Tolna Megyei Népújság, 1979. december (29. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-28 / 302. szám
a Képújság 1979. december 28. Moziban Allegro Barbaro Jánosáról mindenkinek van véleménye. Bizonyára film- trilógiája második része az Allegro Barbaro körül is felcsap a vita, a legszélsőségesebb véleményeket sorakoztatja fel a rendezőt szeretők és ellenzők tábora. Mindenesetre egy tény: Jánosét lehet szeretni, lehet szidni, akár pocskondiázni is, de nem tudomásul venni lehetetlen. Hozzátartozik film- művészetünkhöz, hozzátartozik a világ filmművészétéhez. A rendező az utóbbi évek legnagyobb filmes vállalkozásába kezdett. Célja három egymást folytató, de önállóan is teljes filmben bemutatni a magyar történelmet az első világháború kitörésétől a második világháború utáni időkig. Egy jobboldali indíttatású dzsentri története a filmtri.lógia, aki történélmi folyamatok logikáját megértve, a politikai baloldal felé orientálódik. A második rész, az Allegro Barbaro cselekménye tulajdonképpen csak a főhős zaklatott képzete, lázas agyának intuitív jóslata a jövőről, hiszen amikor eloszlik a köd, ugyanott vagyunk, ahol a film induló képsoraikor. Jancsó, mint minden igazi filmművész, meg akarja újítani a filmnyelvet, a film stiiláris elemeit. Mint ahogy egy könyv olvasása közben szabadon járathatja az olvasó fantáziáját, kapcsolhat a történethez megélt, vagy elgondolt epizódokat, úgy bánik Jancsó a filmképekkel, a filmtörténet sztorijaival. Film/nyelvének, jelképrendszerének, rendezői módszerének fejlődését végig követhetjük az első igazán „jan- csós” film — a számomra máig is legkedvesebb — így jöttem-től a Vitám et sang- vinem. hármas kompozíciójáig. Az így jöttem története, dramaturgiája még ha- ■ gyományos, de a helyszínválasztás, a mozgás gondos koreográfiája már a későbbi Jancsó útkeresése. Később már nem egyénék, nem egyéniségek játszanak döntő szerepet Jancsó, illetve Hernádi’ filmjeiben, hanem a tömegek, a Csoportok, akik egy szemléletet, réteget jellemeznék, jelképeznek. Az „Életünket és vérünket” ■ filmtrilógiában visszajutottunk a jelképcsoportoktól az egyénig. Zsadányi István jelleme, élettörténete ugyan megfelel a különös és általános egysége lukácsi követelményének, mégsem egy csoportot, társadalmi réteget jelképez. A film tartalmazza mindazokat a problémákat, amelyekkel a Jancsó—Hernádi szerzőpáros eddig foglalkozott. A jobboldaliság, a baloldaliság, a forradalom, az ellenforradalom, a személyiség, a tömeg fejlődéstörténetét, a hatalom, az elnyomás, a kiszolgáltatottság kérdéseit. összegző mű az Életünket és vérünket filmtrilógia. összegzi a magyar történelem legsorsdöntőbb időszakát, összegzi Jancsó művészetét. Érdeklődéssel várom befejező részét — a még el sem készült — Concerto című filmet. tamási János Könyv Hibás Mercurius A „Bibliotheca Historica” gyűjtőcímű történelmi és művelődéstörténeti sorozat nagyszerű kezdeményezés. Sikerét olyan művek igazolták, mint Anonymus: Gesta Hungarorum-a, a Galeotto könyve, vagy Mindszenti Gábor Diáriuma öreg János király haláláról. Rákóczi Ferenc hírlapjának, az első tudatosan szerkesztett magyar (bár latin nyelvű) sajtóorgánumnak a Magyar Helikon kiadásában megjelent hasonmás kötete nem igazolja ugyanezt. Nem mintha a nagy képességű Ráday Pál stílusa nem lenne élvezetes. Élvezetes épp úgy, mint a fejedelmi kiadó szinte önmareangoló törekvése az igazmondásra. Rákóczi még úgy igyekezett propagandát csinálni ügyének, hogy a rá nézve kellemetlen híreket se hallgatta el. A trencsényi csatavesztést például még az ellenség se írhatta volna le precízebben, mint ahogy azt a Mercurius Veridicus ex Hungária lapjain megtették. Ezek a lapok ma sajtótörténeti ritkaságok és mondani se kell, hogy semelyik magyar újságíró se birtokol közülük egyetlen példányt sem. Fél tucat megjelent számából pontosan ugyanennyi maradt fenn a különböző könyvtárakban és ezeknek csak fele Magyar- országon. Korántsem kell azonban újságírónak, elég történelemszerető magyar embernek lenni ahhoz, hogy a kitűnő bevezető tanulmánnyal, jó forrásanyaggal ellátott kötetnek megörüljön a vásárló. Ha szereti a régi, szép nyomdatechnikát (mert ilyen is volt valamikor!), akkor különösen. A lőcsei Brewer-nyomda ugyanis 1708-ban remekelt. A Franklin nyomda 1979-ben már nem. Épp a hasonmás oldalak sorrendje tökéletesen zűrzavaros, nem kevesebb, mint 16 oldalcserével ékes. Amire igaz, egy utólag berakott kis hibaigazító cédula figyelmeztet. A 9850 példányban megjelent selejtkötet árát azonban (56 forint) a Magyar Helikon Kiadó elmulasztotta csökkenteni. Ha a mitológiának hinni lehet, Helikon hegyén laktak egykor Apolló társaságában a múzsák. Lehet, hogy elköltöztek? ( ordas) Rádió Válságvigasz Sienkiewicz világhírű regényének címében még csak az Ürnak tette fel a kérdést, hogy hová megy — Qúo va- dis? Egyed Lásdó a Kossu-th- rádió szerda délelőtti műsorában egyenesen az Embernek, aki velünk azonos lé- véi, alighanem lényegesen közelebb áll hozzánk. A „Hová mégy, Ember?” című félórás adásnak alapgondolatát Gasteger osztrák pszichológia-professzornak az a tétele adta, hogy a válságok, illetve azok megoldása tulajdonképpen előbbre viszik, kényszerítik az embert, az emberiséget. A félórás beszélgetés során mintaszerű tömörséggel sikerült megszólaltatni filozófust, geológust, antropológust, történészt és a régi jósok, látnokok mesterségének ma már tudományággá vált képviselőjét, a jövőkutatót. Válságoknak igazán nem Vágyunk híjával, erről egyetlen rádióhallgatót, újságolvasót se kell bővebben informálni. Korábban se voltunk, kezdve az emberré- válás válságával, ahonnan a beszélgetőpartnerek elég nagy ugrással jutották el a római birodalom bukásához (mellőzve a Rómát megelőző nagy birodalmakat), innen pedig a XIV. és XVI. századok nagy termelési válságaiig. Joggal, lévén az emberiség története a termelési módok története. Ezekután rejtélyes okból, bár alighanem zenei aláfestésnek szánva, beleénekeltek a szépen folyó beszélgetésbe. Nem a résztvevők hanem egy kórus. Az eszmecsere napjaink globálissá nőtt, megsokasodott válságtényezőinek felemlítésébe torkollott. Kovács Géza jövőkutató összegezte abbéli véleményét, hogy az egyre fenyegetőbb környezetszennyezés a jelenlegi Civilizációs típuson belül nem oldható meg. Világkormány azonban nincs és belátható időn belül nem is lesz. (Huxley: Szép új világ-jának mintájára inkább ne is legyen! O. I.) A megoldás alighanem egy biológiai típusú ipar megteremtésének irányában keresendő. A beszélgetőtársak hosz- szú távon — Gasteger professzor elvei alapján — optimistáknak vallották önmagukat. Hangsúlyozva persze, hogy nem könnyű párhuzamosan megérteni a jövőt és megélni a jelent, mely tulajdonképpen a múltból a jövőbe vezető időfolyam egyetlen , pillanata csupán, csakhogy e pillanat alatt zajlik le az életünk, melyből mindenkinek csak egy van. Egyed László műsora iskolapéldája volt annak, hogyan kell a történelem dialektikus szemléletére tanítani anélkül, hogy ezt a kifejezést egyszer is használták volna. O. I. Hangverseny Mássa/, nem pótolható zenei élmény Mi tagadás, nem kifejezetten Telemann a-moll szonátája, s még csak nem is Dittersdorf Esz-dúr brácsagordon szonátája vonzott a Liszt Ferenc Társaság és a Babits Mihály Megyei Művelődési Központ legutóbbi, Augusz-házi hangversenyére Szekszárdon. Hanem inkább az élő zenei élményre való éhség. A német Telemann és az osztrák Dittersdorf főként a XVIII. században alkotott kamaramuzsikájának nagyszerű értékét senki se tagadhatja, de az igazi, elmélyült élvezetéhez való eljutásig — talán nem vagyok egyedül — számomra bizonyos, türelmet érlelő idő kell rohanó életvitelű századunk napjaiban. Köszönet tehát M. Pálma Ilonának és Ágoston Anikónak azért, mert brácsa- és zongorajátékukkal a lehető leggyorsabban vezették a búvárt a viharos-veszélyes tenger felszínéről a nyugodt- békés mélybe. Igaz, az a- moll szonáta kezdetén még észrevettem az utcán robogó mentőautó szirénazaját, de a későbbiekben búvárharangot varázsoltak körénk a zeneiskola tanárnői, tanárai. Az a-moll szonátát Bach 82. kantátája követte Kovács József — ének —, Dohai Ta- másné — csembaló — és Mártonka Tünde — cselló — igen magas fokú művészi tolmácsolásában, majd a már említett Dittersdorf-mű kiváló előadása ragadtatta tapsra a közönséget: M. Pálma Ilona és Kaiser Györgyi produkcióját honorálandó. Az I., és II. és az V. tételt hallottuk. A szünet után Bach e-moll szontájának szinte tökéletes megszólaltatása Dobai Tamás, Dobai Tamásné és Mártonka Tünde művészetét dicséri. A fuvola, a csembaló és a cselló hangjai fenköltséget teremtettek, de ugyanakkor jó volt engedni érzelemhullámoztató erejüknek is. Scarlatti A- E- és C-dúr szontáját Husek Rezső zongorajátékának egyénisége, könnyed temperamentuma tette az elképzelt széppé, ezután pedig Liszt: a Wal- lenstadt-i tónál című remekének romantikájával gyönyörű átmenetet képezett a magával ragadó Mephisto- keringőhöz. Az előző három zongoramű szinte a prológot jelentette a keringő zenei beteljesülést hozó szenvedélyes virtuozitása előtt. Husek Rezső és művész tanár társai hangversenyajándékukkal ezen az estén tovább erősítették hitükben az élő zene élményének pó- tolhatatlanságában hívőket, s nehézzé tették a búvár visszavezető útját. VITASZEK ZOLTÁN Tévénapló Nosztalgia Nem tudom, hány tíz- (száz?)-ezer otthonban csendült fel karácsonykor Karády Katalin hangja, elvegyülve a hamvadó Cigarettavég a Stille Nachttal, Vagy középkori gregorián dallamokkal, lévén a választék igazán bőséges. A babér, illetve — legyünk stílusosak — az ezüstfenyő Kárádyé, akinek évtizedek csendje után valószínűleg nagyobb sikere van, mint bármikor lehetett, amikor még itthon tartózkodott. Tanú vagyok, színpadon is láttáin, találkoztam is vele: nem volt szép nő (ugyan, milyen is lehet ma?), nagydarab, csontos, a színpadon esetlenül mozgott, s bár minden műfajt megpróbált, nem volt sikere. Hangjában volt a varázsa, ha szabad így mondani, jelentéktelen dalocskáiban is egyéniség volt, a szöveg együgyű frázisai is értelmet kapták, ha énekelt. Ám mi okozza mai sikerét? Nosztalgia, mondjuk magától értetődően, ami igaz, de mi az ördög rejtőzik e nosztalgia mögött? Akár hiszik a mai húsz- vagy harmincévesek, akár nem, pocsék világ volt, annak ellenére, hogy a szolgáltató iparos valóban szolgáltatott, a vendéglőben a tisztességes ital és étel mellé tisztességes kiszolgálás is járt. Azt hiszem, a Karády-nosztalgia oka másutt van. A mai harsány és zeneietlen szórakoztató zenével szemben diszikrét volt, választékos, még erotikájában is, mert azért ez volt sikerének igán titka. Napjaink pánszexuáli6 szemléletével szemben szinte forradalmian hat ez az elegancia, ez a felöltözöttség, mely ra- fináltságában is megőrzött valami emberit, akkor is, ha igazán olcsó dalocskákra bízták halálos tavaszának érzelmeit. Szóval a nosztalgai. Másban is. A tv nyilván lappangó tömegigényre gondolt, amikor sZinkronizáltatta a hajdani Tarzan-filmei, felidézve a rejtelmes ősvadon romantikáját, ahol a vadember is jólfésült és illemtudó, mintha nem oktalan majmok, hanem választékos modorú angol urak között élt volna mindig. Korosztályom hölgyei annak idején joggal lelkesedtek a vadembernek álcázott úszóbajnokért — lenne mit tanulni tőle. Az angol úron viszont jót nevettem: irgalmatlan szakadékon át vonul a karaván, néhány néger belepotyog a mélységbe, az egyikkel azonban szerencséje van a csapatnak: csak ő zuhan le, de a csomag, amit vállán cipelt, ott maradt a szakadék szélén. „Vedd fel” — mondja az angol úr a következő négernek, jóllehet ő is felvehetné, hisz egész úton egyetlen csomagot se cipelt. De hát ilyen egy angol úr... És még Millöcker is! TarZan őserdei szabadsága az álidill képzetét kelti a lakótelepi zsúfoltságban, Millöcker a „boldog békeidők” felhőtlen örömét, amikor egy hülye ezredesen múlt a lengyel szabadság ügye, amit egyébiránt néhány dalocskával ki lehetett harcolni. Legalábbis a Theater an der Wien színpadán. Mert a valóság azért egy kicsit más volt. A monarchia trónján a magyar szabadságharcot leverő, véreskezű hóhér ült, bár a bakanóták Ferenc Jóskája ebben az időben már mint „Európa gavallérja” jelent meg az operabálon, a szépséges Erzsébet királynő pedig, akinek nagyon rossz véleménye volt fejedelmi férjéről, a Ligetben fényképezi ette le magát, amint Rácz Pali cigányzenéjét hallgatja, míg egy anarchista szívébe nem döfte a rozsdás reszelőt. Lunchetti — ha jól emlékszem, így hívták a gyilkost — csak egy embert ölt, „Európa gavallérja” azonban nemcsak 1849-ben gyilkolt, az első világháború áldozatainak Vére is lelkén szárad — Millöcker mester halála után éppen másfél évtized telt el a háborúig. Nosztalgia? Boldog békeidők? Jó lenne végre hozzákezdeni, hogy a történelem valóban boldog békeidőket jegyezhessen fel, aztán majd csak kerülne egy Millöcker mester is. CSÄNYI LÁSZLÓ Rólunk van szó! Ha a Rólunk van szó című ifjúsági vitaműsorra, amely ezúttal a „sikerrel” foglalkozott, ráhangoljuk az ősi kérdést, hogy mivégre élünk itt e Földön, a legtöbb ember kapásból azt válaszolná, hogy a sikerért élünk. A külső sikerekért: anyagi javakért, érvényesülésért, mindenért, amiből haszon szármázik. Pedig a belső sikerre is gondolhatnának, a boldogság alapkövére, ami annyit jelent: az életpályát belső békével végigélni. A belső siker döntő fontosságú. Azaz, hogy annak kellene lennie, nyilatkozták a műsorban megszólaltatott fiatalok: tanulók, munkások, művészek. Elszaladunk az élet lényege mellett, szeretetet csak a szeretet ünnepén adunk — ajándékba; a sok válással ellent- mondunk a családi összhangnak, a torzsalkodásokkal a belső békének. Ha egy idős ember nézte ezt az adást, valószínűleg legyintett. Mi okosat tudnak mondani ezek a fiatalok? Nem is Sikerekről, mint inkább vágyálmokról beszélnek — gondolta. De vajon van-e arra recept hogy a világgal kibékülve egyértelműen megfogalmazzuk, értelmesen érezve kinyilvánítsuk titkát ennek a csodálatos emberi életnek. Mert sohasem fogunk egyformán gondolkodni, érezni és érteni. A fogalmak, benne a siker is, minden embernek mást jeletenek. Kinél a hétköznapok csendes, nyugalmas menetét, kinél az alkótás örömét, kinél a visszanyert egészséget és folytathatnánk a példákat. A siker — orvosság. De a Siker kétélű dolog is. Van aki sodródik benne, van aki belebotlik. Az ember céljait maga elé tűzve, tetteket hajt Végre, megszerzi az elismerést, kiharcolja a dicsőséget. Mert ha kis közösségben is, de sikere lehet a vasesztergályosnak, az átlagon felül megmunkált munkadarabért. Sikeres a kabarészínész’ és a futballista is. Mennyire más természetű ez a jelző, ha nagy alkotók neve elé tesszük. A világszellemek, a nagy művészek számára az elismerés vagy a zajos siker nem lényegi kérdés, kvalitásukat rendszerint más határozza meg. Ebben a műsorban azért beszéltek magabiztosan az életpálya elején álló fiatalok a siker fogalmáról, mert a csúcsot életükben a kézzelfogható sikerekben látják. A /iker Visszaigazolás, erőforrás, tartalék — mondták. A sikertelenség és a kudarc? Erről nem esett szó. Kár, hogy elmaradt. RUSKÓ N. JUDIT Következő heti film jegyzetünket A vágy titokzatos tárgya című filmről írjuk.
