Tolna Megyei Népújság, 1979. december (29. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-14 / 292. szám

Népfront népújság DECEMBER 14 p£ntek Névnap: Szilárd A Nap kél 7.24 — nyugszik 15.53 órakor A Hold kél 1.44 — nyugszik 13.24 órakor Százötvenöt évvel ezelőtt, 1824. december 14-én szü­letett és 74 éves korában, 1898-ban halt meg Pierre Puvis de Chavannes francia festőművész. 'v VARPROGRAMOK. A simonltomyai várban kedden nyitották meg az óvodások és iskolások rajzkiállítását, az ifjúsági klubban pedig vetélkedőt rendeztek a két­száz éves bőrgyár történeté­ből. * BIOAKTIV ANYAGOK, és folyékony műtrágyák fel- használásának lehetőségei a tápanyag-gazdálkodásban — ez a témája annak a szak­mai megbeszélésnek, melyet a megye mezőgazdasági nagy­üzemeiben dolgozó szak­embereinek részvételével tar­tanák a mái napon a Tolna megyei Növényvédelmi és Agrokémiái Állomáson. A A VÁLLALATI szociá­lis és kulturális alap képzé­se, valamint a képzett alap felosztásának tervezete sze­repelt a Volán vállalat szak- szervezeti bizottságának teg­napi ülésén. — A MAGYAR TELEVÍ­ZIÓ karácsony előtti héten, december 18-án folytatja „Megkérdezzük a minisztert” műsorsorozatát. Ekkor dr. Romány Pál mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszterhez látogatnak el a kamerák. A műsor ké­szítői szeretnék, ha közérde­kű és közvéleményt érdek­lő kérdésekre kapnának vá­laszt a minisztertől. Ehhez kérik lapunk olvasóinak se­gítségét. Különösen a termelőszö­vetkezetekből, az állami gaz­daságokból, az erdőgazdasá­gokból, a kistermelőktől, az élelmiszeripari vállalatoktól, a felvásárló kereskedelmi szervezetektől, a fogyasztók­tól várják levélben a kér­déseket. A műsor hagyományaihoz híven az adás befejezéséig, — a napilapokban közölt te­lefonszámokon — a műsor készítői várják a hívásokat és a kérdéseket. Levélben a kérdéseket a következő címre kérjük: Mezőgazdaság-politikai Szer­kesztőség, „Megkérdezzük a minisztert”, Magyar Televí­zió 1810. Budapest. O BEMUTATÓ ÉS VITA. Dombóváron, a művelődési központiban december 16-án este hatkor hat kisfilmet mu­tatnak be, köztük a legutób­bi dél-dunántúli amatőr­filmszemle két . díjnyertes filmjét, a Nézőpontot és a Nosztalgiát. A vetítést köve­tően a dombóvári amatőr- filmkör vitát rendez. A Kossuthon az Ifjúsági Rádió- színpad bemutatja Balogh Eleméi rádiójátékát, a Duna utcákat. Egy 17 éves vidéki lány taxival keresi egy fiú lakását, aki nemrég örök szerelmet ígért neki. Az biztos, hogy a Duna utcában lakik, de vajon me­lyik kerületben? A televízióban 18.10-kor kezdődik a Falujárás, a műsorban arról lesz szó, milyen lesz az év végi ellátás, hogyan készül az ünnepekre a falu népe. 20 óra 20-kor kezdődik a Me­sélő városok: Róma. Az összeállítás Olaszország 70-es évekbeli társadal­mi jelenségeiről ad képet. # nyugdíjastalAlko­ZÖKAT rendezett december­ben a „BONY”—„KS” Tolna megyei Cipőipari Szövetke­zet a bonyhádi, szekszárdi és paksi telephelyein. A megje­lent nyugdíjasoknak aján­dékkal és műsorral kedves­kedtek a szövetkezet vezetői és dolgozói. Akik nem tud­tak a találkozókon megje­lenni, azokat a munkahely képviselői személyesen kere­sik fel otthonukban. + NYOLCVAN négyzet- méternyi járdát adtak át a napokban Závodon, melyet a tanács építőbrigádja épített A Kozmetikai és Háztartás­vegyipari Vállalat 4. sz. gyáregységében kétszázöt­ven-féle illatszer és koz­metikai cikk készül. A ter­mékek harminc százalékát exportálják. Megnövekvő felhőzet Várható időjárás ma estig: nyugat felől erősen megnövekvő felhőzet — elsősorban a Dunántúlon — többfelé havazással. A néhány helyen még erős lökésekkel kísért szél mérsék­lődik majd, a Dunántúlon délire, délnyugatira fordul és többfelé megélénkül. Távolabbi kiáltások szombattól keddig: időnként bo­rultságig növekszik a felhőzet, a hét végén sokfelé ha­vazás, havas eső, a jövő hét elején már eső várható. A hőmérséklet emelkedik. Legalacsonyabb hajnali hő­mérséklet: —1, plusz 4 fok között, legmagasabb nap­pali hőmérséklet plusz 3, plusz 8 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország terü­letének 90 százalékán várható. Több a fiatal a testületekben Tegnap délelőtt ülést tar­tott a Hazafias Népfront me­gyei elnöksége. Többek kö­zött értékelte a testület sa­ját, és a népfrontbizottság munkáját. Megtárgyalták ezen kívül a megyei bizottság ifjúság- politikai tevékenységéről szóló előterjesztést. Megyénk lakosságának körülbelül 23 százaléka 15—29 éves fiatal. A népfront arányuknak megfelelően igyekezett be­vonni őket a közéletbe. A választott tisztségviselők 23 százaléka harminc éven alu­li. Ennél lényegesen na­gyobb a fiatalok aránya a munkabizottságokban és részvételük a különféle ak­ciókban. A honismereti, helytörténeti szakkörök na­gyobb része iskolákban, út­törőházakban működik, egy­re többen vesznek részt a KISZ-szel közösen szervezett táborokban. Jelentős arány­ban vesznek részt a fiatalok a béke és barátsági munká­ban, a környezetvédelemben és a településfejlesztésben. A tapasztalatok azt bizo­nyítják — állapította meg a népfront megyei elnöksé­ge —, hogy bátrabban, kö­vetkezetesebben kell és le­het a fiatalokra számítani, segíteni kell kezdeményezé­seiket. Az elért eredmények mel­lett továbbra is gond, hogy a népfrontbizottságok egy része nem tudja folyamatos­sá tenni ifjúságpolitikai munkáját. Ez is felhívja a figyelmet a népfront és az ifjúsági szövetség együtt­működésének fontosságára. Az elmúlt években köze­lebb kerültek a népfront­bizottságok az iskolákhoz, segítik a szülői munkakö­zösségek munkáját. Megtárgyalta és elfogadta az elnökség a saját és a népfrontbizottság jövő évi feladattervét is. Díjkiosztás a RacJnóti-biennálén Az ötödik Radnóti-biennálé költészeti fődíját Szécsi Mar­gitnak ítélte oda az irodal­márokból, kritikusokból álló bizottság 1978-ban megjelent Mit viszel, folyó? című gyűj­teményes kötetéért. A vidé­ken élő költők díját Serfőző Simon kapta a mai népélet, a parasztság sorsának igé­OL VAST AM nyes ábrázolásáért. Három fiatál győri lírikus — Bor­bély János, Pátkai Tivadar és Villányi László — ré­szesült az első kötetes költők díjában. Az erőadóművészeti díjat Bessenyei Ferenc, két­szeres Kossuth-díjas, kiváló művész kapta meg. 1980: nem gyermekév Már csak bő két hét választ el bennünket 1980-tól. Ilyenkor szinte mindenki összegezi: mit csinált jól, mit rosszul az óesztendőben, s készülnek a jövő ter­vei is. A tegnapi Népújságban két olyan hirdetést ol­vastam, i amelyik év végi leltározás miatti zárva tartás­ról szólt. Tehát leltározunk, s a darabokon, forintokon, kiló­kon, litereken számba vehetjük azt is, hogy volt könyv­hét, csillagászati hónap, nőnap, takarékossági világnap, és a sok különböző nap, hét, holnap összességében egy kerek egész gyermekévet tett ki. 1979-ben fokozott figyelmet szenteltünk gyermeke­inknek és ezt elégedetten könyvelhetjük el eredmé­nyeink közé. Amiben pedig bíznunk kell: 1980 nem lesz ugyan gyermekév, de ugyanúgy, vagy még jobban tö­rődünk a legkisebbekkel. Ezért is olvastam örömmel a szekszárdi városi tanácsülésről szóló tudósításban, hogy „1980-ban is napirenden szerepel a gyermekélelmezés további javítása”. (Vitaszek) A rendőrség kérése December 12-én, szerdán 21 óra 10 perckor Pest me­gyében — Hernád határában — ismeretlen gépkocsivezető az YF 30—47-es forgalmi rendszámú ZIL tehergépko­csival Kecskemét felé halad­va áttért az úttest menet­irány szerinti bal oldalára, ott összeütközött egy vele szemben szabályosan közle­kedő Trabant gépkocsival, majd megállás nélkül to­vábbhajtott. A személygép­kocsi vezetője a helyszínen meghalt, utasa súlyos sérü­lést szenvedett. A tehergép­kocsi vezetőfülkéje zöld, a billenő rakfelület sárga szí­nű volt. Hátsó részén piros bérautó felirat látszott. A baleset során a gépkocsi bal oldali első része megrongá­lódott, bal első fényszórója kitörött. A rendőrség kéri a lakos­ságot, hogy aki a balesettel, vagy a gépkocsi ismeretlen vezetőjével kapcsolatban fel­világosítást tud nyújtani, ér­tesítse a budai járási rendőr- kapitányságot (Budapest, VI., Aradi utca 21—23., telefon: 124-276 329-es mellék), il­letve bármelyik rendőri szer­vet, vagy rendőrt. (Igyes keaEelc nyomnl»a*i (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Valaha természetes volt, hogy az ember lakását saját készítésű szőttesekkel, hím­zett térítőkkel és egyéb nép- művészeti tárgyakkal díszít­se. A nagyüzemi termelés, a gépesítés valamelyest háttér­be szorította a nagy gond­dal, aprólékos munkával ké­szített egyéni munkadarabo­kat, de otthonainkból vég­érvényesen eltüntetni nem tudta. Évszázadokon át élt, s napjainkban egyre hódít a törekvés, hogy modernül be­rendezett lakásainkban újra elfoglalja az őt megillető he­lyet. Németkéren évek óta mű­ködik a 'téli időszakokban a díszítőművész szakkör. Veze­tője Rauth Ferenoné, Kádár Teri néni. (Férje 'kádár volt, innen a ragadványnév!). Nincs gondja, problémája, amikor tanfolyamot szervez. Minden évben van 20—25 vállalkozó, aki szívesen fel­áldozza a hét egy estjét an­nak a reményében, hogy hasznos, szép dolgokat tanul­hat. A nemrég látott kiállí­tás is hűen bizonyítja, érde­mes, kifizetődő a szakkör­ben eltöltött néhány óra. Megtanulnak bánni a tűvel, színes fonalakkal, s közben ízlésük is sokat finomul. Szinte észrevétlenül ismerik meg tájegységeink folklórját, gazdag, kimeríthetetlen mo­tívumkincseit. És ha vala­melyik megtetszik, nagy- nagy türelemmel, kis remek­művé formálják. Erről győ­ződhetett meg a kiállításon sok-sok látogató, s ezt il­lusztrálják a fotók is. Szívesen, szeretettel jön­nek ide az asszonyok. Mire vége a tanfolyamnak, való­ságos kis közösségtől kell bú­csút venni. Többen évről év­re visszajönnek, örökös tag­jai maradnak a tanfolyam­nak. Kép és szöveg: Nagyfalusi Albert SSggSSSS PÜP^liS Isiiig SUM* A TIT életéből Üj TIT-csoport alakult Szekszárdon, a megyei kór­házban. A november 28-i alakuló ülésen dr. Molnár Ádám főigazgató-helyettes, a TIT egészségügyi szakosztá­lyának elnöke adott tájé­koztatást az egészségügyi is­meretterjesztésről, az új" TIT- csoport szerepéről. A megyei szervezet szak­osztályai novemberben több előadói konferenciát szer­veztek. A jogi szakosztály és a jogászszövetség közös ren­dezvényén dr. Bihari Ottó akadémikus tartott előadást alkotmányunkról. Az előadói konferencia résztvevői fel­adatul tűzték ki az alkot­mány minél szélesebb körű megismertetését, elsősorban azokkal a fiatalokkal, akik a következő tanácsi választáso­kon először szavaznak majd. A hadtudományi szakosz­tály előadói konferenciáján az „1944 őszének katonapoli­tikai helyzete”, valamint a „Tolna megye és Szekszárd város felszabadítása” című téma szerepelt napirenden. Ezzel megkezdődött a hazánk felszabadulásának 35. évfor­dulójára való felkészülés. A jogi és az egészségügyi szakosztály közösen szerve­zett előadói konferenciát az alkoholizmus elleni küzde­lemről, a matematikai szak­osztály pedig Dombóváron és Szekszárdon tartott konferen­ciát „Matematika és világ­nézet” címmel. Szintén novemberben kö­zös nyelvtanfolyamot indított Tamásiban a nagyközségi művelődési ház és a TIT. A német nyelvtanfolyam 21 hallgatója audiovizuális módszerrel tanulja az idegen nyelvet. Bölcskén, a Rákóczi Tsz-ben szakmunkásképző tanfolyam kezdődött decem­ber 3-án. A szarvasmarha- és sertéstenyésztő-tanfolyamot a TIT megyei szervezete, a lengyeli szakmunkásképző intézet, valamint a megyei felnőttoktatási stúdió indí­totta. December elején Dombó­váron környezetvédelmi ki­állítás nyílt a városi TIT és a művelődési ház szervezé­sében. A kiállítást — amely­nek anyagát a TIT természet- tudományi stúdiója készítette — Dombóvár után a megye több művelődési házában megtekinthetik majd az érdeklődök. Új térképek Jövőre nálunk is kapható lesz Moszkva térképe, az olimpiai létesítmények fel­tüntetésével. Az utóbbi évek­ben épült új stadionokat, sportcsarnokokat is ábrázoló kiadvány nemcsak a ma­gyar turisták eligazodását segíti majd; több szocialista országba is exportálnak be­lőle. A Kartográfiai Vállalat ter­vei között szerepel új tér­képek kiadása hazánk vala­mennyi turisztikai jelentősé­gű téjegységéről. A termé­szetbarátok nemcsak a „ha­gyományos” turista-centru­mok térképéhez juthatnak majd hozzá, hanem az or­szágjárók által még kevéssé ismert vidékeinket — Debre­cen környékét, a somogyi, a zalai és heves-borsodi domb­ság kirándulóhelyeit — is kartonra rajzolják. Az idén elkészült tizenkétféle turista kiadványt jövőre további tíz követi, s ezzel teljessé válik a sorozat. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100 Telefon: titkárság: 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja: a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlap­kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 30,— Ft, negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551 Fehér-feketében is gyönyörűek a székely mintás kézi­munkák Sióagárdi ruhák

Next

/
Oldalképek
Tartalom