Tolna Megyei Népújság, 1980. március (30. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-23 / 70. szám

©KÉPÚJSÁG

1980. március 23.

Maurer Mihály né szocialista brigád• vezetővel

— Művezető vagy brigádvezető?

— Ez is, az is, de miért fontos ez a kérdés?

— A pontosság miatt, öt évvel ezelőtt, amikor a XI. pártkongresszuson felszólalt, úgy jelentette be az elnök, hogy „felszólalásra következik Maurer Mihályné, a Szekszárdi Állami Gazdaság brigádvezetője”. Most három hete, amikor a megyei pártértekezleten szót kapott, mint művezetőt jelentették be, ugyancsak művezetőként szerepel a megyei pártbizottsági tagok listáján.

— Én jobban szeretem a brigádvezetőt. Tíz éve kaptam meg a kinevezésemet, akkor brigádvezetőnek neveztek ki. Azóta „átkeresztelték” ezt a munkakört művezetőinek, műszakvezetőinek, de ha nem a hivatalos besorolást nézzük, a beosztást, amiért a fizetésemet kapom, brigádvezető vagyok, a Mathiász János szocialista brigád vezetője. E tisztségre úgy választott meg a szocialista címért versenyző brigád, amikor megalakult. Itt nem voltak akadályok, mint a másiknál, itt a társaság egyöntetű véleménye volt az, hogy én legyek a vezetőjük.

• — Miért? A kinevezés

nem ment simán?

— Ami a felkészültségemet, gyakorlati tapasztalatomat, végzettségemet illeti, alkalmasnak találtak rá. Ám az akkori igazgató nekem szegezte a kérdést: maga most ment férjhez. Aztán akar-e gyereket szülni? — Hebegtem-habogtam, még egy szót se szólhattam jóformán, amikor folytatta: mert ha igen, akkor ezt a beosztást nem kaphatja meg. — Mondtam aztán, hogy elvált ember volt a férjem, van két gyereke, a fiú hozzánk jött, a kislány az anyjánál maradt, majd később ő is hozzánk került. Egyelőre nem akarunk gyereket, de ezt úgy előre elhatározni nem lehet, ha jön, akkor jön .. . No, egye fene, rendben van — mondta. így lettem én — elsőként a gazdaságban, nő létemre középvezető 1700 forint fizetéssel. Az eset különben eszembe jutott néhányszor a kongresszuson.

■ — Mikor?

— Amikor a programnyilatkozatot elolvastam, meg amikor Kádár elvtárs a beszámolóban arról szólt, hogy javult a nők társadalmi helyzete, fokozódott anyagi, erkölcsi megbecsülése. Mégis, jelenleg még sok a megoldandó feladat, jócskán érvényesülnek a visszahúzó erők.

— Ügy érezte, magára vonatkoznak ezek a megállapítások?

— Ami engem illet, én akkor már túl voltam ezen. Mert pár év múlva, amikor változás történt a gazdaság vezetésében, rendezték a fizetésemet is. Addig egy kicsit fura volt, hogy azok a szakmunkásból lett középvezetők, akiket még én tanítottam a szakma egyes tudnivalóira, fogásaira, egyből megkapták a 2300—2500 forintot, és nevetve mutatták a kinevezést: „látod Piri, így kell ezt csinálni”. Persze, ők férfiak voltak és nyilvánvaló, azért kaptak

többet. Különben, eltekintve ettől, meg az igazgató kérdésétől, lesz-e gyerek, kislány koromtól éreztem, hogy egyenjogú vagyok, hiszen olyan szakmát tanulhattam, ami korábban kizárólag férfimesterség volt.

— Hogyan került ebbe a „férfiszakmába”?

— Az általános iskola után, 1960-ban. Mórágyi vagyok, szüleim akkor lettek tsz-tagok. Olvastam az újságban, hogy a szekszárdi gazdaságba felvesznek szőlész-borász tanulókat. Szerettem a mezei munkát, a szőlőben dolgozni — igaz, nálunk akkor még csak di- rekttermő fajták voltak — elhatároztam, hogy jelentkezem. Barátnőmmel együtt eljöttünk és kicsit elcsodálkozott az igazgató, amikor végignézett rajtam. Vékonyka kislány voltam akkor, a negyvenkét kilómmal. — Hát hogyan gondolja, hogy magából kertész lesz? Megijedtem, hogy nem vesznek fel, félénken mondtam, szeretek dolgozni és főleg szeretnék szakmát tanulni.

Évente kilenc hónapot kellett dolgozni a gazdaság minden területén, három hónapot pedig Villányban töltöttünk az iskolában. Három év múlva meg volt a szakmunkásbizonyítványom. Aztán itt folytattam a munkát a gazdaságban. Akkor is foglalkozott a gazdaság szakmunkásképzéssel, engem bíztak meg, hogy irányítsam őket, segítsek nekik a gyakorlati munkában. Utána az oltványkészítő üzemben dolgoztam mint meós. Beiratkoztam a bajai szakközépiskola levelező tagozatára, ott eljutottam az érettségiig, majd pár év múlva itt Palánkon érettségiztem. Mi kétten, a barátnőmmel voltunk az első szakmunkáslányok itt a gazdaságban. Hát- ez is eszembe jutott, amikor a nőpolitikáról veit szó a kongresszuson. Meg az, hogy mi csak az első fecskék voltunk, ma már ebben a szakmában is a többség nő. Van nő nem is egy a középvezetők közt, pincemester, pincevezető, munkaügyi osztályvezető. Nem egycsa- pásra történt minden, hogy hozták a nőpolitikái határozatot és egyszerre megváltozott volna a helyzet. Sokáig. éreztem úgy — és tudom néhol ma is ez a helyzet —, hogy nekünk, nőknek kétszerannyit kell dolgozni, hogy bebizonyítsuk: alkalmasak vagyunk vezetői beosztásra. Valahogy, magasabb* a mérce, mint a férfiakkal szemben. De sok múlik magukon a nőkön is, sokuk szemléletében változásra van szükség. Vállalják a tanulást, a mozgalmi munkát. Erről egyébként beszéltem felszólalásomban.

— Igen, arról, hogy a brigádok tagjainak 60 százaléka nő, akik a környező falvakból járnak be. Ezeket az asz- szonyokat sokat kell támogatni, amíg a közösségi életbe beilleszkednek ...

— Erre való a szocialista brigádmozgalom. Mi számon tartjuk nemcsak azt, hogy ki hogyan végzi a munkáját, elértük, hogy minden brigádtag mindegyik géphez értsen, hanem azt is, hogy ki milyen mozgalmi tevékenységet végez. A felsőnánai asszonyok tagjai a faluban működő kórusnak — nemrég kapott a kórus nívódíjat —, a tagság nagy része tagja a Vöröskeresztnek, önkéntes véradó, szakszervezeti bizalmiak lettek olyanok, akik azelőtt semmiféle mozgalmi munkát nem végeztek .. .

I

—■■ A mozgalmi munka külön elfoglaltság. Néha bizony igénybe veszi az ember idejét... — Ügy csináljuk, hogy munkaidőkiesés ne legyen. Ha mondjuk, délelőttös vagyok, váltáskor megkérem a kolléganőmet: Terikém, nem tudnál holnap korábban bejönni? Megyei pártbizottsági ülésre kell mennem. Természetes, hogy bejön, majd legközelebb „visszakapja” azt a pár órát, amikor neki kell mennie MEDOSZ megyebizottsági ülésre. De ez a kölcsönös helyettesítés nemcsak erre és nem is elsősorban ilyen esetekre vonatkozik. Ha valakinek valami baja, egyéni elintéznivalója van, elvégezzük a munkáját. Ne is vegye észre a gazdaság vezetése, hogy nálunk egykét napra, vagy órára kiesett egy vagy néhány ember. Elmondtam a kongresszuson, hogy munkaterületünkön a brigád minden tagja ismeri a gépek működését. Törődünk egymás gondjaival és közösen próbálunk orvoslást találni a bajokra. Ott nem beszéltem róla, de ide tartozik: jó, ha a gazdaság vezetése nem veszi észre, hogy innen vagy onnan hiányzik egy ember, de a munkatársak se mondhassák: „na, ennek sokat jár a szája, csak a munkája nem ér semmit, mert mindig szaladgál, ilyen meg olyan értekezletre és helyette nekünk kell dolgoznunk”.

