Tolna Megyei Népújság, 1980. január (30. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-06 / 4. szám

(root* N _ 6 Képújság 1980. január 6. Múltunkból — Több mint három év­tizeddel ezelőtt ismer­kedtünk meg, s kötöt­tünk barátságot. Talál­kozásunkkor mindketten csupán abban voltunk „közösek” — Balogh Edgár-i megfogalmazás­ban —, hogy Közé p- kelet-Európában szület­tünk. Amíg te a mai Tolna megye csücskében láttad meg a „napvilá­got”, addig én a Keleti- Kárpátokon is túlról, Északkelet-Romániából ■ indultam. A történelem sodort, hozott össze ben­nünket abba a bonyhádi í gimnáziumba, amely mindenkor szeretettel ölelt keblére minden tu­dásra szomjazó fiatalt; fajra, felekezeti különb­ségre való tekintet nél­kül! Szeretném ha elő­ször a pályakezdésedről, s arról szólnál,miként jutottál a mostani be­osztásodig. a pécsi jogi kar dékáni hivatala ve- ! zetöi posztjáig. — A szülőfalum akkor még nem tartozott közigaz­gatásilag Tolnához, de ezer­nyi szállal kötődtem, s kötő­döm ehhez a megyéhez a mai napig is. Dombóváron kezd­tem középiskolai tanulmá­nyaimat, ahol az anyanyel­vem mellett megtanultam a szép magyar nyelvet, s egy­ben meg is szerettem. Innen kerültem Bonyhádra. A bony­hádi gimnázium akkori at­moszférája, légköre, amit a tanárok — akik nem csak pedagógusok -voltak, hanem kiváló egyéniségek is — for­máltak, teremtettek meg, s példamutatásukkal, embersé­gükkel, s nagyfokú törődé­sükkel az én fejlődésemet, s annak irányát is meghatároz­ták. Mindazt, amit ez az al­ma mater adott másokkal együtt nekem is, egy szóval is megfogalmazhatjuk; hű­ség! Megtanultam ragasz­kodni mindahhoz. ami az embernek értéket jelent né- piségéhez, szülőföldjéhez, és ahhoz az osztályhoz, amely útra bocsátott. Ami a pályá­mat illeti talán a véletlen „terelt”, s az egyetemen va­ló maradásomat sem akarom holmi tudatossággal megma­gyarázni. Ugyanakkor való­ság az, hogy immár egy ne­gyedszázada foglalkozom a hallgatók ügyeivel, gondjaik­nak sokaságával; felvételük­től kezdve egészen a doktor­rá avatásukig. — Várjátok-e, s hogyan fogadjátok a mi leánya­inkat, fiainkat az egye­temre? — Tanulmányaik során, s majd annak vé­geztével, immár jogá­szokként mennyire jelzik — fémjelzik! — a pécsi egyetem színvonalát, an­nak egykori jó hírét, s rangját? — Megyénk — érettsé­gizett — érkező fiataljait mindig reményekkel, és elő­legezett bizalommal várjuk. Jó tanulmányi eredményeik­kel nekem mindig örömet szereznek. Annak is nagyon örülök, ha az itt .megszerzett tudásukat a szülőföldünkön kamatoztatják. Az itt végzett, s a megyénkben működő jo­gászok jelentős részével — a levelező tagozaton végzettek­kel is — állók ma is szemé­lyes kapcsolatban, s figye­lemmel kísérem további pá­lyájukat is. Jóleső érzéssel tölt el az is, hogy az itt vég­zett jogászokat alkalmazó vállalatok, intézmények ve­zetői elismeréssel szólnak, nyilatkoznak a karunkról „hazakerültek” szakmai és politikai helytállásáról egy­aránt. — Mint a szövetség el­nöke,hogyan foglalnád össze az elmúlt 25 esz­tendő fejlődését; meg­vannak-e az anyagi, tár­gyi és a személyi felté­telek ahhoz, hogy német nemzetiségi dolgozóink alkotmányunkban bizto­sítót jogait az élet min­den területén teljes mér­tékben érvényre juttas­suk? — A szövetségünk megala­kulásának közelgő 25. évfor­dulójára készülődve úgy ér­tékeljük a munkánkat, hogy az fokozatosan fejlődött, és töretlen volt. A szövetségen belül, szervezeti életünkben