Tolna Megyei Népújság, 1980. április (30. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-01 / 77. szám

13 Névnap:Hugó A Nap kél 5.23 — nyugszik 18.14 órakor A Hold kél 19.03 — nyugszik 6.03 órakor Száztizenöt évvel ezelőtt, 1865. április 1-én született Bécsben és 1929-ben halt meg Zsigmondy Richárd ma­gyar származású Nobel-díjas kémikus. Április I KEDD if: DOMBÖVÁRON vasár­nap a város tizenegy szocia­lista brigádjának 4-4 tagú rejtvénycsapata vetélkedett a kesztyűgyárban az általa 1979- ben rendszeresített ván­dorkupa elnyeréséért. A fel­adványokat a szekszárdi rejt­vénykedvelők klubjának tag­jai készítették, akik a zsűri feladatát is ellátták. A ver­seny győztese és a vándor­kupa őrzője a KIPSZER „Vályi Péter” szocialista bri­gádja lett a négy feladat hi­bátlan megfejtésével. A ve­télkedő után megalakult a dombóvári rejtvénykedvelők klubja. A klubvezető Farkas Attila lett. A foglalkozásokat hétfői napokon a városi mű­velődési központban fogják tartani. (SZEREK) O ÜJ SZAKOSZTÁLY a MTESZ-nél. Tegnap délután a MTESZ Szervezési és Veze­tési Tudományos Társaság Tolna megyei szervezetének új szakosztálya alakult. A 3 M — mozdulatelemzéses munkamódszer — egyre in­kább terjed megyénkben is, ezért, akik ilyen irányú tan­folyamot végeztek, ezután szervezetten is tarthatják a kapcsolatot. A 3 M szakosz­tály tegnap elfogadta az 1980- as programot, majd Sü­tő Árpád, a szekszárdi nyom­da termelési osztályvezetője tartott előadást. O totótájékoztatö. A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 13. heti totónyeremények az illeték levonása után a követ­kezők: 13 találatos szelvény 26 darab, nyereményük egyenként 72 324 forint; ezek közül 13 plusz 1 találatos szelvény 17 darab, a nyere­mény és a jutalom együtt 109 195 forint; 12 találatos szelvény 412 darab, nyeremé­nyük egyenként 3043 forint; 11 találatos szelvény 4753 da­rab, nyereményük egyenként 264 forint; a 10 találatos szel­vények száma 50 685 darab, nyereményük egyenként 37 forint. A közölt adatok tájé­koztató jellegűek. Schubert műveiből közvetít hangversenyt a Magyar Nemzeti Galériából a Kossuth rádió 12 óra 50 perckor. Közreműködik Tokody Hona ének, Szenthelyi Miklós hegedű, Banda Ede gor­donka, Rohmann Imre zongora, valamint a Liszt Ferenc kamara- zenekar. Hangversenymester: Rolla János. 20 óra 33-kor kezdődik a Pe­tőfi rádióban a Humorimpex A világmindenség és mi című mű­sora. Az április l-i nemzetközi szórakoztató műsorban részt vesz a berlini, a budapesti, a bu­karesti, a helsinki, a moszkvai, a pozsonyi, a prágai, a szófiai és a varsói rádió. Lázár Ervin az írója a Nem létezik történeteknek, melyből filmet készített a televízió Só­lyom András rendezésében. Ez a film azoknak készült, akik kí­váncsiak arra, hogy egy neve­nincs másik ember hogyan látja önmagát, felelősségét azok iránt, akik társai lehetnének. A műsor 21 óra 10 perckor kezdődik a 2- es programban. + BRIGÁDOK kitüntetése. A Művelt Nép Könyvterjesz­tő Vállalat két Tolna megyei üzletének szocialista brigád­ja kapott elismerést az el­múlt évi munkájáért. A szek­szárdi Babits Mihály és á dombóvári Kölcsey könyves­bolt brigádja a brigádzászló kitüntetést kapta meg. Or­szágosan a vállalat 105 bri­gádjának ítélték oda a szo­cialista címet. # A ZÖLDÖVEZETEK, parkok területe az elmúlt hét évben kétszeresére nőtt Dombóváron. Jelenleg 40 négyzetméter zöldterület jut egy lakosra, ami a városok országos átlagának háromszo­rosa. A A GABONAFORGAL­MI Vállalat új telephelyének építése megkezdődött Pak­son, a várostól délre elterü­lő, most kialakuló ipartele­pen, közel a vasútállomáshoz. A gabonasilók alapjait már elkészítették. Fegyvergyűjtemény .Ritka gyűjtőszenvedélynek hó­dol Nagy István, tamási lakos. 11971 óta gyűjti a. régi fegyvere­ket. Kétszáz darabból álló gyűj­teményében láthatunk bronzkori lándzsahegyet, középkori buzo­gányt, kő-baltát, XVI. századi csatabárdot és kézigránátot, a szabadság,harcból származó kar­dokat, elöl töltős pisztolyt, szu­ronyokat és a századvégről, szá­zadelőről származó szúró-, il­letve lőfegyvereket, lőportartó­kat, patronos szelencéket. Nagy István elmondotta, hogy legin­kább az elöl töltős fegyverek ér­deklik. Gyűjteményének legna­gyobb része a megyéből szárma­zik, de az ország más részei­ből is került hozzá anyag. Felhő, szél Várható időjárás ma estig: fő­ként nyugaton időnként erősen meg­növekvő felhőzet, szórványos eső­vel. Élénk, időnként erős északnyu­gati, később délnyugatira forduló szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 19 fok között alakul. Távolabbi kilátások szerdától, szombatig: a hét közepén erősen felhős, később változóan felhős idő várható. Az időszak elején többfelé esőre, zápor­esőre lehet számítani. Dokumentációs kiállítás Szekszárdon A szekszárdi Garay Gimnázium második osztályos tanulói megtekintik a kiállítás anyagát. Fotó: KA. Meglehet, hogy a cím szá­raznak tűnik, de a tartalom semmi esetre sem az. Rend­kívül érdekes, tömörségében is sokatmondó kiállítást nyi­tott meg tegnapelőtt délelőtt Szabó G_éza, a megyei párt- bizottság osztályvezetője a Babits Mihály Megyei Műve­lődési Központ földszinti ki­állítótermében. A dokumen­tumok — írásban, képben, rajzban, grafikonok, térké­pek és táblázatok formájá­ban — a felszabadulás utáni 35 évünk fejlődését foglal­ják össze. Az egymást érő látogatók sorában különösen a fiatalabb korosztályhoz tar­tozók olvassák döbbent ér­deklődéssel a számokat. 35 évvel ezelőtt, az „indu­láskor” a Duna és Tisza 28 hídja közül nem állt egyet­len egy sem. A megyéből el­hurcoltak 11 ezer 814 sze­mélyt, a harcok a polgári lakosság soraiból 1447 áldo­zatot szedtek és elpusztult 1423 ház, 222 ezernél több különböző jószág. Az újjá­születés erőfeszítéseit első­sorban a Magyar Kommu­nista Párt erre mozgósító fel­hívásai dokumentálják, majd fokozatosan a 23 jól rend­szerezett, hatásos, ízléses tabló változatos anyaga. OL VAST AM Nem irigylem... Egyik tévéműsorban szombaton este Zalatnay Sa­rolta arra szólította fel a nézőket — így engem is —, hogy hallgassunk vele „dögös” zenét. A félrehallás gyanúját a szöveg ismétlődése miatt gyorsan ki lehe­tett zárni. Amit viszont a művésznő a fenti, nem túl gusztusos jelzővel illetett, vitustánccal körítve se tet­szett. Ezért a hangot takarékra állítva, elővettem az értelmező szótárat — tisztázandó a dögös és 2éne le­hetséges kapcsolatait. Dilemmámra azonban csak más­nap és egy 16 éves leányzótól kaptam megbízható fe­letet. Futóvendégem gyógypedagógushoz illő türe­lemmel magyarázta, hogy ami „dögös, az egyúttal ál­lati klafa” és ezt igazán érezhetném, ha már nem értem... Mit tegyek? Se nem értem, se nem érzem, s ezt kénytelen voltam bevallani. Erre a leányzó kijelentet­te, hogy „az ilyen fafejek miatt kell hülyét kapni”, mert mindenbe beleszólunk, miközben semmihez sem értünk... Ma az epizódra gondolva, nem irigylem a magyar nyelv hetének Szekszárdra hivatalos nyelvész ven­dégeit. Azt hiszem, Grétsy László helyzete lesz a leg­nehezebb. A program szerint ugyanis arra a kérdésre kell válaszolnia, hogy van-e a nyelvművelésnek ered­ménye... —óa— Visszhang A Tolna megyei Népújság 1980. március 19—i számában megje­lent „Nem lehetne éjjel” című cikikre a következőket közlöm: Szekszárd városon átmenő 56. számú szekszárd—mohácsi fő közlekedési út kijelölt gyalogos­átkelő-helyeinek és egyéb bur­kolati jelelnek festését a KPM Közúti Igazgatóság végzi. A bur­kolat hőmérséklete és a levegő relatív páratartalma miatt a ko­ra tavaszi és késő őszi festési munkák csak nappal végezhetők. A forgalom biztonsága megköve­teli a fontos burkolati jelek fel­újítását, mely ez idő szerint csak a forgalom kisebb zavarásával végezhető. Ezért kérjük a jár­művezetők megértését, türelmét. Igazgatóságunk ez év folya-- mán a fontosabb csomópontokon kísérleti jelleggel műanyag bur­kolati jeleket kíván bevezetni, mely tartósat* és az időszakos festési munkákat kiküszöböli. KPM Közúti Igazgatóság Baksai Ervin igazgató Közlekedési balesetek Nőket inzultált (TUDÓSÍTÓNKTÓL). Palotás Bálint, 40 éves, hátai lakosnak családja van, mégis túl­zottan érdekelte a többi nő. 1197*8—7i9-iben Bátaszéken és kör­nyékén követte el bűncselekmé­nyeit. Különböző korú nőket ál­lított meg, szemérmetlenül mo­lesztálta őket, aztán tovább­ment. Palotást a Szekszárdi Járásbí­róság 6 rendbeli garázdaság vét­ségéiben mondta ki bűnösnek, ezért 6 hónapi, fogházban vég­rehajtandó szabadságvesztésre és a közügyek gyakorlásától 1 évi eltiltásra ítélte. A szakértői véleményből is ki­tűnik, Palotás Bálint beszámítási képessége korlátozott. Az ítélet nem jogerős. Az elmúlt héten hét közúti köz. lekedési balesetet jelentettek a Tolna megyei központi ügyelet­re, amelyek során nyolcán sú­lyosan megsérültek. Halálos bal­eset és könnyű sérülés nem volt a héten. A legszomorúbb, hogy az el­múlt napokban két kisgyerek i9 súlyos sérülést szenvedett, mind­ketten a gépjárművezetők hibá­jából, ugyanis bal oldalról akar­tak áthaladni az úttesten és a jobb oldalon közlekedő autók ütötték el. őket. Ez fokozottan ráirányítja a figyelmet a felnőtt járművezetők felelősségére. Egy jellegzetes baleset történt Tengelic-Szőlőhegyen, egy ke­rékpáros a kettős villanyoszlop két szára között alkart áthaladni, fejjel az egyiknek ütközött, Sú­lyosan megsérült. Március 27-én, Szekszárdon, Horváth János zombai lakos, az OI Ki—76 rendszámú motorke­rékpárral nem adott elsőbbséget a védett úton haladó, UZ 53—50 rendszámú személyautónak. Osz. szeütköztek. Az ütközés követ­keztében a motorkerékpár veze­tője és utasa, Kovács Ferenc szekszárdi lakos, súlyosan meg­sérült. Horváth csak gyakorló- vezetői jogosítvánnyal rendelke- z*ett, tehát utast nem szállítha­tott volna. Már ezzel is megszeg­te a közúti közlekedés szabálya­it, de azzal még súlyosabban, hogy figyelmen kívül hagyta a jelzőtábla előírását. Elgondol­kodtató kezdet a gépjárműveze­tői pályafutáshoz. Drótkötélpálya Szekszárdon A megyeszékhely közle­kedési gondjainak enyhítésé­re, legutóbbi rendkívüli ülé­sén fontos határozatokat hozott a városi tanács forgal­mi és kultúrbizottsága. Ezek szerint célcsoportos beruhá­zásból rövidesen megkezdik a városközpontot a Mérey la­kóteleppel összekötő drót- kötélpálya építését. A la­novka kiinduló állomása a Prométeusz szobornál lesz és a Korzó áruház fölött elha­ladva, a megyei bíróság érintésével juthatnak el céljukhoz az utasok. Ha­sonlóan nagy közlekedési könnyítést jelent majd a Csatár és Csörgető közt lé­tesítendő első szekszárdi trolibuszjárat. A Cs. jelzésű vonal szerelésének befejez­téig a Damjanich utcai fe­lüljáró átépítése ismét szü­netel. Vízi változások is várhatók. A vastalanítóhoz — tervmódosítással — duz­zasztózsilip csatlakozik és ennek révén hajózhatóvá vá­lik a Séd, a vasútállomás és a Skála áruház között. Az új vízi út a Kis Sárga folyó ne­vet kapja. Takarékossági okokból átmenetileg nem tervezik vízi buszok forga­lomba állítását, viszont „tu- tajos tótok” alkalmazásával kapcsolatban már előrehala­dott tárgyalások folynak. Kulturális vonatkozású hír, hogy robbanó töltetet kapnak a szekszárdi szobrok. Az első ilyen önvédelmi rob­banószert a Gemenc szálló előtti szarvas maradék agancsában helyezik el, hogy legalább egyszarvúként őrizhesse meg az utókor. A művelődési központ szín­háztermének zenekari árká­ban komondorfarm létesíté­sét tervezik. A terelőkutyák jelentősebb huligán-megmoz­dulásokkal kecsegtető ren­dezvények alkalmával ke­rülnek majd bevetésre. Befejezésül: — nagy ösz- szegű megrendelés aláírásá­ra készülnek ma a Szekszár­di Nyomdában, mely meg­kapta az ENSZ megbízását a Világnaptár kivitelezésé­re. Addig is, míg ez, világ­szerte forgalomba kerül, vál­tozatlanul érvényben marad a Gergely-naptár, mely sze­rint ma április 1-e van. O. I. Négynapos munkaszünet közeleg. Benne a felszabadu­lás ünnepével és húsvét két napjával, örülünk ennek, ünnepi voltán túl azért is, mert ilyen hosszú pihenő — az évi rendes szabadságtól eltekintve — ritkán adódik. A tavasz is megérkezett végre, a szép kiránduló idő egyre több járművet és jár­művezetőt csal ki az utakra. És itt érkeztünk el ahhoz, amiért STOP-rovatunk a négynapos munkaszünettel foglalkozik. Vagy talán pon­tosabb lenne úgy fogalmazni, hogy foglalkozni kénytelen. A hosszú pihenőkkel, az ön­feledt szórakozások napjai­val kapcsolatban ugyanis tettünk már szert elég sok rossz tapasztalatra is. Már ami a közúti közlekedést il­leti. Ezért is mondjuk tehát, hogy legyünk mértéktartók, nehogy ürömmel vegyüljön az öröm. Különösen a húsvét, a lo­csolás napja veszélyes a járművezetőkre. Ilyenkor természetes a kínálgatás, s ugyanakkor kisebb az ellen­állás az ital csábításával szemben. „Ugyan már, az az egy kupica csak nem árt meg?” Ismerős mondat. De az is ismert, hogy mindig egy pohárral kezdődik, az első pohárral. S az sem le­het vigasztaló, vagy pláne poharazgatásra buzdító, hogy nem minden eset vég­ződik a kórházban és az au­tószerelőnél. Szerencsések mindig vannak, de ugyan­úgy szerencsétlenek is. Ha valahol érvényes, ebben az esetben feltétlenül az, hogy „ki-ki a saját szerencséjé­nek kovácsa”.’ Vagy éppen szerencsétlenségének. Mert ha van ereje visszautasítani azt a bizonyos első poharat, nem fogja követni a többi, s igencsak kisebb lesz a va­lószínűsége a balesetnek. A locsolást az érintettek akkor is örömmel és ked­vesen fogadják, ha valami­lyen üdítővel teli poharat hajtunk föl egészségükre ürítve. Számtalanszor leírtuk már, hogy a közút nem ver­senypálya és nem egyes egyedül az „én számomra” találták fel. Sokunknak el kell férni rajta és sokan el is férünk, ha betartjuk a szabályokat, ha különböző „befolyások” nem feledtetik, hogy biztonságosan közle­kedni csak úgy lehet, ha ál­landó útitársunk a higgadt­ság, a megfontoltság, a má­sok iránti tisztelet és ter­mészetesen — a józanság. Koránt sem az ünnepron­tás volt a szándékunk ezzel a néhány sorral, hanem a figyelmeztetés. Régen rossz, ha már a közlekedési bal­esetekről szóló beszámolónk vágja mellbe a járműveze­tőket, vagy pláne ha maguk is a baleseti statisztika ré­szévé válnak. Inkább elő­ször gondolkozzunk és utá­na cselekedjünk, mert úgy a káros következmény való­színűsége kisebb, mint ellenkező esetben. Ez ér­vényes a pálinkás, boros, vagy sörös pohárra is, ame­lyet semmi esetre se hajt­sunk fel vezetés előtt, vár­juk meg vele az utazás vé­gét. Mindenki elhiheti, ak­kor sokkal jobban esik majd. Nem tartozik ugyan szo­rosan a STOP-rovat téma­körébe, de itt is elismétel­jük a minden évben szoká­sos figyelmeztetést: Ne ad­junk szeszes italt a gyere­keknek! Szebb és egészsége­sebb ajándék a sütemény, pláne a hímes tojás. L. GY. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÄNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZELL ISTVÄN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlap­kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 30,— Ft, negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551. Pisztolyok és egy XVI. századi csatabárd

Next

/
Oldalképek
Tartalom