Tolna Megyei Népújság, 1979. december (29. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-02 / 282. szám
Mai számunkból XXIX. évfolyam 282. szám. ÁRA: 1,60 Ft 1979. december 2., vasárnap Felelősség az öregekért Egyszer egy évben összehívja a vállalat a nyugdíjasokat. Trített asztal várja az idős asszonyokat és férfiakat, együtt vannak néhány órán át az egykori főosztályvezetők és a volt takarítónők. Demokratikus a légkör. Aztán szétszélednek, és egy évig ismét nem gondol rájuk senki. Mindez nem egy helyen van így, hanem szinte általános. Az orvosi rendelőintézetek váróhelyiségeiben alkalmi ismeretségek szövődnék öregek között, az idő gyorsabban telik, ha van kihez szólniuk egy-két szót. Részletesen elmondják egymásnak vélt vagy valódi betegségük tüneteit, társalgásukba beleszövődik kínzó magányuk. Hajlamosak vagyunk arra, hogy mindezt törvény- szerűnek, az élet velejárójának fogadjuk el. Rohanó időnkben általában a munkából kiöregedettek magányosságát természetesnek tekintik. Ki-ki a maga lelkiismeretét nyugtatja azzal, hogy soha hazánkban nem tettek annyit az emberek késői napjainak megkönnyítéséért, .mint amennyit szocialista rendszerünk eddig is tett. Nyugdíj, díjmentes egészségügyi ellátás, szociális otthonok, öregek napközi otthona, nyugdíjasházak — s még sorolhatnánk... Csakhogy mindezt az állam, a társadalom hozta és hozza létre, megkönnyítve nemcsak az idős emberek életét, de az aktív korosztály vállairól is levéve a gondok sokaságát. Intézkedések és intézmények azonban soha nem pótolhatták az emberi kapcsolatokat. A munkából kiöregedett emberek tudják és érzik — még akkor is, ha a nyugdíjak összege az államkassza teherbíróképességével és nem a szükségletek növekedésével tart lépést —, hogy a társadalom méltányolja korábban végzett munkájukat, egész életük tevékenységét. Mégsem oldja fel a magányt. Régi megállapítás, hogy az aktivitás meghosszabbítja az életet, s igaz ez fordítva is: aki úgy érzi, hogy rá már nincs szükség sehol, elveszti önbizalmát, életkedvét. Számos országban felismerték ennek jelentőségét, s például úgy is igyekezték megvédeni a legidősebb nemzedéket az elszigetelődéstől, az étetúntságtól, hogy a nyugdíjasházakat a korábbi csöndes, városoktól távoli helyekről fokozatosan áttelepítették forgalmasabb környékekre, az „élet sűrűjébe”. Az eredmény — a nyugdíjasok vitalitásának visszatérése, életük meghosszabbodása lett. Nálunk sokan, sokszor és szívesen hivatkoznak arra, hogy az élet tempója felgyorsult, „nincs idő” az öregekkel való foglalkozásra. Ennek az álláspontnak hívei éppen a nyugdíjasházakat hozzák fel példának arra, hogy „van, aki törődjék az,öregekkel”, nem hagyják őket sorsukra. Csakhogy az idős embernek éppen azért kell az emberi melegség, a megszokott családi, baráti környezet, mert — azonkívül már nem sok, sőt, egyre kevesebb maradt neki. Nem kell külön ecsetelni az öregség fizikai-bioilógiai tüneteit: nem megy már úgy a munka, fogy az erő. Több idő maradna ugyan a sétára, de , lábbal egyre nehezebben bírja az idős ember. Lehetne sokat olvasni, de gyengül' a látás, fárasztó a betűtenger. Egyre több tehát igényük a családtagok szere- tetére. Kétségtelen, hogy a nap 24 órájából erre kevesebb jut, mint az öregek szeretnék, hiszen a munkában álló korosztályoknak van első és — leggyakrabban — második műszak, ami kinek gyereknevelésből, házimunkából, kinek otthon, vagy házon kívül végzett különmunkából áll. Teljesíteni kell a kötelességeket nemcsak a munkahelyen, de az utódok, a magáról gondoskodni még nem tudó gyermekek iránt is. Ám éppen azért.kell arra gondolni: valaha éppúgy megtett mindent gyermekeiért a most már hajlott korú apa és anya is! Igaz, akkor sem vártak viszonzást, s nem várnak a hetedik vagy a nyolcadik évtizedükben aem. Csupán annyit — s még ezt ifem mondják, talán végig sem gondolják —, hogy ne tartsák őket fölöslegesnek. A nyugdíjasház kitűnő intézmény, máris sokkal nagyobb iránta az érdeklődés, mint amennyit ki lehet elégíteni. Megkapják ott az idős emberek mindazt, amire fizikailag szükségük van: lakást, ellátást, takarítást. Látogatót is fogadhatnak. De sajnos — inkább csak fogadhatnának. A legtöbb nyugdíjasházban ritkaságszámba megy, valóságos szenzáció, ha valamelyik lakónak látogatója érkezik. Az igazi megoldás azonban nem is az időnkénti, kénytelen-kelletlen napirendre tűzött szülőlátogatás, hanem az, ha nem hagyjuk kiesni az időseket a mindennapi élet zajlósából. Lehet, hogy — éppen félfokozott szeretetéhségük miatt — elkényeztetik unokáikat, ha többet vannak együtt velük. Mégis — csak hadd töltse egymással szabad idejét a legidősebb és a legfiatalabb nemzedék. Érzelmileg mindkettőnek sokat használ. S ha a házban — különösen az elmagányosodást amúgyds óhatatlanul tápláló lakótelepi házban — látásból ismert öregeket bevonjuk a ház közös gondjaiba, ha megkérjük őket, hogy vigyázzanak egy-két óra hosszat a ház előtt magukról megfeledkezve játszadozó gyerekekre, ha társadalmi megbízatásként a környékbeli park rendjén őrködnek — az életüket hosszabbítjuk meg. Sokat beszélünk, írunk arról, hogy mindannyian felelősek vagyunk a gyermekókért. Nincs különben ez az öregékkel sem. VÁRKONYI ENDRE Irán nem vesz részt a Biztonsági Tanács vitáján Az ENSZ Biztonsági Tanácsa helyi idő szerint szombaton este (közép-európai idő szerint vasárnap hajnalban) ül össze New Yorkban, hogy megvitassa a bukott sah amerikai tartózkodása és a teheráni amerikai követség megszállása miatt mindinkább elfajuló amerikai— iráni viszonyt és ennek esetleges nemzetközi következményeit. Irán szerdán kinevezett új külügyminisztere, Szadegh Ghotbzadeh közölte: Irán nem tartja illetékesnek a világszervezetet arra, hogy az amerikai—iráni viszonyt megvitassa, és ezért Teherán nem küldi el képviselőjét a szombati BT-tanácskozásra. Hasonló szellemben nyilatkozott Khomeini ajatollah, Irán vallási vezetője is. A Biztonsági Tanács tagjai egyébként pénteken nem hivatalos megbeszéléseket tartottak az iráni vita előkészítésére és a szombati hivatalos ülés előtt is még egy ízben magánjellegű találkozót tartottak. Hírügynökségi jelentések szerint a szombati BT-üIésen az amerikai küldöttséget Donald McHenry amerikai állandó ENSZ- nagykövet vezeti. Szadegh Ghotbzadeh. Irán újonnan kinevezett külügyminisztere sajtóértekezleten jelentette be, hogy Bruce Lainingen amerikai ügyvivő, és az a két másik magasrangú diplomata, _ aki nem a nagykövetség, 'hanem a teheráni külügyminisztérium épületében tartózkodik, szabad, s akkor hagyja el az országot, amikor akarja. Az Egyesült Államok nagy- követségét november 4. óta megszálló diákok viszont szombaton bejelentették: a három diplomata szabadon bocsátásáról szó sem lehet. Sorsuk felett ők rendelkeznek, és bíróság elé kívánják állítani őket, mivel a birtokukban lévő dokumentumok tanúsága szerint ők voltak az Iránban működő amerikai kémközpont vezetői. A diákok a nyugati hír- ügynökségek teheráni irodáival közölték: felelőtlennek és elfogadhatatlannak tartják a külügyminiszter kijelentéseit, amelyeket anélkül tett, hogy előzetesen konzultált volna a diákok képviselőivel. Ghotbzadeh külügyminiszter ezek után úgy nyilatkozott, hogy soha nem állította: a külügyminisztériumban tartott diplomaták elhagyhatják Iránt. Mindössze annyit mondott, hogy ha elhagyják a minisztérium épületéi, az iráni hatóságok nem tudják garantálni biztonságukat. VASUTASNAK LENNI: SZOLGÁLAT (3. old.) A TANÁCS VÁLLALATA (4. old.) HAGYOMÁNYŐRZŐ GYEREKEK (7. old.) HEGYEN-VÖLGYÖN LAKODALOM? (7. old.) A FIZIKA SOKAT ÍGÉRŐ ÁGA (8. old.) ÜGY TŰNIK, MINTHA... (5. old.) A TERMELÉS HÁTTERE (5. old.) LENINGRÁD VÉDEKEZIK A TENGER ELLEN (9. old.) VASÁRNAPI BESZÉLGETÉS (6. old.) MÚLTUNKBÓL (6. old.) SZÁNTŐDPUSZTA (11. old.) EURÓPAI ŰRLABORATÓRIUM (12. old.) Úgy tűnik, mintha A munkaidő — elvileg — naponta nyolc óra. Ám vannak statisztikák, amelyek azt bizonyítják, néhány helyen, jó, ha ennek felét töltik effektiv munkával. Lazítanak, lógnak, pihennek, vagy éppen a szervezetlenség miatt a körülmények, pontosabban, más dolgozók, kényszerítik tétlenségre őket. A teherautók vezetői reggelenként időben megjelennek munkahelyükön. Beülnek járművükbe, aztán irány az ABC. Itt, természetesen már munkaidő alatt, megveszik reggelijüket — otthon, saját idejükből nem pazarolnak a táplálkozásra, (Képeink az ötödik oldalon a nem munkával töltött pillanatokból örökítettek meg néhányat.)
