Tolna Megyei Népújság, 1979. december (29. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-05 / 284. szám
ON KERDEZ Levélcímünk: 7101 Szekszárd, Postafiók: 71 Szolgáltatás Farkas János Medináról küldte az alábbi panaszoslevelet : „...Elnézést kérek, hogy levelemmel zavarom önöket, de gondolom, problémám nem egyedülálló. Azonkívül; miért nem próbálják ki a gépeket javítás után? Ha nem garanciában javítanak, akkor „rendesebb” munkát végeznek?...” Farkas János levelét a Tolna megyei Szolgáltató Ipari Szövetkezetnek Szekszárdi küldtük, ahonnét Pálinkás István elnök a következőket válaszolta: Gumiabroncshiány Többen kérdezték szerkesztőségünktől; mi az oka annak, hogy hónapok óta nem lehet kapni Skoda személygépkocsihoz 155xl4-es gumit? A kérdést az Autó- és Alkatrészkereskedelmi Vállalatnak küldtük meg Budapestre, ahonnét dr. Weil György üzletágigazgató- • helyettes válaszát az alábbiakban adjuk közre: „...Ismeretes, hogy a személygépkocsi gumiabroncsok importból származnak. Sajnos a külföldi cégek az első félévben a vállalt szállítási kötelezettségüknek nem tettek eleget és így lett országos hiánycikk a Skoda „Barum” 155x14 SR köpeny is. Az illetékes profilvállalattól, a TAURUS-tól olyan értesülést kaptunk, hogy a közeljövőben várható egy Skoda gumiabroncsot tartalmazó küldemény.” Út - társadalmi munkával Paksról, a Zápor utcai lakók írták: „...Azért fordulunk Önökhöz, mert a tanácsnál már három éve ígérik, hogy csinálnak valamit az úttal, de eddig nem történt semmi. Nem lehet az utcánkban kocsival közlekedni. A járdát is társadalmi munkában készítettük, az anyagot a tanács adta, az utca lakói pedig megcsinálták. Nem lehetne az úttal is megcsinálni ugyanezt? Nem kell nekünk betonút! Ha ledózerolnák, salakot hoznának, mindenki elterítené a saját háza előtt. Biztosan a mi utcánkban is ugyanúgy meg lehetne csinálni, mint például a Domb, vagy a Kisfaludi utcákban...” A levelet a paksi Városi Tanács V. B. műszaki osztályára küldtük, ahonnét Kovács László osztályvezétő a következőiket válaszolta: ....A Zápor utcai lakókÖnökh öz intézett levele alapján az utca rendezésével kapcsolatosan az alábbi tájékoztatást adjuk: A Dunai Vasművel történt egyeztetés alapján, 1980-ban 6 kilométer — jelenleg földút — kohókőburkolattal történő kiépítését tervezzük, amelynek első ütemeként a Bercsényi, a Pollack Mihály utca, a második ütemben pedig a Nádor és a Zápor, valamint a Gyár utcák fenti módon történő kiépítése valósulna meg. Az utca lakóinak észrevételével egyetértünk, jövő évi tervünket ennek megfelelően alakítjuk.” Még október elején elvittem a helyi átvevőhöz centrifugám, hogy továbbítsa és a szükséges javítást, végeztesse el rajta, garanciában a Tolnai Fémipari Ktsz-szel. A garanciaszelvény szerint október 24-én kapcsolójavítást végeztek a készüléken, s október 30-án hazavihettem. Nagyon örültem, de örömöm nem tartott sokáig, mert amikor bekapcsoltam, a motor el sem indult, még üresen sem. Addig, amíg nem „javították” meg, legalább működött. Erre a „javításra” 24 napot vártam, pedig csak a kapcsolón állítottak. Most újból kezdődött a kálvária, megint egy hét, amíg elszállítják és esetleg 3—4 hét, amíg újra visszahozzák. A kérdésem az volna, ha a gépet nem tudták megjavítani, miért küldték vissza hibásan? Talán azért, mert esetleg lejár a 30 nap, amely engem arra jogosít, hogy a centrifugát kicseréljék? „...Farkas János panaszát kivizsgáltattam, s a vizsgálat alapján intézkedtem, a készülék késedelem nélküli javítására. A panaszos részére a centrifugát november 24- én leszállítottuk, és üzemképes állapotban átadtuk. Az azonnali javításnál figyelembe vettem szervizünk ez irányú kötelezettsége mellett a panaszos családi és szociális körülményeit is. Műszaki vizsgálataink során szakszerűtlen javításra utaló tényt, illetve mulasztást nem állapítottunk meg. A két ízben végzett javításra másmás eredetű hiba miatt volt szükség. Fogyasztói szolgáltatást végző szervizeink eddig is igyekeztek a felmerült karbantartási igényeket a lakosság megelégedésére, időben, kifogástalan minőségben elvégezni. Szövetkezetünk eddigi igyekezete a jövőben a lakosság érdekében csak növekedni fog...” T elefonszámunk: 12-284 Ml VÁLASZOLUNK Gyurkovics Tibor: A sárga Skoda nagy ívben kanyarodott le a hídról. Hátul gyerekek integettek a Duna nyugalmas vízfelületének, hadonászó karjaik árnyéka robogott a víztükrön. Nyár volt, indokolatlanul meleg nyár, és délután. A vezető — testes, negyvenéves férfi — kockás ingben izzadt a biztonsági övbe szorítva, a vászoncsík belevágott domborodó hasába, mely alatt erőlködve lüktetett a külföldi gyomor, a tüdő egy része, az alkohollal duzzasztott máj. Dühös volt ez az ember, türelmetlen, talán a nyártól, talán a tájékozh'atatlan idegen fővárositól Vagy magától Magyarországtól. A felesége kilógatta nedves kezét a kocsiablakon. A park mellett álltak meg. A férfi nyögött. Az asszony a gyerekeket csitította, maradjanak békén. Aztán a kesztyűtartóba nyúlt, zsírpapírból szalámit vett elő, meg két ványadt zsemlét. Megtörte a zsemléket, a gyerekeknek nyújtotta. Azok a szálámit várták. Nem szóit senki. Sokára a férfi előkotorta nadrágzsebéből az agancsnyelű zsebkést, és az asszony orra előtt fölkattintotta. Mintha csak vele akart volna Végezni — az egész nyárért, fullasztó melegért, áttekinthetetlen utakért. Az asszonyt ez nem zavarta, lenyiszált néhány ügyetlen és vastag szeletet a szalámirúdból. — Pillanat, pillanat... — a férfi áthajolt a feleségén, az esett a járda felől, egy kék inges férfi után kiabált. — Ne haragudjon. .. Nem tudom az utat... A kék inges férfi vilsszapenderült az autóhoz, bekandikált. — Magyarok? — kérdezte, és végignézett a társaságon. — Nem, nem Vagyunk magyarok — mondta az asszony szé- gyellősen, kezében a szalámirúddal. — Szlovákok vagyunk. Csehországból jövünk. — Nem tudjuk az utat — erőlködött a vezető. — Akkor honrtan tudnak magyarul? — Ó, hát tudja, hogy van az. •• — csicSergett az asszony, zsíros ujjaival megigazította vörösre festett haját. — Tudunk mi magyarul, mi testvérek vagyunk a magyarokkal, ott élünk együtt... — ránevetett a férfira. — Aradba akarunk eljutni — nyögte ki az ablakon a férfi. — Anya, adj még szalámit! — kiáltotta az egyik gyerek hátulról. — Várj egy picit, beszélgetünk. Nem illik beleszólni a felnőttek társalgásába. — Szóval, Aradra mennénk. A kék inges az autóra támaszkodva m'agyarázott. — Visszamennek a hídon, rá a Soroksári útra, aztán irány Kecskemét. Onnan Orosháza... — írod, apa, vagy cSak bamibulsz? — szólt rá a felesége a kövér vezetőre. Az ceruzát kapkodott elő, jegyezgetett. — Igen... Kecskemét, Orosháza... — No, igen... — tűnődött a kék inges. — Aztán Battonya és Szionda. Ott át a határon. — Szionda... Szionda... Ott menjek át? A közeli parkban fölkelt a pádról egy magas férfi, vastag naprágjáról a port porolta le. Odajött a kocsihoz. — Jó napot kívánok. Romániába mennek? — Igen. Aradra — válaszolta az izzadó sofőr. — Mondja kedves kolléga, hogy Sziondán át mehetünk... Mohácsi Regős Ferenc illusztrációja — Sziondán? Mi a nyavalyának? Mi az, hogy Szionda? Szegednek vegyék az irányt, aztán Makó. Onnan eljutnak Nagylakra. Az közös város. Aztán már Romániában is vannak. — Én nem tudom... csak a kollégája mondja... — A testes vezető ijedten meredt a kinti két alakra. — Hogy Szionda. A vastag nadrágos magas férfi végigmérte a mellette álló kék inges fiatalabb emberit. — Nevetséges. Szionda, ilyen nincs. Ez magyarlakta terület, nekem elhihetik. Szeged mellől származom, Nagylakra menjenek. Egyébként Velős Károlynak hívnak — benyújtotta a kezét az ablakon. Az asszony ijedtében elejtette a szalámit, hogy kezet fogjon vele. A vezető a szalámit halászta fel az asszony lába mellől. — A fene egye meg. Eldobod a drága szalámit! — Szegedi szalámi — vigyorgott be az ablakon Velős —, mi csináljuk Szegeden. Látja, rá van írva. Itt a nemzetiszín pántlika az aljában. — De ledobja! — méltatlankodott még mindig a vezető. — Hogy nincs Szionda, azt mondja? — A kék inges megragadta Velős vállát. — Azt hiszi, én hülye vagyok? Szionda az utolsó község! — Vegye le a vállamról a kezét, azt ajánlom! Ez nem Románia, maga agyalágyult! Magyarlakta. Nagylak átnyúlik a határon, a románok Nadlac-nak hívják! Még nem is élt, mikor én Szegedről arra jártam át! — Nekem mindegy. Én úgy ismerem az országot, mint a tenyeremet. Talán összetéveszti a régi határokat. Menjenek, amerre akarnak, de a legrövidebb út Sziondán vezet. Ezt elhihetik. — Hogy én összetévesztem a határokat? Nekem mondod ezt? — Megragadta a kék inget. — Én emlékszem, mikor elvették, emlékszem, mikor visszakaptuk, emlékszem, amikor megint elvették! Te beszélsz! — Hagyjon a fenébe! Ismerem a fajtáját! Állandóan elégedetlenkednek! Ezért nem jutunk mi semmire! — Anya, mit akar ez a két bácsi? — Mindegy, fiacskám, ne figyelj oda. Itt van egy darab szalámi, egyél! — Akkor nekem is adj, anya, nekem is — siránkozott hátul a*kislány. 1979. december 5. A gazdálkodó szervezetek részére köz. üzemi vízműből szolgáltatott ivóvízért, illetőleg a gazdálkodó szervezetek által igénybe vett közüzemi csatornamű használatáért fizetendő díjakról szól az Országos Vízügyi Hivatal elnökének 4/1979. (XI. 27.) OVH —ÁH számú rendelkezése, amely szerint a gazdálkodó szervezetek a közüzemi víz- és csatornamű vállalat által szolgáltatott ivóvízért, illetőleg a vállalat kezelésében levő csatornamű használatáért ivózíz. és csatornahasználati díjat kötelesek fizetni, éspedig a szolgáltató vállalat díj- kategóriájától függően a rendelkezésre megjelölt ösz- szegben. Megjegyezzük, hogy a Tolna megyei Víz- és Csatornamű Vállalat az ivóvízdíj tekintetében és a csatornahasználati díi tekintetében is äz I. díjkategóriába tartozik, így az ivóvíz 8,00 Ft/köbméter, a csatornahasználati díj pedig 3,60 Ft/köbméter. A rendelkezésben megjelöltek kivételével a gazdálkodó szervezet ivóvízhasználati pótdíjat is köteles fizetni, amelynek összege — tekintettel arra, hogy Tm. Víz- és Csatornamű Vállalat az I. díjkategóriába tartozik — 2,— Ft/köbméter. A nem ivóvíz minőségű ipari víz díját a szolgáltató és az igénybevevő megállapodásban határozza meg. A rendelkezés 1980. január hó 1. napján lép hatályba. (Magyar Közlöny 1979. évi 82. száma.) Az oktatási miniszter 130/ 1979. OM számú utasítása a szakközépiskolai érettségi vizsgaszabályzat, a 131/1979. OM számú utasítása pedig a gimnáziumi érettségi vizsgaszabályzat módosításáról szól. Ez utóbbiból idézzük: „Az érettségi vizsgán a) kötelező tantárgyak a magyar nyelv és irodalom, a történelem és a matematika; b) választható tantárgyak: az az idegen nyelv, amelyet az érettségiző legalább három éven rendes vagy rendkívüli tantárgyként tanult, illetőleg amelynek teljes tantervi anyagából az iskolában sikeres osztályozó vizsgát tett, a fizika, a kémia, a biológia és a földrajz”. Ennek az utasításnak a rendelkezéseit első ízben az 1981. évi gimnáziumi érettségi vizsgán kell alkalmazni. A két utasítás a Művelődési Közlöny idei 22. számában jelent meg. A Belkereskedelmi Minisztérium X/1979./32. szám alatt irányelvet adott ki a reklámköltségekkel való takarékos gazdálkodáshoz. Az irányelv kimondja, hogy — többek között — erőteljesen csökkenteni kell a reklám- ajándékok gyártását, a belföldre irányuló naptárak, határidőnaplók készítését, a kirakatok megvilágításánál az üzlet záróráját követően mérsékelni kell a fényerőt, a vállalatok, szövetkezetek belső reklámtevékenységénél az anyagfelhasználást, az anyagok megóvását, ismételt alkalmazását fokozottan kell biztosítani stb. (SZÖVOSZ Tájékoztató idei 47. száma.) A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium is felhívja a felügyelete alá tar. tozó gazdálkodó szervezetek és intézmények figyelmét arra, hogy karácsonyi, újévi üdvözleteket, ajándéktárgyakat és más megemlékezéseket ne küldjenek. (Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Értesítő 1979. évi 22. száma.) DR. DEÁK KONRÁD a TIT városi—járási szervezetének elnöke — Te is egyél, éhen halsz, amíg leérünk — dugott egy szelet szalámit a férje szájába az asszony. — Ne etess, az istenért, ne etess! Már egy kő a gyomrom! Áll benne a szalámi, mint a kő! — és visszaköpte a szeletet a műszerfalra. A két férfi dulakodott kinn. — Hazaáruló! Látom a képeden, legszívesebben az egész országot eladnád! Biztos cigány, csak az mond ilyeneket! Másnak ez haza, akkor is haza, ha ilyen kicsi! — Marha! Csak azt akarom, ne tévedjenek el ezek az idegenek! Sziondán kell átmenni a határon! — Bekiáltott az autóba! — Így akar maga segíteni? Elküldi őket oda, ami nem is létezik? — Majd megmutatom én neked, mi létezik! — Ököllel a kék inges arcába vágott. Nesze! Ez Magyarország, ha tudni akarod! A kék inges hátratántorodott az ütéstől. Fejjel előre ugrott, bele az öklöző ember hasába, összegabalyodtak. Le- hemperedtek a földre. A kék inges aztán fölugrott, kikapta az asszony kezéből a kést. Velős akkor tápászkodott. — Megöli! Az isten szerelméért, ne nézd ezt! — sivította az asszony a kocsiból. — Ember! Ember! Álljon már meg, az istenért! — Futott a kék inges után. — Legalább a kést vedd el tőle! Ne a mi késünkkel! Ja- nek, legalább ne a mi késünkkel! — Anya, mit akar az a bácsi a késsel? — Ne szólj közbe — intette le a másik gyerek. — Odanézz, hogy fut az öreg! Jaj, de izgalmas, nem látod? Most fut a bokor mögött! Velős megbotlott egy kőben, elvágódott, végig a pázsiton. — Dobja el a kést! Azonnal dobja el a kést! — ordított az autós a kék ingesre. Az megdermedt egy pillanatig, aztán futott tovább. — Gyere, segíts — ordított az asszonynak a kapálózó testes vezető. Az asszony is kimászott a Skodából, utánuk eredt. Ott keringtek négyen a parkban. A messzebb álló házak ablakaiból kíváncsi emberek nézelődtek. Az asszony utolérte a kék ingest, ráordított valamit szlovákul. Az hirtelen megfordult és messze hajította a kést. Ott állt, Vérbe borult szemmel, értetlenül. Velős akkor akart újra nekirugaszkodni, de a skodás lefogta hátulróL — Ember, hát térjen észhez! Az asszony a kék ingest tartotta vissza karjánál fogva. Lihegtek. Az asszony, a kék inges, Velős és a sofőr. Aztán a sofőr elengedte Velőst, az asszony meg a kék ingest. — Gyere — azt mondta a férfi a feleségének. Az lehajolt a késért, fölvette, nézegette, aztán visszaült a Skodába. A férfi is visszaült. A két magyar férfi még mindig ott állt egyhelyben a parkban. Sötétedni kezdett. — Anya, adj. még egy kis szalámit — nyöszörgőit hátul az egyik gyerek. — Pofont akarsz? — fordult hátra az anyja. A gyerek szipogni kezdett. — Induljunk — mondta a férfi. Beindította a motort. Berregtek. — Eltört a kés — mondta az asszony, nézegette a letört késnyelet. — De csak a nyele, nem? — Csak a nyele. — Menjünk. Majd odaát veszünk egy másik kést. — Persze, csak ne izgasd magad. Elindultak. Visszakanyarodtak a hídra, a Duna sötéten megcsillogtatta a sárga autót. A gyerekek integettek a két férfi felé.