— Beszélt a kongresz- szuson arról is, hogy a komplex gépesítés csak a növénytermesztésben szüntette meg a kézi művelést, de a kertészetben és a szőlőtermesztésben még csak a növényvédelemnél és a talajmunkáknál sikerült gépesíteni a kétkezi munkát...

— E téren azóta már történt némi változás. Például a metszésnél a pneumatikus metszóollókkal könnyítették a munkát, nem kell akkora erőt kifejteni az embereknek. A szüretnél a faládákat felváltották a sokkal könnyebb műanyag ládák, és azokat sem a munkásoknak kell' cipelni, mint azelőtt. Géppel viszik ki a tőkékhez és gyűjtik össze a tele ládákat. Ez könnyebbség, de sajnos, magát a szüretet még nálunk nem lehetett gépesíteni, az ezeken a domboldalakon megoldhatatlan. Igaz, Görögszóban kipróbáltak egy ilyen kísérleti gépet, de nagyon tönkretette a rügyeket, nem vált be.

— Elmondta, hogy a szociális, kulturális körülményeket tekintve, még nagy az elmaradás az ipari munkássághoz képest.

— Akkor még csak a gazdaság központi helyein volt ebédlő, öltöző. Ha kint dolgoztunk, a szőlőben, út mellett, árokparton vagy híd alatt ebédeltünk, oda húzódtunk az eső elől. Ma már mindenütt vannak melegedőhelyiségek, faházak, vagy

acéllemezből készült építmények, és főtt ebédet kapnak a kinti dolgozók. Görögszóban már állnak az új szociális helyiségek, már csak a víz bevezetése van hátra. Kajmádon komplett öltözőt létesít a gazdaság. E téren tehát jelentős javulás, változás következett be a XI. kongresszus óta.

I

— Kongresszusi felszólalásában érintette a szakmunkásképzés gondjait, nehézségeit is. Ma mit mondana erről?

— Sajnos, e téren kevés az előrehaladás. A 'gondok ugyanazok, mint öt esztendővel ezelőtt. Ma is beiskolázási nehézségekkel küszködnek a mezőgazdasági szakmunkásképző iskolák, sokan meg, akik elvégzik, szakmunkás-bizonyítvánnyal a zsebükben, más területen helyezkednek el. így a gazdaságok, a mienk is, csak azt tehetik, hogy a már meglévő dolgozóikat képezik szakmunkássá. Javasoltam ezt is, kiemelve, hogy így olcsóbb és hatékonyabb lehet ez a munka. Nem volt köny- nyű azokat az asszonyokat, akik már tíz-húsz éve kikerültek az iskolapadból, meggyőzni, hogy szakmai tanulásukra nemcsak a gazdaságnak, hanem nekik is szükségük van. Ne csak azt a rutinműveletet ismerjék, amit végeznek, hanem tud-' ják, mit csinálnak, milyen szőlő- és borfajták, bőrbetegségek vannak, milyen folyamatok mennek végbe a szőlőtermesztésben, a borkezelésnél. A lengyeli szakmunkásképző iskolával vettük fel a kapcsolatot és kértük segítségüket a tanfolyamokhoz. Brigádunk tagjainak, a gazdaság borpalackozó üzeme dolgozóinak több mint a fele szakmunkásvagy betanítottmunkás-tan- folyamot végzett, de a gazdaság egész területén rendeztünk szakmunkás-tanfolyamokat — állattenyésztőknek, traktorosoknak, kertészeknek, szőlészeknek, növényvédőknek. A növényvédelemben csak kizárólag szakmunkásokat lehet foglalkoztatni. A pályaválasztási tanácsadásokon — sajnos — még ma sem ismertetik eredményesen a kertész- szakma szépségeit, a mező- gazdasági iskolákban végzők lehetőségeit. Amit akkor erről elmondtam. körülbelül ma is ugyanúgy fogalmaznám.

— Nemcsak felszólalt ...

— Hanem természetesen végig is hallgattam a beszámolókat, a hozzászólásokat, részt vettem a programnyilatkozat, a határozat elfogadásában, a párt vezető szerveinek megválasztásában. Számomra életre szóló élmény volt. Akkor még nem is tudtam magamban fölmérni jelentőségét, csak amikor már itthon voltam. Ügy érzem, az elmúlt öt évben sokat tettünk a kongresszus határozatainak megvalósításáért és helyes volt az az út, amit a kongresszus kijelölt. Sokat léptünk előre, ám még sok a megoldandó feladat. Azt várom, sokad- masammal együtt, hogy a holnap összeülő XII. kongresszus ezeket is megfogalmazza.

— Köszönöm a be szélgetést.

JANTNER JÁNOS

Múltunkból

Gyakran olvashatjuk napjainkban a sajtóban, szól róla a rádió is, hogy új mértékegységekkel dolgozunk már ebben az évben életünk több területén. Csatlakoztunk az új nemzetközi mértékrendszerhez. Szükséges volt a mértékegységek egységesítése, mindenekelőtt nemzetközi kapcsolataink miatt. Része vagyunk a világgazdaságnak, s megköny- nyíti munkánkat, ha azonos mértékegységeket használunk / partnereinkkel.

A mértékegységek egységesítése nem először történik hazánkban. Volt ilyenre példa már a XVIII. században is. A nemesi vármegye 1724. május 28-i ülésén határozatot hozott, mely szerint megbüntetik azt, aki nem a megye által engedélyezett mértékegységeket használja. íme a határozat: „Elrendeltetett, hogy minden község vegyen át az adószedő úrtól — méltányos ár megfizetése ellenében — mindenféle mértékegységet, azaz akókat, mérőket, fontokat, köblöket és rőföket. A jövőben e hitelesített mértékegységeket kell használni és akik e rendelkezés ellen véteni fognak — tizenkét forint bírságot fizetnek, amelynek fele részben a földesurat, másik fele pedig a tekintetes vármegyét illesse meg.”

*

Gyakran esik szó napjainkban a dohányzás ártalmairól. Senki nem tagadja annak káros voltát, még maguk a dohányosok is elismerik ezt, de mert-szenvedéllyé vált, nehéz abbahagyni. A dohányzással már a generális kongeráció is foglalkozott a megyében 1725. szeptember 24-i ülésén. Megtiltotta a dohányzást a társadalom egy részépek. íme a határozat: „Elhatároztatott, hogy a parasztok közül senki ne merészeljen — 100 bot büntetés terhe alatt — dohánylevelet szívni (füstölni).”

Természetesen a vármegyének kisebb gondja is nagyobb volt annál, semhogy az állampolgárok egészsége miatt foglalkozott volna a dohányzással. Nem is ismerték még annak káros hatását. Más oka volt annak, hogy 100 botütés büntetést szabtak ki arra, aki a tilalmat nem tartotta be. A gyakori tűzvész volt annak az oka. A gondatlan emberek gyakran okoztak tüzet az eldobott parázsló cigarettával. Gyakran egész falvak pusztultak el egy hamvadó cigaretta végétől. A tűz szinte megfékezhetetlen volt. Az épületek ugyanis rendszerint szalmával, vagy náddal voltak fedve, az épület falai is többnyire vesszőből, jobb esetben vályogból, vertfalból álltak.

*

A XVIII. század első felében benépesült a megye. A török időkben elnéptelenedett falvak újra otthont adtak az embereknek. Jöttek a németek, és jöttek a magyarok is Tolnába. Épültek a házak, házsorok. Indokoltnak tartotta a nemesi közgyűlés, hogy megvizsgálja, Obiként történik az építkezés. Ä napirend lezárása után határozatot hozott, amely kimondotta:

„Elhatároztatott, hogy mindenütt — de főleg az újonnan betelepítésre kerülő községekben — a házépítők égetetlen téglából (amit közönségesen mórnak vagy vályognak hívnak) és kémény- nyél ellátva tartoznak hajlékaikat megépíteni." •

*

•

A megye lakosságának gyors gyarapodásával nem tudott lépést tartani a megye közigazgatása. Egyre több volt a restancia és az elintézetlen ügy. A járási főszolgabírók nem győzték a munkát. Igaz, mindössze kettő volt belőlük s a vármegye nagyobb volt a mainál. Ezért a nemesi közgyűlés 1725. október 16-án tartott

ülésén foglakozott a megye harmadik járásának megszervezésével. Idézzük a közgyűlés jegyzőkönyvét.

„Minthogy Isten kegyelméből és akaratából Tolna megye napról napra egyre inkább benépesül és a két szolgabíró — a helységek számának megnövekedése miatt — már nem tudja megfelelően ellátni a szolgabírói tisztséget, ezért most az említett tekintetes Tolna vármegyei Karok és Rendek megkeresték illő módon, előzetes kérésükkel a Perszonális Urat, hogy még egy járást létesíthessen, amelyet (a többiekkel egyenlően fizetett) harmadik szolgabíró igazgatna a szegény nép megmaradása fölött nagyobb őrködés és jobb gondoskodás céljából.”

A megye az engedélyt megkapta, a tisztújító közgyűlésen elnöklő személynök elfogadta a kérelmet. így jött létre a völgységi járás, a megye harmadik járása. Ekkor — a tisztújítás keretében — a másik járások élére is megválasztották az új szolgabírókat. A völgységi járás első szolgabírája Göcze Gábor lett, a földvári járás élére Küszeghi Mihályt, a si- montornyai járás élére pedig Dalmata Jánost választották meg.

A harmadik járás megszervezésével megváltozott az addigi két járás határa is. A földvári járáshoz kerültek a Mórágy—Sióagárd vonaltól, valamint a Sárvíztől keletre fekvő települések, a simontornyai járáshoz tartoztak a Kapos bal partján és a Sárvíztől nyugatra lévő községek, a megye többi községe a völgységi járáshoz tartozott. A járás északi határa Tormás—Felsőnána és Hőgyész vonalán húzódott.

1725—1726. tele igen zord lehetett. Erre utalnak az egykori összeírások, amelyek a tél okozta károkról tudósítanak. Az 1726. július 29-én Nagydorogon tartott nemesi közgyűlés foglakozott az üggyel. Megállapította:

„Az elmúlt tél túlságos kegyetlensége által okozott károkról (amelyeket helységenként eskü alatt tett nyilatkozatok alapján mértünk fel) az alábbi kimutatást állítottuk össze: elpusztult 555 ló, 320 ökör, 1333 tehén, 1130 növendékmarha, 11 867 kecske és birka, 1941 méhcsalád, valamint 1397 disznó. A Duna kiöntése a szénatermésben 2678 szekérnyi kárt oko- / zott. Az őszi vetés pedig nemcsak, hogy új magot nem hoz, de az elvetett vetőmagnak talán hatodát sem adja vissza.”

A károknak ilyen precíz összeírása azért volt fontos, mert a vármegye az adók kivetésénél figyelembe vette, csökkentette a károsultak adóját. Hogy milyen mértékű csökkentést hajtottak esetenként végre, idézzük az 1726. február 5-én hozott megyegyűlési határozatot:

„Elhatároztatott: azokban a községekben, amelyeket teljesen elvert a jég — a hadiadó összegének felével; amelyeket félig — ott negyedével, ahol viszont a jég a termést csak negyedrészben tette tönkre —; ott az adót nyolcadával kell csökkenteni. Ha a termés egy- nyolcad része pusztult el — a községlakók adóját egy- tizenhatoddal kell mérsékelni.”

K. BALOG JÁNOS