legfiatalabb párttagok kérdésén, ez érvényes közel harmincéves korig. Addigra már van 10 éve a fiatalnak mindent bizonyítani. NEVELÉS Mintha még egy fontos dologról elfeledkeznénk az egészen fiatalok tagfelvételénél, nevezetesen a nevelésről. A fiatalok igen szép számának párttagok a szülei, tehát erősen valószínűsíthető, hogy szocialista szellemben nevelik gyermeküket otthon is, nemcsak az iskolában. Ha nem, akkor ezt a szülőktől kellett volna már számonkérnie az alapszervezetnek. A nem párttag szülők nagy része is szocialista szellemben, a szocialista, tehát közösségi erkölcs értelmében neveli gyermekét. Ezek a fiatalok valahol élnek, tanulnak, dolgoznak, csak a pártszervezeteknek jobban kellene figyelni rájuk, nevelni őket, hogy huszonöt éves korukig is bekerülhessenek a párt soraiba — ahova közülük sokan tartozni szeretnének. IHÁROSI IBOLYA Hogy is van az a demokrácia ? Talán már a kisiskolások is fújják a meghatározást: „Az üzemi demokrácia a szocialista demokrácia szerves része... Érvényesül közvetett és közvetlen úton... Az üzem választott szerveiben dolgozók útján... a munkahelyi demokrácia különböző fórumain (brigádgyűlés, termelési tanácskozás...)”. Arról; hogy miként érvényesül a gyakorlatban az üzemi demokrácia, már kevesebbet tudnak mondani a kisiskolások, de a felnőttek is. Fórum van elegendő, helyenként túl sok is. Nehezen akarunk rájönni; a lehetőség önmagában semmit isem ér. Ha nincsenek olyan vezetők, akik egy-egy termelési tanácskozástól, vagy bármilyen értekezlettől valóban segítséget várnak, akkor csak az időt pazarolják. Az egyenlet másik oldala is érvényes; ha nincsenek olyan munkások, bri- dádok, üzemi kollektívák, akik igénylik a közös gondolkodást, mit sem ér az egész fórumrendszer. Arról néha megfeledkezünk, hogy egy kisebb üzemrészben hiába akarják az emberekkel megszavaztatni az egész gyár éves tervét, vagy egy új gyártmány bevezetésének költségszámait. Azok nem tudnak és nem tudhatnak érdemben vitapartnerék lenni. Az éves terv összeállítására, egy új gyártmány költségeinek kiszámítására vannak szakemberek, tervezők, mérnökök, közgazdászok... A kis üzemrész dolgozói a maguk területén lévő tervekhez tudnak hozzászólni, mert azt ismerik. Legtöbbször mégis a nagy számok megvitatását kérik tőlük, s vajmi kevés szó esik a műhelyről. Mindezek akkor jutottak az eszembe, amikor Véner Lajossal, az MMG-AM szekszárdi műszergyárának főmérnökével végigsétáltunk a szerszámműhely szemet gyönyörködtető, rendezett és szinte irodai tisztaságú munkapadjai, szerszámgépei között. Véletlenül sem szeretném „mennybe” emelni a műszergyárdakat, hiszen az üzemi demokrácia adta lehetőségekkel ott is lehetne jobban élni. De a szerszámműhelyben tapasztaltakat feltétlenül pozitív eredménynek kell elismerni. Itt és így kezdődhet el az üzemi demokrácia jó működésének a lehetősége, a továbbfejlesztésének az útja, A történet: Évekig a termelési tanácskozások napirendje között szerepelt a műhely berendezéseinek avultsága, a gépek elhasználtsága, pontatlansága. Mindig voltak notórius felszólalók, akik elmondták a műhely gondjait. Mindig volt olyan vezető is, aki meghallgatta, választ is adott, de a műhely maradt úgy, ahogy volt. Az elmúlt évben már nem lehetett halogatni — igaz —, már volt pénz gépvásárlásra, megkezdték a nagyobb követelmények előtt álló üzemrész rekonstrukcióját. Annak rendje és módja szerint elkészült a terv — amely nem tetszett a mű- helybelieknek. Eddig még mindig általános a történet, a műhelybelieknek általában nem tetszik a felülről jött terv, csak erről soha senki nem kéri ki véleményüket. Nem lett harag. „Csinálják akkor ők” — mondta valaki. S megtervezték saját műhelyük berendezéseit, ahol életük egyharmadát töltik, s ezt el is fogadták a vezetők. A szerszámműhely dolgozói nekiálltak, a tmk- sok segítségével, vállalták a hórukk-munkát, még az ablakmosást is. Csak... A műhely képe egyáltalán nem hasonlított arra, amit maguk terveztek. Menet közben, mármint az átrendezés ideje alatt alakult ki a mostani kép. Erre már semmilyen engedélyük nem volt. Viszont szép, tetszetős, rendezett műhelyük lett. Jelentették a befejezést a főmérnöknek. Amikor Véner Lajos meglátta a műhelyt, „a hajam égnek állt, de tetszett”. Az előbbiek túl leegyszerűsített vázlata volt a történtek pár hónapos sorozatának. A folyamat során sok segítséget kaptak a gyár vezetőitől: a szerszámkészítők munkaasztala vezetői engedéllyel készült, a gépek beszerzését is engedélyezték. Elkészült tehát a műhely. Az ott dolgozókkal beszélgetve összegezhetjük: ma, ebben az árkoncentrikus világban sem mindig a fizetés az elsődleges, sokat számít a munkakultúra, a műhely, a közvetlen környezet képe, hangulata. A műszergyár szerszámműhelye pedig rendezett, minden a jobb munkavégzésnek van alárendelve. Visszatérve az üzemi demokráciához. Ahhoz, hogy ezt az átrendezést megcsinálhassák az esztergályosok, köszörűsök és szerszámkészítők, kellett a jó kollektív szeílem és egy olyan gazdasági vezetés, amely egyszerre akart adni és kapni is. Ha a kettő közül az egyik hiányzik, akkor kántálhaí- juk a legszebb szavakat az üzemi és munkahelyi demokráciáról, papíron még szépen is mutat, csak a valóságban semmit sem ér. HAZAFI JÓZSEF Fotó: Gottvald Károly Harmincöt év a rend védelmében Még dörögtek az ágyúk, amikor Mikcpércsen egy 19 éves fiatalember egy életre eljegyezte magát az új rend védelmével. Ekkor húzta fel a rend- őrkarszalagot Varga József, hogy mindmáig „viselje", azaz rászolgáljon a bizalomra, melyet akkor, azon a decemberi napon kapott. — Tizenkilenc éves voltam, amikor megkédezték tőlem, hogy akarok-e a demokratikus rendőrségben szolgálni. Én igennel .válaszoltam. Már akkor, amikor még dörögtek az ágyúk... Mi már készültünk az új rendre. Így lettem rendőr. Az egyenruha akkor még mindössze egy karszalagból állt, de a feladatok alapvetően azonosak voltak a maiakkal. Védeni az élet rendjét, a tisztességes emberek biztonságát. Az első hónapok Debrecenben teltek, viharosan, fáradtságosán. De, hogy Vaa- ga József megfelelt a követelményeknek, bizonyság rá: pár hónap múltán a karhatalmi zászlóaljba helyezték, majd 1946 őszén Pécsre, a tanosztályhoz került. — Kilenc hónap alapkiképzés után a tolnai őrsre kaptam beosztást. Ettől kezdve lettem Tolna megyei. — Varga elvtárs, én, a tényleg ősi Tolna megyei, hadd kérdezzem meg, ezzel valóban idevalósi lett? — Valóban. Negyvenkilencig szolgáltam az őrsön. Nagyon sok kedves emlék fűződik ehhez az időszakhoz is. Feleségemet is itt ismertem meg, Tolnán. Az újságíró itt hadd vesse közbe, bizonyosan szép házasság volt, hiszen Varga elvtárs ma is boldog ember, gyerekeiben a jövőt látja megvalósulni. — A fejlődéssel lépést kellett tartani, képezni kellett magunkat. Gépkocsi- vezetői iskolára küldtek engem is, ahol jogosítványt szereztem. Mint gépkocsi- vezető dolgoztam a pécsi kerületi főkapitányságon 1950 nyaráig. Onnan visszahúzott a szívem Tolnába. — Tehát „hazajött’? — Haza. Varga József azóta a Tolna megyei Rendőr-főkapitányság gépkocsivezetője. 1946-ban lépett a párt soraiba. Akkor még nem volt tudatos politikai meggyőződése, csak szimpatilzált a kommunistákkal, mert úgy érezte, hogy ez az a párt, amely legkövetkezetesebben képviseli a hozzá hasonlók érdekeit. Fegyelmit egyszer sem kapott, dicséretet annál többet. Tulajdonosa a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany, és a Közbiztonsági Érem szintén arany fokozatának. 1979-ben a Szolgálati Érdemérem kitüntetésben részesült.-— Nagy öröm volt számomra az a perc, amikor hazánk felszabadulásának Varga József 35. évfordulóján átvehettem az Elnöki Tanács által adományozott Kiváló Szolgálatért Érdemrendet. Ezt a 35 éves szolgálatért nyújtott elismerést az országban akkor csak 3-an kaptuk meg, de úgy tudom, most már egyedül vagyok aktív szolgálatban közülük. Két társam azóta nyugdíjba ment. A beszélgetés során elmondja Varga József, hogy a családjában, rokonságában rajta kívül nincs rendőr — mintha mosolyába ekkor kis szomorúság is vegyülne. Mosolyogva gondol vissza azokra az állapotokra, amikor az egész főkapitányságnak mindössze három kocsija volt. És milyen autók voltak ezek! Háborút kiszolgált amerikai terepjárók, és egy jobbkormányos Rába teherautó. — Nagy élmény volt az a nap, amikor megkaptuk az első Skoda terepjárót! Akkoriban a közbiztonsági és a bűnügyi helyzet szükségessé tette, hogy erőnket nem kímélve, megfeszített munkatempóban dolgozzunk. Fáradtságot nem éreztünk, pedig sokszor több időt töltöttünk a gépkocsiban, mint az otthonunkban. Hiába volt sofőrbunda, nemezcsizma, ma már az ízületeimen érzem a nyitott terepjárók hátrányos oldalát. Varga Józsefet nem csüg- gesztették a nehézségek, szerette hivatását, vállalta a vele járó kockázatokat is. Az elmúlt évtizedek alatt bonyolult feladatok egész sorát kellett megoldania. A beszélgetés végén az újságíró — a beidegzett szokásoktól ő sem tud szabadulni — kénytelen feltenni néhány „szabvány” kérdést. A válaszok is szabványosak, viszont én, aki szemben ültem a kérdezettel, tanúsíthatom, annyi meggyőződés, őszinteség volt a hangjában, hogy az messze magasabb rendűvé tette az elvárt, szokásos válaszoknál. — Soha nem bántam meg, hogy ezt a hivatást választottam. Közeleg a nyugállományba vonulás napja, így hát összegzésnek is vehetjük, amivel Varga József rendőrfőtörzsőrmester zárja a beszélgetést : — Szép munka volt. És azt hiszem, fontos is. Biztosan az vo'lt. • L. Gy. A szerszámkészítők saját tervezésű satuasztalai
