Tolna Megyei Népújság, 1980. március (30. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-30 / 76. szám

1980. március 30. NÉPÚJSÁG 7 Kapcsolatok a megyei tanácsok között Az utóbbi időben gyakran szóba kerül a megyék, a he­lyi tanácsok önállósága, ami szocialista államigazgatá­sunkban köztudottan csakis a központi irányítással összhangban, azt mintegy ki­egészítve, arra alapozódva fejlődhet. A demokratikus centralizmusnak — ami egész társadalmi berendez­kedésünket, s így természe­tesen államigazgatásunk működését is jellemzi — éppen az a lényege, hogy benne a centrális irányítás és az önkormányzat fejlődé­se nem egymással ellentétes, hanem egymást kölcsönösen feltételező és egymással szervesen összefüggő folya­mat. Természetes dolog, hogy szocialista közigazgatásunk fejlődése sem mentes az át­meneti ellentmondásoktól, a kissé szélsőségesnek tűnő felfogásoktól. Alighanem ilyennek tekintjük azokat a nézeteket is, amelyek — kiragadva a dolgokat össze­függéseikből — akár a köz­ponti irányítás, akár á he­lyi önkormányzat elsődle­gességének szükségességét hangsúlyozzák. Talán mon­danunk sem kell, hogy az előbbire többnyire a külön­féle minisztériumoknál, az utóbbira pedig a helyi taná­csoknál akad példa. AZ ÉN VARAM, AZ ÉN HAZAM? Akik az önkormányzat, a helyi önállóság elsődleges­sége mellett döntenek, azt rendre a központi irányítás­sal szemben próbálják meg előtérbe állítani. Nyilvánvaló, hogy nem is csorbítja egyetlen tanács­testület önállóságát sem, ha közös problémáik együttes megoldására, a felesleges párhuzamosságok elkerülé­sére szövetkeznek egymás­sal a szomszédos megyék, települések. Amennyire egyértelműen jó ez a tö­rekvés, annyira nehezen ér­ti meg az ember: a korábbi években miért volt olyan erős a tanácsoknál „az én váram, az én házam” fel­fogás, miért akartak min­dent — akár kettőzött erő­feszítéssel, jelentős többlet­munkával is — saját erejük­ből megoldani? Kétségtele­nül bizonyos presztízs­okok is szerepet . játszottak ebben. A kedvező változást az élet, a fejlődési kényszerí­tette ki. Az utóbbi néhány évben a hatáskörök decent­ralizálásával, a különféle igazgatási feladatok számá­nak növekedésével a helyi tanácsok már csak egymás kölcsönös támogatásával tudtak lépést tartani. Hoz­zájárult ehhez az ellátási igények számottevő növeke­dése is. KÖLCSÖNÖS MEGÁLLAPODÁ.SOK Emlékezetes, hogy az Ál­lamigazgatási Szervezési In­tézet 1978 őszén országos értekezletet tartott a taná­csok szükséges és ésszerű együttműködéséről. E ta­nácskozás nyomán a Bács- Kiskun megyeiek az elsők között tettek lépéseket: há­rom szomszédos megyével — Szolnokkal; Baranyával és Békéssel — keresték a kapcsolatot. Ma már el­mondhatjuk, hogy szándé­kuk nemcsak egyetértésre talált, hanem konkrét gya­korlati eredményeket is pro­dukált. A kölcsönösen gyü­mölcsöző együttműködés keretében a Baranya megyei Tanács például a központo­sított iktató, ügyiratkezelő, valamint leíró iroda szer­vezeti és működési rendjét készíti el és bocsátja a társmegyék rendelkezésére. A békésiek különféle pénz­ügyi és egészségügyi prog­ramjaik hasznosítását ajánl­ják a többieknek: ezek egyi­ke az infarktus-szűrés széles körű megszervezése, amiben Békés már igen sok hasz­nos tapasztalattal rendelke­zik, az élenjárók közé számít. Szolnok megye az együttműködés keretében az immár országos hírű törökszentmiklósi ügyfélszol­gálati modell további töké­letesítésével foglalkozik. A kezdeményezők, a Bács megyeiek is igyekeznek ter- mézsetesen a szomszédos megyék segítségére lenni Náluk tanulmányozható pél­dául a tanácsi vezetés szá­mára szükséges — elsősor­ban területfejlesztéssel ösz- szefüggő — információk tá­rolása és feldolgozása a leg­korszerűbb módszerekkel. Kölcsönös megállapodás alapján ez a megye szako­sodott a mikrofilmezés ta­nácsi alkalmazásának, va­lamint a községi nyilvántar­tások csökkentési lehetősé­geinek vizsgálatára. A me­gyék közötti együttműkökö- dés, szakosodás sikerét jel­zi, hogy a legutóbbi közös megbeszélésen már egy újabb megye, Csongrád is csatlakozott a résztvevőkhöz. KEDVEZŐ TAPASZTALATOK Nemcsak az ország délke­leti, hanem északnyugati „negyedében” is felismerték már az együttműködés fon­tosságát. Ugyancsak 1978- ban kötött írásos együttmű­ködési megállapodást hat megye — Fejér, Győr-Sop- ron, Komárom, Pest, Vas, Veszprém —, valamint a Fővárosi Tanács elnöke. S bár ennek gyakorlati ered­ményeit értékelni, elemezni még korai lenne, azt1 máris érdemes áttekinteni: milyen sokféle területre terjedhet ki a tanácsok kölcsönös együtt- münkálkodása. Ami a fejlesztést illeti az eocénprogram végrehajtá­sának elősegítése elsősorban Fejér és Komárom megye között igényelt szoros együttműködést. Az új bá­nyaüzemekhez szükséges munkaerőt együttesen, át­csoportosítással biztosították. De tovább látnak a megye­határoknál a vízgazdálko­dásban, az üdülő- és idegen­forgalmi fejlesztési elképze­lések összehangolásánál és az egyes megyék építőipari teljesítőképességének ész­szerű kihasználásával is. A mezőgazdaságban a termelé­si rendszerek kölcsönös meg­ismertetését, a jó módszerek széles körű elterjesztését tűzték ki célul. A hústerme­lésben ennek kedvező hatá­sa máris megmutatkozik. Vagy említhetnénk a mun­kaerőgazdálkodást is: nemcsak az új bányák,^ ha­nem a kiemelt nagyberuhá­zások szakmunkás-szükség­letét is a megyék közötti összefüggés révén sikerül a korábbinál folyamatosabban és zökkenőmentesebben biz­tosítani. A magasabb szintű szakmunkásképzés érdeké­ben arra született megálla­podás, hogy ne képezzen minden megye minden szak­mában külön-külön szak­embereket. Közös erővel a lakosság ellátása is gyorsabban ja­vítható. így például Fejér megye üzemélelmezésének javításában sokat segít Győr-Sopron. Aztán: a győ­ri Graboplast Tatabányán és Komáromban is szakboltot nyit; Győr-Sopron a kisha- tármenti áruforgalomban szerzett tapasztalatait Pest megyének adja át. A megyék együttműködé­se egészséges munkamegosz­tást alakított ki az oktatás­ban és a közművelődésben is: közösen oldják meg a ta­nulmányi felügyelők, köz- művelődési szakemberek továbbképzését, rendszere­sek a különféle tapasztalat- cserék és a megyék közötti „vendégkiállítások”. És még hosszan sorolhatnánk a pél­dákat... A KÖZSÉGEK ÉS VAROSOK KOZOTT IS A tanácsok együttműkö­dését persze nem lenne he­lyes csak a megyék „kéz­fogására” leszűkíteni. Hi­szen a kölcsönös segítségre, támogatásra, a tapasztalat- cserékre, a jó módszerek el­terjesztésére nagy szükség van a községek és városok között is. Erre is akad már példa. Az idén januárban lépett hatályba — egyelőre még csak kísérletként — az az együttműködési megálla­podás, amelyet Pétervásá- ra nagyközség Tanácsa kötött a környékbeli. községekkel. Persze eddig is, szerződés nélkül is segítették egy­mást, de így, intézményes formában mégiscsak rend­szeresebbé, gyümölcsözőbbé válik az együttműködés az igazgatási munka szinte minden területén. összességében az elmúlt egy-két év tapasztalatai azt igazolják, hogy biztató kí­sérletek, kedvező, pozitív változások történtek a ta­nácsok egymás közötti együttműködésében. Ezt a folyamatot tovább fejleszte­ni, gazdagítani országosan indokolt lenne. Hiszen együtt könnyebb — a taná­csoknak is. DEÁK ANDRÁS Ott lesznek a díszszemlén A Zrínyi Miklós Katonai Akadémia díszzászlóalját a tanintézet hallgatói alkot­ják. Hazánk felszabadulásának 35. évfordulóját fegyveres erőink a fővárosban dísz­szemlével köszöntik. 1945. április 4-e óta a 19. katonai felvonulásra kerül sor, amely majd most is bizonyítja, hogy katonáink fegyelmezettsége, szákértelme magas fokú, néphadseregünk a kor szín­vonalának megfelelő fegy­verzettel és harceszközökkel rendelkezik. íA katonai parádé alapve­tően három részre tagozó­dik: a gyalog felvonulókat a gépesített egységek követik, miközben a Dózsa György út fölött helikopterek és va­dászrepülőgépek húznák el. A földön, járművön és leve­gőben díszelgők közül is­merkedjünk meg néhánnyal. A gyalog felvonuló dísz­hadosztály parancsnoka dr. Simon Sándor vezérőrnagy. Az ötvenegy éves tábornok legmagasabb katonai képesí­tését a Szovjetunió Vezérkari Akadémiáján szerezte. Kü­lönböző, felelős beosztásai­nak betöltése mellett kima­gasló szorgalmával megsze­rezte a hadtudományok kandidátusa címet. A XII. pártkongresszus egyik kato­naiküldötte volt. A díszalegységek élén min­denütt a csapatzászló leng: a katonai becsület, a hazához való hűség, a dolgozó néphez fűződő eltéphetetlen kapcso­lat ékes jelképeként. A Zrí­nyi Miklós Katonái Akadémia tiszti díszzászlóalját, Bánfy Mihály alezredes vezetésé­vel, a tanintézet hallga­tói alkotják. Az akadé­mia április 1-én ünnep­li fennállásának 30. évfordu­lóját. 1975-ben, a negyedszá­zados jubileum alkalmával az intézetet a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa Vörös Zászló Érdemrenddel tüntette ki. Csak egy-egy röpke mon­dat a három katonai főisko­la díszelgőiről: a Kossuth Lajos Katonai Főiskola hall­gatóit Korbely János alezre­des vezeti, aki páncélos jár­művön és gyalogosan eddig tízszer volt résztvevője a ka­tonai felvonulásnak. A Zal­ka., Máté Katonai Műszaki Főiskola felvonulói között 31 olyan hallgató található, akik eddigi tanulmányi idejük alatt többször érték el a ki­váló vagy élenjáró címet; Becsei János zászlós kettős ünnepre készül: április 4-én született, 1958-ban. A Kilián György Repülő Műszaki Fő­iskola csapatzászlóját Kató Sándor, egy katonacsalád fia viszi: apja hivatásos tiszt, nővére a hadsereg polgári alkalmazottja. A gyalogfelvonulók sorát — 1958 óta hagyományosan — a munkásőrség díszzázló- alja zárja. A zászlóalj tag­jainak közel háromnegyede munkás, többségük szocialis­ta brigád tagja, parancsno­kuk Csömör Ferenc, a fővá­ros X. kerületének, Kőbá­nyának a munkásőrparancs- noka. A repülőeszközök élén há­rom Mi—25-ös típusú, szov­jet gyártmányú harci heli­kopter halad. Díszszemlén most mutatkozik be először: manőverező képességével, nagy tűzerejével, páncélo- zottságával a szárazföldi csa­patok közvetlen légi tűztá- mogatásának hatékony esz­köze. Az első gépet Bakó János alezredes irányítja. „Aranykoszorús I. osztályú hajózótiszt”, eddig 4200 órát töltött a levegőben. A vadászrepülőgép-kötelé­kek idei sztárja a MiG—23- as típus 7- ugyancsak először látható díszszemlén —, amely változtatható szárnyállású, kis magasságtól a sztratosz­féráig a hangsebesség több mint kétszeresével repülhet. A díszszázad parancsnoka Bakó Ferenc alezredes. Leg­utóbb, 1975-ben is díszalegy­ség parancsnokként szágul­dott el a Dózsa György út fölött. A gépesített csapatok élé­re az ejtőernyősök kerültek. Egyik „hírességük” Nemes László főtörzsőrmester, aki most majd a csapatzászlót is viszi. Aktív, eredményes sportoló, a nemzeti és a had­sereg ejtőernyős válogatott­jának a tagja, 3657 ugrással rendelkezik. A huszonkilenc esztendős László Pál főhadnagy a gé­lálhptó. Munkája alapján so­ron kívül léptették elő fő­hadnaggyá, s joggal lehet büszke arra, hogy a dísz­szemlén fegyvernemük is ed­dig még nem látott eszköz­zel: lánctalpas lövész harc­járművel mutatkozik be. A tüzérek soraiban talál­ható a II. világháború legen­dás „Katyusáinak” tovább­fejlesztett, modern változata. Ez az eszköz 20 másodperc alatt 40 lövedék indítására képes, lőtávolsága megha­ladja a 20 kilométert. S aki a mai „Katyusákat” vezeti, Varga József alezredes, há­rom éve álL csapata élén. A hadműveleti-hadászati rakétáik mellett a csapatlég­védelmi tüzérség és a honi légvédelem alegységei is résztvevői a felvonulásnak. A csapatlégvédelmi rakéták ér­dekessége és egyben erénye, hogy irányításuk a teljes röppályán lehetséges, s ez jelentősen megnöveli a talá­lati pontosságot. A honi lég­védelem felvonuló kétlép­csős rakétái alkalmasak a kis és nagy magasságban, nagy sebességgel támadó lé- gicélok megsemmisítésére. A díszhadrend végén dübö­rögnek a harckocsik. A már jól ismert T—55-ös mellett látható lesz a méltán világ- színvonalon jegyzett T—72- es típus is. A közepes harc­kocsik családjába tartozó T— 72-est 125 milliméteres ágyú­val szerelték fel, éjjellátó készülékkel rendelkezik és alkalmas víz alatti átkelésre is. A hartíkocsizók díszalegy- ségénék parancsnoka Szeke­res József alezredes, aki ti­zenhat éve katona. A T—72- esek élén Nyíri Gyula szá­zados halad. A fiatal tiszt 1970-ben kapta meg az arany­csillagot, s ugyanebben az évben a párt soraiba is fel­vették. Április 4-én a közel há­romnegyed órás katonai fel­vonulás azt hivatott igazolni, hogy fegyveres erőink meg­bízható védelmezői harminc­öt éves fejlődésünk eredmé­nyeinek, a Varsói Szerződés keretében a szocialista kö­zösség ügyének, a békének és a biztonságnak. KOZMA TÓTH ISTVÁN pesített lövészek között ta­A közepes harckocsik legkorszerűbb típusa a T—72-es Nemcsak az emberek, /hanem a termékek is bejárják a maguk életútját Kezdetben — a fejlesztés stádiumában — költeni kell rájuk, majd a gyártás kezdetével, és fel­futásával együtt emelkedik a nyereség, egészen a piac telítődéséig. (Ez az a — többé-kevésbé előre megjelölhető •— pont1, amelytől kezdve a haszon csökken, tehát ekkorra már el kell készülnie a következő terméknek, amely újra csak az előbbi görbével 'ábrázolható utat járja be. A licenc-eladók a lemenő stádiumban válnak meg termé­keik, gyártási módjaik kizárólagos hasznosítási jogától. A vásárlók viszont — amennyiben megalapozott gazdasági stratégia részenkénti vásárolják a licencet —, arra számí­tanak, hogy néhány ciklussal később az eladóval egyidő- ben (vagy ha lehet, hát kicsivel előbb) jelenhetnek meg legújabb terméklükkel a piacon. így élvezhetik a felmenő ág extra nyereségét is. E közbülső idő a tanulásé és a fej­lesztésé, vagyis ekkor kell mozgósítani a fejekben szuny- nyadó értékeket. A leszűrhető törvényszerűség tehát így hangzik: a fejekben, lévő többlet „anyagi erővé válik”, és hatással lesz a zsebekre is. Nem kell hát mást tenni, mint-oíyan viszonyokat teremteni, amelyekben a szellemi tőke anya­givá válhat. Persze amilyen egyszerű az elv, olyan nehéz a megvalósítás. Ha már a fejek és a zsebek kapcsolatára egyszerűsí­tettük a felhalmozódott ismeretek gyakorlati alkalmazá­sát, akkor fel kell idézni a „japán csodát” isi. Japán há­ború utáni gazdasági fejlődése ugyanis úgy indult, hogy jóval több — műszáki, technikai és gazdasági tudással rendelkező — szakembert képeztek, mint amennyire az akkori termelés igényt tartott. így a „felesleges fejeket” intézetekbe, laboratóriumokba küldték, ahol a náluk fej­lettebb országokból vásárold gyártási-eljárási licenceket kellett adaptálniuk, továbbfejleszteniük. Ez a munka oda vezetett, hogy például az USA-ban a 40-es évek közepén megalkotott tranzisztorral — nem sokkal több, mint egy évtized múltán — a japánok olyan elektronikai berende­zésekkel készítettek, hogy az egész világ ezeket kereste. Időről időre kirobban a vita arról,— legutóbb pél­dául az Élet és Irodalom című hetilap hasábjain —, hogy miért „gyömöszöli vissza” a gazdaságii-társadalmi környe­zet az alkotókedvet a többet akaró emberekbe. A válaszok zöme egy feloldhatatlannak tűnő dilemmába torkollik: gazdaságunk egyes területeken kevesebb szakembert igé­nyelt, mint ahányan évről évre befejezik tanulmányaikat. Ugyanakkor a világ mozgása, az . oly sokat hangoztatott „a tudomány termelőerővé válása” alapelv viszont en­nek éppen az ellenkezőjét kívánja. Akkor mi legyen? A tudás növeléséről semmi szín alatt sem szabad lemon­dani, hiszen az zsákutcába vinne; a körülmények válto­zására várni ugyancsak nem egy járható út. Egyik' lehet­séges alternatíva az említett japán példa, de néhány ha­sonlót még ki lehet, találni, A piacon — talán sikerült érzékeltetni — egyre inkább kelendő árucikk lesz a ter­mékekben megtestesülő emberi tudás. Ezt kihasználva, csökkenő beruházás mellett is biztosítható a gazdasági növekedés. — némcth — Tartalékok a fejekben

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom