Tolna Megyei Népújság, 1979. december (29. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-30 / 304. szám
1979. december 30. rtEPÜJSÄG 5 A közművelődés kérdései A gazdasági munka emberi feltételei Életünk szerves része a közművelődés, összefügg a mindennapos termelőmunkájával, a politikai, általános és szakmai ismeretekkel és természetesen a ma emberéhez méltó szórakozással is. Fejlesztése szervesen összefügg társadalmunk jövőjével. Készülve a következő ötéves tervek és a hosszú távú fejlesztési koncepciók kidolgozására, nem felesleges szó- cséplés idézni a párt idevonatkozó határozatából: „A szocialista társadalom további építése szakmailag jól képzett a termelési kultúra és a munkaerkölcs követelményeinek megfelelő, munkájukat tudatosan végző közösségi gondolkodású dolgozókat igényel.” A közművelődés az oktatással együtt szellemi beruházás, együtt teremtik meg a gazdasági munka emberi feltételeit. Sokszoros tehát e két rendszer felelőssége. A köz- művelődés munkahelyi művelődés is. Ennek bázisai azok a szocialista brigádok, amelyek egyre szorosabban kapcsolják össze a termelést a művelődéssel. A SZOCIALISTA BRIGÁDOK rendszeres művelődése fontos, nem véletlen, hogy állandóan napirenden lévő kérdés. A korszerű technika, a rohamos gépesítés és automatizálás átléphető, de egyre magasabb mércét állít mindenki elé. Ezért kell szorgalmazni az általános iskola elvégzését, a segéd- és betanított munkások szakvizsgáját, a szakmunkások állandó ismeretgyarapítását, szakmai képzését, továbbképzését. Járható út az iskolai és iskolán kívüli felnőttoktatásba való bekapcsolódás, a különböző ismeretterjesztő tanfolyamok, munkásakadémiák. Ezeknek a formáknak a fel- használásával gyarapítható a politikai műveltség is. Lényeges szem előtt tartani, hogy ez ne csak vizsgaanyag legyen, hanem kapcsolódjon a mindennapi élethez. Amikor a munkahelyek a következő ötéves terv célkitűzéseit megfogalmazzák, gondoljanak a szocialista brigádok közösségi életének fejlesztésére is, a kezdeményezőkészség, közéleti aktivitás nevelésére is. Segítenek ebben a művelődés kiscsoportos formái. Lehetőséget nyújtanak a kulturált szórakozásra, a kötetlen,' de hasznos beszélgetésekre, az egyéni érdeklődés kiegészítésére, a jó tapasztalatok átvételére. A szocialista brigádok közösségi nevelésének különösen jó műhelyei lehetnének a brigádklubok. Az aktivitást, az alkotóképesség kibontakozását segítik a vitakörök, baráti körök, szakkörök, a különböző vetélkedők. Az alkotást, a befogadást segítik az amatőr művészeti együttesek, megadják az önkifejezés örömét. Nem feledkezhetünk meg a könyvekről, a filmekről, színházi előadásokról a különböző tárlatokról, amelyek gondolkodásra serkentenek, véleménynyilvánításra ösztönöznek. A szocialista brigádok művelődésének eredményei igen biztatóak, de sajnos további, vagy változatlan nehézségek jelentkeznek néhány területen. Még mindig sok a formális vállalás, csak egy-egy alkalomra korlátozódik, a brigádok közül még nagyon sokan helytelenül, csak művelődési formákban gondolkodnak — „beiratkozom a könyvtárba”, „elolvasok öthat könyvet”, azonban a tartalommal, az eredménnyel nem sokat törődnek. Sok a brigádokra erőltetett, egyéni helyzetüket, munkájukat, elfoglaltságukat, felkészültségüket, életútjukat figyelmen kívül hagyó csoportos megmozdulás. Nincs egység a „szocialista módon dolgozni, tanulni, élni” jelszó elemei között. Még nem sikerül mindenütt és mindenkivel megértetni, hogy ezek egymásra épülnek, egymást kölcsönösen kiegészítik. A MUNKAHELYI VEZETŐK felelőssége is sokszoros, ők sokat segíthetnek, természetesen nem azt kell érteni ezen, hogy ők szervezzenek, az egyén művelődési problémáival foglalkoznának nap mint nap, hisz amúgyis túlterheltek. Azt viszont mindenképpen el lehet és el is kell várni, hogy megteremtsék a munkahelyi művelődés tárgyi és személyi feltételeit. Ez kötelességük. Alakítsák ki a képzés helyes arányait. Szorgalmazzák a művelődés közösségi és egyéni formáit. A gazdasági tervek alapján és azzal párhuzamosan készítsék el a közművelődési tervet, amihez felmérő, elemző munka adjon támpontot. Egyeztessék elképzeléseiket az adott területen működő kulturális intézményekkel. Az együttműködés jól szolgálja a művelődés folyamatosságát. Határozzák meg az anyagi ösztönzés lehetőségeit, módszereit. Teremtsenek és „teremtessenek” olyan munkahelyi légkört, amelyben elismerik a magasabb tudást a magasabb műveltséget. A KULTÚRA NEM ÁRU de pénzre van szükség a köz- művelődési tevékenység fejlesztéséhez. A közművelődési törvény szellemében a munkahelyeknek is meg kell tervezni a művelődés költségeit és fedezni a jóléti-kulturális alapból. A költségvetés tervezésének alapdokumentuma a közművelődési feladatterv legyen. Ha együttműködnek a különböző kulturális intézményekkel, kisebb költséggel nagyobb eredményeket érhetnek el, amit az eddigi jó tapasztalatok bizonyítanak. A pénzeszközök felhasználásáról az 1 1976. (II. 28.) OKT elnökségének határozata ad útmutatást. Tanácsos fellapozni a dokumentumot! Megemlítem, mert a gyakorlat azt igazolja, hogy számos esetben nem rendeltetésszerűen, a közművelődési tervben meghatározott céloknak megfelelően használják fel az előirányzott összegeket; nem járulhatnak hozzá társasutazás költségeihez, csak akkor, ha az művelődési célokat is szolgál, ha azt szakember irányítja. A felhasználást folyamatosan kell ellenőrizni, figyelembe véve azt, hogy arányban áll-e a kulturális tevékenységgel. A kultúra pénz- és időigényes, s a befektetés nem térül meg azonnal. Akkor térül meg, mikor nagyobb tudással, termelékenyebben dolgozunk, jobb minőségű munkát végzünk, amikor hozzáértéssel és felelősséggel döntünk a munkahely minden, fontosabb kérdésében. SIFTER JÓZSEF népművelő Téli aratás Már rég magtárban volt a búza, sőt a kukorica is, mikor Szekszárd határában aratni kezdtek. No, de ez egészen más aratás, mint a megszokott. A nádat vágják. A három kerekű kombájn minden kereke egy méter tíz centi széles. így aztán köny- nyedén mozog ott is, ahova — míg a fagy kőkeményre nem dermeszti a földet — csak gumicsizmában ajánlatos bemenni. Vágják a nádat. És Himpli Árpád, a palánki üzem vezetője 'örömmel mondja, hogy idén a minőség kitűnő. A szálak erősek, s talán a szokásosnál is hosszabbak. Pedig a palánki nád az előző években is országosan a legjobbnak bizonyult. Helyenként, igaz, ritkább a szál, így mennyiségben kicsit elmaradnak a megszokottól. Úgy számolnak, négyszázezer gépi kévét vágnak az idén. S ennek egynegyede már, hála a jó időnek, gúlákban van. — Gyalászka, tolókasza? Van még, de mi már nem használjuk. — így az üzemvezető. — Dán kombájnokkal dolgozunk, nem olcsó jószágok, de a két gép 60 embert helyettesít. Nem is lenne ennyi ember, aki vállalná ezt a munkát. Az elmúlt években egyre kevesebben vágták a nádat. Bár most mintha újra fellendülne a nádazás. Jönnek is, mennek is az emberek. S vannak ha- tan-heten a törzsgárdában, akik biztos nem hagyják itt ezt a munkát. — Piacgondok? Ugyan. Tőkés exportra kerül a nádunk 60 százaléka. No persze nem úgy, ahogy a gép kihozza, hanem feldolgozva. Készül Széles kerekeken utazik a depóhoz a nád Ez a kombájn húsz nádvágó munkáját végzi Először kihúzzák a leghosszabb szálakat belőle stukatúrszövet az építőknek, fagyvédő lemez, 5 centi vastag, ezt mondják bundás pallónak is, meg a másik, amit álmennyezetnek beépítenek. És megy a tetőfedő nád exportra. A nádgazdaság épületétől néhány száz méterre a zsom- békon, berreg a kombájn. Kaszája vágja a nádat, egy szerkezet kévékbe köti, majd ledönti a földre. — A másik gép, a négykerekű fel is rakja — mondja Himpli Árpád —, ennél úgy kell vaskampókkal felhúzni, vagy most, mert hosz- szú a nád, kézzel felrakni a szállítókocsira. S a következő pillanatban fel is tűnik a fura szerkezet. Négy széles kerekén biztonságosan halad az ingoványon. Majd odébb, ahol gúlákban rakva állnak a kévék, megemeli a hátulját, s a földre dönti a nádat. Ezután a kézi munka következik. Megvetik az ágyat. Ez itt egész mást jelent, mint otthon. így hívják, mikor egymás mellé rakják a kibontott kévéket úgy, hogy vágott végeik egy sorban legyenek. Aztán válogatják. Bojtos végénél fogva kihúzzák a leghosszabbakat, ezt jókora fémbilincsbe rakják, s ha tele van, összezárják, a szálakat átkötik, s kész az új kéve. Alját egy vaslemezhez veregetik, így rendezik a szálakat. Aztán ez már mehet a vagonokba. A rövidebbekből oedig később, ha Yéget ér a téli aratás, nádpallót, nádszőnyeget készítenek. — szepesi — Csak egy pohárra! 7 Lapunk november 30-i számában rendőrségi közlemény jelent meg. Szijjártó József középhídvégi lakos november 28-án az Alsótengelici Állami Gazdaság teherautójával egész napon át fuvarozott. Több helyen szeszes itallal kínálták, amit rendre el is fogadott, sőt a kölesdi presszóban is felhajtott néhány pohárral. Amikor délután fél négykor — közepes alkoholos befolyásoltság alatt — a kölesdi Sió-hídhoz ért, elvesztette uralmát a kocsi fölött. Az autó a kanyarban kisodródott, átszakította a híd korlátját és a Sióba zuhant. Szijjártó kiugrott a fülkéből, a híd korlátjáról lecsúszva a vízbe esetit. Megsérült, de a partra úszott. Balogh István rakodómunkás a baleset során eltűnt. Feltehetően kiesett a kocsiból és a víz elsodorta. o Nyomorúságos, volt cselédlakás. A lakókonyhán látszik az asszony keze nyoma. Keményített, hímzett térítők, falvédők. A vázában műrózsák, köztük néhány szál barka. Szijjártó József lehorgasz- tott fejjel ül a heverön. — Pár napja jöttem ki a kórházból. Onnét a rendőrségre vittek kihallgatni. Haza csak azután. Azt mondták, majd ha eljön az ideje, visznek. — összekulcsolt kezét nézi. Tekintetét rám sem emeli. — Amikor a hídnál nem tudtam tartani a kocsit, szóltam a Baloghnak: „Ugorjál, mert veszélyben vagyunk”. A vízben nem láttam Ba- loghot. Körülúsztam a kocsit. Nem találtam az ajtót. A Balogh ajtaját. Amikor kiúsztam, már sokan álltak a parton. A presszós fiatalember segített ki. A feleségem még ott érte a mentőt. — Ott ám! — szól közbe az asszony. — Az egyik pilóta értesített. Beugrottunk a lányom kocsijába (mert vettünk neki egy szép új 1500-as Moszkvicsot) aztán pörkül- tünk. A férjem már mentőben volt. Félrelöktem a mentőst, s beugrottam ... Világos, nem? Csodáltam a férjemet. Abban az öt méter mély hideg vízben, hogy úszott! — Ivott? — kérdem a férfit. — Igen. — Hol? — A presszóban. Egy sört. _ ? — Csak ott. — Dehogy csak ott! —vág közbe az‘ asszony. Ittál te mindenütt. Bíróék is adtak — aztán rámnéz és kérdi: — mert ki utasítaná vissza, ha adják? Rákényszerítik ezekre a szerencsétlenekre az italt. Ha nem fogadják el, megsértődnek. — Másutt is ivott. Kinél? — Ittam. Nem tudom, hol adták. De az biztos, hogy a sörön kívül csak egy pohár — kis pohár — bort — s tovább gyötri a kezét. — Inkább én haltam volna meg. o — Én is velük voltam, mint rakodó — mondja Andrási István. — Baloghgal együtt aznap tettek Szijjártó kocsijára. Mindenütt megkínáltak minket borral. Nyirkos idő volt. Nem esett rosszul. Szijjártó is ivott. — .Mindenütt? — Igen. — Maguk nem szóltak neki? Nem figyelmeztették? — Kilenc-tíz óra felé mondtam neki, hogy „nem jó lesz ez, Józsi bácsi”. Mert akkor esett az eső, az út pedig sáros, síkos volt. — A fuvarok végeztével betértek a kölesdi presszóba is, pedig onnan még a gazdaságba kellett vinni a kocsit. Ott mit fogyasztottak? — Az úgy volt, hogy Medinán kaptunk száz forint borravalót. A presszóban két sört és egy kávét vettünk. — Ki itta a feketét? — Balogh István. / — Maga miért nem ment tovább velük? — Mert Kölesden lakom. — Vannak gyerekei? — Kettő. Egy fiú, másik leány. Kilenc, illetve tíz évesek. o — Tudtam, hogy ügy lesz belőle, tudtam! — mondja könnyek között Kuner Já- nosné. Nekik Medinára hozták a fát november 28-án Szijjártóék. — Én beteg asz- szony vagyok. Amikor meghallottam, mi történt, csaknem rosszul lettem. Szörnyű az egész. És a bűntudat... Mert azt érzem, én is oka vagyok. Nyugtatnak, vigasztalnak. De rajtam az nem segít. — Megtörli szemét, majd vörös foltos arcán simít végig. — Amikor végeztek a rakodással, a két kocsikísérőt megkínáltam egy pohár borral. Józsi bácsinak, mert őt régről ismerem, mondtam, hogy már ne is nehezteljen, de neki nem adok bort, hisz vezet. Hozok húsz forintot, iszik rajta sört. Este. Erre ő: „Adja csak a bort!” Mit csinálhattam volna? — Száz forintot is adott neki? — Dehogy! Minek adtam volna ? Az IFÁ-t újabb rakodás után két utasával együtt Harcra vezette Szijjártó József. Lászlói Istvánékhoz mentek. Amikor lepakoltak, kaptak fél liter bort és két poharat. — A két rakodó ivott, majd egyikük újra töltött, s a poharat a gépkocsivezetőnek nyújtotta. Mi nem kínáltuk őt — mondja a házigazda. Q Újabb rakodás, újabb út, újabb „csak egy pohárral”.. Kölesd. Bíró Ferencék portája. — Mikor megjöttek, az asszony összetöltött egy liternyi fröccsöt. Két pohárral kiadtunk az embereknek. A Józsit nem kínáltuk, hisz ő sosem ivott — mondja a gazda. — A rakodók ittak. Azt mondja Józsi, írjam alá a papírokat. Levegőben nem írhatok, háttal fordultam neki, a kapufélfára tettem a cédulát. Mire visszafordultam, az egyik rakodóember épp az üres poharat tette le a járdára. Lehet, hogy azt a Józsi itta meg. Nem tudom biztosan. De mondtam is a feleségemnek, hogy „olyan furcsa volt ma ez a Józsi”. Az aszony rábólint. o A kölesdi hidat már megjavították. Csak a fémkorlát egy részének elütő színe kiabál: „itt valami történt”. A vizet azóta többször átkutatták, hálóval, vasmacskával. Balogh István holttestét máig sem találták meg. A 36 esztendős fiatalember édesanyja zokog. — Jaj, istenem. Mi lesz velem. Nem lesz nekem többé kisfiam ... A sírást azóta sem tudtam abbahagyni. — Az anya eddig István fiával élt kettesben. Most lányához költözött Kölesdre. (Az állami gazdaságban azt mondják, Balogh István édesanyjának minden segítséget, támogatást — amit csak a törvény enged — megadnak.) Két évvel ezelőtt — 1977. december 22-én — a körzeti megbízott Kölesden állította le Szijjártó IFÁ-ját. A szonda kimutatta, hogy a vezető ittas. A rendőr úgy vitette vissza a kocsit a gazdaságba. Ugyanekkor derült ki az is, hogy Szijjártó engedély nélküli többletutakat is vállalt. Az állami gazdaság megbüntette Szijjártót. Megrovást kapott. (!) Idén március 27-én ugyanő gondatlanul állította le a teherautót a műhely előtt. A kocsi megindult, és az épület falának ütközött. A kár 8 ezer forint. Szijjártónak kártérítésképpen 515 forintot kellett fizetnie. És visszaülhetett megint az autóra... V. HORVÁTH MÁRIA
