Tolna Megyei Népújság, 1979. december (29. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-01 / 281. szám

népújság DECEMBER I SZOMBAT Névnap: Elza A Nap kél 7.10 — nyugszik 15.56 órakor A Hold kél 14.58 — nyugszik 3.58 órakor Harmincnégy évvel ezelőtt, 1945. december 1-én ala­kult meg Párizsban a Nemzetközi Demokratikus Nőszö­vetség. A világ valamennyi földrészére kiterjedő szer­vezet november 26. és december 1. között tartotta an­tifasiszta kongresszusát a francia fővárosban. — GERJENI bérletesek. Je­lentősen hozzájárul Gerjen lakóinak művelődéséhez, szó­rakozásához a helyi termelő- szövetkezet és a Paksi Álla­mi Gazdaság. Segítségükkel több mint hatvan bérletes lá­togat el rendszeresen külön- autóbusszal a szekszárdi szín­házi előadásokra. * LAKÁSÉPÍTÉSRE, il­letve -vásárlásra több mint 15 millió forintot fordítottak az elmúlt években megyénk élelmiszeripari vállalatai, dolgozóik támogatására. A húsipari vállalat például — mintegy tízmillió forint ér­tékben — 29 lakás megvásár­lását tervezi Szekszárdon, idetelepülő szakemberei szá­mára. # A SZOCIÁLPOLITIKÁI célkitűzések megvalósításá­nak lehetőségeiről tárgyalt tegnapi ülésén a Dalmandi Állami Gazdaság szakszerve­zeti bizottsága, továbbá meg­vitatták a gazdaság sportkö­rének pénzügyi-gazdasági munkáját és elfogadták a jö­vő évi költségvetést. — ABORTUSZ FRANCIAOR­SZÁGBAN. A francia nemzet­gyűlés pénteken hajnalban, a baloldali ellenzék szavazataival végleges formájában elfogadta a művi terhességmegszakításról szóló törvényt. A művi terhesség­megszakítást a magzat tízhetes koráig bizottság engedélyezi. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 48. heti lottósorsolás alkalmával a következő számokat húzták ki: 8, 36, 38, 68, 73 A november havi tárgy- nyeremény-sorsoláson a 44. játékhét szelvényei vesznek részt. A Kossuth Rádióban 13 órakor hallhatjuk a Hídfők a végtelen­be c. műsorban H. G. Wells és Ray Bradbury sci-fi műveinek rádióra alkalmazott változatát. 14 óra 30-kor szerkesztőségi beszél­getés kezdődik a Falurádióban, Műszaki fejlesztés a termelésben címmel. A Petőfin 18 óra 15-kor New York szépe, részleteket hall­hatunk Warren filmzenéjéből. A televízió éjszakai műsorában az Elátkozottak című magyarul beszélő olasz—nyugatnémet film lesz látható, 18 éven felülieknek. 22 óra 5 perces kezdettel. Jelenet a filmből O JÁRDAÉPÍTÉS, felújí­tás. Tevelen, Bonyhádvaras- don és Kisdorogon 600 négy­zetméter járda építését, fel­újítását végezték el az év vé­géig 132 ezer forintos költ­séggel. — TÖMEGES KARAMBOLOK. Hét ember meghalt és harmincán súlyosan megsebesültek egy tö­meges összeütközés következté­ben, a Milánót Torinóval össze­kötő országúton csütörtökön este. A balesetsorozat akkor kezdő­dött, amikor a sűrű ködben egy új autókat szállító vontatójármű beleszaladt egy álló gépkocsiba. Ugyancsak a köd okozott töme­ges közlekedési balesetet a Milá­nó—Párma országúton; itt az összeütközések következtében öten vesztették életüket, és hat­vannál több á sebesült. A versenyautózásról készít filmet Róna Péter rendező és Dobay Sándor operatőr. A több mint kétórás dokumen­tumfilmben a magyar autósport legjobbjai szerepelnek és a nézők ízelítőt kapnak a kül földi nagy versenyekről is. Felvételünk a Farkasgyepű és Huszárokelőpuszta közötti gyorsasági pályán készült. Felhős idő Várható időjárás ma estig: eleinte változóan felhős idő, később felhő- átvonulások, szórványos záporral. Fokozatosan megélénkülő, időnként megerősödő északnyugati, északi szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általá­ban: 2—7 fok között, néhány derült, szélvédett helyen fagypont körül, legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 8—13 fok között. MHSZ-klubházal avattak A nagyközség felszabadu­lásának harmincötödik év­fordulóján, tegnap MHSZ- klu'bházat avattak Tolnán. Az ünnepségen megjelent Kiss Lajos vezérőrnagy, az MHSZ főtitkára, Horváth József, a megyei pártbizottság titkára, István József, a megyei ta­nács elnökhelyettese és Ta­tár Lajos, a szekszárdi járá­si pártbizottság első titkára, Részt vettek még az avatón a megye nagyközségeinek ta­nácselnökei és a járási hiva­talok vezetői. Az ünnepséget Négyesi Jó­zsef alezredes, az MHSZ me­gyei titkára nyitotta meg, majd Toronyi István, a nagy­községi tanács elnöke emlé­kezett meg a község fel- szabadulásának évfordulójá­ról. Az MHSZ főtitkára egy festményt ajándékozott a klubháznak, elismerő okleve­let és jutalmat adott át a klubház átalakításán legtöb­bet dolgozó társadalmi mun­kásoknak. Ezen az ünnepsé­gen vette át Tatár Lajos, a járási pártbizottság első tit­kára az MHSZ főtitkárának jutalmát, eredményes honvé­delmi nevelőmunkájáért. Az MHSZ megyei titkára is adott át okleveleket és jutai­mákat. Az ünnepség után a vendégek megtekintették a klubházat. Az épületet a községi tanács vásárolta meg az öt tolnai MHSZ-klub és a rádiósszakosztály számára. A tatarozást, az átalakítást az udvar parkosítását, mintegy kétszázezer forint értékben a klubok tagjai végezték el a honvédség segítségével. Ép­pen az a társadalmi össze­fogás az, ami jelentőséget ad a klübháznak. A tolnai MHSZ-klubok otthont kaptak és jó körülmények között, fejthetik ki a jövőben haza­fias és honvédelmi nevelő- munkájukat. Hitek Dombóvár környékéről A KIPSZEr dalmandi üze­mének szocialista brigádjai sokat segítenek a községi ta­nács feladatainak megoldá­sában. így többek között tár­sadalmi munkában elkészí­tették a községben már fel­szerelésre került közlekedési jelzőtáblákat. Ezenkívül az új gázcseretelep vaskapujá­nak átalakítását is vállalták. A község lakosságának jobb tájékoztatása érdekében új •hirdetőtáblát készítettek, amelyet a község legforgal­masabb helyén, az ABC-bolt előtt helyeztek el. Most van folyamatban ugyanott egy kerékpártároló felállítása is. Vízműtársulat alakult Szakcson. 1980 végéig min­den utcába bevezetik az ivó­vizet. Nagy szükség volt er­re, mert a kútellenőrzések szerint a szakcsi kutakban lévő víz nem mondható a legegészségesebbnek. Ezért már két új, nagy teljesítmé­nyű kút elkészült, amelyek alkalmasá'k lesznek a köz­ség egészséges vízzel való el­látására. A mintegy 15 kilo­méter bosszú vízvezeték épí­tési munkái elkezdődtek. A község lakói tetemes összeg­gel járultak hozzá, abban, a reményben, hogy már nem sokat kell várni arra, hogy a meglévő fürdőszobákban is megszűnjék a „vízhiány”. Döforöközön, a községren­dezési terv alapján beépít­hető házhelyeket biztosíta­nak a község belterületén. Első lépésként, 25 telekkel új utcát nyitnak meg. A közművesített telek iránt megnőtt a kereslet, s a ta­nács vezetői azt remélik hogy ezzel a módszerrel a fiatalokat is a községhez tud­ják kötni. * Kurdon befejeződött az Ady utca útkorszerűsítése. A körülbelül egy kilométer hosszú utcában bitumenes, impregnált utat építettek, s ezzel1 a község úthálózatának 90 százaléka már portalaní- tott. MAGYARSZÉKI ENDRE OL VAST AM A „rejtett” tartalék A furkópusztai telepet harminc éve ismerem, az ott élő családok némelyik férfitagja személyes ismerősöm, s amikor elbúcsúztattam a kendergyárat egy riporttal, nem gondoltam, hogy ez a telep még felvirágzik. A bátai termelőszövetkezet vezetői rájöttek, hogy a régi épületeket felújítani érdemes, hogy élettel töltik meg a telepet. Ez a termelőeszköz, mint rejtett tartalék sze­repelt. Az épület, a környezet, a meglévő kendergyári elhagyott házak alkalmasak állatok elhelyezésére. Vi­zet, utat kell ide vezetni — és felújítani a néhány la­kást, és akkor a telep teljes, komplett lehet, és jó ered­ményeivel öregbíti a termelőszövetkezet hírét. Ez a furkópusztai felújítás juttatja eszünkbe, hogy hány és hány helyen akarják elhagyni a régi tanyák, puszták gazdasági épületeit — mert az újért, a drága korszerűért kapálóznak, holott ezekbe az évszázados jó téglaépületekbe csak az új technikát kellene bevezetni — mint teszik Kocsolán, Szakcson és Nakon. S így a régi puszták felújítva új termelő eszközökké válnak — úgy is mint Dalmandon, hogy a jó úton, szép fényes, tiszta autóbuszok viszik a munkásokat az állattartó­telepekre, amelyek a rejtettségből nyílttá váltak, vál­nak — hasznára a közösségnek.- Pj ­KARÁCSONYI AJANDEK VASAK A SKÁLÁBAN Vásárlásait Szekszárdon is kezdje a Skálában, ahol széles áruválasztékkal várjuk kedves vásárlóinkat. Naponta 16-tól 18 óráig a gyermekeket A TÉLAPÓ LÁNYA fogadja. (56) Munkavédelmi napló Megyénkben mintegy 12 ezer 6—14 éves korú gyermek jár általános iskolába. Közülük 1978-ban 177 gyerek valami­lyen oknál fogva iskolai fog­lalkozáson sérülést, balesetet szenvedett. A gyerekek moz­gásigénye nagyobb, gondol­kodásuk szertelen, a veszé­lyes, illetve veszélyessé vá­ló helyzetek megítélése eltér a felnőttek hasonló tulajdon­ságaitól. A gyerekek a nap nagy ré­szét az iskolában töltik, nem mindig a legjobb fel­tételek között. A balesetek nagy része óraközi szünetek­ben (51 százalék) és torna­órán történik. Az általános iskolákban történt balesetek kivizsgálá­sáról és bejelentéséről a 107/1966. (M. K. 3.) MM. szá­mú utasítása rendelkezik. Ezen utasítás a 3/1967. (VII. 21.) SZOT számú szabályzat általános iskolákban történő végrehajtását határozza meg. Az iskolákban történt balesetek kivizsgálása az. is­kola vezetőjének és a biz­tonsági megbízottnak a fel­adata. A készült jegyző­könyvet, ha a tanuló 16 év­nél fiatalabb, be kell mutat­ni a tanuló szülőjének vagy gondviselőjének. Ha a szülő a jegyzőkönyvben foglaltak­kal nem ért egyet, úgy alá­írása helyett írásban nyilat­kozhat, az eltérő véleményé­ről. A balesetekről a „A. Tü. 1020/a. r. sz. baleseti jegy­zőkönyv” formanyomtatvá­nyon kell a körülményeket írásban rögzíteni. Sajnos a legtöbb esetben helytelenül a tanuló figyel­metlensége, és a tanuló fele­lőssége szerepel a jegyző­könyveken. Pedig a tanulók­nál is a balesetek valódi okát kell megállapítani, ahhoz, hogy a szükséges intézkedé­sekkel a hasonló balesetek elkerülhetők legyenek. Ha a tanuló az iskolaud­varban gödörbe lép és baleset éri, akkor nem a ta­nuló figyelmét kell felhívni, hanem a gondnok figyelmét, hogy szüntesse meg a gödröt. Ha a tornaórán összefutnak a gyerekek, az esetleg jobb szervezéssel elkerülhető len­ne. Tény, hogy a legjobb sportolókat is érik sérülések, balesetek, de a gyerekek mozgáskoordinációja, gyakor­latlansága gyakoribbá teszi az ilyen’ eseteket. Sokszor az osztályok és eb­ből adódóan az iskolák nagy létszámához sem idő, sem hely nem áll a pedagógusok rendelkezésére, ahhoz, hogy a szükséges feltételeket biz­tosítsák, ill. egy-egy bonyo­lultabb, a gyerekkel szem­ben nagyobb követelményt támasztó gyakorlatot meg­tanítsanak. De az előzőektől függetle- rül, helytelen és nagyon rosz- szul hangzik, hogy a jegyző­könyveken. a sérültet teszik felelőssé a baleset bekövetke­zéséért. Pedig — csak meg akarta fogni a felé dobott labdát. A jelenlegi balesetvizsgá­latok gyakorlata szerint a baleseteket előidéző kö­rülmények továbbra is okozhatnak balesetet. Az intézkedések a ta­nulóktól várják el a nagyobb figyelmességet. De elvárható-e egy 10—14 éves gyerektől, hogy a nap 8—10 órájában maximális figyelmet tanúsítson és „ren­desen” viselkedő „jó gyerek” legyen? TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100 Telefon: titkárság: 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja: a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlap­kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. —. Előfizetési díj: egy hónapra 30,— Ft, negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551 A nagyközség tanácselnöke ünnepi beszédét mondja

Next

/
Oldalképek
Tartalom