tovább szélesedett, s mélyült a demokratizmus, erősödött a nemzetiségen belüli együtt­működés úgy is, hogy a kö­zös hazánk polgáraival váll­vetve együtt építjük az egyenjogúságunkat is biztosí­tó új társadalmat. A nemze­tiségi politikánk, tevékenysé­günk anyagi, s tárgyi felté­teleit népköztársaságunk biz­tosítja mindenkori anyagi le­hetőségeinknek megfelelően. A személyi feltételek megte­remtésében jó az együttmű­ködés a szövetség és az ille­tékes állami szervek között. Azt is szükségének tartom megemlíteni, hogy ezen kap­csolatainkban a kölcsönös bizalomra, és őszinteségre van szükség most és a jövő­ben is. Úgy gondolom, hogy a válaszom érthetőbb, s telje­sebb lesz, ha Kádár elvtár­sat idézem: „A XX. század­ban nem lehet a XIX. század módszereivel megol­dani a nemzetiségi kérdést. Európában ma a népek együttműködésének fejleszté­se a járható út. A kisebbség sorsa elválaszthatatlan a többség sorsától. A nemze­tiségi kérdést is véglegesen a szocializmus oldja meg az­által, hogy az egész társada­lom, tehát a nemzetiségek számára is biztosítja a sza­bad fejlődést.” — Szűkebb hazánkban mintegy 18—20 ezer főre becsülik a német nem­zetiségűek lélekszámút. A statisztika hiányában ezzel a becsült számmal terveznek stb. Nagyobb kockázat nélkül ezt a lélekszámot én inkább a duplájára taksálom. Az igaz, hogy Bonyhád, s Gyönk vidékére kon­centrálódik a német nemzetiségűek tekinté­lyes hányada, de leg­alább ennyien, vagy még többen élnek a „szór­ványterületeken” is. Ho­gyan, s milyen módon lehet pontosabb, meg­bízhatóbb adatokhoz jut­ni, amelyek a jövő ter­vezéséhez — óvoda, is­kola stb. — feltétlenül szükségesek lennének? Mint a szövetség elnöke, hogyan értékeled a nem­zetiségi politika eddig elért megyei eredmé­nyeit. — A nemzetiségi politi­kánk megvalósítása közben valóban csak becsült lélek- számra alapozhatunk, azt is figyelembe véve, hogy a leg­utóbbi népszámlálások nem adnak megnyugtató, reális képet a nemzetiségi lakosság számáról. A kérdésedben jel­zett, általad becsült számok közelebb állnak a valóság­hoz, mint azt a korábbi nép- számlálás adatai mutatják. Mind a nemzetiségi lakosság, mind a nemzetiségi politikát végrehajtó, irányító állami és társadalmi szervek közös ér­deke, hogy a most folyó népszámlálás adatai valóság- hűek legyenek. Tapasztala­tom alapján mondhatom, hogy a megyénkben is a nemzetiségi politikánkat ille­tően egészséges erjedés in­dult meg. s a javulás is le­mérhető. Szövetségünk or­szágos választmányában Tol­na megyét 15 igen aktív tag képviseli, akik ha kellő se­gítséget kapnak a megye ve­zetőitől, úgy a munkájuk tel­jesebbé, színvonalasabbá, s egyben eredményesebbé is válhat. — Mennyiben maradtál meg Tolna megyeinek, s ezt magas tisztségeidben szabad-e, illetve lehet-e jó lokálpatriótaként is érvényesíteni, kamatoz­tatni? — Már akkor is Tolna me­gyeinek vallottam magam, amikor még a szülőfalum nem tartozott oda. Azelőtt is, jelenleg is mindig szívesen térek oda vissza, mert „ha­zamegyek”, s otthon vagyok, ha Tolnába érkezem. Nagy fi­gyelemmel kísértem, s jelen­leg is számon tartom az akti­vistáink munkáját, eredmé­nyeit. Minden hazulról érke­zett jó hír örömmel tölt el. — Az utóbbi időben sor- ra-rendre alakulnak a népdalkörök, kórusok, tánccsoportok, újabban már a klubok alakulá­sáról is hallhatunk. Mindezek biztatóak. Már messze tovább halad­tunk a kezdetnél, ami­kor csak egy-egy sváb­bál szervezéséig jutottunk el. A további kiteljese­déshez, a még gyorsabb kibontakozáshoz jól kép­zett népművelőkre is szükség van. A szövet­ség a célok, feladatok megvalósításához milyen segítséget, támogatást tud nyújtani? — Az oktatási feladataink mellett igen jelentős terüle­te tevékenységünknek a nem­zetiségi közművelődési poli­tika jobb segítése, a feltéte­lek javítása. Szövetségünk a jelentkező igények egyre jobb megoldását, s azok ki­elégítését szorgalmazza a maga eszközeivel, lehetősé­geivel. Segítünk a különböző kultúrcsoportoknak szereplé­si, s ezzel együtt megfelelő nyilvánosságot biztosítani. Kezdeményezzük az ilyen csoportok elismertetését. Mindemellett közreműködünk a népművelő szakemberek képzésében és továbbképzé­sében, például módszertani útmutatók kiadásával. Itt kí­vánom megemlíteni azt is, hogy több esztendeje már, hogy szövetségünk kiadói te­vékenységet is folytat. En­nek során több hazai német nemzetiségű író, és költő munkáit jelentettük meg an­tológiákban, s egyéb kiadvá­nyainkban. Az ilyen jellegű munkánkat jól szolgálja, se­gíti szövetségünk heti lapja, — a Neue Zeitung — is, va­lamint a Magyar Rádió pé­csi stúdiójának német nyel­vű adása, s újabban a tele­vízió német nyelvű műsora is. — A szövetség közel­múlt kongresszusa mi­ben jelölte meg a leg­fontosabb feladatokat? — Mindenekelőtt gyor­sabb haladást kell elérni az oktatásban, a kétnyelvű ok- tatás-nevelés további kiszé­lesítése útján. Biztosítani kell a folyamatosságot: család, óvoda, iskola, közép- és fel­sőfokú intézményekig be­zárva. Enélkül nem várha­tunk minőségi javulást, ered­ményt. További fontos fel­adat hárul szövetségünkre a népművelés javításában is; színvonal és a vezetés javítá­sa, s nem utolsósorban kiadói tevékenyégünk további bő­vítése. Mindezeket az alap­vető feladatainkat úgy kí­vánjuk megoldani, javítani, hogy nemzetiségi politikánk segítse elő a népi-nemzeti szocialista egység, a szocia­lista hazafiság erősítését. Ez mindannyiunk legfontosabb közös feladata. — Nagyon fontos felada­tunknak tártjuk a hagyo­mányőrzést, s annak ápolá­sát. Feladatunk közé tarto­zik a tárgyi és szellemi kin­cseink néprajzi feltérképezé­se, gyűjtése, tudományos fel­dolgozása és azoknak rend­szeres publikálása is. Néhány szót a már megvalósult ter­vekről is szóljak. Tatán or­szágos szerepkörű múzeumot szerveztünk azzal a céllal, hogy az összegyűjtött hazai német anyagokat — megfe­lelően feldolgozva, rendsze­rezve — megőrizzük a ké­sőbbi nemzedékek számára is. Ilyen rendeltetésű tájhá­zat találunk már a baranyai Öfaluban és Mecseknádas- don is. A Tolna megyei kez­deményezések is biztatóak. Ilyen táj ház szervezése most folyik Gyünkön is. Egy föld­rajzi egységben élő nemzeti­ségek. etnikumok — például székelyek stb. — kincseit egymás mellett, vagy éppen együtt, is érdemes lenne el­helyezni. megőrizni, kiállíta­ni a „végre együtt élni” el­veinek a valóra váltásáért is. Egy ilyen tájház, vagy eset­leg egy falumúzeum létre­hozását el tudnám képzelni, s a magam módján támogat­ni is. Erre talán a várossá előlépett Bonyhád lenne a legalkalmasabb hely! — Nemrég ülésezett a szövetség országos vá­lasztmánya, s így arra kérnélek, erről is mondj valamit. — A választmányi ülésen az 1979-es év munkájából ér­tékeltük. Ugyanakkor elfo­gadtuk a következő esztendő munkatervét is, amelyet a XII. pártkongresszusra való készülés jegyében dolgoztunk ki.. Itt újra tág teret kapott az »oktatás további fejlsztésé- nek kérdése mellett az 1980- ban immár harmadízben megrendezésre kerülő „Reich büderlich die Hand” (Nyújtsd baráti jobbodat) kulturális rendezvényünk. Szeretnénk igénybe venni az addig már átadásra kerülő Bonyhád város új művelő­dési központját a megyei döntő megtartására, lebonyo­lítására ANTAL ISTVÁN tudósító Fotó: BOLYGÓ GÉZA Még a XX. század dső fe­lében is — egészen az 1945- ös földreformig — az Esz- terházy család kezében volt a tamási járás termőföldjé­nek nagyobbik része. Évszá­zadokon keresztül ennek a családnak vagyonát növelte a sok ezer jobbágy verejtékes munkája. Egy 1702-ből szár­mazó összeírás szerint ezen a vidéken csaknem 48 ezer katasztrá'lis hold föld volt herceg Eszterházy Miklós birtokában. Magáénak vall­hatta Ozorán Dorog és Döb­bente pusztákat, Tamási'ha­tárában Fornéd és Szent Márton pusztákat, Kónyiban Medgyes és Ságh pusztákat, Majsán Adorján, Bíród, Henye, Kistava, Kosba, és Martinca pusztákat, Kecse- gén Csollányos pusztát, Be- deg határának egy részét, továbbá Tengőd községben Gyánt és Nyári pusztákat, de övé volt Pári, Nagyszo- ko'ly, Pincehely és Regöly határának egy -része is. Az ozorai birtokhoz tartozott továbbá több puszta Somogy és Veszprém vármegyéből is. Az 1702. novemberi össze­írásban szereplő mezőváro­sok és települések közüli A LEGNÉPESEBB PINCEHELY VOLT, amely a környék életében jelentős szerepet játszott. 101 gazdát, 212 ökröt, 62 lovat és 162 tehenet írtak itt .ösz- sze. Hogyan alakult a sorsa ennek a mezővárosnak a tö­rök alóli felszabadulástól az összeírás időpontjáig? Az összeírás adat-ai szerint a török kiűzése után hama­rosan rácok érkeztek a város falai közé, akik hosszabb időn át tartózkodtak itt. Nem bírták azonban elvisel­ni a vármegye által kirótt terheket, továbbá az átvonu­ló seregek alkalmatlankodá­sait sem tűrvén, elszéledtek, lakatlanul hagyták az egy­kor virágzó helyet. 1695 kö­rül a magyarok kezdtek ide­települni. A földesúr „a megszállóknak három esz­tendeig való szabadságot adott, úgy, hogy -a három esztendő eltelvén, a magyar részről tartoznak 0 herceg­ségének készpénzt fizetni, esztendőnként 100 forintot az éppen hivatalos értékben. Az Udvari Kamara pediglen a török joga, avagy amint hívják jus armorum alap­ján a községet és birtokát... minden héten minden mair­hás -gazdától marhával, mar- hátilan gazdától gyalog, egy- egy nap, azaz esztendeig öt­venkét napig való szolgála­tot, vagy szolgálat helyett minden napnak érdemes bé­rét készpénzül megkívánta és megvette” — olvashatjuk az 1702. évi összeírásban. A pincehelyiek ebben az időben, ha nem tartoztak a földesúrinak, SZABADON KÖLTÖZKÖDHETTEK, értékeiket szabadon adhat­ták, vehették. Erről így tájé­koztat az összeírás: „Ezen lakosok nem örökös jobbágyok. Arr-a nem is lép­nek mivel mindnyájan, ki nemes ember, ki szabad le­gény közülük. Azért -minde- nikének, valamikor tetszem fog, szabad lészien elmenni oly feltételekkel, ha házát, földjét, rétjét, szőlleit más­nák eladván és maga helyett más külső lakost hagyna, és semmivel sem .lészen adósa az uraságnak. Ha pedig ma­ga helyett a házában nem ál­lítana, aki ő helyette az ura­ságnak tartozó jövedelmeket meg nem adná, ennek okából minthogy három esztendeig minden adó nélkül szabadon élte a földet, tartozik ő her­cegsége tisztjével számot Vetni és három esztendőre mind árendát, .mind kilen­cedet, mind más rendbeli adót megfizetni és kielégíte­ni. Ha valaki eleget nem ten-nen és ezeket kielégíteni elmulasztaná, mindene el- koboztatik az uraság részé­re.” MIT KÖVETELT A FÖLDESÜK? „A kilencedet az uraság- nák tartoznak megadni min­denekből, amikből dézsrna szokott járni: úgymint tava­szi és őszi gabonából és akánmely néven nevezendő vetésből, méhiből, bárányból, kecskéből, borból, stb., ki­véve a sörtés marhát, ami­ből tudniillik csak tized ön­magának szokott jövedel­mezni. Holott pedig a bárá­nyokból vagy méhekből a kilenced és sörtés marhából a tized ki nem eshetnék: en­nek Okából a bárányok minden darabjából két ga­rast, egy kas méhtől három garast tartozik az olyan gaz­da az uraságnak kilenced helyett szolgáltatni, ezen ala­pon a tized fejében a sörtés marhából pedig ezen okból minden darab tized helyett átad az uraságnak 25 dé­nárt.” A MEZŐVÁROS GAZDASÁGA Eszterházy Miklós Pince­helyen vámmal rendelkezett. A Kapós felett átívelő hidat a mezővárosnak kellett fenntartania. A városban az uraság tartott kocsmát ka­rácsonytól Szent Milhályig, míg Szent Mihálytól kará­csonyig a kocsmáztatás joga a várost illette meg. Az ösz- szeínásból kiderül, hogy a kocsmáztatás révén minden akónyi boron legalább egy tallér jövedelemre tehetett szert. A. mészárszéket egész éven át az uraság üzemel­tette. A boltokat a földesúr éves árendába adhatta ki. Annak adta, aki a legtöbbet fizetett bérletként. Általá­ban rácok és zsidók voltak a kereskedők. A mezőváros­ban háromkerekű malom is működött. A közelben azon­ban Görfoőn is volt malom. Ennek használatát a pince­helyieknek megtiltották. Er­ről az összeírásból a követ­kező érdekes részlet szól: „Az ide való lakosok til­tottak legyenek, hogy senki a görbéi malomban őrlőt (őr­leni szándékolt gabonát) ne merészeljen vinni, oly kihir­detéssel, hogy ha a pincehe­lyi malomnak elegendő vize vagyon és valamely lakos ugyancsak a görbéi malomba az őrlőt által viszi, az uraság számára elkobzandó legyen. Amikor pedig az itt való maiamnak elegendő vize nem lenne és az itt lakó la­kosok az ozorai malomba fá­radni nem akarnának, ha­nem őrleni a görbéi malom­ba kívánnák, ennék okából valaki által viszi a maga ga­bonáját a görbéi malomba, a vámosnál bejelenteni és megelőzően tartozik magát egy ki la gabonából a vámon egy garast fizetni.” SÓ BAJÁRÓL Gondot okozott a lakosság sóval való ellátása. A sót Bajáról kellett, akár bérelt székerdken is, Pincehelyre szállítani. Ezen a vidéken „Ö hercegsége emberei egész esztendőn át Ö herceg­sége sójával” élhettek. A só­forgalmazás monopóliuma révén a földesúr minden mázsán legalább egy tallér, vagy még ennél is több jö­vedelemre tett szert. A PÉNZ NÖVEKVŐ SZEREPE Az összeírásból az is kide­rül, hogy a földesúr a XVIII. század elején jobbágyaitól a termékek mellett egyre több pénzt követelt. Ezt a meg­állapítást erősíti meg az összeírásnak az a része, mely szerint a robot egy ré­szét is pénzben válthatták meg a pincehelyiek. A ki­zsákmányolás új, egyre na­gyobb teret hódító formájá­ról van itt szó. A pénz egy­re növekvő szerepe lehetővé tette volna, hogy a nagybir­tokosok korszerűsítsék gaz­daságaikat. Ez azonban ak­kor még alig történik mag. A pénzt Bécsbe, Párizsba vitték, hogy könnyed, köny- nyelmű életük költségeit fe­dezhessék a földesurak. K. BALOG JÁNOS Vasárnapi Dr. Krauth Jánossát, a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének elnökével

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom