Tolna Megyei Népújság, 1980. április (30. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-18 / 90. szám

2 NÉPÚJSÁG 1980. április 18. Megkezdődtek a képviselők és tanácstagok jelölőgyűlései (Folytatás az 1. oldalról.) Népfront Ráckevei Bizottsá­gának titkára köszöntötte a megjelenteket, majd Raffái Béla, a ráckevei járási hiva­tal elnöke szólt az ország, a megye és a járás fejlődésé­nek eredményeiről, s a XII. kongresszus határozataiból adódó feladatokról. Ezután Barna Lajos, a HNF Pest me­gyei Bizottságának elnöke ja­vasolta a jelenlévőknek, hogy Gáspár Sándort jelöljék a választókerület országgyűlési képviselőjének. Több felszó­lalás után a gyűlés résztvevői egyhangúlag elfogadták a ja­vaslatot, Gáspár Sándor kö­szönetét mondott az iránta megnyilvánuló bizalomért. Nógrád megye 2. számú or­szággyűlési választókerületé­nek lakosai csütörtökön a Salgótarjáni Öblösüveggyár Kossuth Lajos Művelődési Házában tartották jelölőgyű­lésüket. Jelen volt Brutyó János, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottság ínak el­nöke, Géczi János, a Nógrád megyei pártbizottság első tit­kára és Hoffer István, a me­gyei tanács elnöke. Az or­szág és a szűkebb pátria — Nógrád, illetve Salgótarján — felszabadulás utáni újjá­születéséről, eredményeiről Géczi János szólt. Beszéde végén javasolta, hogy Brutyó Jánost jelöljék a választó­kerület országgyűlési képvi­selőjének; A javaslatot a hallgatóság tapssal fogadta és egyhangúlag megszavazta. Ezután Brutyó János kért szót és megköszönte a vá­lasztópolgárok bizalmát. Debrecen 1-es számú vá­lasztókerületének mintegy 500 képviselője a ruhagyárban gyűlt össze. Ács István, a városi tanács elnöke köszön­tötte a résztvevőket, majd Balogh Mihályné, a ruhagyár pártbizottságának titkára be­szélt azokról a változásokról, amelyek az utóbbi 5 évben gazdagabbá, szebbé tették a debreceniek és az 1-es számú választókerületben élők min­dennapjait. Beszéde végén javasolta, hogy Kállai Gyu­lát, a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának elnökét válasszák meg az 1-es számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltjének. Heten szólaltak fel, s valamennyien támogatták a javaslatot, majd a résztvevők egyhangúlag megszavazták Kállai Gyula jelölését. A bizalomért, a je­lölésért végül Kállai Gyula mondott köszönetét. * A következő napokban foly­tatódik az eseménysorozat. Összesen 352 országgyűlési képviselői és mintegy 60 ezer tanácsválasztókerületben tar­tanak jelölőgyűléseket. Cunhal körútja Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt főtitkára nyugat-európai körútra in­dult. A portugál pártvezető Svájcban, Hollandiában, Bel­giumban és Nagy-Britanniá- ban folytat megbeszéléseket a kommunista pártok veze­tőivel. Cunhal elutazása előtt bejelentette, hogy a PKP részt vesz az európai kommunista és munkáspár­tok április 28—29-én Párizs­ban megrendezendő, a béke és leszerelés kérdésével fog­lalkozó találkozóján. Írország Kommunista Pártjának végrehajtó bizott­sága úgy döntött, hogy a párt részt vesz az európai kommunista és munkáspár­tok párizsi értekezletén. A pártot Michael O’Riordan főtitkár és helyettese, Ja­mes Stewart képviseli majd. A vb nyilatkozata rámu­tat: „Úgy véljük, hogy a kommunisták minden talál­kozója fontos, mindén idő­ben, különösen a mai hely­zetben, amikor komoly ve­szélyek fenyegetik a világ­békét. Ezért lényeges, hogy a pártok találkozzanak. Ér­tekezletük lerakhatja a szé­lesebb békemozgalom szük­séges fejlődésének alapját is.” Lázár György fogadta dr. Guido Carlit Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke csütörtökön a Parlamentben fogadta dr. Guido Carlit, az Olasz Gyár­iparosok Szövetsége (Confin- dustria) elnökét, aki küldött­ség élén tartózkodik hazánk­ban. Günter Mittag bonni tárgyalásai A BT elnapolta a libanoni vitát Günter Mittag, az NSZEP Politikai Bizottságának tag­ja, a KB titkára, az NDK Államtanácsának tagja csü­törtökön délben kétórás megbeszélést folytatott Bonnban Helmut Schmdit nyugatnémet kancellárral. Mittag előzőleg külön-külön találkozott a kormánykoalí­cióban részt vevő szociálde­mokraták és szabaddemok­raták parlamenti vezetőjé­vel. A találkozón a felek hangsúlyozták, hogy a Ke­letnek és a Nyugatnak foly­tatnia kell az enyhülési po­litikát és törekednie kell a gazdasági kapcsolatok to­vábbépítésére. Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár Bonnban fogad­ta Günter Mittagot, a Német Szocialista Egységpárt KB PB tagját, az NDK Államtanácsának tagját. (Képtávírónkon érkezett.) A Biztonsági Tanácsban vasárnap óta tartó libanoni vita során szinte valameny- nyi felszólaló elítélte Izrael agressziós lépéseit. Több ál­lam képviselője azonnali és hatékony lépéseket sürgetett Izrael megszálló politikájá- vel és a Tel Aviv által tá­mogatott jobboldali libanoni milícia akcióival szemben. Ghasszan Tueni, Libanon állandó ENSZ-képviselője szerdán egy sajtókonferen­cián reagált Jehuda Blum izraeli ENSZ-nagykövet hét­fői kijelentésére, amely sze­rint az izraeli csapatok tel­jes mértékben elhagyták vol­na Libanon területét. Tueni kijelentette, információi sze­rint „még nem bizonyos, hogy az izraeliek valóban kivonták” csapataikat Dél- Libanonból. Kurt Waldheim ENSZ-fő- titkár szerdán a BT-hez in­tézett jelentésében megálla­pította, hogy a világszerve­zet képtelen ellátni élelmi­szerrel és ivóvízzel a Liba­nonban állomásozó béke- fenntartó erők néhány meg­figyelő állását, mivel 4 heli­kopterét az április 12-i tá­madás során a jobboldali milicisták megrongálták. A Biztonsági Tanács el­ütés időpontját később ha­napolta ütését: a következő tározzák meg. Szadat újabb engedménye Kairó, Hilu Anna, az MTI tudósítója jelenti: Egyiptom szerdán sietve hozzájárulását adta Carter amerikai elnök és Begin iz­raeli kormányfő Washington­ban létrejött megállapodásá­hoz, amelynek értelmében az Izrael által 1967-ben elfog­lalt palesztin területek lakos­ságának autonómiájáról tár­gyaló egyiptomi, izraeli és amerikai küldöttségek május 26-ig folyamatosan ülésezni fognak. Szadat egyiptomi el­nök szerdán tájékoztatta mi­niszterelnökét, Musztafa Kha­lil kormányfőt, hogy a há­rom küldöttség a következő húsz nap során a Kairó mel­letti Gizában, majd Tel- Aviv közelében tévő Herz- liyában ülésezik. Bandung eszméi Két és fél évtizeddel ez­előtt, 1955. április 18-án kez­dődött meg az indonéziai Bandung városában — In­dia, Indonézia, a Kínai Nép- köztársaság, Burma, Pakisz­tán és Ceylon (mai neve: Sri Lanka) kezdeményezésé­re — 29 ázsiai és afrikai or­szág állam- és kormányfői­nek első csúcsértekezlete. Fontos esemény volt ez az egy hétig tartó tanácskozás: az imperialistaellenes, gyar- matosításellenes küzdelem azóta történelmi jelentősé­get nyert állomása. Az értekezlet összehívása mindenekelőtt azt a hatal­mas változást tükrözte, amely számos ázsiai és af­rikai országban a második világháború után végbe­ment. Sokan ekkor téptek a nemzetközi diplomácia szín­padára. Másrészt a találko­zó résztvevői 1,4 milliárd embert képviseltek, a Föld akkori lakosságának több, mint felét. így állásfoglalá­suk, kiállásuk a békés egy­más mellett élés mellett ért­hetően világpolitikai jelen­tőségű volt. És az is maradt —, hiszen a népek és nem­zetek egyenjogúsága, a terü­leti sérthetetlenség, a szuve­renitás, a kölcsönös érdeke­ken alapuló együttműködés, a vitás kérdések tárgyalások útján történő rendezése nap­jainkban is érvényes célki­tűzések az államok közti kapcsolatokban. Ugyanúgy, mint az erőszakról, s a más országok belügyeibe való be­avatkozásról lemondás. Az értekezlet hatalmas lendületet adott a nemzeti felszabadító mozgalmaknak. Azóta megváltozott a világ: a gyarmati rendszer széthul­lása után a kolonialista iga lerázása helyébe a gazdasá­gi függetlenségért, a társa­dalmi haladásért folyó küz­delem lépett. Bandung és a gyarmatosításellenes harc szoros kapcsolata magyaráz­za, hogy az 1955-ös találko­zó befejezése — április 24. — külön is ünnep: a Gyar­mati Ifjúság Napja. Szoros összefüggés áll fenn a 25 évvel ezelőtti csúcstalálkozó és az el nem kötelezett államok mozgab ma között: ez vitte tovább, mintegy intézményesített formában kiteljesítve aban- dungi eszméket. Az ENSZ munkájában, a világpolitikai folyamatok alakításában egyre fontosabb szerepet játszó országcsoport tevé­kenysége is azt tükrözi, hogy Bandung tanúlsága, a különböző országok imperia­listaellenes harcának közös érdeke, a békés egymás mel­lett élés érvényesülésének töretlen szükségszerűsége napjainkban is hat. (KS) GENF A genfi leszerelési bizott­ság csütörtöki plenáris ülé­sén a nukleáris leszerelés kérdése került megvitatás­ra. A tanácskozáson felszó­lalt dr. Kőmíves Imre nagy­követ, a Magyar Népköztár­saság állandó genfi képvi­selője. PRÁGA A szocialista országok igazságügy-miniszterei csü­törtökön Prágában befejez­ték VI. tanácskozásukat. A háromnapos értekezleten Bulgária, Csehszlovákia, Ku­ba, Laosz, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, az NDK, Románia, a Szovjet­unió és Vietnam küldöttsége vett részt. A magyar kül­döttséget dr. Markója Imre igazságügyminiszter vezette. Ülést tartott a KISZ Központi Bizottsága Csütörtökön ülést tartott a KISZ Központi Bizottsága. A testület meghallgatta és elfogadta Maróthy László­nak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a KISZ KB első titkárának tájékoz­tatóját a párt XII. kong­resszusáról, az ifjúsági szö­vetség ezzel összefüggő né­hány feladatáról. A KISZ Központi Bizott­sága — támaszkodva a KISZ-tagok véleményére — teljes egyetértéssel fogadta a párt XII. kongresszusának határozatait. Megállapítot­ta, hogy a kongresszus a társadalom egészének, ezen belül a fiataloknak a véle­ményére is támaszkodva, fe­lelősségteljesen, nyíltan, őszintén, reális célokat, fel­adatokat megfogalmazva foglalkozott mindazokkal a valós társadalmi, gazdasági, politikai kérdésekkel, ame­lyek népünk jelenét és jö­vőjét alapvetően meghatá­rozzák. A kb örömmel állapította meg, hogy a párt megtiszte­lő figyelmet fordított a KISZ KB által megfogalma­zott véleményekre, javasla­tokra is, s azok — akár a demokratizmusról, az ösz­tönzőbb bérezésről, a pálya­kezdésről, a fiatalok lakás­gondjainak megoldásáról vagy az ifjúság megítélésé­ről volt szó — megfelelően tükröződnek a kongresszus dokumentumaiban. A kong­resszus egész tevékenységé­ben nagy hangsúlyt kapott az ifjúság, a párt ifjúság- politikájának megvalósítása és a KISZ munkája. Ez meghatározó módon segíti az ifjúsági mozgalom kong­resszus utáni tevékenységét. Előbbre kell tépni — álla­pította meg a KISZ Köz­ponti Bizottsága — a KISZ politikai feladatainak meg­valósítását szolgáló ideoló­giai, tömegpolitikai munká­ban, az egyes ifjúsági réte­gek helyzetének és igényei­nek megfelelően kell fej­leszteni a szervezet belső de­mokratizmusát, ösztönözni kell az öntevékenységet, nö­velni a KISZ minden szint­jén a politikai érzékenysé­get, előtérbe kell állítani az élő, eleven mozgalmi életet. Ezután Nagy Sándor, a KISZ KB titkára szólt a képviselő- és tanácstag­választások előkészítésével és lebonyolításával kapcso­latos KISZ-feladatokról, rá­mutatott arra, hogy jelentős sikereket értünk el népünk nemzeti programja, a szo­cialista társadalom építésé­ben. A központi bizottság felhívja a KlSZ-szervezete- ket, a KISZ tagjait, minden fiatalt, hogv támogassák a Hazafias Népfrontnak a párt XII. kongresszusán ki­alakított politikáján alapuló választási programját és je­löltjeit. Végül a testület meghall­gatta és jóváhagyólag tudo­másul vette Kovács Jenő­nek, a KB titkárának a nemzetközi ifjúsági mozga­lom helyzetéről és a KISZ nemzetközi tevékenységéről szóló tájékoztatóját. Hazánk elismerte a Zimbabwe Köztársaságot Hazánk elismerte a Zim­babwe Köztársaságot és ki­fejezte készségét a két or­szág közötti diplomáciai kapcsolat felvételére. Az er­ről szóló üzenetben Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnö­ke jókívánságait fejezte ki a függetlenség kikiáltása al­kalmából Canaan Banane- nek, Zimbabwe államfőjé­nek. Lázár György, a Mi­nisztertanács elnöke Robert G. Mugabét üdvözölte mi­niszterelnökké történt meg­választása alkalmából. Péntekre virradóra új taggal bővült az afrikai országok közössége: az egykori Rhodesiából független Zimbabwe lett. Ezzel véget ért a 85 éves brit gyarmati uralom, illetve a leg­utóbbi 15 évben a fehértelepesek gyakorolta önkényuralom. A több nemzedéken át az országban gyökeret vert fehértelepes kisebbség — mindössze 250 ezer ember — a gyarmati évtize­dek alatt Is, különösen pedig amióta egyoldalúan kikiáltotta Rhodesia függetlenségét, kegyetlenül elnyomta és kizsákmá­nyolta a fekete többséget, mintegy hatmillió embert. A fehértelepesek kísérlete, hogy a szomszédos Dél-afrikai Köztársaságban meghonosodott faji megkülönböztetés rend­szerét némi módosítással átültessék Rhodesiába, már a hat­vanas évek elején kiváltotta a fekete lakosság politikai ellen­állását. Élharcosait, Robert Mugabét és Joshua Nkomót, a gyarmati hatóságok majd egy évtizedre_börtönbe vetették, hí­veiket — a többségi uralmat követelőket — pedig sokféle­képpen üldözték. Miutná az Ian Smith vezette fehértelepesek 1965-ben önkényesen bejelentették elszakadásukat a brit anyaországtól, még jobban kiéleződött a helyzet. A fajüldöző rendszer ellen hozott megfelelő ENSZ-szankciókat a nyugati multinacionális nagyvállalatok módszeresen kijátszották, s ezért a Zimbabwe Hazafias Frontba egyesült két felszabadítá­st szervezetnek nem maradt más választása, mint hogy 1972- ben meghirdesse a fegyveres harcot. A volt portugál gyarmatok — Angola és Mozambik — függetlenné válása nagyot lendített a zimbabwei szabadság- harcosok ügyén. Az évtized végére a gerillák a falhoz szorí­tották a fehértelepes rendszert, amely ez év elején kénytelen volt beleegyezni a többségi uralomba. A márciusban rendezett első szabad választásokon a Zimbabwe Afrikai Nemzeti Unió (ZANU) szerezte meg a mandátumok döntő többségét. Veze­tője, Robert Mugabe lett az ország miniszterelnöke. Programja és első intézkedései józan mérsékletről tanús­kodnak. Maradásra és együttműködésre szólította fel a fehér­telepeseket. Bejelentette: ha tőlük a földreform keretében föl­det sajátítanak ki, kártalanítják őket. A szomszédos, beavat­kozásra készen álló Dél-afrikai Köztársaságot Mugabe meg­nyugtatta azzal, hogy nem részesíti katonai segítségben a déú- afrikai felszabadítási mozgalmat. Ez idő szerint minden re­mény megvan arra, hogy az új állam békében hozzáfoghat a társadalmi és gazdasági újjáépítés nehéz munkájához. PÁLFI VIKTOR Veress Péter Ausztriába utazott Veress Péter külkereske­delmi miniszter — dr. Josef Staribacher osztrák kereske­delmi és iparügyi miniszter meghívására — a magyar— osztrák gazdasági, ipari és műszaki együttműködési ve­gyes bizottsági tárgyalásokra csütörtökön Ausztriába uta­zott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom