Tolna Megyei Népújság, 1980. február (30. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-10 / 34. szám
1980. február 10. NÉPÚJSÁG 7 Zárszámadás 1980 Kora reggel indultam. A nyálkás, latyakos beton felett köd- foszlányok lebegtek. A gomolygó szürkeségből cibk néha tűnt elő egy-egy szembejövő gépjármű, hogy kerekével újabb sáros permetet zúdítson az autó amúgy is koszos szélvédöüvegére. Amikor Högyészre értem, az állami gazdaság terményszárítójának lemezborítóján megcsillant az első napsugár. Szikrázó, de meleget alig adó január végi napfény. Regölybe már verőfényes napsütésben érkeztem. Az útszéli tócsák gőzölgő víztükörrel verték vissza a lombtalan fák ágai között átszűrődö, vakitóan éles napsugarakat. A falu hétköznapi arcát mutatva fogadott. Az utcán alig mutatkoztak még emberek. Szemből egy asszony jött kerékpáron. A központban piros ceglédi kannákat cipelt két férfi. A művelődési ház árván, elhagyatottan állt. Csak a téeszirodán fogadott nagy nyüzsgés. Emberek jöttek, mentek, utolsó utasítások hangzottak el. Mindenki ünnepi öltözékben, nyakkendőben. Az elmúlt évről számot adó zárszámadó közgyűlésre csak ez utalt. A régi zárszámadásokra gondoltam, amikor a fél falu a kocsmában ünnepelte az egyszerre kapott — legtöbbször az éves munkához mértén kevés — pénzt, amikor másnap nagyon sok gyerek lábára került új cipő, amikor új kabátokban, ruhákban jöttek iskolába és amikor a férfiak este a kocsmaasztalra könyökölve, bizakodva a szebb jövőt mérlegelték, vagy átkozódva szidták a rossz időt, a vezetőket, mindent, mert a zárszámadás megint nem azt hozta, amit vártak. Ennek a nyomait kutattam. Kilenc órára már nagy tömeg gyűlt a művelődési házba. A két község, Szakály és Regöly, termelőszövetkezeti tagsága. Asszonyok elvétve, inkább férfiak ácsorogtak az előcsarnokban cigarettázva, beszélgetve. Gumi- és bőrcsizmában, félcipőben, bakancsban, de láttam bőrpapucsban érkező embereket is. Sokan elővették a szekrényben őrzött fekete ünneplőt, a fehér inghez nyakkendő is került és a ritkán felvett öltözetben feszengve várták a kezdést. A téeszirodáról jövet kis kerülővel körbesétáltam a faluban. Akkor már gyülekezett a nép. A kocsma előtt is álldogáltak néhányan, de legtöbben bent a füstös teremben tekintgettek sűrűn a mennyezet felé, sörösüveget markolva. Azt mondják, tavaly szesztilalom volt a közgyűlés végéig. Tanulva az előző év botrányaiból, megelőzték, hogy bárki is borgőzös állapotban mehessen a zárszámadó közgyűlésre. Az idén úgy látszik ilyen intézkedésre nem volt szükség. Jó évet zárt a termelőszövetkezet. A terembe lassan behúzódott az előcsarnokból a cigarettafüst. Bár bent senki sem dohányzott, egyre sűrűbb lett a levegő. Noteszomban sokasodtak a bejegyzések. Az elnök beszámolójából lassan kirajzolódott a termelőszövetkezet tavalyi tevékenysége. Hallottam eredményeikről gondjaikról. Szőke György, a termelőszövetkezet elnöke lassan, megfontoltan beszélt. Időt hagyva arra, hogy az elmondottakat mindenki mérlegelhesse, a számok mögötti tartalmat felismerhesse. „Az elmúlt év eredményes gazdálkodásának hatására termelőszövetkezetünk pénzügyi és anyagi helyzete tovább stabilizálódott — hangzott. — Ma már minden tagunk természetesnek tartja, hogy száz százalék munkabért fizetünk... Év végére tartozásainkat kiegyenlítettük és még ma is hitel nélkül gazdálkodunk ... Tagjainknak azon kisebb részét, akiknek eddig a jó munka nem volt szokásuk, szépen vagy csúnyán, jó munkára szoktattuk. Egy részük megvált szövetkezetünktől, másik részük beállt a sorba. Azok a tagjaink, akik korábban a szájuk mérete után kapták fizetésüket, az elmúlt évben sem találták meg számításukat. Becsülettel ígérem, hogy ebben az évben sem fogják megtalálni.” Soha jobb programot! Szívből kívánom a legtökéletesebb megvalósítást! Már elcsitult a vihar, elmúlt az új elnökhelyettes és az új vezetőség, a munkába lépő bizottságok tagjainak megválasztása, véget ért a zárszámadó közgyűlés, amikor az általános iskola igazgatónőjével, Ágoston Zoltán- néval leültünk az egyik sarokba beszélgetni. — Az általános iskola igazgatónője észreveszi, hogy a faluban zárszámadás van? — Igen, mert kapok meghívót. — Ügy értettem, a gyerekeken. Viselkedésükön, öltözködésükön, esetleg beszédtémáikon. — Ha arra gondol, hogy a zárszámadás után jobban öltözött gyerekek jönnek iskolába, akkor ki kell ábrándítanom — mosolyodik el. — A regölyi gyerekek életében szinte semmit sem jelent a zárszámadás. Esetleg annyit, hogy az alsó tagozatosok másnap több takarékbélyeget vesznek. De a felsősök nem kapnak új ruhát, vagy magnót, mert már megvan nekik otthon a lemezjátszó is, a magnó is. A szülők itt nagyon sokat megtesznek a gyermekekért. — Anyagilag? — Is-is. Mért a háztáji gazdálkodásból származó mellékjövedelmekből kerülnek a nősülő, férjhez menő fiataloknak az új lakások Tamásiban, Szekszárdon, az iskolásokra a legdivatosabb és drágább ruhák, farmerok. Viszont az is tény, hogy köny- nyű dolgunk van, ha társadalmi munkát szervezünk az iskolában. A szülők az első szóra jönnek, mert a gyerekért mnident megtesznek. A szülők segítségével alakítottuk ki a szaktantermeket, készítettük el az új tornatermet. Már a délelőtti beszámolóból is feltűntek azok az adatok, amelyek a regölyiek háztáji tevékenységére vonatkoztak. Mert az mindenképp megkapó, hogy a négyszázkilencvenhárom téesztag — nem család; tag — részére tavaly a termelőszövetkezeten keresztül értékesített állatokért, terményekért kifizetett több mint huszonkétmillió forintot. — Ehhez még adja hozzá azt az összeget is, amit az ÁFÉSZ átvevőtelepén, vagy a más gazdaságoktól a nyula- kért, baromfiért, tojásért felvettek. Akkor negyvenmillió fölé rúg ez a szám — mondta a termelőszövetkezet elnöke. Persze tudom én, hogy ez a sok pénz, nagyon kemény munkát is követel, és lényegesen kisebb része az, ami tényleges haszonként jelentkezik, de még az így maradó összeg is igazolja azt az elnöktől hallott mondatot, miszerint a „téesztagok egy része másodállásnak tekinti a téeszt és a háztájiból többet akar kihozni, mint amit a téeszben kap”. Hogy ez ellen a szemlélet ellen küzdenek a Kaposvölgye Egyesült Termelőszövetkezet vezetői, az érthető. Viszont, hogy a háztáji gazdálkodáshoz mégis minden segítséget megadnak, azt bizonyítják a fenti számadatok. A kora délutáni szürkületben újra sétára indultam. Meglesni, mit jelent a faluban a zárszámadás napján kiosztott másfél millió forint, mit jelent, hogy megvolt a zárszámadás. A kocsma környékén most senkit se láttam. A házak udvarán annál nagyobb volt a nyüzsgés. Gumicsizmás emberek siettek hátra az ólak felé teli mos- lékos vödrökkel, vagy vasvilla végén tornyosuló szénakö- teggel. Az utcán alig találkoztam járókelőkkel. Ügy látszott, mindenki hazament levetni az ünneplőt, ellátni az állatokat. Mert a háztáji nem ismer ünnepet. A ház körüli jószág éhes vasár- és ünnepnap, a zárszámadás napján is. A könyvtárban a községi orvossal, dr. Dienes Ferenccel találkoztam. — Azelőtt még beszélgettek az emberek a rendelőben arról, hogy mit hoz a zárszámadás. Latolgatták, hogy a nyolcvan százalék fölé még mi várható, de ma már ez nem beszédtéma. Ügy tudom egyébként is, hogy százszázalékos fizetést kapnak, ilyenkor csak a prémiumot. — Zárszámadás után mikor volt olyan verekedés, amihez orvost hívtak? — Ilyenre az elmúlt évekből nem emlékszem. Nekem tulajdonképpen semmi közöm a téeszhez, így szinte észre sem veszem, hogy mikor van a zárszámadás. Ma is csak abból tudtam meg, hogy nagyon sok embert láttam ünneplőben. Mielőtt hazaindultam, egy kávéra betértem a községi kocsmába is. A presszórészben talán ha tizenöten, a másik helyiségben jó, ha húszán voltak. — Hogyhogy ilyen kevesen? — kérdeztem a csapos fiatalembert. — Nincsenek kevesen. Hétköznap estéken általában ennyi vendég van — mondta. — De ma zárszámadás volt. — Ai igaz — hagyta rám —, de ma már nem divat azoh örömködni. Pénz sincs annyi, mint amikor év közben csak nyolcvan százalékot osztottak. Most mindenki megkapta a három százalékot és mehetett haza. Kis pénz, kis öröm. Egyébként is nem divat ma már a zárszámadásból dinom-dánomot csinálni. Természetes dolog, hogy megvolt, nyereséggel zártak. Nincs abban semmi, amit ünneoelni kellene. TAMÁSI JÁNOS P ■ , Szekszárdi Járásbíróságon minden hét szerdáján nyil- ÚK; vános ügyfélfogadás, panasznap van. Kisebb-nagyobb íj^p vitás ügyek rendezéséhez lehet ekkor segítséget kérni. -——* Ha minden jól megy, e segítség eredményt hoz. Ha nem, akkor pereskedés következik. Általában hatvanan keresik fel szerdánként a bíróságot, s adják elő jogos, esetenként csak jogosnak vélt követelésüket, vagy más gondjukat, bajukat. Tulajdonképpen emberi kapcsolatok lemeztelenítésére kerül sor a panasz napján. * A várakozók lehetnek vagy tizenöten. Komor-komoly tekintetű nők, férfiak. A panasznap fél 9-kor kezdődik, de az ősz szakállú idős bácsi, aki fél 8-kor jött, már csak a kettes sorszámot kapja. A legfrissebb egy fiatalasszony volt. Válókeresetet akar beadni. Határozott, precíz, célratörő: Az már csak egy apróság, hogy állítása szerint az egyik adósának 906 forint készpénzt hitelezett, ami ugye, nem éppen egy szokásos kerek összeg ... * Buzgó ügyfél érkezik. Férfi létére boszorkányos gyorsasággal valóságos irattengert varázsol elő tágas zsebeiből. Igyekszem követni, amit mond, de egy idő után már homályos előttem beszédének értelme. Laikusnak bizonyulok, s hiába vagyok jelen a panaszos és a bírónő beszélgetésekor, lassan egy kukkot sem értek az elhangzottakból. Röpködnek a jogi kifejezések, s csak olykor tolakodik közéjük valamiféle 12 négyszögöl szőlő, amiből területi vitára következtetek. S ebben nem is tévedek, mert „jól képzett”, gyakorlott bírósági ügyfelünk a telekkönyvi hivatalba indul. szül, 5 ezer felett keres, s a tervezett 40 százalék így 2080 forint. Válás után a jól kereső volt férjnek esetlegesen marad tehát havi 3000 az albérletre és az új életre...) Kora miatt bizonytalan mozgású bácsi szerződésfélét mutat. Az iskolásfüzet-lapra írt szöveg szerint 19 ezer forintot kifizetett valakinek, akitől házat akart venni. Ám az illető meggondolta magát, sőt a pénzt sem akaródzik neki visszaadni. „ Elkészül a fizetési meghagyás. Hátha a tulajdonos jobban hajlik a hivatalos szóra, mint a bácsi kérésére. Tizenöt napja lesz erre, s akkor elkerülhető a per. A bácsi halkan megkérdezi még: — Házasságunk szerintem véglegesen és helyrehozhatatlanul megromlott. Belül mégis mintha feszengene, de úrrá lesz magán: — Mennyi idő alatt választanak el? Sok minder# kavaroghat a fejében. Tizenhárom évig élt együtt a férjével. A hajdani szép napok emléke vajon átvil- lan-e benne most? Ügy tűnik: nem. Vagy talán mégis? Mert távozásakor kiszusszan belőle: — Csak minél hamarabb túl legyek rajta ... * A bácsi nyolcvankét éves. Tizenhét embernek 40 ezer forintot adott kölcsön. — Túl nagy volt a bizalom — mondja. S végrehajtást kér összesen 2 ezer forint erejéig három személy fizetésére vagy ingóságára. Háromnegyed órát vesz el a panasznapból. Ezúttal. Mert a többi kölcsönadott pénzt korábban már behajtotta — ugyanígy. — Az elmúlt három esztendőben hat-hétszer jöttem ide évente, de most már nem kölcsönzők többet, megmondom az illetőknek, keressenek más madarat... ♦ — Nem kaphatnám vissza a dupláját a pénznek? A panasz napja Üjabb válóperes ügy. Egyszerű, mint a pofon. A jelenlévő hölgy második férje állítólag iszik. Három gyerekük van, egy még az asszony első férjétől. A csinos, fekete hajú, fiatal nő kéri a házasság felbontását, kéri a gyerekeket, kéri a gyerek- tartásdíjat, s kéri közös lakásuk kizárólagos használatát. Mást nem. — A férjével beszélt a válásról? — Nem, mert azt mondta, hogy ha beadom a keresetet, akkor agyonüt. Remélhetőleg nem így lesz, s a válás után boldogan él majd gyermekeivel az immár saját lakásban, miközben havonta felveszi első férje fizetésének 20, a másodikénak 40 százalékát, no meg a családi pótlékot is. (A férj, akitől válni ké* Szeszgőzös leheletű fiatal férfi sokallja a gyerektartás- díjat. Mérséklést kér, mert újra megnősült. Bírósági határozatot vesz elő zsebéből, de aztán mentegetőzni kényszerül: a határozat valamiféle „Gödör” nevű vendéglőben felmerült kölcsönről szól, s nem a gyerektartás díjáról. Az életben olykor összekeverednek a dolgok ... * 00 önnek az újabb panaszosok. A 7-es sorszám birtokosa viszont elballaghatott közben valahová. — Menjen be akkor maga, fiatalasszony — mondják a várakozók. Ö a 8-as, de már a harmadik bontóperes. Aztán anyai és atyai örökség szövevényes jogi vonatkozásaira derül fény, s indigósán készül a sok-sok fizetési meghagyás, ilyen-olyan kereset, amelyek jó részéből nagyszámú és szép-takarosan vaskos periratok burjánzanak majd. Beszéljünk róluk tovább? Minek? Kint azért süt a Nap. VITASZEK ZOLTÁN Gyűlik a téesz tagsága a művelődéssi ház előtt
